Best WordPress Hosting
 

Elkaszálva: Mégsem készül film az Ez a férfi könyvekből

Jodie Ellen Malpas és a Passionflix nemrég adta hírül, hogy elkaszálták az Ez a férfi könyvek adaptációját.

Pedig már jócskán előre jártak a munkában, már a két főszereplőt is castingolták (Jesse – Tyler Cook, Ava – Kristy Dawn Dinsmore). Ráadásul a forgatás helyszíne is megvolt (London). Igaz, Kristy nemrég dobbantott a projektből, de vélhetően nem ez volt a kasza oka.

Hogy pontosan miért esett kútba a forgatás arról nincs hír, a Passionflix egy szűk és Pr-szagú nyilatkozatot tett közzé, amiben kiemelik, hogy most nem fog elkészülni a film, Jodi most más projektekre fókuszál, ahogy a Passionflix is. Kiemelik, hogy a döntés nem volt egyszerű, és köszönik a támogatást.

365 nap: Egy újabb nap – Itt az előzetes a trilógia záró filmjéhez

2022. augusztus 19-én érkezik meg a Netflixre a 365 nap: Egy újabb nap, amivel lezárul a botrányos, de annál sikeresebb filmtrógia. Az alapjául szolgáló regények már megjelentek. Most megkaptuk végre az utolsó film előzetesét is, íme!

A Netflix leírása a filmről (spoileres, ha nem láttad az első két részt): Laura és Massimo kapcsolata egy hajszálon függ, miközben próbálják megoldani bizalmi problémáikat. Nacho pedig kitartóan azon ügyködik, hogy elszakítsa őket egymástól.

Napfény, hőség, mozizás – Nyári filmeket ajánlunk

Hiába nincs már klasszikus értelemben vett nyári szünet, azért ez maradt a kedvenc évszakom, és bár jól bírom a meleget, az extrém hőség elől néha jólesik elbújni a besötétített szobában és megnézni egy jó filmet. Ha pedig mindezt a nyárhoz igazítjuk, garantált a szuper élmény. Kedvenc nyári filmjeinkből állítottunk össze egy listát.

Amíg tart a nyár (Babyteeth, 2019, rendező: Shannon Murphy)

A történetben a 16 éves Milla és a 23 éves

Cha Cha Real Smooth

Itt az új Garden State, avagy minden 15 és 25 közöttinek jött egy néznivaló, a nem oda tartozónak pedig kis nosztalgiajárat, csak modernebb zenékkel. A története pofonegyszerű: a főszereplő fiatalon is az elérhetetlen idősebb szerelem felé kacsintott, és a főiskolát elvégezve is ezt teszi, de némi felnövéstörténet után rájön, hogy inkább a jelenjét szeresse, ne […]

Fábry Zoltán felvidéki magyar író 125 éve született

Százhuszonöt éve, 1897. augusztus 10-én született Fábry Zoltán író, publicista, kritikus, a felvidéki magyar irodalom és közélet egyik legjelentősebb alakja.

Az Abaúj megyei Stószon (ma Szlovákia) született német nyelvű kisbirtokos családban. Evangélikus szellemben nevelték, Rozsnyón járt gimnáziumba. Az első világháború kitörése után, 1915-ben besorozták, s egy évvel később a galíciai frontra került. A háború vége az olasz fronton érte. A háború gyilkos valóságával szembesülve kiábrándult, és a szocializmus híve lett. 1918-ban beiratkozott a pesti egyetem bölcsészkarának magyar–történelem szakára, ám egy évvel később apja halála és kiújuló tüdőbetegsége miatt hazatért. A trianoni békediktátum után Csehszlovákiához került szülőfalujából az elkövetkezendő évtizedekben csak pár alkalommal mozdult ki.

Stószon az irodalom világába merült, nevéhez is fűződik a felvidéki új magyar irodalmi élet.

Meg kell ismernünk a női írókat, akiket elfelejtettünk

A nők társadalmi helyzete sokáig nem tette lehetővé, hogy belépjenek az irodalmi életbe, vagy hogy egyenrangú partnerként vegyenek részt benne. Mindennek a nyomai a mai napig megvannak, számos női író életműve feledésbe merült, kiadatlan vagy kevésbé kutatott maradt, az iskolában pedig szinte csak férfi szerzőkről tanulunk. A Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával megvalósuló podcast-sorozatunkban olyan női írók és költők pályájáról beszélgettünk, akik még mindig nem nyerték el méltó helyüket a kánonban, pedig fontos műveket hagytak ránk. Elindult a N/ők is írtak.

Sorella története – Magyar kisfilm Velencében

A technikai megoldásaiban újszerű kisfilm elkészítését egy 1941-es, titokban exponált fekete-fehér fotó inspirálta, mely Lettországban készült. A film a tízéves Sorella tragikus, utolsó útját követi végig, amely a Balti-tenger partjához vezet, ahol közel 4000 zsidót, főként nőket és gyerekeket gyilkoltak meg kegyetlenül.

A 360 fokban látó, így a környezetében mindent felvevő kamera segítségével forgatott Sorella történetét a nézők – rendhagyó módon – nem a filmvásznon nézhetik meg, hanem VR-headsetekkel kerülnek a virtuális valóság felségterületére, ahol a film és a valóság különös határmezsgyéjén találják magukat.

„Mintha személyesen akkor és ott lennénk, mintha velünk történne, amit látunk, hallunk, érzékelünk. Rajtunk áll, hogy merre fordítjuk a tekintetünket. Bármerre nézünk a rőt, havas tájban, azt láthatjuk, ami az időből kimetszett tizenöt perc alatt a filmben és a virtuális valóságban megtörténik” – írták a filmről az alkotók.

Lackfi János: „Az extázis önmagunk meghaladása” – podcast

Utoljára Dél-Koreában volt moziban. Ha film készülne az életéből, akkor John Malkovich játszaná. Hogyan kommunikál Istennel? Vajon mihez kezdene, ha találna egy fület az ablakpárkányán? És miért dicsérte meg Zséda?

„Az extázis az önmagunk meghaladása valamiben, örömben, szerelemben, hitben. Kellenek ezek a magunk feletti és magunkon túli élmények, mert ha addig nyújtózunk csak, amíg vagyunk, akkor az sokszor börtönszerű lehet” – véli Lackfi.

A következő epizód augusztus 17-én érkezik, a vendég Miklósa Erika operaénekesnő.

És eljő az álmok fejedelme – Sandman: Az álmok fejedelme (Netflix)

„Minden történet előbb-utóbb visszatér az eredeti formájához” – mondta Álom Hob Gadlingnek, miközben több száz éven át tartó barátságuk derekán újból találkoztak egy félhomályos londoni kocsma egyik asztalánál, hogy az örökléten át szemléljék a korok múlását. Ugyan mi nem élünk olyan sokáig, mint Morpheus nagyúr, hogy nyomon követhessük, hogyan öröklődik generációról generációra Shakespeare Lear királya, de megadatott, hogy megtapasztaljuk az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb kult-képregényírójának saját művének való újbóli nekiveselkedését, képregénysorozat után immár mozgóképen is.

Lars von Trier Parkinson-kórral küzd

Az Oscar-jelölt, Arany Pálma-díjas dán rendezőnél, Lars von Triernél Parkinson-kórt diagnosztizáltak. A hírt Trier régi producere, Louise Vesth közölte a rendező beleegyezésével, a Zentropa Entertainment nevében egy hétfői közleményben. „Lars von Trierrel egyetértésben szeretnénk tájékoztatni önöket, hogy Larsnál nem sokkal a nyári szünet előtt Parkinson-kórt diagnosztizáltak” – áll a közleményben, amit a Deadline szemlézett. A […]

The post Lars von Trier Parkinson-kórral küzd appeared first on Filmtekercs.hu.

Meghalt Olivia Newton-John

A színésznő és énekesnő 73 éves volt, évtizedek óra mellrákkal küzdött. Elhunyt Olivia Newton-John többszörös Grammy-díjas énekesnő, a Grease és a Xanadu musicalek sztárja. Halálát hivatalos Facebook oldalán közölte a férje. A halál okát nem közölték, de Newton-Johnnál 1992-ben mellrákot diagnosztizáltak; később meggyógyult, de a rák 2013-ban kiújult és négy év alatt áttéteket képzett a […]

The post Meghalt Olivia Newton-John appeared first on Filmtekercs.hu.

Sandman: Az álmok fejedelme – kritika

Sandman: Az álmok fejedelme (Sandman), készítők: Neil Gaiman, David S. Goyer, Allen Heinberg, szereplők: Tom Sturridge, Vivienne Acheampong, Kirby Howell-Baptiste, Boyd Holbrook, Patton Oswalt, David Thewlis, Gwendoline Christie, Stephen Fry, amerikai brit fantasy horror, 1. évad, 50 perc, 2022 (18) Oh Mr. Sandman, bring me a dream… Pár éve, mikor Az elveszett próféciák alias Good …

Hesse ma is aktuális

Az útkeresés, a jellemfejlődés, a lélek nagyobb érettségének elérése központi eleme Hesse regényeinek, amelyek mellett a cselekmény sokkal kevésbé fontos: nem az számít, mi történik, hanem hogy miként hat a főhős pszichéjére, hogyan küzd meg a kríziseivel. Az atmoszférateremtés mesterének könyvei divatos mai szóval élve rendkívül immerzívek: igen könnyen berántanak, és nem eresztenek. Nem véletlen hát, hogy a világ minden pontján népszerűvé váltak, és korszakokon átívelően szellemi útmutatást nyújtanak.

Peter Camenzind

Bár már korábban is jelentek meg versei és elbeszélései, ez a könyv hozta el az író számára az elismerést és az ismertséget. Az 1904-es fejlődésregény leteszi a hessei alapokat: utazás térben és lélekben, a „honnan jöttem és hová tartok” kínzó kérdésének fáradhatatlan kutatása, aszketizmus és hedonizmus, magány, depresszió, szerelmi csalódás. Számos önéletrajzi elem, párhuzam fedezhető fel ebben a műben (is), például az olaszországi utazás vagy az újra és újra felbukkanó halálvágy motívuma. Nyelvezete és történetvezetése egyszerűbb, mint a későbbi műveké, így kiváló belépő a Hesse-univerzumba.