A rothadás költészete közel állt Baudelaire-hez, Gottfried Bennhez, Seamus Heaney-hez, utóbbit Prieger is szóba hozza, ahogy még számtalan meghatározó könyves élményét is, miközben magát Fejér megyei Heaney-nek nevezi.
A lírai esszéket tartalmazó kötet nem olvasónapló, nem füveskönyv, és nem is levélregény, még ha minden szövege egy-egy megszólítással kezdődik. A kötet leginkább feljegyzéseket tartalmaz, olyanokat, amilyeneket a gazdák készítettek, hogy mikor vetettek, mikor permeteztek, és hogy mennyi trágyát kellett kiszórniuk ahhoz, hogy megsokszorozódjon a hozam. Prieger esetében mindez szellemi művelés, a tér-idő komposztládája, azaz a könyvtár mellett, ahol összeáll a múlt, egymásra rakódnak a műveltség rétegei. Szó van az antikvitástól az Einstürzende Neubautenig szinte mindenről, amire szüksége van a szellemi kertműveléséhez. És a betűk komposztjából megszületik a hit. A zeneszerző és producer Prieger könyve éppen csak hogy súrolja a populáris kultúrát, például le sem írja Cseh Tamás nevét, amikor beidéz egy közjátékot az 1977-es Levél nővéremnek című albumról, csak kurzívval jelzi: „…a hosszú hallgatásért, elmaradt leveleimért már megbocsáss. Ez a levél, remélem jó egészségben talál.”
A fotókkal teli könyvnek – a szerző felvételei – van flórája és faunája is. Nemcsak lelkünkre kapunk gyógyírt, de a különböző gyógynövények hasznát is megismerjük, sőt recepteket is kapunk. „Az állatok olyan isteni szépséggel tekintenek a teremtés egészére, hogy biztosak lehetünk az üdvözülésükben.” De a szemlélődő ember is ugyanilyen áhítattal tekinthet a teremtés egészére, vagy éppen az esőre. „A mai eső Magnus Lindberg 2. hegedűversenyéhez hasonló hangokkal érkezett, kopogott, száguldott, öntözött. És ha a növények örülnek, én is örülök.”