Best WordPress Hosting
 

Már csak 1 hónap: Végre hozzánk is jön streamingre a 100%-os thrillersorozat!

A SHOWTIME gyártásában készült, Emmy-díjra jelölt sorozat október 14-én jelenik meg a SkyShowtime kínálatában, a második évad pedig október 28-tól tekinthető meg.

A SkyShowtime bejelentette, hogy az Emmy®-díjra jelölt thrillersorozat, a Yellowjackets október 14-én érkezik a SkyShowtime kínálatába, az első évad összes epizódjával.

A SHOWTIME által készített második évad október 28-tól lesz megtek…

Mától a Netflixen: Piroska és Hamupipőke gyilkosra vadászik az új krimi vígjátékban

Már elérhető a Netflix műsorkínálatában az Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy bűntény, amely garantáltan a képernyő elé ülteti az egész családot.

Merthogy Yûichi Fukuda japán fantasy rendezése talán a legcukibb krimi, amelyet az idén kaptunk, ráadásul korhatár nélküli beosorolást kapott. Ebben a történetben ugyanis maga Piroska kezd nyomozásba, hogy megoldjon egy rejtélyes bűntényt.

Pe…

Két magyar film, a Nem halok meg és az Elfogy a levegő is Varsóban versenyez

Nyilvánosságra hozták a régió A-kategóriás seregszemléje, az október 6-án kezdődő Varsói Nemzetközi Filmfesztivál programját. A dokumentumfilm versenyben lesz a nemzetközi premierje Dér Asia Nem halok meg című filmjének, míg Moldovai Katalin alkotása, az Elfogy a levegő az elsőfilmes szekcióba kapott meghívást.

Dér Asia: Nem halok meg

A lengyel főváros nemzetközi seregszemléje a berlini, a cannes-i, a Karlovy Vary-i és a velencei mustra mellett egyike a 14, úgynevezett A-kategóriás filmfesztiválnak. „Hatalmas megtiszteltetés az egész stábnak, hogy filmünket beválogatták a Varsói Nemzetközi Filmfesztivál dokumentumfilmes versenyprogramjába” – nyilatkozta Dér Asia a Nem halok meg című dokumentumfilm rendezője.

Netflix: Ezt a 10 sorozatot nézi most mindenki a világon (37. hét, 2023)

Megjelent a Netflix e heti globális Top 10-es rangsora, amely a streamingszolgáltató legnagyobb nézettségű műsorait mutatja be világszerte.

Nem nagy meglepetés, hogy még semmi sem tudta kiszorítani a sikersorozatot, amely ezen a héten is az első helyen áll. A One Piece, a One Piece anime 8 epizódos élőszereplős adaptációját, amely a japán történelem – jelenleg – legkelendőbb mangáján alapul…

Itt az Aquaman 2 előzetese, Jason Momoa óriás csikóhalon lovagol

Nem kell már sokáig várniuk a DCU rajongóinak a következő fejezetre, ugyanis a Kék Bogár után folytatódik a 2018-as Aquaman Jason Momoával. A történet szerint a címszereplő összefog féltestvérével (Patrick Wilson), hogy együtt védjék meg Atlantiszt a Fekete Mantától, akinek különös gúnyáját az első részhez hasonlóan ismét Yahya Abdul-Mateen II öltötte magára. Az Aquaman és …

Aquaman and the Lost Kingdom-előzetes

Annyira várom, hogy már ki is ment a fejemből a pár nappal ezelőtti teaser, amiben mára ígérték a teljes előzetest. Na de befutott.

Aquaman nem akart király lenni, és a jó öreg Fast & Furious receptet követve mégis az első rész gonoszával kell összefogjon, mert valaki globális olvadást akar csinálni, ezzel Atlantiszt is elpusztítva. Vagy valami ilyesmit mutat a trailer:

Nincs új Michelin-csillagos étterme Magyarországnak

Megjelent a Michelin Guide Magyarország 2023-as kiadása, ám ezúttal nincs új étterem a legrangosabb gasztronómiai minősítéssel ellátottak között. A kiadványból az is kiderül, hogy minden étterem megőrizte a csillagjait, azaz a tavalyi lista érvényes most is:

két Michelin-csillag: Platán Gourmet (Tata), Stand (Budapest)

egy Michelin-csillag: 42 (Esztergom), Babel, Borkonyha, Costes, Essencia, Rumour, Salt (mind Budapest).

The Wonderful Story of Henry Sugar-előzetes

Szeptember 27-án jön a Netflixre a Wes Andersont fullba toló kisfilm a gazdag emberről, aki átlátott dolgokon.

Vagyis már van teljesen magyar hivatalos leírás is: Wes Anderson filmesítette meg Roald Dahl közkedvelt meséjét egy gazdag emberről, aki elhatározza, hogy elsajátít egy különleges képességet, hogy csalhasson a szerencsejátékban.

Anderson fanok idén “we eatin good”.

Mától a Netflixen: Ez az új fülledt, érzéki film fel fogja forrósítani a hangulatot

A Babenhausen tündérországában játszódó Ehrengard: Egy csábítás története című sztori középpontjában egy fiatal, önmagát hivatalosan a szerelem szakértőjének kinevező Cazotte úr (Mikkel Boe Følsgaard) áll, akit a ravasz nagyhercegnő (Sidse Babett Knudsen) fogad fel saját örökösének biztosítása érdekében.

Míg keresik a jövőbeli hercegnőt, Cazotte úr a félénk és zárkózott  koronaherceget, Lothart (…

Heti mozibemutatók: szeptember 14.

Nem sok minden jött, legalábbis a nagy filmeket kedvelőknek, de szerintem még kisebb drámákban sem erős a hét.

La chambre des merveilles / Book of Wonders (A csodák könyve) – francia dráma amiben egy anya a kómás gyereke bakancslistáját igyekszik kipipálni.

Cinco lobitos (Altatódal) – spanyol dráma pár moziban pár időpontban.

Lézerfények, világító növények, basszustól remegő ablakok – vizuális művészek az INOTA Fesztiválon

Az újvilágban nem szokatlan, hogy használaton kívüli, egykori ipari területekre, repterekre telepítenek fesztiválokat, azonban itthon egy ilyen rozsdaövezetes, nagyobb fúziós esemény még váratott magára – egészen mostanáig. Tavaly nyáron Budapesten az egykori Fehér úti kamionmosóba terveztek ugyan hasonló hangulatú fesztivált, szintén hangsúlyos vizuális művészeti megjelenéssel, de végül infrastrukturális problémákra hivatkozva fedett helyre kellett költözniük, így akkor az installációk sem valósultak meg. Vannak persze olyan, korábban szintén ipari funkciót betöltő épületek, ahol rendre felbukkan állandó vagy időszakos jelleggel az elektronikus partiszcéna (pl. Flashback, Arzenál, vagy ilyen volt a megboldogult R33), de ezeken az eseményeken a vizuális társművészetek jelenléte általában kimerül a vetítésekben. Kivételt jelent valamennyire az egyébként képzőművészeknek helyet adó aqb (art quarter budapest), ahol pár éve igencsak nagyot dobbantott – joggal – a technokiállítás, ott viszont meg inkább a vizualitás, a képzőművészet volt a hangsúlyos. Ez a hosszabb és részletes kitekintés itt, az INOTA fesztiválról szóló cikk elején azért ennyire fontos, mert rengetegen megírták, mennyire fantasztikus élmény, buli, helyszín volt az egykori erőmű területén rendezett fesztivál. Azonban ami engem személy szerint ezen felül igazán lenyűgözött benne, hogy a három főszereplő: az elhagyatott ipari terület és épületek, az ide érkező zenei produkciók és a kifejezetten ide megálmodott, helyspecifikus fény- és egyéb installációk egyike sem asszisztált a másiknak, nem telepedett rá és nyomta el, hanem összességében nagyon kiegyensúlyozottan támogatták egymást, és ez adott igazán különleges, valószínűtlenül futurisztikus hangulatot ennek a négy napnak.

Besnyő Dániel, Pfitzner Áron, Czingáli Zoltán és Kiss Patrik installációja az egyik hűtőtoronyban. A szerző felvétele

Az Inotai Hőerőmű körül már egy ideje volt mozgolódás, elsősorban építészeti érdeklődésű brutalizmus-fanok várták nagyon, hogy az erőmű egy ideje használaton kívül tereibe, különösen a hűtőtornyokba benézhessenek. Tavaly meg is nyitották két hétvégére, Inota (re)opening címen. Akkor is fontos volt, hogy ne csak zenei, hanem audiovizuális elemekkel, fényinstallációkkal töltsék be a teret. Ráadásul a területről akkor készült egy bejárható, interaktív pontfelhő modell is, ami a mai napig elérhető az inota.tech oldalon.

Ez a cég végig kitartott Jonny Depp mellett, a színész most örök háláját fejezte ki irántuk

Johnny Depp saját elmondása szerint, örökké hálás lesz a francia Dior divatháznak, amiért az akkor is kiállt mellette, amikor volt feleségével, Amber Hearddel való jogi problémái egyre nagyobb botrányba fulladtak.

“Minden egyes másodpercben kitartottak mellettem, és ez eléggé megemeli a tétet számomra: bíztak bennem, hittek bennem, és folytatták velem a közös munkát” – mondta Depp a South China M…