Best WordPress Hosting
 

A magyar animáció klasszikusai mától ingyenesen érhetőek el a Filmión

A magyar animáció története 110 éve, 1914-ben kezdődött, amikor az akkor mindössze 19 éves Kató-Kiszly István grafikus első trükkfilmjét, a mókás című Zsirb Ödönt elkészítette. A sajnos azóta elveszett kisfilm fehér papírból kivágott egyszerű figurák mozgatásából állt, címszereplője a korabeli vásári komédiák ismert kelléke, a zsíros bödön volt.

A rendszeres animációsfilm-gyártás az 1930-as években indult el a Halász János–Kassowitz Félix–Macskássy Gyula trió által alapított budapesti Coloriton reklámfilm-műteremben. Noha a külföldre távozó magyarok szép számban erősítették a nemzetközi animációs szcénát, Macskássy Gyula érdeme, hogy a II. világháború után sem szakadt meg a hazai animációsfilm-gyártás.

A ’60-70-es évektől egymás után születtek a ma is ismert, nemzetközi fesztiválokon is nagy sikert arató animációs mozifilmek, köztük a János vitéz, a Lúdas Matyi, a Macskafogó és sorozatok is, mint a 100 részes Magyar népmesék, művészi animációk, valamint a külföldi megrendelésre készült sikerfilmek. Rófusz Ferenc 1980-ban készült A légy című filmje pedig a magyar filmek közül elsőként nyert Oscar-díjat.

Ahol az izzadással a lelki méreganyagok is távoznak

Már-már közhely, hogy bár rettentően vágyunk a közösségi élményekre, az emberi interakciókra, az őszinte kommunikációra, mégis mind távolabbra sodródunk embertársainktól. Egyre több az egyszemélyes háztartás – hazánkban már minden harmadik ember egyedül él –, baráti kapcsolataink észrevétlenül elkopnak, korábban összejáró társaságaink lassan felbomlanak, hiába a végtelen mennyiségű online platform, amelyek elvileg pont a kapcsolódásunkat segítenék elő.

Valahol egy vadregényes, észtországi erdőben van viszont egy fából készült szaunakunyhó, ahol a nők időről időre összegyűlnek, hogy a forró, füstös levegőben kiizzadják magukból nemcsak a testi, de a lelki méreganyagokat is. A Smoke Sauna Sisterhood című észt dokumentumfilm az ő beszélgetéseikbe enged betekintés. És bár az északi népekről megvan az a jól bejáratott sztereotípiánk, hogy tartózkodóak és távolságtartóak, ebben a szaunában a különböző életkorú nők olyan szabadon osztják meg egymással női létük legintimebb, legérzékenyebb területeit is, ami Magyarországról nézve elképzelhetetlennek tűnik.

Az észt füstszaunáknak nyolcszáz éves múltja van – régebben még a szüléseket is ezekben vezették le, gyógyítottak is bennük –, nem véletlenül kerültek fel az UNESCO kiemelt kulturális örökségeket rögzítő listájára. Ma nagyjából négyszáz ilyen szauna van az országban, amelyekben egész családok, szomszédok, barátok járnak össze, hogy közösen izzadjanak, szocializálódjanak. De más, praktikus dolgogra is használják őket: időnként a meztelen testek és a megtisztulási rituálék helyét a füstölni való sonkák, húsok foglalják el.

Film készül Ákosról a filmintézet támogatásával

Az NFI 254,427 millió forintos támogatásával készülhet egész estés dokumentumfilm DAC címmel, amely Dunaszerdahely 1904-ben alapított sportegyesületén keresztül mutatja be, mit jelent ma felvidéki magyarnak lenni, mit jelent az ott élőknek egy magyar focicsapat. A filmen keresztül a szurkolók megszólaltatásával, személyes történeteken keresztül ismerhetik meg a nézők a DAC jelentőségét. A Dunaszerdahelyen forgó alkotás a futballcsapat története mellett bemutatja, hogyan vált az egyesület intézménnyé, a felvidéki magyarság megmaradásának szimbólumává, és mit testesít meg napjainkban a magyarságnak és a szlovákoknak. A DAC forgatása tavasszal kezdődik, a film várhatóan év végén lesz látható. Rendezője Tősér Ádám, producere Lajos Tamás.

Az Ember maradj: Ákos című dokumentumfilm gyártását 228,515 millió forinttal támogatja az NFI. A Kriskó László forgatókönyvéből és rendezésében készülő dokumentumfilm célja, hogy a színpadról és a képernyőkről ismert előadóművésszel együtt az embert is bemutassa: az álmodozót, a kreátort, akinek sorai, dalai még azoknak a lelkébe is beleégtek, akik kevésbé szeretik. A portréfilm részben fikciós visszatekintés lesz, megjelenítve Ákos gyermekkorát, fiatalságát a rendszerváltás Magyarországán és első átütő sikereit is, de középpontjában a Kossuth-díjas előadóművész-dalszerző-költő szólókarrierje áll. A tervek szerint 2025 tavaszán debütáló portréfilm producere Hábermann Jenő.

Az Erdő című cseh-szlovák-magyar-lett koprodukciós filmdráma gyártására 70 millió forintot szavazott meg az NFI döntőbizottsága. A Petr Kazda és Tomás Weinreb rendezésében készülő mozifilm történetének kiindulópontja egy szélsőséges időjárás okozta krízishelyzet. A történetben egy fűrésztelepet működtető család békés életét felborítja az erdőjükre lecsapó tornádó és a természeti csapás utáni gondokat kihasználó kétes üzlet megkötése, amely mind a fűrésztelep fennmaradását, mind a négytagú család nyugalmát ellehetetleníti. A Filmfabriq gyártásában, Osváth Gábor és Zachar Balázs producerek irányításával készülő film forgatása a tervek szerint idén ősszel zajlik majd Csehországban és Szlovákiában magyar hangmérnökcsapat, vágó- és utómunka-szakemberek részvételével. Az Erdő vezető producere a cseh Tomas Hruby, aki többek között az Agnieszka Holland által rendezett, Jan Palachról szóló, Olthatatlan című minisorozatot is jegyzi. A koprodukció közel 1,6 millió eurós összköltségvetéssel készül, és a tervek szerint 2025-ben mutatják be.

Le nem élt életeink

Kedves mantrám, hogy valójában mindenki vallásos. Ha ugyanis mindenestül kizárjuk annak a lehetőségét, hogy transzcendens hatalmak kezében vagyunk, ami marad, abszurd és félelmetes. Nem létezik olyan ember, aki ne hinne abban, hogy valamiért-valamire született, hogy személyesen rá szabott feladatai vannak, hogy az élete valahonnét valahová tart. Teljesen elfogadhatatlan képzet, hogy minden esetleges, hogy a szüleink találkozása a vak véletlen műve volt, és hogy nem valamiféle védettségben, felsőbb jóváhagyással járjuk az utunkat, hogy az ittlétünknek nincs célja és értelme.

Hogy erre semmilyen bizonyíték nincsen? Éppen ez a lényeg. Ezt ugyanis bizonyíték nélkül is mindenki tudja, sejti, megéli, hiszi, és nem kell újra meg újra megbizonyosodnia róla. A bizalmunk is nagyon árulkodó. Indokolatlan és megindokolhatatlan bizalommal élünk, fordulunk egymáshoz, fogadunk minden eseményt, mintha az életünk film lenne, és a forgatókönyv legalább Oscar-díjas. Látatlanban elhisszük, hogy akikkel találkozunk, kedvelnek (vagy legalább nem utálnak) bennünket, hogy közünk van egymáshoz. Még egy villamosutat sem tudunk anélkül értelmezni, hogy akikkel ott együtt vagyunk, nem a sorsunkhoz tartoznak, és az utazóközönség tagjai nem mind valamilyen ott és akkor készülő, jelentéssel teli előadás szereplői. Sok-sok illúzió, mégis a mindennapjaink alkatrészei. Ha jobban belegondolunk, az optimizmus is teljesen tarthatatlan, és mégis a legemberibb hiedelem. Nem lehet akarni, erőltetni, megtervezni: egyszerűen az üzemanyagunk.

Az Előző életek szerelmespárjának (ez talán már így az elején is kockázat nélkül kimondható róluk) engesztelhetetlen romantikusokként kezdettől drukkolunk, és ezzel ideális nézők módjára sétálunk bele az alkotók által gondosan előkészített csapdába. Akarjuk, hogy ők egymáshoz tartozzanak, egymásnak születtetek legyenek, és biztosak vagyunk benne, hogy ha sok nehézség árán is, de előbb-utóbb utat találnak majd egymáshoz. Minél leküzdhetetlenebbnek tűnő akadályok tornyosulnak ez elé, annál inkább.

Egyszerre csak egy film, de az minőségi legyen

Szmuel (Schmuel) Gelbfisz néven, egy szegény varsói zsidó gyermekeként született 1879. augusztus 17-én. Apja halála után, tizenhat évesen gyalog indult szerencsét próbálni, és Angliában két év alatt munkával, koldulással, olykor lopással sikerült annyi pénzt összekuporgatnia, hogy áthajózhasson Amerikába. Az Újvilágban új életét Samuel Goldfish néven, kesztyűgyári takarítóként kezdte, de hamar a vállalat legsikeresebb ügynökévé, majd tulajdonosává küzdötte fel magát.

Üzletemberként nagy lehetőséget látott a még gyerekcipőben járó filmgyártásban. 1913-ban sógora, Jesse L. Lasky és Cecil B. DeMille társaságában közös filmvállalatot alapított, ebből nőtt ki a Paramount stúdió. Első filmjük, az 1914-ben forgatott Az asszonyember volt az egyik első egészestés hollywoodi film. Házasságának felbomlása után sógorával is szakított, és a Broadwayn producerként ténykedő Selwyn testvérekkel létrehozta a Goldwyn Pictures vállalatot. A cég elnevezése az alapítók nevének összeolvasztásából született, és annyira megtetszett neki, hogy 1918-ban hivatalosan is felvette.

Az újdonsült Sam Goldwynnek egyre nagyobb gondot okozott a gyorsan terjeszkedő stúdió irányítása, a befektetők és a partnerek szövevényes hálójából végül úgy menekült ki, hogy szövetséget kötött a Metro stúdióval és Louis B. Mayer produkciós társaságával. Így jött létre 1924-ben a Metro-Goldwyn-Mayer (MGM) stúdió, amelynek vezetésében egy percig sem vett részt, de a Goldwyn cégjelzést meghagyta társai számára.

Az ember nem azért csinál filmet, hogy sikere legyen, hanem mert valamit el akar mondani

1921. szeptember 27-én született Vácott, ahová családja az I. világháború viharai elől Erdélyből menekült. Középiskolai tanulmányait a székesfehérvári cisztercita gimnáziumban végezte, majd Pécsett és Kolozsváron folytatott jogi tanulmányokat, 1944-ben szerzett diplomát. 1945 tavaszán szovjet hadifogságba került, ahonnan rövid idő múlva betegsége miatt hazaengedték. 1946 őszén már Budapesten volt, s felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakára.

Diplomáját 1950-ben szerezte meg, ezután a Magyar Híradó- és Dokumentumfilmgyárba került, ahol nyolc évig híradó- és dokumentumfilmeket rendezett. Első önálló játékfilmjét (A harangok Rómába mentek) 1958-ban készítette el, ekkoriban ismerkedett meg Hernádi Gyula íróval, akivel barátok és alkotótársak lettek.

Első igazán jelentős játékfilmje az Oldás és kötés volt, az Így jöttem pedig már az összes jancsói stílusjegyet magán viselte: a szokatlanul hosszú beállításokat, a nagy tért befogó, horizontális kameramozgást, a képek erős vizuális hatással bíró megkomponáltságát. Az 1965-ös Szegénylegények kirobbanó nemzetközi sikert is aratott, ettől kezdve emlegették a legnagyobb rendezőkkel egy sorban. E filmjével indította az egész életművén végigvonuló gondolatiságot: az egyén és a hatalom, a hatalom és a közösség viszonya, a szabadság és a zsarnokság között feszülő ellentét filmes ábrázolását. Idősebb fia, Jancsó Miklós Nyika így emlékezik vissza erre az időszakra: „Ez a generáció nagyon komolyan vette a kultúrát. Mindenkit ismertek a saját generációjukból, de az idősebből is. Állandó jövés-menés volt nálunk, vacsorák, bulik. Az egy jó élet volt.”

Hollywood kaméleonja

Christian Charles Philip Bale a walesi Haverfordwestben született angol szülőktől, négy gyermek közül legfiatalabbként. Nagyapja kaszkadőr, anyja bohóc és táncosnő, apja kereskedelmi pilóta volt. Kisgyermekként anyja cirkuszával utazgatva több országban megfordult. Első szerepét nyolcévesen egy reklámban kapta; nem sokkal később a West End egyik színházában Rowan Atkinson, azaz Mr. Bean oldalán, majd az Anastasia című tévéfilmben Amy Irving, Steven Spielberg akkori felesége oldalán játszott.

Irving hívta fel rá férje figyelmét, amikor 1987-ben A nap birodalma című művéhez keresett szereplőket, és Bale-t négyezer jelentkező közül választották ki. A második világháború alatt játszódó filmben egy Kínában felnőtt angol kisfiút alakított, aki elszakad szüleitől és egy japán internálótáborba kerül. Alakítását több díjjal ismerték el, de a nyilvánosságot kerülte, az interjúkról szabályszerűen megszökött.

Nyúlfarknyi szerepet kapott Kenneth Branagh V. Henrik című filmjében 1989-ben, majd 1992-ben a Rikkancsok című zenés alkotásban, s a kritika ugyan dicsérte, de a film hatalmasat bukott, a Disney egyik legkisebb bevételt hozó filmje lett.

Újsághirdetésre jelentkezett, most az Oscar várományosa Mihalek Zsuzsa

Meglepett a jelölés?

Őszintén szólva nem. Amikor megláttuk a látványterveket, és nekifogtunk őket megvalósítani, éreztük, hogy ütős lesz, majd amikor a stábtagok elképedve jöttek be a díszletbe, már tudtuk, hogy valami nagyon jót csináltunk. Jórgosz Lánthimosz rendező neve eleve garancia a minőségre. Két angol tervező, James Price és Shona Heath elképzelései alapján, de a saját ízlésünket latba vetve dolgoztunk. Nagy csapat vagyunk, sokan segítik a munkámat, és csupán szerencse kérdése, hogy az én nevemet sorolták fel az Oscar-jelöltek között. Fontos feladatom felkutatni és jól dönteni, hogy kiket veszek magam mellé. 

Hogyan értesültél, hogy te vagy a szerencsés?

A drága Nicolas Cage olcsó kalandjai

Az Álmaid hőse paródia, méghozzá fergeteges humorú. Hogy minek a paródiája, az már nehezebb kérdés, de ha erre jó választ adunk, érthetővé válik az amúgy enigmatikus utalásrendszer, amely ennek a filmnek a legnagyobb erényeit rejti. Nézése közben többször is eszembe jutott Hide the Pain Harold, a leghíresebb magyar mém, mint akire Cage behelyettesíthető lenne. Annak ellenére is, hogy Cage – rengeteg, kiváló és Arany Málnát érdemlő, rettenetesen igénytelen filmjei révén egyaránt – nemcsak Amerika, hanem az egész világ kollektív tudatalattijában ott van, emberek milliárdjai (!) számára jelent valamit, idéz fel emlékeket, jelenhetne meg szép és rémálmokban egyaránt; attól függően, ki milyen szerepben látta. Óriási színészi és rendezői teljesítmény őt ezzel a háttérrel mémmé változtatni, és az Álmaid hőse egyik fő humorforrása nem utolsósorban ez. Az alkotók és a néző közötti együttműködés, összekacsintás szükséges ugyanis ahhoz, hogy világossá váljon: itt most éppen az lesz ismeretlen, jelentéktelen és semmilyen, aki amúgy mindannyiunk által tudott módon jelentéstől roskadozó. Először is erre a játékra hív a film.

A világszerte milliók álmaiban megjelenő Cage – pontosabban az általa játszott egyetemi oktató Paul – némileg Woody Allenre emlékeztető csetlés-botlásával, bénaságával, hiúságával és önmagát folyton leleplező ellentmondásaival olyan karaktert hoz, aki többet remélt az élettől, de érdemén felül. Jól jellemzi az a régi ismerősével-kolléganőjével folytatott beszélgetés, amely során vérig sértődik, mivel a hölgy úgymond elvette az ő nagy tudományos témáját, pedig az valójában csak ötlet volt, és éppen azért maradt kidolgozatlan, mert ő soha nem szánt rá időt-energiát. Sikertelenségéért, átlagosságáért másokat hibáztat, mert szerinte két évtizedes egyetemi működése igenis méltó lenne az elismerésre.

És itt fakad fel a film újabb humorforrása, amely egyben kíméletlen kultúrkritika és korriport is: hogy manapság mi minden tarthat számot élénk figyelemre, hogy kik és milyen alapon lehetnek híresek, milliók kedvencei. Hogy ehhez lassanként alig-alig kell valami. Nagy baj van azzal a világgal – sugallják az alkotók –, amelyben felcserélődik a sor- és a logikai rend, és ennek következtében nem az lesz híres, akinek ez valamilyen teljesítménye révén kijárna, hanem maga a híresség, ismertség válik értékké, amiből aztán minden más következik: vagyis azt, akit sokan ismernek, eleve értékesnek fogjuk tartani.

Krumpliszsákból készült ruhát hordott gyerekkorában a talkshow nagyasszonya

A Mississippi állambeli Kociuskóban született Orpah Gail Winfrey néven, de bibliai eredetű nevét rendszeresen rosszul ejtették ki, így ragadt rá az Oprah. Tinédzser szülei nem házasodtak össze, így eleinte anyai nagyanyja nevelte olyan iszonyatos szegénységben, hogy gyakran krumpliszsákból készült ruhákat hordott. Gyorsan tanuló, éles eszű kislány révén már háromévesen tudott olvasni, négyévesen hosszan idézett a Bibliából. Hatévesen Milwaukee-ban élő anyja vette magához, aki nem sok figyelmet fordított rá; családtagjai szexuálisan molesztálták. 14 évesen koraszülött gyermeknek adott életet, aki nem sokkal később meghalt.

Életében az jelentett fordulatot, amikor Nashville-ben élő apjához került: ő szeretettel, de szigorúan bánt vele, és mindennél fontosabbnak tekintette oktatását. 17 évesen megnyerte a Miss Black Tennessee szépségversenyt, és egy helyi fekete rádió részmunkaidőben alkalmazta. A Tennessee Egyetemen ösztöndíjjal kommunikációt tanult, de diplomáját csak 1987-ben, sikerei csúcsán vehette át.

Nagyon fiatalon lett a nashville-i WLAC tévécsatorna legfiatalabb és egyben első afroamerikai női hírolvasója, két év múlva pedig már Baltimore-ban vezetett hír-, majd beszélgetős műsort. 1984-ben Chicagóban egy reggeli talkshow háziasszonya lett, amely a nézettségi lista utolsó helyéről néhány hónap alatt az elsőre ugrott. A félórás műsort ezután egyórásra hosszabbították, áttették főműsoridőbe és átkeresztelték: a The Oprah Winfrey Show-t 1986. szeptember 8-tól negyedszázadon át sugározták országosan.

Bájos szörnyetegek

A Frankenstein-alaptörténeten nehéz új fogást találni: Lánthimosznak, akit olyan filmjeiről ismerhetünk, mint a Kutyafog (2009), A homár (2015), az Egy szent szarvas meggyilkolása (2017) vagy A kedvenc (2018), mégis sikerült. Ehhez persze jó alapanyagra is szüksége volt: a film a modern skót irodalom megmeghatározó alakja, Alasdair Gray (1934–2019) 1992-ben megjelent regényét adaptálja, amelynek címét valahogy így fordíthatnánk le: Szegény párák: epizódok Archibald McCandless skót közegészségügyi tisztviselő korai életéből. A posztmodern regény középpontjában Archibald felesége, a halálból visszahozott Bella Baxter kontinenseken átívelő, különös története áll, amelyet a férj mellett egy Godwin Baxter nevű sebész is kommentál. 

Lánthimosz a 2010-es évek elején glasgow-i otthonában felkereste az akkor már idős írót, aki áldását adta a feldolgozásra, miután megnézte a rendező néhány filmjét (állítólag a fia mutatta meg neki, hogyan kell kezelni a DVD-lejátszót), majd rögtönzött idegenvezetést tartott vendégének a skót fővárosban.

Egy regény filmes adaptációja során általában óhatatlanul egyszerűsítésekre van szükség: míg Gray regénye igazi metanarratíva, amelyben a történetvariánsok néha felülírják egymást, és sok minden homályban marad, Lánthimosz és a forgatókönyvet jegyző Tony McNamara lineárisan építkezik, és nem sok titkot hagy megfejtetlenül. 

Kiterítenek úgyis

A Hatalom olyan, mint a címe: tőmondatokban fogalmaz, tárgyilagos, „nincs itt semmi nézni való” jellegű. Az ítéletet, mint A tanúban, már előre megírták. A felszín csendes, és hatalmas, befolyásolhatatlan gépezet dolgozik azon, hogy így is maradjon. Időnként, a titkosrendőrség épületének ebédlőjében már-már falanszterszerű világgal szembesülünk, ami arra utal, hogy a film lehetetlennek állítja alakjai bármiféle cselekvési szabadságát.

A jemeni helyzetre vonatkozó tudósítások nemrég világossá tették számomra, hogy a rend, az állami működés stabilitása, egy erőközpont megkérdőjelezhetetlen uralma már önmagában mekkora érték – szinte teljesen függetlenül a hatalmi ideológiától és a felül levők emberi minőségétől. Fontos ugyanis a hétköznapok nyugalma, biztonsága, kiszámíthatósága. A polgári keretek, amelyekben magabiztosan el tudjuk magunkat helyezni, az unalmas, bürokratikus hivatalok, amelyekhez ügyeinkkel-bajainkkal fordulhatunk, na és a szabályrendszer, amelyet nemzedékek sora alkotott meg, és csak ritkán, nagyon indokolt esetekben, mindenki számára kellő felkészülési időt hagyva változik.

Szeretek Szlovákiába időről időre átruccanni, például a fél évszázada (a Covid-időszakot kivéve) minden év októberében megrendezett Simon–Júda-napi vásárra, amelynek forgatagát járva megérezhetünk valamit az ősi intézmények egykedvű, mindent túlélő rendjéből. Ahogyan annak bölcsességéből is, hogy mennyire jelentéktelenek vagyunk a bennünket is magával sodró áradáshoz, történelmi folyamatokhoz képest. Szlovákia még nálunk is kisebb, és közép-európai lévén velünk jól összehasonlítható, sok hasonló problémával küzdő ország. Politikai életét a legutóbbi választás roppant hektikusnak mutatta, a 2018-as Kuciak-gyilkosság pedig a mélyben zajló folyamatok romlottságáról tanúskodott, amelyekben a politika is vastagon benne volt. Ez annak idején Fico távozásához vezetett, közelmúltbeli visszatérése viszont arról tanúskodik, hogy „az erős ember, aki rendet tesz” a zűrzavaros évek tapasztalatainak birtokában újra milliók számára vált odaát vonzó karakterré.

Nyolc film, amit érdemes lesz megnézni a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon

A finn grizzlyember – A hiúz-ember

Juha Suonpää nemcsak dokumentumfilmeket rendez, de a környezet- és természetfotózásnak is szakértője, így testhezálló témát választott, amikor nekilátott A hiúz-ember elkészítésének. Az alig másfél órás film főszereplője Hannu, aki egy farmon él Nyugat-Finnországban, egy olyan térségben, mely számos vadon élő állat otthona Mikor a férfi egy hiúztetemet talál, kénytelen újraélni gyermekkorát. Hannu kamerák segítségével próbálja felderíteni a kihaltnak vélt állatfaj titkát, a rögzített felvételeknél sokkal hasznosabb azonban az a különleges tekintet, mely képes átlépni emberi civilizáció és rejtélyes állatvilág határát. Suonpää filmjében összefonódik jelen és múlt, emberi és állati, de előkép és örökség is – hiszen A hiúz-ember nyilvánvaló rájátszás a Werner Herzog által rendezett és narrált A grizzlyember című portréfilmre.

A megértés a kulcs – A monostor gyermekei

A magyar Tom Cruise képezte ki Kamarás Ivánt

Egy rendkívül hideg délutánon érkezem meg a Magyar Honvédség szentendrei Altiszti Akadémiájára, amely csupán egyike a S.E.R.E.G című sorozat tizenöt forgatási helyszínének. A címet adó mozaikszó öt angol kifejezés rövidítése: szolgálat, kiválóság, tisztelet, étosz és irányítás – mondja Pálinkás Szilveszter. A sorozat katonai szakértője csaknem egy éve, jóformán a munka kezdetétől szorosan együtt dolgozik a stábbal. Már a forgatókönyv megírásánál szükség volt művelettervezői tapasztalataira, mint ahogyan más ismereteire is: a jelmezek, a kellékek – köztük a fegyverek – összeállításakor.

A sorozat szereplői a magyar honvédségnél rendszeresített egyenruhát viselik, a fegyverek is ebből az eszköztárból származnak. Természetesen a színészek kezébe már „hivatalosan hatástalanított” állapotban kerülnek, egyébként a harci eszközöket a filmben is kiképzett katonák kezelik. – Minden színész általános katonai kiképzést kapott, illetve a sorozatban betöltött szerepük szerint hajtottak végre harcászati, taktikai feladatokat. Némelyikük nagyszerű katona lett volna – jegyzi meg, majd mosolyogva hozzáteszi, hogy ajánlotta is: fontolják meg a területvédelmi tartalékos szolgálat lehetőségét, amit színészi munkájuk mellett is végezhetnek.

Pálinkás Szilveszter, főhadnagy. Fotó: HM Zrínyi média Kft.

Íme az Oscar-jelöltek listája

Az Atlanta sorozatból, az Űrvihar, a Deadpool 2. , a Sebek, a Joker és A rosszfiúk filmekből ismert Zazie Beetz, valamint a Bakelit és A fiúk sorozatokkal, továbbá Az éhezők viadala, a Sikoly, a Pókember: A Pókverzumon át és az Oppenheimer filmekkel nevet szerzett Jack Quaid a Samuel Goldwyn Theaterben jelentették be az idén 96. alkalommal átadandó Oscar-díj esélyeseit. A szavazatok 93 országból érkeztek. Buda Flóra Anna animációs rövidfilmje, a 27 nem került tovább a rövidlistáról.

A legjobb film

American Fiction   

Szerzői jogok a filmvilágban

A filmvilágra vonatkozóan mit foglal magában a szerzői jog?

Ennek a kérdésnek a kibontására Kollarik Tamás oktatótársammal, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem docensével két féléves filmjogi kurzust állítottunk össze. Eszerint a szerzői jog védi a filmalkotók jogait, de kötelességeket is megjelöl a produkciós irodák számára. A szerzői jogok és kötelezettségek, feladatok és lehetőségek jól kiépített, logikus rendszerét kínálja az alkotóknak és az irodáknak is.

Mint alkotók kismillió kérdéssel találkozhatunk: milyen szerzői jogok illetnek meg bennünket? Mikor kezdődnek és mennyi ideig állnak fenn ezek a jogok? Amennyiben leszerződtetem a stáb tagjait, kiket illetnek meg a szerzői jogok? Milyen keretek között használhatom fel mások munkáját a filmben? Vannak-e olyan könyvek, filmek, fotográfiák vagy egyéb kulturális termékek, amelyeket már nem véd a szerzői jog?

Van magyar az Oscar-jelöltek között

Az Atlanta sorozatból, az Űrvihar, a Deadpool 2. , a Sebek, a Joker és A rosszfiúk filmekből ismert Zazie Beetz, valamint a Bakelit és A fiúk sorozatokkal, továbbá Az éhezők viadala, a Sikoly, a Pókember: A Pókverzumon át és az Oppenheimer filmekkel nevet szerzett Jack Quaid a Samuel Goldwyn Theaterben jelentették be az idén 96. alkalommal átadandó Oscar-díj esélyeseit. A szavazatok 93 országból érkeztek.

A legjobb film

American Fiction

Bejelentették a Berlinale hivatalos programját és zsűrielnökét

Carlo Chatrian művészeti igazgató és Mariëtte Rissenbeck, a fesztivál igazgatója a programismertető sajtóértekezletét a gázai háborúval kapcsolatos közleménnyel kezdte. A Berlinale szervezői hisznek abban, hogy „a filmek és a nyílt viták segítenek az empátia, a tudatosság és a megértés előmozdításában, különösen az ilyen fájdalmas időkben, mint a mostani” – hangsúlyozta Chatrian.

„Együttérzésünket fejezzük ki a közel-keleti és máshol tapasztalható humanitárius válság minden áldozatának” – folytatta a művészeti igazgató, megjegyezve: aggódva figyelik „az antiszemitizmus, a muszlimellenesség és a gyűlöletbeszéd terjedését Németországban és világszerte”. Mint mondta: a Berlinale „kulturális intézményként kiáll a diszkrimináció minden formája ellen, és elkötelezett a kultúrák közötti megértés iránt” – idézte a Variety.com. Rissenbeck hozzáfűzte, hogy a fesztivál alatt szeretnének teret adni a közel-keleti válság megoldásáról szóló nyílt párbeszédnek. 

A szervezők a Berlinale nyitó filmjének a Small Things Like These című filmet választották Cillian Murphy főszereplésével. A nyolcvanas években játszódó film rendezője a belga Tim Mielants. Murphy szénkereskedő apát alakít, aki megdöbbentő igazságokat fedez fel az Írországban az 1820-as évektől 1996-ig működtetett Magdolna-mosodákról, ahol fiatal nőket dolgoztattak.

Kopasz fej, makacsság, érző szív – így élt Kojak legendás megformálója

Aristotelis Savalas görög bevándorlók gyermekeként született 1922. január 21-én a New York állambeli Garden Cityben, anyja egykor szépségkirálynő volt. A Columbia Egyetemen tanult – nem túl nagy kedvvel – pszichológiát, és Amerika belépése után a második világháborúba önként jelentkezett katonai szolgálatra. A fronton megsebesült, de helytállásáért magas kitüntetést kapott. Leszerelését követően a külügyminisztérium információs szolgálatának munkatársaként az Amerika Hangja rádió számára dolgozott. Innen az ABC televízió híradójának rendezői székébe vezetett útja; a producerek gyakran az ő révén kerítettek idegen nyelvet beszélő színészeket az akkoriban futó számtalan sorozathoz.

Karrierjét egy véletlen indította el: egy színész barátját kísérte el meghallgatásra, ahol a rendezőt inkább az ő vészt jósló külseje nyűgözte le, így ő kapta a szerepet. Először az 1960-ban készült Tanúban, Lucky Luciano maffiafőnök szerepében figyeltek fel rá a nézők, a producerek, sőt a gengszter barátai is (szerencséjére tetszett nekik alakítása). Pályafutásának ebben a szakaszában jobbára brutális, pszichopata bűnözőket játszott; az 1962-ben Az alcatrazi madárember című börtöndrámában nyújtott alakításáért Golden Globe- és Oscar-díjra jelölték a legjobb mellékszereplő kategóriájában. 1962-ben egy magánnyomozó ruháját vette magára A rettegés fokának eredeti változatában. A rég várt főszerep azonban csak nem érkezett meg, bár ebben ő is ludas volt: 1967-ben kiszemelték a Bilincs és mosoly című filmre, de a producerek nem győzték kivárni, amíg az Európában pihenő Savalas hazahajókázik, ezért inkább Paul Newmannek szavaztak bizalmat.

Védjegyévé vált kopasz fejét 1965-ben találta ki: Poncius Pilátus szerepének kedvéért leborotváltatta, és többé már nem is növesztette meg haját. „Mindannyian kopasznak születünk” – mondogatta később. Már világító kobakkal szerepelt A piszkos tizenkettőben, a Dzsingisz kánban, a Kelly hőseiben és az Őfelsége titkosszolgálatában című James Bond-filmben, mégsem volt elégedett. „A legnagyobbak oldalán játszottam, de nem ismert senki, csak azt mondták: nézd, ott az a hogyishívják.”

Tévénézés közben halt meg a brit humorista, akit a televízió tett híressé

Alfred Hawthorne Hill néven Dél-Angliában, Southamptonban született, apai nagyapja és egy ideig apja is cirkuszi bohóc volt. Tinédzserként kimaradt az iskolából, ezután volt tejesember, hídmester, sofőr és dobos, majd egy vándortársulat ügyelője. A második világháború alatt a hadseregben szolgált mint sofőr és szerelő; a normandiai partraszállás alatt reflektorkezelő volt, nem sokkal később pedig a szórakoztató alakulathoz helyezték át. Ekkor vette fel a Benny Hill nevet példaképe, az amerikai komédiás Jack Benny tiszteletére.

A háború után varietékben lépett fel, 1947-től szerepelt a rádióban is. A televízióban 1949-ben a Here’s Mud in Your Eye (Egészségedre!) című élő műsorban debütált. A BBC-től egyre több lehetőséget kapott; ő lett az első brit humorista, akit a tévé tett híressé. 1954-ben megválasztották az év tévés személyiségének. A következő évben megindíthatta saját műsorát – a hatalmas sikert arató Benny Hill Show szinte minden jelenetét ő írta. Kihasználta az új médiumban rejlő lehetőségeket, mint például az osztott képernyős technológia, amely lehetővé tette, hogy egyszerre több alakban és jelmezben jelenjen meg. Burleszkbe hajló, a némafilmeket idéző jelenetei bővelkedtek a kétértelmű, sikamlós helyzetekben; sokszor legyeskedett a köznyelvben „Hill angyalai” néven emlegetett csinos bikinis vagy félmeztelen nők körül. Mesterien alkalmazta a paródia és a pantomim eszköztárát. A záró képsorokban a szaxofonos Boots Randolph Yakety Sax című dalára menekült éppen aktuális üldözői elől, ez a zeneszám azóta számtalan internetes mém aláfestő zenéje lett.

1969-ben elszerződött az ITV Thames Television csatornájához, emiatt a BBC a Benny Hill Show utolsó három adását letörölte. Itt újabb húsz éven át készítette műsorát, mígnem 1989-ben kirúgták, hogy helyet csináljanak a Rowan Atkinson megszemélyesítette Mr. Beannek. Műsorát még ekkor is száznál több országban mintegy 140 tévécsatorna vetítette (nálunk Gálvölgyi János volt a szinkronhangja), csak hazájában nem került már a képernyőkre.