Best WordPress Hosting
 

Archívum címkék: Interjú

„Ha egy darab működik a saját világában, akkor a jég hátán is megél” – Vajda Gergely A zenegénről

Közzétette szerző

Ahogy feltételezni lehetett, ma már alig esik szó a Magyar Állami Operaház főigazgatói pályázatával kapcsolatos nyáreleji felbolydulásról. A zsivaj elült, de bánja-e, hogy forgott a neve az aspiránsok táborában?

Egyáltalán nem. Azt hiszem, hogy bármi, ami általam került a pályázatba (Miklósa Erikáéba – a szerk.), az vállalható. Engem semmiféle hátrány nem ért azért, mert néhány ötletemmel csatlakoztam egy képességes és lelkes csapathoz. 2024-ben az Operaházban a Bartók TáncTriptichon premierjét dirigálom, ez a program három táncjáték régi, illetve új koreográfiája: A fából faragott királyfi Velekei Lászlóé, A csodálatos mandarin Venekei Mariannáé, a Táncszvit pedig Várnagy Kristófé. Régi mániám egyébként, és nem csak az Operával kapcsolatban, hogy szükségtelen a kereket feltalálni, hiszen létezik, elég csupán funkcionálisan működtetni, ami persze sokkal egyszerűbben hangzik, mint amennyi munkát és figyelmet a mindennapokban megkíván. Lehet, hogy ez Magyarországon sokszor szürreális álomnak tűnik, de én ebben nagyon hiszek. Nem is vagyok hajlandó másban hinni.

Nyáron a franciaországi Annecyban egy kamarazenei fesztiválon járt.

PostPin It!

EXKLUZÍV interjú Maïwenn-nel és Johnny Depp-pel (Jeanne du Barry – A szerető)

Közzétette szerző

Az egész világ nagyon várta Johnny Depp visszatérését. A 76. cannes-i filmfesztiválon debütált a Jaenne du Barry – A szerető, amit a közönség vastapssal és óvációval fogadott. A hétperces tapsvihar a színészt is könnyekig hatotta. Október 12-én pedig a magyar mozikba is megérkezik a Madamme du Barry és XV. Lajos király kapcsolatának története. A film rendezője, Maïwenn és a film főszereplője, Johnny Depp exkluzív interjúban mesélt a forgatásról, a szerepeikről, a stábról és a forgatáson szerzett tapasztalataikról.

Beszélgetés a rendezővel, Maïwenn-nel

Mi késztetett arra, hogy filmet készíts Jeanne du Barry alakjáról?

PostPin It!

„Lélektani utazás” – Kámán Albert az online zaklatásról írja legújabb forgatókönyvét

Közzétette szerző

Mit gondolsz, minek köszönhető a Magány sikere?

Talán annak, hogy az európai és a magyar kisfilmekhez képest – amelyekben a román újhullám hatása még mindig érzékelhető – alapvetően szokatlan. Klasszikus filmnyelvet és színes fényeket használok benne, lassú snittekkel operálok, mert mindig nagyjátékfilmben gondolkodom. A kisfilm a vicchez hasonlóan egy csattanóra, kisebb szituációra épül. A Magány negatívumaként is említették páran: érződik rajta, hogy tévéfilmnek írtam, és ezt sűrítettem végül fél órába. Általában megosztó, nem közönségfilmek kerülnek ki a kezem alól, mert számomra mindig az önazonosság a fő szempont, hogy őszinte legyen, amit csinálok. Hatalmas élmény volt ilyen nagy stábbal, profi színészekkel dolgozni.

A cím jelentése a filmben több síkon tetten érhető, és érdekes, hogy bár a forgatókönyvet a járvány előtt írtad, azt a bezártságot fogalmaztad meg benne, ami nem sokkal később, a Covid időszakában vált „kézzelfoghatóvá”.

PostPin It!

Módszer és lélek – beszélgetés Méhes Károllyal

Közzétette szerző

Hogyan ébredt fel benned gyerekkorodban az olvasás szenvedélye? Lassan minden titok című írásodban olvashattuk, hogy sokáig édesanyád látott el könyvekkel. Mik voltak az első fontos olvasmányaid?

Mindig szerettem olvasni – azt mondják, ez valami mintakövetés. Tényleg lehet benne valami, mert sok könyv volt otthon, és tényleg láttam a szüleimet könyvvel a kezükben, sokszor jöttek haza úgy, hogy minden különösebb alkalom nélkül könyvet vásároltak. Megvolt a maguk érdeklődési köre, szerették Karinthy Ferenc, Galsai Pongrác (őt ismerték még pécsi éveiből), Moldova György, Mezei András, Czigány György írásait. Ezek nekem eleinte persze „felnőtt könyvek” voltak, és remekül elvoltam A Pál utcai fiúk – Egri csillagok – Tüskevár univerzumban, mindegyiket nagyon sokszor újraolvastam. Aztán egészen kivételes esetként gyerekgyógyász apukám egy ízben engedélyezte, hogy némi hőemelkedéssel és köhögésimitációval otthon maradjak a suliból, és ekkor anyukám a kezembe nyomta Kosztolányi összes novelláját: ezt olvassam, biztos, hogy tetszeni fog. Tetszett, máig ezt olvasom, ha biztosra akarok menni, amikor valami jót akarok magamnak.

Emlékszel még a legkorábbi irodalmi próbálkozásaidra? Milyen szövegek voltak ezek?

PostPin It!

Pénteki kultúrrandi Radisz Afrodité énekessel

Közzétette szerző

Legutóbb a görög önkormányzattól megkaptad a Görög Fiatal Tehetségekért díjat, több zenekarban énekelsz, készül az első lemezed. Amikor gyerekként arról álmodoztál, hogy zenével fogsz majd foglalkozni, sejtetted, hogy itt fogsz tartani?

Olyan voltam, mint minden kicsi lány, aki elhatározza, hogy énekes vagy színésznő lesz, de ezek a vágyak később nem múltak el. Általános iskola óta támogattak is benne. Az ének előzménye a néptánc volt, amire ma már ugyan nem jut elég időm, de nagyon fontos része az életemnek nemcsak a mozgás, hanem a közösségi élmény miatt is.

Sok idő telt el, mire énekesként mutatkoztam be. Már így gondolok magamra, de furcsa még bemutatkozni. Olyan, mintha nagyzolás lenne, nem? Az én fejemben legalábbis annak hangzik. Pedig ez is egy szakma. Nem gondolom, hogy csak ez vagyok én, és nem is úgy kerültem be a zenész közegbe, hogy rögtön konziba mentem általános iskola után. Gimiben még abban sem voltam biztos, hogy zenei irányba fogok továbbtanulni. Mindig nyitott voltam egyéb területekre is, és a görög közösségbe se úgy kerültem be, hogy énekelek, hanem jártam a görög iskolába, elvittek táborozni, kiderült, hogy tudok énekelni, utána hívtak fellépni. De az éneklést művelem más aspektusból is: népi éneklést tanítok a tatabányai zeneiskolában és Tatán a Pötörke Művészeti Egyesületben.

PostPin It!

Márpedig a könyvek nem mennek ki a divatból

Közzétette szerző

A magyar felnőtt lakosságnak alig több mint tíz százaléka olvas rendszeresen, viszont több mint fele egyáltalán nem vesz könyvet a kezébe. Ugyan a nyomtatatásban megjelenő szövegeket a rendszerváltás óta egyre kevesebben fogyasztják, a Gutenberg-galaxist továbbra sem kell temetnünk. Dr. Tóth Mátéval, a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár igazgatójával, a PTE Könyvtár és Információtudományi Tanszékének adjunktusával beszélgettünk olvasási szokásaink legutóbbi feltérképezéséről. 

Mióta létezik Magyarországon olvasáskutatás?

A legelső – jelenlegi szempontjaink szerint felvett – adatok 1964-ből származnak. Azóta minden évtizedben volt egy átfogó vizsgálat, a legutóbbi 2019-ben, így több mint ötven évre visszamenően vannak összehasonlítható idősoros adataink. Az alapkérdés úgy szól, hogy „Elfoglaltságai mellett tankönyvön kívül olvas-e könyveket?”. A skála egyik végére azok kerültek, akik az elmúlt 12 hónapban egyet sem vettek a kezükbe – őket tekintjük nem olvasónak. A következő kategória azoknak jutott, akik egy év alatt 1-3 könyvet olvastak el, majd azok következtek, akik negyedévente egyet. A sort a rendszeres olvasók zárták, ők évi 12-t is végigböngésztek.   

PostPin It!

„Alapvetően kelet-közép-európai filmesnek gondolom magam” – Interjú Pákozdi Ágnes operatőrrel

Közzétette szerző

A 2023-as Cannes-i Filmfesztiválon a Director’s Fortnight programban tartották Elene Naveriani grúz rendezőnő Rigó, rigó, szederinda című legújabb filmjének a premierjét. A film operatőrének, a magyar származású Pákozdi Ágnesnek ez a harmadik közös nagyjátékfilmje Naverianival, viszont ezen kívül is egészen impozáns és változatos karrierívvel büszkélkedhet külföldön. A Berlinben élő Pákozdi Ágnes az ELTE filmelmélet és […]

The post „Alapvetően kelet-közép-európai filmesnek gondolom magam” – Interjú Pákozdi Ágnes operatőrrel appeared first on Filmtekercs.hu.

PostPin It!

„A tanáraimnak bizonyos szempontból már a kollégája is vagyok” – Magyar Valentin a hivatás érlelődéséről

Közzétette szerző

Divat manapság a fiatalok kapunyitási pánikjáról beszélni, és önről rögtön ez jutott eszembe, bár rögtön utána az, hogy önnek vagy nagyon erős van ilyenből, vagy épphogy semmilyen. Már eddig is nagy utat járt be, és mintha felgyorsítva élne, fényes pálya áll ön előtt – ami nagyszerű, de akár ijesztő is lehet, hiszen úgy is megélheti, hogy most már mindig felül kell majd múlnia magát, vagy hogy olyan expresszvonatban ül, amiből nincs kiszállás: a siker kötelez, és mintha mostantól az lenne a kötelessége, hogy maga után rohanjon. Mennyire befolyásolja, hogy mások mit várnak el öntől, és ez hogyan viszonyul ahhoz, amit ön vár el magától? Miben egészen biztos a pályájára vonatkozóan, és miben egyáltalán nem?

A zenészlétben és -szakmában jelentős tényező a bizonytalanság. A zenész soha nem lehet teljesen biztos magában, mert az gátolná a fejlődésben. De úgy tapasztaltam, hogy ha a legbelső hangjainkra és a lelkiismeretünkre hallgatunk, akkor azért olyan nagy baj nem lehet. A Covid után, az elmúlt egy-két évben valóban felgyorsultak körülöttem a dolgok: sűrűbb lett a koncertéletem, és bekerültem Körner Tamás menedzsmentjébe, amelynek tanárom, Várjon Dénes is az impresszált művészei közé tartozik. Ami történik, egyszerre csodálatos lehetőség és nagy kihívás a számomra.

Ősszel lesz az első lemezfelvételem; a hozzám különösen közel álló Rachmanyinov darabjait, etűdöket és prelűdöket játszom fel, mindegyik sorozatból négyet-négyet, más, rövidebb darabokkal kiegészítve. Az új feladatoknak nem mindig egyszerű megfelelni; a stressz időnként el tud rajtam uralkodni, ami nálam például a nyugtalan alvásban nyilvánul meg. Igyekszem magamból a legtöbbet kihozni, és erre szerencsére rá is vagyok kényszerítve. De ha az ember – mint nemrég a KaposFesten – időről időre olyan, világhírű művészekkel játszhat együtt, mint Baráti Kristóf, érthető is, hogy nagyon össze akarja szedni magát.

PostPin It!

Könyvtár a magasban – szétszóratott kincsek

Közzétette szerző

Zsupán Edina klasszika-filológus tizenöt éve kutatja a corvinák történetét Magyarország nemzeti könyvtárában, a Budavári palotában található Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK). Latin- és ógörögtudásának egyaránt hasznát veszi, hisz Mátyás könyvtárának jelentős részét ezen a két nyelven írt kéziratok teszik ki (főként az előbbi). Ma csupán az eredeti könyvállomány körülbelül tíz százaléka ismert és azonosított, 235 tétel a világ egyéb jeles könyvtáraiban található. A hazánkban fellelhető 55 kötet legnagyobb részét az OSZK őrzi, amely nemcsak gazdagon illusztrált, informatív honlapján, a Corvina-program részeként, hanem időszaki kiállításokon is igyekszik bemutatni a fényérzékeny, féltett gyűjteményt.

– Corvinának azokat a kódexeket, tehát kézzel írott könyveket nevezhetjük, amelyekről bizonyítható, hogy megfordultak Mátyás könyvtárában. A díszkódex lapjának anyaga pergamen, állati bőr, mely időtállóbb, mint a papír. A lapokon egyesével dolgoztak, lehetőleg minden munkafolyamatot más végzett. A másoló megvonalazta a lapot, tintával megírta a szöveget, kihagyva benne a díszítések helyét. Ezután került sor az aranyozásra, majd a minátorok, gyakran többen is, kidíszítették, illuminálták a kódexet. A kódexfestők mesterségéhez tartozott, hogy megtanulták előállítani maguknak az ásványi anyagokból készült festékeket. Csak ezután fűzték egybe és vágták körbe a lapokat, melyeket fatáblák közé szorítottak. A kötéstáblákra bőrkötés került, melyeket poncolással (ütésmintákkal való díszítéssel) és csatokkal is elláttak.

– Mátyásnak kétféle, aranyozott bőr és egy még ennél is drágább, lila bársony, úgynevezett veluto morello díszkötést készítettek. Az egységesítés esztétikai szempontokat követett, és nem tartalmiakat – vélekedik a kutató –, hisz a lila bársony 15. századi, belül fehér indafonatos könyvekre került, amelyeket még nem Mátyásnak készítettek, de ilyen módon később „corvinásítottak”. Ezekben a könyvekben a belső díszítés üde és letisztultabb színvilágú, mint később a budai királyi könyvkészítő műhelyben készült kötetek sötétebb, kékes tónusú és gazdagon aranyozott képei. Talán úgy gondolták, hogy a légies, könnyed növényi ornamentikához nem illenek a nehéz, súlyos bőrkötések.

PostPin It!

„Régóta őrzik a közösségeink ezt a kincset” – Daróczi Ágnes a Valaha madarak voltunk című kötetről

Közzétette szerző

Tavaly jelent meg a Noran Libro Kiadó gondozásában a Valaha madarak voltunk című kétnyelvű válogatásod kicsiknek. Hány éves kortól ajánlod?

A Valaha madarak voltunk kötet kitűnő háromévestől tízéves korig minden gyerek számára; hangsúlyozom, hogy minden gyereknek, mert nem csupán cigány anyanyelvűeknek írtam, hanem minden kicsinek, azért is, hogy idejében sikerüljön megismerni egymás másságát.

Azt írod a könyv előszavában, hogy egyetemistaként is készítettél egy hasonló kiadványt a Fővárosi Pedagógiai Társaságnak, de az csak kilencvenkilenc példányban jelent meg. Hogyan jött az ötlet, hogy újra ilyesmivel foglalkozz?

PostPin It!

„Mindenki sírt körülöttem” – Reisz Gábor a Magyarázat mindenre velencei bemutatójáról

Közzétette szerző

Milyen volt a film közönségével való első találkozás Velencében? Jókor és eleget nevetett-e, és mire lehetett következtetni a csöndjeiből? Ön mire, például mely jelenetek fogadtatására figyelt különösen is?

Ilyen drámát korábban még nem csináltam, ezért nem igazán tudtam, mit lehet majd abból leszűrni, mikor és mennyit nevet a közönség. Arra, hogy nézői szerepbe helyezkedjem, nem voltam alkalmas állapotban, de az ezernégyszáz fős vetítőterem nagy csendjeit, és azt, mikor mire fókuszált a közönség, minden esetben pontosan érzékeltem, akárcsak a humoros jelenetek fogadtatását – és ezekből arra következtettem, hogy értik-szeretik a filmet. Körülöttem a magyar stáb ült. A taps a film végén sokkal korábban jött, mint gondoltam, erős volt, és sokáig tartott. Korábban azt hittem, sírni fogok, ha meghallom, de érdekes módon csak én nem sírtam azokban a pillanatokban, míg körülöttem mindenki igen.

A magyar vetítésen feltűnően sokat nevettünk. Ha hallja, az esetleg zavarta volna?

PostPin It!

Interjú – Pinczés Marianna, Grapoila

Közzétette szerző

Hogyan tud egy kis magyar manufaktúra évről évre sikereket aratni azon a túlzsúfolt nemzetközi élelmiszerpiacon, ahol többgenerációs nagy cégek tülekednek? Hogyan lesz siker a lyoni Natexpo kiállításon, az OMÉK 2019 kiállításon, vagy az olasz székhelyű International Taste Awards ételkóstoló versenyen?

Pinczés Marianna, a Grapoila alapítója

Hogyan és milyen célokkal alapították a Grapoilát?

PostPin It!

„A tehetség a legdemokratikusabb dolog, ami még megmaradt ebben az országban” – Beszélgetés Fran Lebowitzcal

Közzétette szerző

Keresztes Balázs: A Continental ötödik számának hívószavai a „Fiatalság és szépség” (Young and Beautiful). Mi jut eszébe ezekről a kifejezésekről?

Fran Lebowitz: Tudom, hogy a fiatalok nem így látják, és szinte felesleges is kimondani: bár nem minden fiatal szép, minden fiatal szebb, mint amilyen öregen lesz. Amikor már nem vagyunk annyira fiatalok, a barátainkkal elkezdjük mondogatni egymásnak, milyen jól néz ki a másik. Amikor még tényleg jól néztünk ki, ilyet soha nem tettünk. Most úgy értjük, hogy „másokhoz képest nem nézel ki annyira rosszul”. Akárhogy is nézel ki (persze tudom, hogy nem minden fiatal szép), most vagy a legjobb formádban. Ahogy öregszel, egyre rosszabbul nézel majd ki. Ugyanakkor egy másik csodálatos dolog is bekövetkezik: miközben egyre kevésbé nézel ki jól, a látásodat is elveszíted. A természet nagy ajándéka ez.

KB: Mitől volt igazán szép a fiatalsága?

PostPin It!

„Távol akartam tartani magam a témától” – Interjú Tudor Giurgiu filmrendezővel

Közzétette szerző

Tizennyolc éves volt, amikor kitört a romániai forradalom. Ősélmény, melyről mindig is filmet akart készíteni, vagy ez később került a céljai közé?

Távol akartam tartani magam ettől a témától az ellentmondásossága miatt. De mikor lehetőség adódott, és megismertem a Nagyszebenben történteket, sokként értek. Miután beleástam magam az eseményekbe, úgy gondoltam, a generációmnak beszélnie kell erről, mert megtapasztaltuk ezt az időszakot. Tükröt kell tartanunk a fiatalabbaknak, mivel ők már nem élték át. Az életemet teljesen megváltoztatta a forradalom. Orvosnak készültem, aztán a kommunizmus bukása után inkább afelé sodródtam, ami mindig is érdekelt, így kerültem a filmes világba. A nyolcvanas–kilencvenes évek fordulója mély nyomot hagyott a magánéletemben és a karrieremben is. Ma a múlt felé kell fordulnunk, mert még nem igazán tudtunk kapcsolódni hozzá filmes értelemben, nem mondtunk el róla még eleget. Többet értenénk meg a társadalmunkból, a viselkedésünkből, ha visszanéznénk, hogy megtaláljuk a problémáink gyökerét.

Három év kutatómunka van a film mögött. Hogyan reagáltak az emberek, akikkel megosztotta a terveit? Inkább eltávolodtak, vagy támogatták?

PostPin It!

„Nem kifelé játszom” – Másik János a kreativitás kalandjáról

Közzétette szerző

A múltkori veszprémi ested után utánanéztem, mi az enklávé és az exklávé, mert ettől a modelltől reméltem, hogy segít megértenem az évtizedek során örökérvényű nemzeti kincsünkké nemesedett Bereményi–Cseh-pároshoz való viszonyodat, amelynek egyszerre tűnsz az enklávéja és az exklávéja lenni. Enklávéja: tehát olyan állam, amelyet minden oldalról egy másik ország vesz körül, vagyis egy nagyobb egység része, mégis önálló entitás. És exklávéja, azaz olyan, földrajzilag különálló terület, amely mégis egy másik országhoz tartozik. De tudom, hogy a te eseted még ennél is bonyolultabb, hiszen ha soha nem találkoztál volna velük, akkor is összetéveszthetetlen karaktere lennél a magyar kulturális életnek, vagyis afféle „társult államként” is el lehet gondolni a hozzájuk való viszonyodat.

Számomra ez az utóbbi közelíti meg legjobban a valóságot, de a másik két variáns paradoxonai is kifejezőek. Az én „felmerülésem” azért vált fontossá, mert a korábbiakkal ellentétben akkortól Tamás nem volt többé egyedül a színpadon. Igaz, az Ad Libitummal, Márta István és Novák János zenekarával is fellépett már korábban, de a mi párosunk más jellegű volt: két személyiségaspektust jelenítettünk meg a Levél nővéremnekben, miután a levélműfaj ötlete Géza szikrázó Zeusz-agyából kipattant.

A kapcsolatunk barátság is volt. Tamásnak viháncoló, fricskázgató karaktert, míg nekem a szomorú clownét írta meg Géza, és amikor a 25. Színházban felléptünk a Levél…-lel, a nézőtéren minden alkalommal megállt a levegő. 17 évvel később jöttünk ki a Levél nővéremnek 2-vel, 2004-ben pedig az első Levélből kimaradt negyven percet is megjelentettük Az igazi levél nővéremnek címmel.

PostPin It!

„Mindenki, aki itt volt, hitt ebben a projektben” – Interjú Reisz Gáborral és Adonyi-Walsh Gáspárral

Közzétette szerző

Az állami támogatás nélkül készült Magyarázat mindenre velencei premierje után az író-rendező Reisz Gáborral és a főszerepet alakító Adonyi-Walsh Gáspárral beszélgettünk. Szóba kerültek a gyártási módszer kihívásai, a mai 18 évesek kiismerése és a jellegzetes „rajtam maradt”-érzés. Gábor, a Magyarázat mindenre jóval társadalomtudatosabb, mint az előző filmjeid. Indulatból született vagy higgadt agymunka eredményeként? Reisz Gábor: […]

The post „Mindenki, aki itt volt, hitt ebben a projektben” – Interjú Reisz Gáborral és Adonyi-Walsh Gáspárral appeared first on Filmtekercs.hu.

PostPin It!

„A Zeneakadémia 147 éve kultúrstratégiai intézmény” – interjú Keller Andrással

Közzétette szerző

Keller András augusztus 22-én közleményben erősítette meg, hogy pályázatát a Zeneakadémia – Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektori posztjára határidőre leadta. Ezzel egyidőben a teljes dokumentumot nyilvánossá tette.

Ezekben a napokban hogyan látja magát? Az aspiránsok egyikének, vagy olyasvalakinek, aki a pályázattól mint konkrét kihívástól függetlenül megalkototta vízióját az egyetem, illetve a magyar zenei élet előrehaladásáról?

Nem voltak korábban ilyen ambícióim, de egy ideje nagyon aggódom a magyar zene jövőjéért, mert úgy érzem, a magyar társadalomban a klasszikus kultúra egyre jobban háttérbe szorul. Sokféle kulturális vegyület létezik és működik, és születnek értékes dolgok, de azok a klasszikus értékek, amelyekre széleskörű társadalmi bázist lehetne alapozni, ma részben hiányoznak vagy eltűnőben vannak. Léteznek nagyszerű műhelyek, szép szigetek, de az ország szellemi életében a hagyományos értékek kevéssé vannak jelen. A közoktatásban a művészetoktatás dinamizálása hozhatna nagy fejlődést. A zeneoktatásban hiányzik a szellemi kontinuitás, elhagytuk Kodály tanítását.

PostPin It!

Nyáry Krisztián: sok embernek az érettségi az utolsó pillanat az életében, amikor szépirodalmat olvas

Közzétette szerző

Nyáry Krisztiánt szokták irodalomtörténésznek, kommunikációs szakembernek, írónak, könyvkiadónak titulálni, de a Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatójaként és a Magvető Café irodalmi kávéház művészeti vezetőjeként tevékenykedő szakember az utóbbi években podcastszerkesztőként is ismertté vált – Buksó című irodalmi-könyves podcastja egyszerre segíti a hallgatót a kortárs irodalmi trendekben való tájékozódásban, értékes ismeretterjesztő tartalmat kínál, és valóban az irodalom terepén maradva szólaltat meg írókat, költőket és a könyvszakma meghatározó alakjait. Ő maga is egyike a legtekintélyesebb hazai szakembereknek, aki nemcsak irodalmi vagy kiadói körökben ismert, hanem a széles olvasóközönség is figyel rá. 2012 elején barátainak kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelmi életéről szóló, dokumentumok és művek alapján feltárható történeteit, amelynek hatására nagy népszerűségre tett szert – ma már több mint nyolcvannyolcezer ember követi, Kárpát-medence szerte telt házzal várják az előadásait, nyilvános beszélgetéseit.

Az olvasók számát illetően milyen a magyar könyvkiadás helyzete? Nemzetközi viszonylatban sokat vagy keveset olvasnak a magyarok?

A legutóbbi nagy olvasáskutatásból, amelyet a Tárki Társadalomkutatási Intézet végzett 2020-ban, egy félig teli vagy félig üres pohár képe rajzolódik ki: a magyar felnőttek többsége, 53 százaléka egyáltalán nem olvas könyvet, 47 százaléka viszont igen – ez nemzetközi összehasonlításban nem olyan nagyon rossz, de nem is túl jó. Viszont ha az olvasási tendenciákat hosszú időtávon nézzük, akkor azt is láthatjuk, hogy elképesztő fejlődés van, ma sokkal több ember engedheti meg magának az olvasást, mint száz évvel ezelőtt.

PostPin It!

„Mámorító élmény, az első nagy győzelmek közül való az életben” – interjú Nagy Koppány Zsolttal

Közzétette szerző

Gyermekként évekig ülünk a szüleink mögött vagy mellett az autóban, alig várva azt a pillanatot, hogy végre mi magunk is a kormány mögé ülhessünk. Milyen mértékben foglalkoztatott gyermek- és fiatalkorodban a vezetés, illetve milyen utazással, autózással kapcsolatos emlékeid vannak?

Nekünk annak idején Erdélyben nem Daciánk volt –  amelyre egyébként tökéletesen ráillett az életbölcselet: „Amikor egy ajtó bezárul, kinyílik egy másik” –, mint a lakosság jelentős részének, hanem a román autóipar másik csodája, egy Oltcit, amelyik az Olt folyó nevét ötvözte zavarba ejtő eredetieskedéssel a Citroën autómárka nevével. Ez egy háromajtós modell volt, akkorka – ha jól emlékszem, hatszáz köbcentis – motorral, amely kb. egy hajszárítót tudott volna magabiztosan hajtani. Kisebb dombokon egyes fokozatban ment fel, nagyobb dombokról visszagurult. Ráadásul olyan trehányul rakták össze, hogy a benzingőz egy része állandóan az utastérben terjengett.

Mivel az üléseket – érthetetlen és francia módon – meglepően kifinomult plüss borította, amely erősebb érintésre viszont könnyen szakadt, édesapámék előrelátóan preparált báránybőrrel borították be őket. Miután ezt a nap megsütötte, és a szaga összekeveredett a magát az utastérben már otthonosan érző benzingőzzel, olyan gyilkos elegy keletkezett, hogy a húgommal ketten minden utazás alkalmával ájultan hevertünk a hátsó ülésen, amely erős klausztrofóbiát is eredményezett, mert kicsi volt, szűk és kényelmetlen, és csak az első ülések előredöntését követően lehetett kikászálódni az autóból. Évekig ennyi élményem volt az autózással kapcsolatban; szerintem azon ritka gyerekek közé tartoztam, akik még a buszt is jobban kedvelték, mint a kocsit.

PostPin It!