Best WordPress Hosting
 

Közel 100 rövidfilmet nézhetsz meg idén a Primianimán

Berlinálét, Cannes-t és Annecyt megjárt animációk érkeznek a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztiválra. Október 11. és 14. között 11. alkalommal lesz a fiatal animációsoké a főszerep Budaörsön, ahol idén is izgalmas filmválogatásokkal, kiváló diák-, vizsga- és diplomafilmekkel, nagyszerű szerzői rövidfilmekkel, szakmai programokkal és egy premier előtti mozifilmmel találkozhatnak az érdeklődők.

Az Alkotó

A jövőben háború dúl az emberek és a mesterséges intelligencia seregei között. Joshuát, a harcedzett, korábban a különleges erőknél szolgált ügynököt felesége eltűnése emészti, amikor azt a feladatot kapja, hogy derítse fel és ölje meg az Alkotót.

38 rövidfilm versenyez idén az Alter-Native-on

Idén 888 rövidfilmet neveztek az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál versenyprogramébe, ebből az előzsűri döntése nyomán 38 alkotást vetítenek majd le a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, a november 1. és 5. közötti fesztiválon. Románia legrégebbi és legnagyobb független rövidfilmfesztiválját idén 31. alkalommal szervezi meg a Maros megyei MADISZ.

„A bajszomon egyet pödörve álltam fel a moziszékből” – A Székelyföld folyóirat történelem és film témájú lapszámáról

A csíkszeredai kulturális folyóirat tematikus lapszámának fókuszában az erdélyi vonatkozású mai magyar történelmi filmek és sorozatok állnak, elsősorban az alkotási és produkciós folyamat oldaláról nézve. A „nagy történelmifilm-vita” azonban – ezúttal – elmarad.

Minefield’s Night

Titokzatos külföldi pár érkezik a csendes erdélyi faluba. Christopher Minefield és Patricia Lansky eleganciájukkal és visszafogottságukkal hívják fel magukra a figyelmet. Amikor a helyi lelkész lánya rosszul lesz, az orvos Christophert hívják segítségül. A magára maradt Patricia a szálloda kertészével tölt egy romantikus délutánt. Ennek nemcsak a pár, hanem a szálloda lakóinak és a falu életében is bel […]

Ingyenes klasszikusok a Filmión

Csütörtöktől vasárnapig ingyenesen megtekinthető a Filmio felületén az Egy szoknya, egy nadrág (1943) című, frissen felújított Latabár-klasszikus, Gaál Béla Pesti mese (1937) című vígjátéka, valamint Gazdag Gyula megjelenésekor betiltott szatírája, A sípoló macskakő (1971).

Temesvárra érkezik a TIFF-karaván

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál vándorvetítései szeptember 21. és 24. között zajlanak Temesváron. A fesztivál Oscar-díjas filmek és friss román alkotások vetítéseire, valamint egy különleges „filmkoncertre” várja a mozi szerelmeseit a Győzelem moziba, a Capirol kertbe és a Banatul Filharmóniába.