via konyvesmagazin.hu => eredeti post link
“A túlélők semmit sem tudnak meg, (…) Nem is sejtik majd, mit gondoltam, mit tettem, mire vitt rá a háború. Isten a megmondhatója, sértetlen marad a család becsülete, a becsület látszata.” Alfa Ndiaye húszas évei elején járó fiatalember, aki szenvedélyes és költői monológjában számol be bűnéről, amit az első világháború francia frontján követett el “több mint testvére”, gyerekkori barátja ellen. David Diop szenegáli-francia irodalomtörténész második regénye “a nagy háború” befejezésének századik évfordulójára jelent meg. A középiskolások Goncourt-díja mellett 2021-ben megkapta a Nemzetközi Bookert is, utóbbi indoklása szerint “a regény igéző prózája, sötét és briliáns látásmódja elsöprő erővel hat az olvasó értelmére és érzelmeire is”. Az Éjjel minden vér fekete a megőrülés, a számvetés, a barátság és a felnőtté válás regénye egyszerre. A határvidékeket járja be, legyen szó a psziché, a kultúrák vagy a humánum mezsgyéiről. Ez a hét könyve.
Címlapi fotó: Szenegáli katonák, Saint Ulrich/Franciaország, 1917 (Paul Castelnau/histoire-image.org/)