Best WordPress Hosting
 

Minden idők 10 legjobb forgatókönyve (Taxisofőr, Tizenkét dühös ember Kínai negyed…)

Minden idők 10 legjobb forgatókönyvét próbálták számos szempont alapján összeszedni ebben a videóban. Rengeteg régi klasszikus (Mindent Éváról, Tizenkét dühös ember, Kínai negyed) mellett, frissebb mozik (Egy makulátlan elme örök ragyogása, Tűnj el!) is be lettek válogatva. Ilyenkor az a jó, hogy a tíz filmcím mellett még másik 40 is előkerül példaként.

65 (2023)

Eredeti cím:65Műfaj:amerikai filmRendező:Scott Beck, Bryan WoodsZene:Danny ElfmanJátékidő:93 percA film forgalmazója:InterComHazai mozi bemutató:2023. március 16.

65 film leírása

A nem túl távoli jövőben játszódó, hátborzongató sci-fi/horror magányos hőse (Adam Driver) űrhajós, aki balesetet szenved, és egy elhagyott bolygóra kerül. Minden nap meg kell küzdeni az életben maradásért, és nem túl jók az esélyei.

A Kill Boksoon végső előzetese

Megérkezett a Netflix akcióthrillerének a végső előzetese, persze magyar felirattal. Közben a magyar leírás már nem erőlteti az anyának lenni nehezebb, mint bérgyilkosnak alapfelállást, inkább: Amikor a gyilkosok hozzák a szabályokat, a titkok uralnak mindenkit Ismerd meg a leghalálosabb bérgyilkosokat ebben a lebilincselő akcióthrillerben És akkor a videó.

Ben Affleck baromira nem akar DC filmet rendezni

Ugye egy ideig úgy volt, hogy az új Batman film az övé, de sok hónap kotlás után végül Matt Reeves alkothatott valamit a karakterrel. Most a THR interjújában kérdezték DC film rendezéséről Afflecket, aki, nos, úgy tűnik nem annyira lelkes, hogy akárcsak egy semmitmondó választ is adjon, olyasmit mint ‘ha egy jó ötlet adódna akkor […]

Kiderült, ki játssza majd Ellie-t a Last of Us második évadában

Alighogy befejeződött a hatalmas közönségsikert arató játékadaptáció első évada, máris a folytatásról beszéltek a sorozat készítői, akik szerint Ellie szerepére megfelelő személyt találni olyan, mint tűt a szénakazalban. A kritika és a közönség is pozitívan fogadta a The Last of Us élőszereplős sorozatváltozatát, mi több, sokan minden idők legjobb játékadaptációinak egyikeként tekintenek rá. Habár a […]

The post Kiderült, ki játssza majd Ellie-t a Last of Us második évadában appeared first on Filmtekercs.hu.

Liam Neeson megtanítja ír kollégáinak (Saoirse Ronan, Cillian Murphy…) neveit kiejteni

Március 17-én van Szent Patrik napja, ami az írek egyik legfontosabb ünnepe. Liam Neeson ennek apropóján drámai hangvétellel (1:50-től), megpróbál minket leszoktatni az ír sztereotípiákról és megtanítja nekünk kiejteni olyan híres ír kollégái nevét, mint Saoirse Ronan, Cillian Murphy, Kenneth Branagh…

Örömhír a DC-fanatikusoknak: James Gunn rendezésében érkezik az új Superman-film!

Hivatalossá vált, hogy 2025-ben visszatér a filmvászonra Superman, az egyik legikonikusabb képregényhős sztoriját pedig a DC Stúdió társvezére, maga James Gunn rendezi majd. Már korábban is lehetett arról hallani, hogy James Gunn egy új Superman-filmen dolgozik, nemrég pedig hivatalossá vált, hogy ő fogja rendezni a 2025 nyarán a mozikba érkező alkotást. Ezt maga az újdonsült […]

The post Örömhír a DC-fanatikusoknak: James Gunn rendezésében érkezik az új Superman-film! appeared first on Filmtekercs.hu.

Mars térkép: Pontosabb, mint hinnéd

Egy fantasy világ, ami tudományos alapokon nyugszik? Sorra vesszük, hogyan készült el A néma csillag dala térképe, és T. B. Byrt hogyan töltötte meg élettel a vörösbolygó múltját.

Számos irodalmi világépítés teljesedett már ki térkép formájában, hogy annak segítségével könnyebben követhessük a főhősök utazásait – elég csak J. R. R. Tolkien A gyűrűk urájára, vagy George R. R. Marting Tűz és jég dala sorozatára gondolni.

De mi van akkor, ha az elképzelt világ nem pusztán a fantázia szüleménye? Ha egy idegen bolygó hegyei, völgyei, tengerei és óceánjai – a jelenlegi ismereteink alapján – mind-mind ott vannak, ahol azoknak lenniük kell?

Meg Mason regényében az olvasó és a főhős együtt tapogatózik a sötétben

Az ausztrál szerző Bánat és öröm című kötete éppúgy az őrületbe kergeti az olvasót, mint Marthát a „– – szindróma”, hiszen a nő egész életében sejti, hogy valami nincs vele rendben. Sehol nem érzi magát biztonságban, és miután az apja dolgozószobájában végre átvészelte a kamaszkorát, a dolgok még rosszabbra fordulnak. Martha tizenhét éves kora óta gyógyszert szed, állandóan kiutat keres, aztán jön a megmentő, aki azt is szó nélkül tűri, ha Martha hajszárítóval dobálja. A mentális betegség olyan, akár az időzített bomba, ami bármelyik percben robbanhat, és nemcsak azt temeti maga alá, aki nap mint nap megküzd vele, hanem azokat is, akik körülveszik. A kérdés az, hogy lehet-e így normális életét élni, szeretni valakit és szeretve lenni, és egyáltalán szerelemnek nevezhetjük-e azt, amikor két ember kétségbeesetten kapaszkodik egymásba. Erről szól a Bánat és öröm, amiben a mentális betegséggel küzdő Martha negyvenévesen mégis újradefiniálja az életét.

65 – kritika

Bárcsak a film címe a hosszát jelölné. Másodpercben. Mert a 65 című sci-fi túlélőhorrorba oltott családi vígjátékban minden egyes perc örökkévalóságnak tűnik az igénytelenség és fantáziátlanság univerzumában.

10 friss magyar könyv márciusra

Grecsó Krisztián: Lányos apa

A februárban nagy sikerrel a Radnóti Színházban bemutatott új Grecsó-könyv seperc alatt az eladási toplisták elejére szökkent. A szerző kötetében a családi tematikához, az apasághoz fordul, egybegyűjtve a bensőséges történeteket, melyeket a szülői szerepkörben tett megfigyelések ihlettek. Párhuzamba állítja a gyerekkori történéseket a felnőttkori döntésekkel, megöröklött szülői mintákat fed fel és az apává válás örömeit és kihívásait örökíti meg.

Dragomán György: Adjuk meg a módját!

Lelke titkos mélységei jelennek meg a vásznon: Isabelle Huppert

Huppert apai nagyszülei Eperjesről vándoroltak ki Amerikába, majd Franciaországba. A színésznő Párizsban született 1953-ban, öt gyermek közül a legkisebbként. Édesanyja angoltanárnő volt, az ő javaslatára kezdett komolyabban foglalkozni a színészmesterséggel. A középiskola után a Versailles-i Konzervatóriumba iratkozott be, közben szláv nyelveket tanult, de diplomát nem szerzett. Nyelvtudásának köszönhetően játszhatott később angol, olasz és orosz filmekben is. Drámatanfolyamra is járt, majd elvégezte a párizsi színművészeti főiskolát, a Conservatoire national supérieur d’art dramatique-ot. Eleinte színházakban játszott, a filmvásznon 1971-ben debütált a Le Prussien című alkotásban.

Isabelle Huppert a Le prussien című filmben. Fotó: Daniel Lefevre / Ina / AFP

A következő évben Romy Schneider oldalán szerepelt a César és Rosalie című filmben, 1975-ben az Aloise című moziban egy mentálisan sérült nőt játszott, alakítására a Cannes-i Filmfesztiválon is felfigyeltek, és megkapta első César-jelölését is.

Tompa hüllőagy – 65

A 65 (Adam Driver főszereplésével) ígéretes, de gyöngén megvalósított sci-fi kalandfilm, tele olyan megoldásokkal, melyeket könnyen paródiának lehetne nézni. A Bryan Woods és Scott Beck író-rendezőpáros filmje – Adam Driver főszereplésével – meg akarja törni a Jurassic Park egyeduralmát a dinoszauruszos téma fölött. Értékes vállalkozás lenne, mert a Jurassic széria látványos lejtmenetet mutatott be 2015-ös […]

The post Tompa hüllőagy – 65 appeared first on Filmtekercs.hu.