Best WordPress Hosting
 

Itt a Száz év magány első előzetese! Vajon, mit szólna hozzá Gabriel García Márquez?

Gabriel García Márquez világhírű regényéből, a Száz év magányból 50 milliónál is több példányt adtak el, eddig 46 nyelvre fordították le. Az író az életében nem támogatta, hogy film készüljön belőle. Halála után 5 évvel, 2019-ben viszont a Netflix megszerezte a jogokat és 16 részes sorozat formájában köszön majd vissza a Buendía család hét generációs története. Ami talán biztató, hogy csupa Latin-Amerikai alkotó vett részt a produkció megvalósításában. Előzeteske van, de premierdátum még nincs.

15 éves a Guy Ritchie rendezte Sherlock Holmes kapott egy vicces visszatekintést és a folytatása is

Decemberben már 15 éves lesz a Guy Ritchie rendezte Sherlock Holmes, így a Screen Junkies úgy gondolta, hogy viccesen visszatekint rá egy videóban és még a 2011-es folytatást is mellécsapták. Közben persze más Sherlock mozikat és sorozatokat is belekevertek, hiszen sok víz lefolyt azóta a Temzén. Például Robert Downey Jr. Oscar-díjas lett, a Watsont alakító Jude Law azóta sem.

Minishoot’ Adventures – játékteszt

Fejlesztő: SoulGame Studio; Kiadó: SoulGame Studio, IndieArk; Platform: PC Két jól ismert és kedvelt műfajt, a felfedezést és a lövöldözést mixeli össze a Minishoot’ Adventures, de olyan ügyesen, hogy órákra a képernyők elé szögez. Imádom stílusos, de minimalista megjelenéssel bíró játékokat. Nagyon nehéz úgy megalkotni egy ilyen virtuális világot, hogy vonzóan fessen és hívogasson, de …

Unleaving – játékteszt

Kézzel festett tájakon átívelő különös kalandra invitál az ügyességi játékba bújtatott, narratív puzzle elemekkel megspékelt Unleaving. Egy iraki születésű, Kanadában élő házaspár fejéből pattant ki a posztimpresszionista festő, Van Gogh műveinek ábrázolásmódjára hajazó játék, mely hangulatát és mondanivalóját tekintve szokatlanul depresszív és végtelenül szomorú, ugyanakkor minden egyes ecsetvonása értéket közöl.

Polgárháború – kritika

Amerika nemsokára választ, Alex Garland filmjében már megtette, ami azzal járt, hogy több állam is kivált a szövetségből. merika nemsokára választ, Alex Garland filmjében már megtette, ami azzal járt, hogy több állam is kivált a szövetségből. Riporterek egy csoportja a fővárosba indul a létező legjobb sztoriért, előbb azonban túl kell élniük a hosszú utat, amire nincs semmi garancia. Az Ex Machina és az Expedíció rendezője, A part, a 28 nappal később, Napfény forgatókönyvírója a Polgárháborúval újfent bebizonyítja, hogy tulajdonképpen bármilyen műfajt képes párosítani a művészi ábrázolásmóddal.

Bodrogi 90 – születésnapi videó

Nagybetűs és szerencsére még élő legendánk, Bodrogi Gyula  90. születésnapjára egy videóval kedveskedtünk, hogy megköszönjük vele azt a sok jót, amivel hosszú évtizedek alatt megajándékozta a közönséget. 10 perces nosztalgia moziba vágtuk a nekünk kedveseket, mindezt a házi tékánkban fellelhető filmekből, sorozatokból, összefűzve a jó pár részletet egy egésszé. Hol testben, hol hangban brillírozik a Művész Úr (Hattyúdal, Süsü, Linda, Húsz óra, Titánia, Titánia, avagy a dublőrök éjszakája, Gyalog galopp, Vuk, Dr. Bubó, Kismaszat és a Gézengúzok, Kelly hősei, Hófehér, Becéző szavak, Csak semmi pánik, Üvegtigris 1-2, Macskafogó, Van, aki forrón szereti, Magyar vándor, Szívtiprók… és persze az Óvszeres jelenet sem maradhatott ki. Gazdag karrier kiérdemelt a nézők szeretete. Jó egészséget Gyuszi bácsi!

Fallout 1. évad – kritika

Már több, mint 30 éve akarja az álomgyár kiaknázni a játékadaptációkban rejlő potenciált. Uwe Boll neve például szabályosan egybeforrt az ikonikus franchise-okat szégyenletes fércművekbe taszító rendező címével. Tömérdek vállalhatatlan, és pár elfogadható feldolgozás után az utóbbi évek azt mutatják, hogy a megváltás a streaming kisképernyős sorozatai felől érkezik. A Fallout az Arcane és a The Last of Us után újabb ékes példája, hogy lehet ezt jól is csinálni.

Ryan Gosling “elengedte” Kent, majd Beavis volt Butt-Head mellett

Ryan Gosling a Saturday Night Live-ba már szinte hazajár. A Papyrus jelenete felejthetetlen, de ez az adás is emlékezetesre sikeredett. Rögtön egy dalbetétben próbálja elengedni Ken karakterért, amibe Emily Blunt is besegített. Majd élőszereplős Beavis-ként zavar bele egy műsorba, ahol Butt-Head is megjelenik. Kapunk egy törölt jelenetet az Erin Brokovich moziból, de a többiben is odateszi magát.

Verseny a győzelemért – kritika (és háttér)

Nem a Verseny a győzelemértre fogunk úgy emlékezni, ami végre megoldotta a ralizás nehéz filmre vitelének dilemmáját,.

Ripley – kritika

Hallottál már az imposztor-szindrómáról? Elképzelted valaha, hogy milyen lehet benne ragadni egy életre? Erről szól a Netflix új pszichothriller sorozata, a Ripley, ami egyben a fim noir legújabb gyöngyszeme szépséges képekkel, lassú építkezéssel és elképesztő színészi játékkal.

A Képzeletbeli barátok lesz az egyik tuti sikerfilm idén, megkapta a végső előzetesét

John Krasinski színész-forgatókönyvíró-rendezőtől (Hang nélkül 1–2.) érkezik a Képzeletbeli barátok című családi cukiságbomba, amiben Ryan Reynolds a húzónév a hús-vér szereplők közül. Megkapta az utolsó trailerét. Ha ez nem lesz nagy kasszasiker, akkor semmi. Nálunk május 16-tól!

Végre megérkezett a Joker folytatásának első előzetese

Musical betétekkel érkezett meg Todd Phillips Joker folytatásának előzetese, amiben természetesen visszatér Oscar-díjas címszerepében Joaquin Phoenix. Lady Gaga alakítja Harley Quinnt, akit a korábbi DC-mozikban Margot Robbie tett a nagyközönség számára igazán ismerté, de az a karakter egy egészen más univerzum része. A hozzánk október 3-án érkező Joker: Folie à Deux szereplőgárdáját erősíti még Catherine …

Pánik London utcáin: 20 éves a Haláli hullák hajnala

Már megint valami, ami azt bizonyítja, hogy az öregedésünk felgyorsult és megállíthatatlan: 20. születésnapját ünnepli a Haláli hullák hajnala, ami nem szimplán horror-vígjáték, hanem rom-zom-kom. Elmeséljük, hogyan talált egymásra Simon Pegg, Nick Frost és Edgar Wright, milyen filmek hatottak rájuk, hogyan rakták össze az első mozijukat és a híres lemezdobálós jelenetre is külön kitérünk.

Scarlett Johansson és Channing Tatum romantikáznak és megrendezik a hamis holdra szállást – trailer

Scarlett Johansson és Channing Tatum romantikáznak és megrendezik a hamis holdra szállást. A Fly Me to the Moon kedves darabnak tűnik és még Woody Harrelson és Ray Romano is gazdagítja a stábot. Odaát július 12-én kerül a mozikba.

Tokyo Vice 2. évad – kritika

A fiatal amerikai újságíró tokiói kalandjai tovább folytatódnak. Jake Edelstein már komoly gondot jelent a jakuza számára, ezért minden lehetséges eszközzel igyekeznek megakadályozni őt munkájában. Az atmoszféra és a magabiztos színészi játék megtartása mellett a Tokyo Vice 2. évada nem csak erőszakosabb és véresebb, de fordulatokban gazdagabb és összetettebb is.