Eiichiro Oda világsikerű mangájából a Netflix egy világsikerű sorozatot gyártott le, és a One Piece már meg is kapta a 2. évadra a berendelést. A Screen Junkies becsomagolta, mit gondol a “tinédzser kalózshow”-ról. A spoilerek miatt, inkább a széria megtekintése után ajánlott!
Archívum címkék: filmkritika
Nincs, aki megmentsen – kritika
Titokban a Disney+-ra beosont egy kicsit rendhagyó inváziós film. A Nincs, aki megmentsen egyszerű felépítése ellenére nagyon megosztotta a közönséget, mi tudtuk szeretni.
A szerelem természete – kritika
Kanadai filmek nem túl gyakran jutnak el hozzánk, pedig szép számmal akadnak köztük megtekintésre érdemes alkotások. Ilyen A szerelem természete is, amit Cannes-ban és a miskolci Cinefesten is szerettek.
Aranyéveink – Végre újrakezdjük? – kritika
Az idős házaspár kalandjait bemutató Aranyéveink – Végre újrakezdjük? a svájci születésű, de Magyarországon is tanult Barbara Kulcsar munkája, aki mindent megtett azért, hogy filmje a nyugdíjas éveket szórakoztató és humoros módon mutassa be, ugyanakkor nyíltan beszéljen a gondokról, problémákról is.
Végtelen víztükör – kritika
Az idilli nyaraláshoz csak néhány szabályt kellene betartani, ám a Végtelen víztükör főszereplője ezen a téren nem jeleskedik, így hamarosan a saját élete lesz a tét és egy végtelenül bizarr helyzetben találja magát. A kanadai rendezőzseni, David Cronenberg fiának 3. filmje egyszerre látványos és nyomasztó, az emberi természet sötét oldalát mutatja meg egyéni látásmóddal, horrorisztikus elemekkel. Túlnyomórészt nálunk és a horvát tengerparton forgatták.
Wham! – kritika
A Wham! nevű duó csupán két stúdióalbumot jelentetett meg röpke 5 éves pályafutása során. Azt hihetnénk, hogy egy teljesen átlagos zenekaros sztori az övék, de nagyobbat nem is tévedhetnénk. A dallamos popslágerek mögött ugyanis egy igazán nemes barátság lapul.
Szeánsz Velencében – kritika
Branagh folytatja a kísérletezést a karakterrel és ezúttal szó szerint más vizekre evez. A sztoriban minden megvan, ami egy igazán jó kísértethistóriához kell, de a rendező nem él maradéktalanul a lehetőséggel. Kelly Reilly ugyanakkor zseniális, számtalan sorozat után jó út újra látni a filmvásznon.
Kötelező filmek: A félelem ára
A nemrég 87 esztendős korában elhunyt Oscar-díjas William Friedkin még a 70-es években készített két majdnem hibátlan filmet. A Francia kapcsolat és Az ördögűző méltán váltak klasszikussá, és elmondható, hogy kiállták az idő próbáját. A díjeső és kasszasikereket követően – és főleg a 70-es évek stúdiórendszerének nyitottsága miatt – Friedkin tulajdonképpen azt csinálhatott, amit csak akart. És erre ő úgy döntött, hogy a következő rendezése, Henri-Georges Clouzot francia mozijának, A félelem bérének remake-je lesz. A félelem ára így is kötelező darab és nem csupán azért, mert Tarantinót is inspirálta.
Fényes jövő – kritika
Nanni Moretti, megannyi film és filmes elismerés birtokosa, akire sajátos humor és látásmód jellemző. A 70 éves forgatókönyvíró-rendező legújabb mozijában eddigi munkásságát összegzi, hogy felkészüljön egy fényesebb jövőre. Az 1956-os forradalom megidézése és AngerZsolt színvonalas jelenléte miatt is megéri megnézni.
Kitörés – Reisz Gábor: Magyarázat mindenre
Az érettségi beavatási szertartás. Felnőtté nyilvánít, vagyis képessé mindazon törvényszerűségek átlátására és alkalmazására, amelyeket az előző nemzedékek előkészítettek számunkra. Polgárjogot ad, egy egész társadalom pecsétjét üti rá a fiatal addigi tanulmányaira, előrehaladására, érlelődésére. Jelképes esemény, és az extrém eseteket leszámítva nem arról ítél, hogy sikerült-e az összes tárgy kis tudósaivá válnunk. Ha úgy adódik, még ránk is kacsint, hogy értsük: egy egész intézményrendszer szurkol a sikerünkért, és szélsőségesen felkészületlennek kell lennünk ahhoz, hogy kudarcot valljunk.
Megtörténhet azonban, hogy ebben a kitüntetett pillanatban valamilyen addig lappangó feszültség tör felszínre. Például annak folytán, hogy a diák már évek óta rendszeresen összeütközésbe került iskolája szabályaival, mintha egyenesen tesztelte volna, mi az, amit még elnéznek neki – az érettségi ilyenkor már csak a szembenálló felek utolsó nagy erődemonstrációja lehet, kiszámíthatatlan eredménnyel. De az is elképzelhető, hogy az alapokat érintő a baj, a lázadás pedig általánosabb. Éppen annak a világnak a csődjéről tanúskodó, amelynek az érettségi a teljes jogú tagjává avat.
*
Csontok meg minden – kritika
A Szólíts a neveden rendezője, Luca Guadagnino és Timothée Chalamet a Csontok meg mindenben újra együtt dolgozott. Erős gyomrot kíván, mégis valahol véresen szép romantikus történet kannibalizmussal megfűszerezve.
A védelmező 3. – kritika
A folytatás folytatásának lenni nem egy hálás szerep. A közönségfilmek 3. részének szinte mind lehetne az a címe, hogy a “Főszereplő Visszatér 2”. A védelmező nem árul zsákbamacskát, nyilván ez történik itt is, a rajongók is nagy örömére. Robert McCall újra a vásznon, emiatt Denzel Washington újra rendhagyó módon folytatásban szerepel, Fuqua pedig már harmadszor fut neki a kedvenc szomszéd bácsink vérzivataros hőstörténetének.
Kék Bogár – kritika
Bukások után, streamingről moziba rakott projektként, ismeretlenebb, mégis „ismerős” szereplővel a fedélzetén, az épp soft(?)reboot előtt álló univerzumhoz csak lazán kötődve érkezett nyárzáró látványmoziként a senki földjére a Kék Bogár.
Barbie – kritika
Az idei év legellentmondásosabb közönségfilmje a Barbie. Talán az egész évtizedé, de ezt még korai kijelenteni. Az biztos, hogy azt a markteing- és alkotói döntéshozatal bravúrt, amit Margot Robie és Greta Gerwing a Mattel és Warner Bros. közreműködésével létrehozott, még sokáig emlegetni fogjuk, és sok elemzést fog inspirálni évek múlva is.
Gran Turismo – kritika (és háttér)
Idén 100 éve tartották az első Le Mans-i 24 órásat. A jeles alkalomhoz dukálhatott volna valami méltóbb adaptáció, mert a Gran Turismo kezelte eddig a legelnagyoltabban a futamot. Meg sok mást is, ami megkeserítheti ugyan a filmszerető autósport fanok életét és moziként se mintapéldány, ám Neil Blomkamp rendezésének mégis van egy magával húzó lendülete, ami a sablonok és termékmegjelenítések ellenére is többet ad a vártnál.
Mission: Impossible: Leszámolás – Első rész – kritika
Tom Cruise az elmúlt pár évben sorra ejtette kétségbe az biztosítóit, ám a sorozatos premier-csúszók miatt csak késve láthattuk a már beígért és leforgatott akciófolytatásokat. Tavaly a Top Gun: Maverick sikere a sztratoszféráig repítette a hatvanas sztárt, ám idén az volt a nagy kérdés, hogy a Mission: Impossible legújabb akciójával vajon sikerül-e újra csúcsra pörgetnie az oldschool akciózsánert…
Oppenheimer – kritika
Nolan nagyon érzi a filmrendezést témától függetlenül. Elegancia, műgond, és hihetetlen intellektus, amivel vizsgálja egy tudós morális felelősségét a világpusztítás ajtajában. Az Oppenheimer mint történet valójában nem kasszarobbantó jelenség (és mégis az lett), hanem lassú tűzön égő globális dráma egy kulcsember nézőpontjából.
Indiana Jones és a sors tárcsája – kritika
Harrison Ford utoljára alakítja legendás szerepét egy viszontagságosan elkészített kalandban, ami meglehetősen vegyes véleményeket szült. De mit szól az Indiana Jones és a sors tárcsájához egy vérbeli Indy-rajongó?
Tyler Rake: A kimenekítés 2. – kritika
3 éve már, hogy a Netflix meglepett minket egy nézhető adrenalinbombával. A folytatás 1-2 dolgot leszámítva jobb lett az előzőnél. Az biztos, hogy Chris Hemsworth-nél jobb ember nincs arra, ha meg kell menteni valakit. LRemek két órát kapunk a Tyler Rake: A kimenekítés 2. részétől.
Flash: A Villám – kritika
A filmvilágban az utóbbi években két biztos pont volt: tolják az Avatar folytatásait és rendezővesztés után tovább csúszik a Flash. Előbbi nem állt meg így a 2. rész premiere után se, azonban a skarlát gyorshajtó végre befutott. Végre? Hát, aki Michael Keaton visszatérése miatt várta, annak tényleg végre, ha valaki esetleg másért… akkor az ne ettől várja a műfaj új korszakalkotó hivatkozási alapját. De legalább látni az akarást.