Best WordPress Hosting
 

„A humorban és a drámában is a ritmus az egyik legfontosabb dolog” – Interjú Breier Ádámmal

Február 22-én kerül a mozikba Breier Ádám (Havanna, csak oda, A báró hazatér) első nagyjátékfilmje. A Lefkovicsék gyászolnak című magyar filmben a Szabó Kimmel Tamás által alakított, Izraelben élő Iván fiával együtt tér haza Magyarországra, hogy elhidegült bokszedző apjával, Tamással (Bezerédi Zoltán) közösen az egyhetes, zsidó gyászidőszak, a süve alatt elbúcsúztassák Iván édesanyját. A sajtóvetítés […]

The post „A humorban és a drámában is a ritmus az egyik legfontosabb dolog” – Interjú Breier Ádámmal appeared first on Filmtekercs.hu.

„Semmilyen hatalmi pozíció nem működik önvizsgálat nélkül” – interjú Boross Martinnal

A Nyersanyag című magyar filmben egy fiatal direktor azzal szembesül, hogy egy falusi polgármester kiskirályként uralja a települését. A film rendezőjével és társforgatókönyvírójával, Boross Martinnal felelősségről, a magyar vidék kollektív élményéről és a film árnyalt karaktereiről beszélgettünk.  Elsősorban színházi alkotóként vagy ismert, ez az első nagyjátékfilmed. Milyen út vezetett idáig? Ez valóban így van, 2013-ban […]

The post „Semmilyen hatalmi pozíció nem működik önvizsgálat nélkül” – interjú Boross Martinnal appeared first on Filmtekercs.hu.

Inspiráló látni, hogy a nézők érzik Árnit – Interjú Vermes Dorkával

Vermes Dorka első nagyjátékfilmje, az Árni a Velencei Filmfesztivál által rendezett Biennale College Cinema egyedülálló programjának kereteiben készült. Magyarországi bemutatóját megelőzően a rendezővel beszélgettünk a film nem mindennapi útjáról. Az Árni a Biennale College Cinema támogatásában készült. Mesélnél kicsit arról, hogyan zajlott a velencei workshop, a fejlesztés, illetve hogyan dolgoztatok együtt a külföldi mentorokkal? Ez […]

The post Inspiráló látni, hogy a nézők érzik Árnit – Interjú Vermes Dorkával appeared first on Filmtekercs.hu.

Ez a film a nagybetűs Nőről szól – Interjú Marianne Ostrat producerrel

Február elsejétől vetítik a magyar mozik a Smoke Sauna Sisterhood címet viselő, az észt nők által gyakorolt füstszaunázás spirituális hagyományát bemutató dokumentumfilmet. A forgatás során valódi női testvériség alakult ki a szereplők és a film készítői között. A kölcsönös bizalom fontosságáról és a forgatás körülményeiről kérdeztük Marianne Ostrat producert. Téged milyen élmények fűznek a füstszaunákhoz? […]

The post Ez a film a nagybetűs Nőről szól – Interjú Marianne Ostrat producerrel appeared first on Filmtekercs.hu.

Sztárt csinálunk bárkiből öt perc alatt

Ön és a lámpaláz? Ez magyarázatra szorul.

Arra gondoltam, hogy tőlem, akiről talán mondható, hogy elég jól improvizálok, meglepő lesz ez, hogy lámpalázas lennék, tehát szerintem mindenképp figyelemfelkeltő a cím. De valójában nem az előadó izgalmi állapotáról van itt szó, hanem a mai világ lámpalázáról, amiről a címadó dal szól. Ez egy kicsit lázadó, rockos, rövid sorokkal operáló közérzeti szám. De ezen a lemezen is, akárcsak az első három korongon, váltogatják egymást a szellemes, humoros szerzemények (amit sokan várnak is tőlem), a romantikus számok, a bluesok, a jazzes beütésű és a rockos dalok. Szóval elég széles műfaji spektrumot ölel fel ez a válogatás is.

Milyen történések, érzések inspirálták az új dalokat?

Bejáratot találni az olvasáshoz

Húsz éve foglalkozol kortárs gyerekirodalommal és olvasás-népszerűsítéssel, így igazán rálátsz a témára: mennyire égető a gond a gyerekek olvasása vagy inkább nem olvasása terén? 

Régóta tudjuk, hogy a digitalizáció és az audiovizuális eszközök elterjedésével nemcsak hazánkban, de világszinten is jelentősen csökkent az olvasás népszerűsége, tehát mindenképpen szükség van a nevelődésre mind a szövegek, mind az illusztrációk olvasását és értelmezését illetően. A MeseCentrumnál ezért dolgozunk, hiszen tudjuk, hogy a felnőttkori olvasáshoz a meséken keresztül vezet az út. Akiknek mesélnek otthon, azoknak a kétharmada maga is olvasóvá válik. Az is közismert, hogy minél rendszeresebben és korábban hallgatnak a kicsik felolvasást, annál inkább fejlődnek az értelmi képességeik: nemcsak a nyelvtanulás vagy a humán tárgyak, hanem a matematika szempontjából is. A rendszeres mesélés óriási lehetősége a családoknak és a pedagógusoknak is, hiszen ezen keresztül közösséget építhetnek, erősíthetik a kialakult kapcsolatokat, érzelmi kötődéseket, és sok szempontból fejleszteni tudják a gyerekek képességeit. Mivel a felnőtt lakosság fele egy könyvet sem olvas el évente, nem csoda, ha a gyermekeink szövegértése romlik. Az iskolának ezért roppant nagy a felelőssége. Például abban, hogy élményszerűen kínálja a verseket, meséket, regényeket, de amellett megtanítson a folyékony olvasásra, és ezzel a kettővel kialakítsa az olvasás szokását. Ezzel párhuzamosan megnőtt a kisgyermekkori foglalkozások jelentősége is. A Ringató vagy a Ringató mintájára kialakított Kerekítő foglalkozásaink ölbeli játékai megalapozzák az anyanyelvi készségeket abban a családban is, ahol ez nem tradíció.

Minden gyerek olvasó emberré válhat?

A dalszövegírás problémamegoldás

Az Esti Kornél együttest Mezőtúron alapították 2006-ban Lázár Domokosék, akkor még gimis fiatalokként. Te Nagy István helyére kerültél be a csapatba 2012-ben, énekesként. Ebben az időben viszont te már egy másik zenekar, a Sántakutya énekeseként több koncerten is felléptél. A kezdeti fázisban milyen különbségeket tapasztaltál a két zenekar működése között?

A két zenekar két különböző generáció, így két eltérő zenei világban nőttek fel. A Sántakutyát a középiskolai töritanárommal alapítottuk, miután tizenegyedikben rendeztem egy István, a királyt az iskolában – természetesen én voltam Koppány. Hallás alapján leszedtem a kottákat, szerveztem zenekart, kerestem énekeseket. Tudtam, hogy a történelemtanár, Csikós Balázs dobol – méghozzá helyi szinten neves zenekarokban –, így felkértem, hogy játsszon a darabban. Ebből az ismeretségből alapítottuk meg később a Sántakutyát. A zenekar tagjai tíz-húsz évvel voltak idősebbek nálam, így természetes, hogy elsősorban nem kortárs zenét hallgattak.

Apám engem is a „rendes”, régi magyar rockzenék hallgatására nevelt, de Kornéléknak köszönhetően képbe kerültem az aktuális zenekarokkal is. Meg persze ők addigra már profi körülmények között játszottak, bele kellett rázódnom. De azért nekem is voltak tapasztalataim a Sántakutyával. Felléptünk például a Veszprémi Arénában is egy össznépi fesztiválszerűségen. A zenei hatások voltak nagyon mások, és hálás vagyok az Esti Kornélnak, hogy kitágították a horizontomat.

Újsághirdetésre jelentkezett, most az Oscar várományosa Mihalek Zsuzsa

Meglepett a jelölés?

Őszintén szólva nem. Amikor megláttuk a látványterveket, és nekifogtunk őket megvalósítani, éreztük, hogy ütős lesz, majd amikor a stábtagok elképedve jöttek be a díszletbe, már tudtuk, hogy valami nagyon jót csináltunk. Jórgosz Lánthimosz rendező neve eleve garancia a minőségre. Két angol tervező, James Price és Shona Heath elképzelései alapján, de a saját ízlésünket latba vetve dolgoztunk. Nagy csapat vagyunk, sokan segítik a munkámat, és csupán szerencse kérdése, hogy az én nevemet sorolták fel az Oscar-jelöltek között. Fontos feladatom felkutatni és jól dönteni, hogy kiket veszek magam mellé. 

Hogyan értesültél, hogy te vagy a szerencsés?

Én ilyen guggon ülő vagyok

A Magyar Állami Operaházban beszélgetünk, ami Önnek emblematikus helyszín, hiszen itt kezdődött az opera és a színház iránti szeretete, innen indult statisztaként. Hogyan került az Operába a mezőgazdasági szakközépiskolából?

Nagyon kacskaringós út volt. Már az meglep, hogy tud arról, hogy mezőgazdász akartam lenni. Vagy valamilyen hangszeres művész. Akadtak, akik biztattak, tanuljak énekelni, érdemes lenne. 1950-ben a családunkat Sellyéről, a szülőfalumból kitelepítették a Hortobágyra, én akkor 17 éves voltam. A kényszermunkatáborban négy-ötszázan lehettünk, édesapám, ha ideje volt rá, rögtön elővette a csellóját, itt ivódott belém, hogy a zene milyen gyógyír az ember lelkének. Az egyikük hegedülni tudott, a másik dobolni, volt köztünk harmonikás is. Abban a nyomorúságos helyzetben mi, fiatalok igyekeztünk jól érezni magunkat, a fiúkkal esténként szerenádot adtunk, én voltam az egyik énekes. Ott kezdtem el énekelni. Egyik sorstársamnak tenor hangja volt, nekem bariton, rövidesen mi lettünk „az énekesek”. Egy ügyvédember, Török Géza azt mondta: – Csaba, ha egyszer innen kiszabadulsz és módod lesz rá, tanulj énekelni, szép hangod van. Ez adta az indítást, de akkor még azt hittem, hogy mezőgazdász leszek.

Bede-Fazekas Csaba a 90. születésnapja alkalmából rendezett gálaműsoron a Győri Nemzeti Színházban. Fotó: Győri Nemzeti Színház

Szerzői jogok a filmvilágban

A filmvilágra vonatkozóan mit foglal magában a szerzői jog?

Ennek a kérdésnek a kibontására Kollarik Tamás oktatótársammal, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem docensével két féléves filmjogi kurzust állítottunk össze. Eszerint a szerzői jog védi a filmalkotók jogait, de kötelességeket is megjelöl a produkciós irodák számára. A szerzői jogok és kötelezettségek, feladatok és lehetőségek jól kiépített, logikus rendszerét kínálja az alkotóknak és az irodáknak is.

Mint alkotók kismillió kérdéssel találkozhatunk: milyen szerzői jogok illetnek meg bennünket? Mikor kezdődnek és mennyi ideig állnak fenn ezek a jogok? Amennyiben leszerződtetem a stáb tagjait, kiket illetnek meg a szerzői jogok? Milyen keretek között használhatom fel mások munkáját a filmben? Vannak-e olyan könyvek, filmek, fotográfiák vagy egyéb kulturális termékek, amelyeket már nem véd a szerzői jog?

A Tankcsapdában zenekari életünk nagy részét nem a zenélés teszi ki

Mennyire követitek nyomon, mi történik jelenleg itthon a rockzenében?

A rockzene soha nem volt mainstream műfaj. Legalábbis a rockzenének az a bizonyos ága vagy válfaja, ami valóban kemény riffeket, zenei megoldásokat, kemény szövegeket, megszólalásokat tartalmazott. Nyilvánvalóan a populáris, a pop- és könnyűzene kifejezések is a széles népszerűségnek örvendő zenei műfajokra utalnak. A rockzene mindig inkább egy rétegműfajnak számított. A könnyűzene történetében viszont, ha az ötvenes és hatvanas évektől nézzük, voltak olyan korszakok, amikor a keményebb zenét játszó előadók is nagy népszerűségnek örvendhettek. De ezek is inkább azok a zenekarok voltak, és azon zenekaroknak a dalai, amelyek ehhez a bizonyos populáris, könnyebben fogyasztható zenei közeghez álltak közelebb.

Azt viszont elmondhatjuk: Magyarországon a rockzene nem most éli az aranykorát. Botcsinálta módon az évtizedek alatt kénytelenek voltunk a Tankcsapdával megtanulni, hogy egy zenekari karriert milyen formában érdemes, illetve hogyan lehet felépíteni, miként lehet menedzselni. Ez viszont független attól, hogy éppen rockzenét játszunk. Az más kérdés, hogy mi azért játszunk rockzenét, mert ez a fajta zenei közeg, ez a fajta zenei kifejezésmód az, ami a miénk, ami hozzánk közel áll, akár hallgatóként, akár előadóként.

Pénteki kultúrrandi Hevér Dániel filmrendezővel

Decemberben debütált az első játékfilmed, amely idős férfi és kamasz lány különleges barátságáról szól. Milyen érzés volt egyben látni a többéves munkafolyamat eredményét?

Nagyon különleges élmény, főleg, mivel öt éven át dolgoztunk a Valami madarakon. Bennünk, alkotókban nyilván másképp csapódik le ez az egész, mint a nézőkben, akik csak egyben látják az eredményt. Nehéz tudomásul vennünk a hosszú időszak lezárultát. Valami, amin nagyon sokat dolgoztunk, elkészült, és kikerült a kezünk közül. Ez egészen olyan, mintha a gyereked engednéd el – annyi a különbség, hogy őt akkor is felhívhatod, ha elköltözött, a filmhez viszont már nem nyúlhatsz.

Mennyire sikerült ragaszkodnotok az eredeti koncepcióhoz?

A fürdőszobából a világ tetejére

New York-i koncertje előtt azt írta a közösségi oldalán: a Carnegie Hallban játszani örökre megváltoztatja egy zenész életét. Nyolc éve lépett ott fel először szimfonikus zenekari művészként, ősszel volt a negyedik szóló fellépése. Hogyan változtatta meg az életét mindez?

New York a világ teteje. A Carnegie Hall pedig egy olyan zenei szentély, amelyet a világon mindenki ismer; világhírű muzsikusok sora lépett fel ott – köztük magyarok is –, vagy csak hogy egy számomra fontos idolt említsek: Benny Goodman. A Carnegie Hall falain ezeknek a hírességeknek a portréi, a koncertek plakátjai sorakoznak. Ha az ember zenészként belép, óhatatlanul elérzékenyül, és felteszi magának a kérdést, hogy ő mit keres itt. Ez nem kisebbségi érzés, inkább korábban soha nem érzett hála, hogy művészként idáig jutott. Jókor jó helyen lenni felbecsülhetetlen. Egy jól sikerült koncert New Yorkban sokféleképpen segítheti az ember szakmai előmenetelét, számomra az egyik legfontosabb változás mégis az volt, hogy önbizalommal telve, még magabiztosabban jöttem haza.

Nekem mindig erős volt az önmagamba, a művészet erejébe és a közösségbe vetett hitem. Mégis, mintha ez ott és azóta megsokszorozódott volna. A Carnegie Hallban szólistaként fellépni semmi máshoz nem hasonlítható érzés. Amikor a szólókoncertemre készültem, olyan „edzéstervet” állítottam össze, akár egy olimpiára készülő sportoló. Ennek része volt nem csupán a zenei, hanem a mentális és fizikai felkészülés is. Amikor kimentem a színpadra, tudtam, hogy a közönség soraiban kiváló menedzserek, muzsikusok ülnek olyan elvárásokkal, amelyek egyben nyomasztóak is lehetnek. Szerencsére el tudtam engedni ezt a nyomást, és egy olyan „burokban” játszottam, amelyben csak magamra koncentráltam. A ráadásként választott virtuóz darab igen kockázatos volt, de mindig azt vallottam, hogy az igazán nagy sikerért megéri bátornak lenni. Ez az érzés azóta is minden koncertemen elkísér.

Egy magyar cimbalomművész meghódítja Amerikát

Játszott már a világ számos híres koncerttermében, kiváló együttesekkel, mégis izgalmas, hogy novemberben a New York-i Filharmonikusok hangversenyén cimbalmozott szólistaként. Hogyan érkezett a felkérés?

Két évvel ezelőtt a Budapesti Fesztiválzenekarral játszottam a luzerni fesztiválon. Ez még a Covid időszaka volt, így a nézőtéren minden második széket üresen kellet hagyniuk. Cserébe viszont a teljes fesztivált (a nagy hagyományú svájci programsorozat a világ legjobb zenekarait vonultatja fel – a szerk.) közvetítették online. Susanna Mälkki finn karmester ezt a koncertet hallotta a neten, és annyira tetszett neki, hogy meghívott a New York-i Filharmonikusokkal közös hangversenyére. Tavaly Ligeti György születésének századik évfordulójáról az Egyesült Államok koncerttermeiben is megemlékeztek, Susanna pedig azt találta ki, hogy a koncerten felépít egy Liszttől Bartókon át Ligetiig ívelő idővonalat. Én zenekarral szoktam játszani a II. Magyar Rapszódiát, ám ő azt kérte, hangszereljem át, és játsszam el egymagam a hangverseny nyitányaként. Három közös koncertünk volt, emellett lehetőséget kaptam a Lincoln Center kamaratermében egy egész estés szólókoncertre is.

Ragyogó kritikák jelentek meg a hangversenyről. Az egyik azt írta: a darab végén játszott kadencia (virtuóz, improvizatív szóló) jelentősen hozzáadott a Liszt-műhöz.

A filmkészítés kábítószere

Elindítottam a felvételt.

Biztos? A videós korszakban előfordult, hogy elkezdtünk dolgozni, és nem sokkal később rémülten vettem észre, hogy sajnos nem indítottam el a kamerát. Ifjúkorom felejthetetlen bűnei közé tartozik ez. Az ilyen hibák alkalmával derül ki, hogy vannak megismételhetetlen ügyek. Egy másik felvételen már máshol vannak a forráspontok.

Film esetében érezte valaha, hogy végleg elszállt egy ilyen pillanat?

A rockzenét lehetőségként fogom fel

Álmodtál egy világot magadnak. Milyen volt az, és milyen a mai?

Ez attól függ, hogy milyen távolságból nézzük. Az a kérdés, hogy innen, a konyhából vizsgálod a valóságot, vagy irány a sztratoszféra, ahonnan már látod a Földet, és onnan tekintesz le rá. Persze ha abból az aspektusból nézzük, hogy én honnan indultam, és mi a helyzet most a világban, akkor nem sok mindenben látok különbséget. Azt viszont ki kell emelnem, hogy a Kárpát-medence számomra a világ egyik legszebb, legáldottabb és legvédettebb helye, hála érte a teremtő Istennek. De ha most körülnézünk, rálátunk azokra a dolgokra is, amik nem sokban különböznek attól, ami miatt mi megírtuk a Minden sarkon, az Ítélet vagy a Torony című dalunkat. Úgy gondolom, hogy jelenleg a vaskor legalján vagyunk, ez pedig az én hitvilágom szerint a nihil korszaka, amikor az emberek erkölcsi nullákként fityegnek a levegőben. Nem érdekli őket, hogy honnan jöttek, miért vannak itt és merre tartanak; semmi más nem érdekli őket, csupán az egójuk. De hol van a mi, hol van az együtt? Hol van az, amit mi értéknek nevezünk, amire támaszkodni lehet? Hiszen mit ér egy fa gyökértelenül?

Az igazi siker az, ami másoknak is örömet szerez. Az igazi előadó dolga utat mutatni a fény és a szabadság felé. Milyen érdekes, hogy hatezer év óta a megsemmisülés felé hajtják az emberiséget. Az pedig amolyan birkamódon megy előre. Valaha volt az Isten, az ember, az egyén és a pénz, ezek így szépen egymás alatt. A sorrendet mára megfordították: fent látjuk a pénzt és az egyént, legalul az isteni létezést. A lélek, a tudat végtelen, a létezés is végtelen, az emberi élet pedig csupán porszemnyi idő. A teremtés maga a valóság, az energia, a fény. A Vasgyárból először öntudatlanul, de nagy szenvedéllyel, később egyre tudatosabban jutottam el oda, ahol ma vagyok.

Krízisek esetén a bennünk élő ősember falni kezd

„Az ember szereti ingerelni a száját. Látszólag minden cél nélkül rág (rágógumizik), napraforgót, pattogatott kukoricát majszol (az íze nem számít), cigarettázik vagy pipázik (rombolva az egészségét). Máskor mértéktelenül iszik, még ha nem is szomjas. Sokszor ellenállhatatlan vágyat érez a zabálásra, miközben túlsúlyára panaszkodik” – írja könyve előszavában dr. Forgács Attila szociálpszichológus, klinikai szakpszichológus, a hazai gasztropszichológia megalkotója. Őt kérdeztük.

Mit kutat pontosan egy gasztropszichológus?

A gasztropszichológia kifejezést 38 éve én alkottam. Akkor még nem lehetett ennek nyomát találni, és amikor 1985-ben a gasztropszichológia összetételt használni kezdtem, arra gondoltam, hogy az evés nem pusztán egy élettani jelenség, hanem az egyik legfontosabb életösztönünk. Minden élőlénynek van anyagcseréje, és az emlősöknél ennek az első lépése az evés. Enélkül nincsen élet. Az éhség őshajtóerő, ezért az evésnek máig is jelentős lélektani vonatkozásai vannak. A táplálkozás erős érzelmekkel átitatott jelenség. Az ételnek nem egyszerűen kalóriaértéke, hanem érzelmi értéke is van, utóbbi sok esetben fölülírja az élettani értékét. A gasztropszichológia tehát röviden az evés lélektani mozgatóival és meghatározóival foglalkozó pszichológiai részkérdés. Miért eszünk-iszunk akkor is, ha nem vagyunk éhesek vagy szomjasak? Másrészről miért kedvelünk egy ételt, és miért undorodunk egy másiktól, amit más kultúrákban szívesen megesznek, vagy épp a mi családunkban is a többiek örömmel fogyasztanak, mi pedig a szagát se bírjuk?

Az utolsó interjú Lator Lászlóval

Bár A Lator-tanya alapját családi fotók adják, a költő hozzájuk fűzött kommentárjainak és verseinek köszönhetően egy eltűnt világ és eltűnőben lévő vidék pillanatképei rajzolódnak ki a lapjain, amelyek egyszerre szólnak hétköznapokról és ünnepekről, egy családról és az azt őket körülvevő társadalmi környezetről.  Az első kép 1920-ban, az utolsó 1943-ban készült, a helyszín pedig szinte kivétel nélkül az a kárpátaljai Tiszasásvár, amely 1920-ban Csehszlovákiához, majd 1939-ben ismét Magyarországhoz került. 1945 után a Szovjetunió, annak felbomlását követően, 1991-től pedig Ukrajna része lett. A kötetet a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia adta ki, közösségi finanszírozású, és a Petőfi Irodalmi Múzeum főmúzeulógusa, Kemény Aranka állította össze.  

Mi keltette fel az irodalom iránti érdeklődését?

Olvasgattam ezt-azt, és megpróbáltam én is olyat írni. Aranyt meg Petőfit, de XX. századi költőket is. Nem tudom, hogyan kaptam rá, egyszer csak kedvem támadt hozzá.

Úgy gondolok a közösségünkre, mint arra, hogy levegőt veszek

„… a magyar nyelvű, alternatív rockzenét játszó zenekarok esetében egyébként is – ha mondhatok ilyet – hagyomány, hogy viszonyulnak valamilyen popkulturális vagy bármilyen irodalmi vagy magyar kultúrához köthető nevekhez.” Ezt a zenekarotok dobosa, Takács Szilárd mondta az egyik veletek készült interjúban. Miért fontos egy alternatív rockzenekarnak, hogy a név által vagy a zeneszövegek szintjén irodalmi és kulturális regisztereket vonjon be a könnyűzenei életbe?

Magyar nyelven alkotó emberként a magyar kultúrára és popkultúrára egy organikus fejlődési útként tekintek, hiszen gyerekkorom óta az életem minden szegletében meghatároz. Egy csillagokon utazó, vonuló tömeg, ahova a zenekarommal én is szeretnék becsatlakozni és tovább menni együtt az úton. Szerintem azért fontosak a kulturális hivatkozások ilyen tekintetben, mert rendkívüli a kohézió a kultúra rétegei között. Egy friss példa ilyen téren az általam nagyon tisztelt 30Y zenekar egyik most megjelent dala, amelyben egy József Attila-idézet is található. Miután a dalt meghallgattam, elolvastam az idézett művet. Rájöttem, hogy rég olvastam József Attilát. Levettem a polcról egy kötetet, és belemélyültem. Az ilyen igazodási pontok, utalások hajtóerőként szolgálnak, hogy jobban elmerülhessünk a kultúránkban, esetleg bővítsük a tudásunkat.

Hogyan tudnád jellemezni az alternatív rock közösségét?

Éreztem, hogy ez az én hangszerem

Nemrég lemezre vette Johann Sebastian Bach Két- és háromszólamú invencióit. Miért izgalmas ez egy komoly tapasztalattal rendelkező előadóművész számára, hiszen a java része zeneiskolai tananyag?

E két sorozatot valóban pedagógiai céllal komponálta a mester, eredetileg nagy tehetségű elsőszülött fiának, Wilhelm Friedmann-nak ajánlva. Az ő tizedik születésnapjára, 1720-ban állította össze a Clavierbüchlein című gyűjteményt, amelybe a kisfiú zenei fejlődését segítő darabokat válogatott össze. Itt található ezek első verziója, akkor még Praeambulum és Fantasia elnevezéssel. Bach – a rá jellemző módon – később is csiszolgatta, tökéletesítette a műveket, amelyek végső változata (immáron Invenciók és Sinfoniák megjelöléssel) 1723-ban készült el; könnyen kiszámítható, hogy éppen háromszáz évvel ezelőtt, ami ritka szép jubileum. Hálás vagyok Gőz Lászlónak, a Budapest Music Center (BMC) igazgatójának, hogy a felvétel a BMC Records kiadásában éppen idén láthatott napvilágot.

Az évforduló kapcsán már több alkalommal eljátszottam a sorozatokat, ami lehetőséget ad egy tévhit eloszlatására. Bach körül mindig sok ifjú tanítvány volt – akik azonban már komolyabb zenei alappal kerültek hozzá –, és tudjuk, hogy az első órákon rögtön az invenciókkal kellett foglalkozniuk. Csak akkor léphettek tovább, ha mesterük elégedett volt a darabok megszólaltatásával. Ezeket a műveket ma csupán zeneiskolai tananyagként tartják számon. Én viszont úgy gondolom, hogy az invenciók zenei-művészi szempontból mindenképpen, de a művek egy része technikailag is meghaladja a zeneiskolás korosztály szintjét. Bach nem tudta megtagadni önmagát, és fiataloknak is azzal a legmagasabb igénnyel komponált, mint istentiszteletre kantátát. Az ifjú muzsikusok fejlődését szem előtt tartó koncepció és a lenyűgöző művészi-mesterségbeli tudás találkozásának köszönhetően születtek meg e páratlan miniatűr gyöngyszemek, amelyek mindegyike önmagában zárt mikrokozmosz. Már megjelenik bennük a kettős ellenpont, a fúga- és kánonszerkesztés is, nemkülönben a mély líraiság.