Best WordPress Hosting
 

Magyar borítót kapott az Egyetlen szerelmeim

Még idén ősszel megjelenik Taylor Jenkins Reid (Evelyn Hugo hét férje) új regénye, az Egyetlen szerelmeim. Ez a kötet azért is különleges, mert film is készült belőle, amit idén mutattak be az amerikai mozik, lásd az alábbi előzetesen. A magyar borító és fülszöveg is megérkezett már, ez alapján egy igazán kivételes és felejthetetlen történet vár […]

Szavak a falakon: Itt az új Vörös Pöttyös magyar borítója

Bár a magyar mozikat sajnos elkerülte a Szavak a falakon című film, de streamingen szerencsére bemutatkozott. A Charlie Plummer és AnnaSophia Robb főszereplésével készült filmet ihlető regény a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában magyarul is megjelenik a Könyvfesztiválra, ehhez már meg is kaptuk a magyar borítót, ami most a filmes lett. Alatta a fülszöveget is megnézhetitek.

Julia Walton: Words on Bathroom Walls – Szavak a falakon

*Adam egy meglehetősen átlagos tinédzser, leszámítva, hogy paranoid skizofréniájával próbál ellavírozni a középiskolai életben. Hallucinációi sok különféle karaktert jelenítenek meg a jótól (a gyönyörű Rebecca) a rosszon (feldühödött maffiafőnök) át az egyszerűen csak furáig (az illedelmes meztelen fickó).

Könyvkritika: Julia Quinn – Mr. ​Bridgerton csábítása (Bridgerton család 4.)

Azt hiszem nem vagyok azzal egyedül, ha ezt mondom: ezt a részt vártam a legjobban a könyvekből. Igen, nyilván a tv-sorozat miatt, hiszen ott beleszerettem Penelope és Colin párosába. Kíváncsi voltam, hogy milyen is az ő regényük és az ő közös történetük. Hatalmas elvárásaim voltak, féltem, hogy csalódni fogok, de hála az égnek ez nem történt meg. Imádtam ezt a részt! És ezek után még izgatottabb vagyok a sorozat új évada miatt. Remélem a könyvhöz méltó adaptációt kapunk majd.

A történet főszereplője tehát Penelope Featherington, a lány, aki egész életében szerelmes volt a legjobb barátnője bátyjába, Colinba. A férfi viszont csak baráti érzéseket táplál iránta. Amikor viszont Colin hazatér az újabb külföldi útjáról, rádöbben, hogy Penelope milyen sokat változott, és egy véletlen csók után ő is kezdi igazán észrevenni Penelopét…

Annyi minden tetszett ebben a könyvben! Kezdetnek vegyük azt, hogy Lady Agatha Danbury hatalmas pénzdíjat ajánlott fel, ha kiderítik, hogy kicsoda Lady Whistledown. Az ötletet imádtam, hatalmas feszültséget rakott az egész könyvre, és jócskán elősegítette Penelopé karakterfejlődését is. Tök jó volt látni például azt, hogy Whistledown mit is jelent a londoni elitnek, hogy nélküle még beszédtéma is alig akad.

A sztrájk miatt csak jövőre láthatjuk a Dűne második részét

Eredetileg idén november 3-án mutatták volna be a Dűne könyvadaptációjának a második részét, viszont jelenleg az írók mellett a színészek is sztrájkolnak Hollywoodban, emiatt el kellett csúsztatni a bemutatót.

A színészek sztrájkja kapcsán az a probléma, hogy emiatt nem promózhatják a projektjeiket, és a stúdió nem akarja, hogy Zendaya vagy Timothée Chalamet ne népszerűsíthesse a filmet, hiszen anélkül jóval kevesebb ember menne el megnézni a mozikba.

A film így 2024 márciusára csúszik, az előzetest viszont már most megnézhetjük. Epikus kaland vár ránk a folytatásban, ez garantált. Új szereplőként pedig akiket tuti kiszúrhattok, az Austin Butler (Elvis), mint Feyd-Rautha, és a császár lányaként Florence Pugh (Fekete özvegy).

A csodák könyve: Új könyvadaptáció a magyar mozikban

A magyar mozikba is megérkezik az itthon is megjelent Julien Sandrel regény adaptációja, A csodák könyve. A premier 2023. szeptember 14-én esedékes. Íme az előzetes és a történet & produkció hivatalos leírása.

Egy gyerekét egyedül nevelő anya élete fenekestül felfordul, amikor a 12 éves fia egy balesetet követően kómába esik. Az édesanya a srác holmijai között rátalál egy világvége listára, amiket a fiú az életében szeretett volna teljesíteni. Az anya hirtelen ötlettől vezérelve útra kel, hogy Franciaországtól Japánig a világ különböző pontjain élete kalandját élje át, és szentül hiszi, hogy ha teljesíti a lista feladatait, fia is felébred a kómából. A feladatok igazi önismereti úttá válnak, ahol az anya rádöbben az élet igazi szépségeire, és arra, hogy csak az igazán fontos dolgok számítanak.

A csodák könyve Julien Sandrel azonos című nemzetközi bestsellere alapján készült. Az életigenlő történet rendezője Lisa Azuelos, aki mások mellett a LOL, a Zűrös kamaszok és az Elemi szerelem filmekkel bizonyította szakértelmét az emberi kapcsolatok területén. A film főszereplője Alexandra Lamy (Lucky Luke, Szerelembe gurulva, Alibi.com 2), számos sikeres romantikus film és vígjáték színésznője. A film hű könyvadaptáció, amelyben a regény rajongói éppúgy nem fognak csalódni, mint azok, akik még nem találkoztak a szeretetreméltó történettel.

Íme egy kivágott jelenet a Vörös, fehér és királykék filmből

Az Amazon Prime-nak hála kaptunk egy kivágott jelenetet a Vörös, fehér és királykék filmből, amit úgy érzem bűn volt törölni, mert egyszerűen zseniális.

A rendező egyébként elárulta, hogy eredetileg 3 órás volt a film, de végül a film harmada a vágószobában végződött. Azóta el is indult a petíció, hogy láthassuk a teljes, három órás rendezői változatot. Remélem összejön, ez a videó bebizonyította, hogy még több ilyen jelenetre van szükségem.

Íme pár különbség a Vörös, fehér és királykék film és a könyv között

Jön a negyedik és egyben utolsó Bridget Jones film!

A Bridget Jones az egyik legikonikusabb és legegyedibb romantikus komédia volt, ugyanis az elsők között állított egy olyan harmincas nőt a középpontba, aki nem a 90-60-90-es topmodelles alkattal jelentkezik.

Azóta már három Bridget Jones filmet is élvezhettünk, a legutóbbiban Bridget Jones anya lett. A könyvek írója, Helen Fielding megerősítette a nyáron, hogy már dolgozik a negyedik rész forgatókönyvén.

A legújabb filmben Bridget már az ötvenes éveiben fog járni, és a történet az anyaságra koncentrál majd, Bridget fia ugyanis egyre inkább kezd felnőni…

Filmkritika: Vörös, fehér és királykék – Red, White and Royal Blue (2023)

Szavakat is nehezen találok arra, hogy mennyire beleszerettem ebbe a filmbe. Úgy sajnálom, hogy kevés ilyen romantikus komédia létezik, ami egy LMBTQ-szerelmet állít a középpontba, de most végre kaptunk egyet, a Vörös, fehér és királykék pedig az a film, amiből szerintem évek múlva igazi klasszikus lesz.

Az azonos című könyvből készült filmben az amerikai elnök fia, Alex szeret bele a brit hercegbe, Henrybe. A kapcsolatuk persze zökkenőkkel indul, szó szerint egy torta esik rájuk a királyi esküvőn, és emiatt az egymást nem kedvelő srácoknak barátokként kell később tetszelegniük a kamerák előtt. Ebből a “kamubarátságból” végül egy igazi barátság, majd szerelem szövődik, de az ő helyzetükben felvállalni a valós önmagukat kifejezetten nehéz…

Szerencsére a könyvhöz képest nem kaptunk sok változtatást (erről itt írtam bővebben), ezért is maradt végi élvezhető a film. Nagyon szerettem azt is, hogy míg a könyv Alex nézőpontú volt, itt Henry életébe is jobban betekintést kaphattunk, és talán még erősebben átjött az, hogy számára a korona szorításában mennyire nehéz és bonyolult a coming out, hiszen ő nem ismeri azt a családi szeretetet és támogatást, amit Alex minden körülmények között megkap. A történetet bővebben nem is elemezném, a könyvkritikámban már megtettem, itt elolvashatod.

Íme pár különbség a Vörös, fehér és királykék film és a könyv között

A Vörös, fehér és királykék adaptációja szerintem könyvhű volt, és jól átadta azt a történetet és üzenetet, amit a könyvben is megkaptunk. Persze pár jelentős változtatás azért akad, de ezzel együtt is teljesen elégedett vagyok, leszámítva Rafael Luna hiányát, de igazából azt is megértem. Azért összegyűjtöttem pár dolgot, amit megváltoztattak. Íme!

* Figyelem! A cikkben könyves és filmes spoilerekkel is találkozhatsz! *

#1 – Kimaradt karakterek

Meglepő helyen reklámozzák a Vörös, fehér és királykék filmet

Már nézhető a várva várt Vörös, fehér és királykék film, ami szerintem zseniális lett, én legalábbis nagyon élveztem.

A Prime Videó mindent elkövet, hogy a film híre a lehető legtöbb emberhez eljusson, de azért így is meglepett az, hogy egy TikTok felhasználó hol találkozott a film hirdetésével.

A Grindr appon tűnt fel a hirdetés, ami a Tinder LMBTQ verziója. Ha jobbra húzod Alexet vagy Henryt, akkor kapsz is tőle egy privát üzenetet, amiben arra bátorít, hogy nézd meg a filmet. Ha a lenti videót nem töltené be, ide kattintva megnézheted TikTokon.

Filmajánló: Amikor szerelembe estünk (2023)

A napokban mutatták be a magyar mozik az Amikor szerelembe estünk című filmet, amit tegnap meg is néztem. Hát gyerekek! Én már rég szórakoztam ennyire jól egy romantikus filmen. Hatalmas kedvenc lett.

A történet férfi főhőse a tizennyolc éves Kyle. Nemrég autóbalesete volt, ő vezetett, de az egyik évfolyamtársa elhunyt, a legjobb barátja pedig lebénulhat. Kyle tele van lelkiismeretfurdalással, és ekkor ismeri meg az életvidám és szeleburdi Miát, aki egy zsarolással ráveszi őt, hogy elkísérje Spanyolországba, ahol meg akarja tanulni az anyukáját. A roadmovie során Mia titkai is felszínre kerülnek, és mindketten rádöbbennek arra, hogy az élet bármennyire nehéz is, megéri életben maradni.

Ami talán a legjobb és a legerősebb volt benne, az a humor, pedig alapvetően szomorú alaptörténete van a filmnek és komoly témákat boncolgat. A teremben mégis többen harsányan nevettünk nem egy poénon, amit leginkább az szolgáltatott, hogy női főszereplő, Mia egy nagyon karizmatikus és vicces lány, akinek időnként nagyon vicces beszólásai voltak, és jól működtek a helyzetkomikumok, leginkább a film elején, ahol Kyle még nem igazán kedvelte a lányt, és lassan kezdett felengedni mellette. Az a jelenet a repülőn, amikor Kyle észrevette, hogy Mia alszik, sírva röhögős.

Én, a cipő meg a nagy Ő – Most egy dundi lány lett Hamupipőke!

Egyszerűen oda és vissza vagyok a Hamupipőke történetekért, legyen az akár film, akár könyv. Nagy örömömre most egy ilyen történet érkezik a Manó könyveknél.

A kötet szerzőjét ráadásul szeretem is, Julie Murphy az, akinek a Dumplint is köszönhetjük, utóbbiból film is készült. Az Én, a cipő meg a nagy ő magyarul 2023. szeptember 26-án jelenik meg, ide kattintva előrendelhető, alább pedig íme a magyar borító és a fülszöveg.

Azt kell mondjam ez az ősz egyik legjobban várt könyve!

Könyvkritika: Taylor Jenkis Reid – Evelyn Hugo hét férje

Hatalmas elvárásokkal kezdtem neki a könyv olvasásának, ugyanis ez a TikTok egyik kedvence, és már évek óta azt hallom, hogy mennyire fenomenális. Féltem ám, hogy csalódni fogok, de szerencsére nem ez történt. Az Evelyn Hugo hét férje az egyik legjobb könyv, amit idén olvastam, és extrán hálás vagyok a Könyvmolyképző Kiadónak, amiért újra kapható a kötet. Remélem emiatt még több emberhez eljut majd ez a klassz könyv.

* Elolvasnád? Csapj le rá kedvezményesen a kiadótól! *

A főszereplőnk Monique, egy fiatal újságíró, akit nemrég hagyott el a férje. A lány megrekedt a karrierjében, és nem találja a helyét a magánéletében sem. Ekkor keresi fel őt Hollywood aranykorának legendás színésznője, a most 79 éves Evelyn Hugo. Monique elmegy a találkozóra, ahol Evelyn közli, nem interjút akar adni egy újságcikkhez, hanem azt akarja, hogy Monique írja meg az életének a történetét egy jóváhagyott memoárban. Monique nyilván belemegy, és innentől válik egyre izgalmasabbá az egész.

Itt a Vörös, fehér és királykék film hosszú előzetese!

Megjött amire mind vártunk: íme a Vörös, fehér és királykék első előzetese. Gyerekek, én nagyon pesszimista voltam, amikor megjöttek az első forgatási képek, de most, látva az előzetest azt kell mondjam, jó volt a szereposztás, működik a srácok között a kémia, és nem is zavar, hogy kicsit idősebbnek tűnnek, mint a könyvben. Remélem ilyen pozitív csalódásunk lesz a Velünk véget ér előzetesnél is.

A Vörös, fehér és királykék film 2023. augusztus 11-én mutatkozik be az Amazon Prime streaming szolgáltatón.

Premier dátum és előzetes érkezett az Aristotle és Dante a világmindenség nyomában filmhez!

A fesztiválokon már nagy sikert aratott az Aristotle és Dante a világmindenség nyomában című könyvből készült film, de a nagyközönség eddig még nem láthatta. Szerencsére most ez változik!

Megérkezett ugyanis az első előzetes a filmhez, és már azt is tudjuk, hogy a premier Amerikában 2023. szeptember 8-án várható a mozikban. Sajnos magyar premierről még nincs hír, de bízzunk benne, hogy itthon is megnézhetjük majd ezt a díjnyertes adaptációt.

Az előzetes alapján én megnyugodtam, mert úgy érzem jó kezekbe került a történet, és egyszerűen csodás a képernyőn is látni a srácokat. A könyv szerintem zseniális, ha még nem olvastátok el, mindenképpen adjatok neki egy esélyt.

Íme az első jelenetképek a Vörös, fehér és királykék filmből

2023. augusztus 11-én debütál a Prime Videó műsorán a Vörös, fehér és királykék film, amiben az amerikai elnök fia, és a brit herceg szeretnek egymásba. A könyvről írt véleményem itt találjátok.

A képek alapján amúgy klassz a kémia a két főszereplő között, ezek után csak még jobban várom, hogy láthassam a filmet.

A Netflix elkaszálta a The Selection – A Párválasztó filmet

Sajnos a héten szomorú hírt tett közé Kiera Cass a hivatalos weboldalán: a Netflix végül nem készíti el a sokunk által várt Párválasztó filmet.

Sajnos ez az adaptáció el van átkozva: korábban kétszer is próbált sorozatot kreálni belőle a The CW, de mindkettőnél csak egy pilot epizódig jutottak (az egyiket a budai várban vették fel). Sajnos most pedig a film sem készül el, pedig olyan pletykák is voltak, hogy Sadie Sink, a Stranger Things sztárja lehet a főszereplő.

Ami pedig a helyzetet még szomorúbbá teszi, hogy az adaptálás jogai pár évig még a Netflixnél maradnak, hiszen mindig egy bizonyos időszakra veszik meg egy könyv filmes jogait. Ez azt jelenti, hogy most esélyünk sincs rá, hogy egy másik stúdió lehetőséget lásson a történetben és adaptálja azt.

Magyarul is érkezik a Jók és rosszak iskolája előzménykötete!

A Netflix már adaptációt készített a Jók és rosszak iskolája könyvsorozat első részéből. Az ottani filmben az iskola alapítóit is jobban megismerhettük, és gyanítom sokan kíváncsiak lettetek az ő bővebb történetükre is.

Nos, Soman Chainanit is érdekelte a téma, így az író megírta a Jók és rosszak iskolája előzménykötetét, ami 2023. június 01-jén magyarul is megjelenik. Íme a borító és a fülszöveg!

Soman Chainani – Jók és Rosszak iskolája – A kezdet kezdete

Ajánló: A Sarolta királyné az év legjobb sorozata

A Queen Charlotte az év legjobb sorozata. Legalábbis, szerintem. Most fejeztem be az első évadot, a könnyektől még nedves az arcom, és azt kell mondjam, rég láttam ennél jobb és szerethetőbb romantikus történetet. A Bridgerton család évadokat is szerettem, de ez szerintem még annál is jobb volt.

Ez a sorozat két ember életét meséli el, akiknek a szerelme legyőzött mindent: betegséget, a társadalmi elvárásokat, a királyi szolgálattal járó terheket. Mindent, ami csak eléjük gördült, és ezt élvezet volt nézni. Kivéve amikor sírtunk.

Tudom, sokan ki vannak akadva azon, hogy Sarolta szines bőrű, de látva a sorozatot engem az se érdekelne, ha azt mondanák, hogy Sarolta igazából a Mars bolygó hercegnője. Nem érdekel a történelmi háttér. Nem érdekel, hogy mennyire pontosak a jelmezek vagy a megszólitások és mennyire nem azok. Csak az számit nekem, hogy ez a sorozat megmozgatott érzelmileg, pazar látványt nyújtott, és olyan karaktereket ismerhettem meg, akiket lehet szeretni, akikkel együtt lehet érezni, akik emberiek, gyarlók és akik képesek folyamatosan fejlődni és egyre jobbá válni.

Életem a Walter fiúkkal: Jön magyarul a Wattpad sikerkönyv!

A Könyvhétre a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában is érkezik egy Wattpad siker, méghozzá Ali Novaktól a My Life with the Walter Boys, amiben a hősnő, Jackie egy tragédia után az ország másik felében, egy új gyámnál és 11 mellett egy házban találja magát, és úgy kell boldogulnia.

A történet a Wattpadon hatalmas sikert aratott, emiatt egy nagy kiadó is felfigyelt a történetre, így 2014-ben papír könyvként is megjelenhetett.

Az adaptációs jogokra a Netflix is lecsapott, sorozat készült belőle, amit 2022 márciusa és szeptembere között forgattak le, a főszerepben Nikki Rodriguezzel. Premier dátum egyelőre nincs, a sorozat írói között viszont Ali Novak is ott volt.