Archívum címkék: Cikkek

A dzsungelhadviselés az amerikai háborús filmek Rorschach-tesztje, a morális meghasonulás, az elveszettség, a nemzeti trauma és az ismeretlen ellenségtől való rettegés terepe. A Maga a pokol címéhez híven szintén ebbe a fülledt purgatóriumba dobja Sam bácsi fiait, de megreked a macsó melldöngetés szintjén.

A Szunnyadó vérebek gyakran amatőrnek ható, direct-to-video stílusban dolgozza fel E.O. Chirovici alapul szolgáló detektívregényét. A történet hiába kívánja megidézni az ezredforduló csavaros elmejátékfilmjeinek tematikáját, az alzheimeres nyomozó főszereplő mindig pár lépéssel a nézők mögött jár az ügy felderítése során.

A Nasty című, Ilie Năstase román teniszlegenda életét bemutató portréfilm fürgén adja vissza a botrányhős fenegyerek életművének magas labdáit.

A Nasty című, Ilie Năstase román teniszlegenda életét bemutató portréfilm fürgén adja vissza a botrányhős fenegyerek életművének magas labdáit.

A Szegény párák sikere ürügyén Papp Attila Zsolttal kiveséztük a Frankenstein-adaptációkat.

A filmkészítés közösségi műfaj, így ennek tanulása és elsajátítása is kreatív közeget, együttműködést feltételez. Erre a romániai magyar felsőoktatásban négy intézmény is teret biztosít. Az ezeken belül működő, filmművészettel (és nemcsak) foglalkozó intézetek vezetőit kérdeztük a tanszékek működéséről, a hallgatók munkáiról, célkitűzéseikről.

Az idei Oscar-gála több díját is elnyerő Szegény párák stáblistájának jelentős részét magyar nevek teszik ki – számos magyarországi gyártócsapat dolgozott főként a látvány megtervezésében és elkészítésében. Egy csíkszeredai építész, Egyed Csongor is közéjük tartozik, vele beszélgettünk a díszlet mögötti világról.

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a videójáték-adaptációk aranykorát éljük: hosszú évek sikertelen próbálkozásai után az utóbbi években kritikai és anyagi sikereket is arattak különféle videójátékokból készült filmek és sorozatok.

Mi történne, ha egy teljes napra összezárnánk Sigmund Freudot és C.S. Lewist, a 20. századi kultúrtörténet két gigászát? Milyen tanulságokkal gazdagítaná az emberiséget egy ilyen szellemi iszapbirkózás? Egyáltalán van értelme ezredszerre is vitába bonyolódni életről és halálról, Isten létezéséről és a lét elviselhetetlen nehézségéről? Matt Brown filmje érdekes kérdéseket vet fel, a megnyugtató válaszok viszont elmaradnak.

A Back to Blackhez hasonlóan kevésbé jól sikerült életrajzi filmek utólag annyival mindenképp kárpótolhatják a nézőt, hogy ha felületesen is, de legalább megismerhetett egy páratlan életutat, amiről előtte talán semmit se tudott.

Minimum elgondolkodtató: mi kell ahhoz, hogy egy ránézésre átlagos szörnyinváziós horror Velencében, az egyik legrangosabb A-listás filmfesztiválon debütáljon. A válasz abban keresendő, hogy az elsőfilmes Sébastien Vaniček szerint a külvárosi panelblokk lakóit tizedelő óriáspókoknál is létezik veszélyesebb bestia.

A Back to Blackhez hasonlóan kevésbé jól sikerült életrajzi filmek utólag annyival mindenképp kárpótolhatják a nézőt, hogy ha felületesen is, de legalább megismerhetett egy páratlan életutat, amiről előtte talán semmit se tudott.

A délszláv némafilmek után érdeklődők valószínűleg némi csalódással távoznak majd – a szerb filmgyártás születésének napjait felelevenítő, nosztalgiába ágyazott ironikus balkáni filmes hitvallásért beülők azonban minden bizonnyal maradéktalanul elégedetten lépnek ki Slobodan Šijan A nagy villamosrablás című filmjéről.

Három évvel a legutóbbi „soft reboot” után megérkezett a Szellemirtók legújabb kalandja, ami újfent megmutatja, hogy Hollywood fejesei továbbra is az univerzumépítés és ’80-as, ’90-es évek popkult-termékeinek nosztalgikus felidézésnek lázában ég. Csak kár, hogy ez már rég unalmas.

Mi az a rasszizmus? Honnan ered, és mi áll mögötte? És méginkább: mi kapcsolja össze a náci Németországot az indiai dalitok (érinthetetlenek) elnyomásával és az afroamerikaiakkal szembeni előítéletekkel? Ezekre igyekszik választ adni Isabel Wilkerson újságíró Caste: The Origins of Our Discontents című bestsellerében, amin Ava DuVernay filmje alapul.

Garland új filmje nem posztapokaliptikus, hanem apokaliptikus: azt mutatja meg, hogyan történik meg és miként néz ki egy ország (és egy civilizáció) összeomlása – és azt feszegeti, mi lehet ebben a mi felelősségünk.

Láthattuk már az Antikrisztus felcseperedését, az apa (vagy apák) kétségbeesett hadakozásait a Sátán épülő birodalmával, most pedig női szemszögből kísérhetjük végig a kis Damien születését: az anyaméh válik a jó és rossz küzdelmének színterévé.

Csáki László a kilencevenes évek vadkapitalizmusába repítve mesél a vonatjegyhamisítási lázról, az időszakról, amikor kalandvágyó, de csóró fiatalok izzadt tenyerükben kamu jegyeket szorongatva utazták be Európát, mindezt egy indigónak köszönhetően. A Kék Pelikan témája legalább annyira izgalmas, mint a formája, a rendezővel erről a kettősségről, saját hamis jegyes utazásairól és a Filmtett-tábor esszenciájáról is beszélgettünk.

Nagyon úgy tűnik, hogy tizenkét évad után véget ért minden idők egyik legjobb és legfontosabb vígjátéksorozata. Most tényleg. De amíg Larry David él, ne kiabáljunk el semmit, csak emlékezzünk meg arról, hogy miért lehetett annyira szeretni a Félig ürest és David nyomorult alteregóját.

Az Apple TV+ új sci-fi-sorozata ígéretesen indul: remek színészekkel, remek alapötlettel, érzékeny, feszült és misztikus anya-lánya dinamikára épülő drámai tétekkel rúgja el magát a racionalitás talajáról, hogy végül mégis épp olyan súlytalan legyen, mint egy űrben úszó Noomi Rapace.