Best WordPress Hosting
 

A Kispál és a Borz klubturnéra indul

A visszatérés öröme megidézte a kilencvenes évek hangulatát, így a zenekar elkezdett ismét aktívan alkotni és próbálni. Áprilisban Nyugat-Európába mennek egy ötállomásos turnéra, májusban és júniusban pedig Magyarországon koncerteznek.

A Kispál és a Borz, amely 2010-ben a Sziget fesztiválon elbúcsúzott, majd utána csak egy-egy koncertre tért vissza, 2023 tavaszán jelentette meg Beszorult mondat című albumát, amely csaknem húsz évvel követte az azt megelőző stúdiólemezt. A csapat tavaly adott néhány klubkoncertet Európában, majd két napon is teltházas koncertet tartott a Budapest Parkban. Azt év végén jelentették be, hogy idén december végén az MVM Dome-ban lépnek fel.

„Több dolog motivált minket, amikor elhatároztuk, hogy turnéra indulunk. Egyrészt mégiscsak szeretnénk bemutatni színpadon is kedvenc dalainkat az új lemezről. Másrészt mindannyian szívesen emlékezünk a végeláthatatlan országos klubturnékra, ezért kifejezetten kisebb helyszíneket kerestünk. Ráadásul így kipróbálhatunk olyan dalokat is, amelyek egy sokezres fesztiválkoncerten vagy arénában nem feltétlenül működnek” –  mondta Lovasi András, a zenekar vezetője.

Sztárt csinálunk bárkiből öt perc alatt

Ön és a lámpaláz? Ez magyarázatra szorul.

Arra gondoltam, hogy tőlem, akiről talán mondható, hogy elég jól improvizálok, meglepő lesz ez, hogy lámpalázas lennék, tehát szerintem mindenképp figyelemfelkeltő a cím. De valójában nem az előadó izgalmi állapotáról van itt szó, hanem a mai világ lámpalázáról, amiről a címadó dal szól. Ez egy kicsit lázadó, rockos, rövid sorokkal operáló közérzeti szám. De ezen a lemezen is, akárcsak az első három korongon, váltogatják egymást a szellemes, humoros szerzemények (amit sokan várnak is tőlem), a romantikus számok, a bluesok, a jazzes beütésű és a rockos dalok. Szóval elég széles műfaji spektrumot ölel fel ez a válogatás is.

Milyen történések, érzések inspirálták az új dalokat?

A dalszövegírás problémamegoldás

Az Esti Kornél együttest Mezőtúron alapították 2006-ban Lázár Domokosék, akkor még gimis fiatalokként. Te Nagy István helyére kerültél be a csapatba 2012-ben, énekesként. Ebben az időben viszont te már egy másik zenekar, a Sántakutya énekeseként több koncerten is felléptél. A kezdeti fázisban milyen különbségeket tapasztaltál a két zenekar működése között?

A két zenekar két különböző generáció, így két eltérő zenei világban nőttek fel. A Sántakutyát a középiskolai töritanárommal alapítottuk, miután tizenegyedikben rendeztem egy István, a királyt az iskolában – természetesen én voltam Koppány. Hallás alapján leszedtem a kottákat, szerveztem zenekart, kerestem énekeseket. Tudtam, hogy a történelemtanár, Csikós Balázs dobol – méghozzá helyi szinten neves zenekarokban –, így felkértem, hogy játsszon a darabban. Ebből az ismeretségből alapítottuk meg később a Sántakutyát. A zenekar tagjai tíz-húsz évvel voltak idősebbek nálam, így természetes, hogy elsősorban nem kortárs zenét hallgattak.

Apám engem is a „rendes”, régi magyar rockzenék hallgatására nevelt, de Kornéléknak köszönhetően képbe kerültem az aktuális zenekarokkal is. Meg persze ők addigra már profi körülmények között játszottak, bele kellett rázódnom. De azért nekem is voltak tapasztalataim a Sántakutyával. Felléptünk például a Veszprémi Arénában is egy össznépi fesztiválszerűségen. A zenei hatások voltak nagyon mások, és hálás vagyok az Esti Kornélnak, hogy kitágították a horizontomat.

Én ilyen guggon ülő vagyok

A Magyar Állami Operaházban beszélgetünk, ami Önnek emblematikus helyszín, hiszen itt kezdődött az opera és a színház iránti szeretete, innen indult statisztaként. Hogyan került az Operába a mezőgazdasági szakközépiskolából?

Nagyon kacskaringós út volt. Már az meglep, hogy tud arról, hogy mezőgazdász akartam lenni. Vagy valamilyen hangszeres művész. Akadtak, akik biztattak, tanuljak énekelni, érdemes lenne. 1950-ben a családunkat Sellyéről, a szülőfalumból kitelepítették a Hortobágyra, én akkor 17 éves voltam. A kényszermunkatáborban négy-ötszázan lehettünk, édesapám, ha ideje volt rá, rögtön elővette a csellóját, itt ivódott belém, hogy a zene milyen gyógyír az ember lelkének. Az egyikük hegedülni tudott, a másik dobolni, volt köztünk harmonikás is. Abban a nyomorúságos helyzetben mi, fiatalok igyekeztünk jól érezni magunkat, a fiúkkal esténként szerenádot adtunk, én voltam az egyik énekes. Ott kezdtem el énekelni. Egyik sorstársamnak tenor hangja volt, nekem bariton, rövidesen mi lettünk „az énekesek”. Egy ügyvédember, Török Géza azt mondta: – Csaba, ha egyszer innen kiszabadulsz és módod lesz rá, tanulj énekelni, szép hangod van. Ez adta az indítást, de akkor még azt hittem, hogy mezőgazdász leszek.

Bede-Fazekas Csaba a 90. születésnapja alkalmából rendezett gálaműsoron a Győri Nemzeti Színházban. Fotó: Győri Nemzeti Színház

Erdélyi Tamásnak született, Tommy Ramone néven lett világhírű

Budapesten látta meg a napvilágot (Bajcsy-Zsilinszky úti szülőházán 2016-ban avattak emléktáblát). Szülei, akik a vészkorszak alatt úgy menekültek meg, hogy szomszédaik bújtatták őket, az 1956-os forradalom leverése után elhagyták Magyarországot és New Yorkban telepedtek le. Tommy a hatvanas évek közepén középiskolai barátja, a gitáros John Cummings (a későbbi Johnny Ramone) társaságában garázszenekart alapított Tangerine Puppets néven. 18 évesen egy stúdióban lett hangmérnökasszisztens – dolgozott Jimi Hendrix Band of Gypsys című 1970-es koncertlemezén is.

A Ramones 1974-ben kezdett formálódni, amikor Cummings és két iskolatársa, Douglas Colvin és Jeff Hyman triót alapított, amelyben Colvin játszott basszusgitáron, Hyman dobolt és énekelt. Gyorsan kiderült, hogy Hyman mindkét minőségében nem tud lépést tartani tempós számaikkal, így énekessé rukkolt elő, a dobok mögé pedig nógatásukra Erdélyi ült be, jóllehet ő a menedzseri feladatokat vállalta, és addig csak gitáron játszott. Menedzserük Monte A. Melnick lett, akit Tommy még a stúdióból ismert; ő szervezte meg a Ramones első fellépését 1974. március 30-án a Performance Studióban. Ekkorra már minden tag a Ramone vezetéknevet viselte (a basszusgitáros Dee Dee, az énekes Joey, a gitáros Johnny, dobosuk pedig Tommy Ramone lett), ami Colvin ötlete volt: olvasta ugyanis, hogy Paul McCartney 1960-ban az akkor még Silver Beetles nevet viselő Beatles tagjaként a Paul Ramon művésznévvel kacérkodott, és ennek hangzása nagyon megtetszett neki.

A Ramones a rocktörténet egyik legfontosabb zenekara lett: hatással volt rájuk a korai punkegyüttes New York Dolls és az MC5, Iggy és a Stooges szinte primitív rockzenéje, mégis forradalmian újat hoztak létre. Zenéjük nyers, lecsupaszított, agresszív, ugyanakkor fülbemászó, szövegeik sokszor szinte együgyűek voltak, és kevés daluk volt két percnél hosszabb. A zenekar néhány év alatt legendává vált, de soha nem volt listavezető számuk, talán mert mindig egy-két lépéssel a zeneipar előtt jártak.

A zenéhez elhivatottság, képzettség és egy kis elmebaj is kell

A NASA Mars-járójának ihletésére zeneművet komponált, de Molnár Viktor korántsem sci-fi rajongó. A Kodály Zoltán Zenei Alkotói Ösztöndíjat három alkalommal is elnyert fiatal zeneszerző a magyar kortárs zene újragondolásával foglalkozik, de vajon miként vélekedik az elektronikus zenéről? Korábbi beszélgetésünkben erről is szó esik.

„Nem szeretnék csak a fióknak írni”

Gyerekként a szülei azt kérdezték Zemlényi Esztertől: énekelni vagy számolni szeret jobban? Mivel egyértelműen a zenére voksolt, kisebb kanyarokkal, de határozottan a művészi pálya felé vezetett az útja. 2016-ban Fischer Annie Előadó-művészeti Ösztöndíjas volt. Rendkívül sokoldalú énekművész, egyaránt műveli az oratórium, dal-, kamara- és operairodalmat. De vajon mivel foglalkozna, ha más utat választ? Elmondta.

Valaki kedvenc dala mindig kimarad

A Thy Catafalque-ról az első, ami eszembe jut, a sokszínűség, a kísérletezés és megújulás. Hogyan találtál rá a zenei bátorságodra?

Már az indulás korlátok nélküli volt, vagyis technikailag nagyon is korlátok közé szorult, mivel első zenéim számítógéppel készültek, Commodore Amigán a kilencvenes évek legelején, mivel akkor erre volt lehetőségem. Négy sávon kellett megoldani mindent, szóval technikailag mindenképpen nagyon szűk volt tér, viszont az ember megtanult ügyesen gazdálkodni és kihozni a maximumot a kereteken belül. Az amigás demo scene volt rám nagy hatással, utána jöttek más zenei impulzusok a meglévők mellé, idővel gazdagodott a háttér.

Korábban azt nyilatkoztad, hogy a kilencvenes évek metálszcénája sokkal sokszínűbb volt, mint a mai, és ma már elképzelhetetlen hasonló sokszínűség.

Lódobogás, fénykard és rémálmaink zajai

Hangzavar – ha jelenkorunk hétköznapi tapasztalatait, a minket körülvevő világ jellemzőit vesszük számba, ez a szó a legtöbbünk számára valószínűleg az első öt leíró kifejezés között szerepel. Hangzavar vár az utcán, a munkahelyen, a bevásárlóközpontokban, hangzavar van az otthonunkban, sőt, bizonyos értelemben a fejünkben is: a külvilág zajai elől a fülhallgatóink alkotta privát hangzó környezetbe menekülünk.

Ebben az ingergazdag élettérben talán meg is feledkezünk arról, mennyire fontos a hang a mindennapjainkban, és hogy milyen hatást tehet a hangulatunkra, az éberségünkre, a munkatempónkra vagy akár az egészségünkre az, ha nem élünk harmóniában a hangzó környezetünkkel. Nem is beszélve arról, hogy az audiovizuális művészeti alkotások és multimédiás tartalmak – melyek a ma emberének alapértetődőnek mutatkoznak – esztétikai megformáltsága, a velük szerzett élmény is nagyban függ attól, milyen műgonddal tervezték meg hozzájuk a hangokat.

Ezt a tervezést értjük a hangdizájn (néhol angolul hivatkozva: sound design) alatt. Korábban már röviden ejtettünk szót arról, hogy milyen – első ránézésre meglepő, ám nagyon is fontos – területeken találkozhatunk a kimunkált hangokkal. Legutóbb a hangdizájn autóiparban való hasznosítását érintettük. Ezen írásunk egyik megszólalója, Hajnóczy Csaba zenész, zenekutató ugyanakkor kiemelte: közel sem újdonság a hangtervezés metódusa, épp csak szavunk nem volt rá korábban, hogy ezt a tevékenységet megnevezzük. Meglátása szerint akár egészen a 15. századtól találhatunk példát az alkalmazott zeneszerzésre, amennyiben azt úgy tekintjük, mint minden olyan zenei megszólalást, amelyet nem kizárólagosan zenei tevékenység alá rendelnek.

Létezik optimista magyar himnusz

A himnusz eredete a dicsőítő ének jelentésű görög ὕμνος (hümnosz) szóra vezethető vissza, de már korábbról, az óegyiptomi és a sumér birodalom korából léteznek írásban fennmaradt szakrális himnuszénekek. A himnuszköltészet a középkorban élte virágkorát: a vallási szertartások részévé vált, zene- és irodalomtörténeti szempontból is fontos mérföldkőnek számítanak.

A későbbi korokban a himnuszok eredeti jelentése módosult, és ha nem is szorult ki belőlük teljesen a vallásos tartalom, de megjelent bennük a bölcseleti, helyenként filozofikus mondanivaló. Ennek megfelelően tágult ki a téma, hiszen konkrét emberekhez még csak-csak szólhat a fohász, de elvont eszmékhez nehéz imádkozni. A lazuló tárgyi keretek közt szövegszinten megmaradt a himnikus hangvétel, a szárnyaló lendületet zeneileg leginkább a tömeg- vagy csatadalok biztosították.

Különösen a nemzetállamok létrejöttével kapott erőre a műfaj, és bár korábbra datálható nemzeti himnuszok is vannak – a legrégebbi a holland, az 1568 és 1572 között, a németalföldi felkelés idején keletkezett Wilhelmus, amelyet viszont csak 1932-ben tettek meg az ország hivatalos himnuszává –, a 19. században élte virágkorát. Az elsőt. A 20. században ugyanis újabb, sok esetben addig nem létező közösségek és események kaptak megrendelés vagy kölcsönzés útján öndefiníciós, azonosulásra hívó dalt.

A szó veszélyes fegyver, avagy a legjobb magyar dalszövegek

A kérdésfelvetés persze olyan is lehet, mint annak idején az úgynevezett Popmeccs-szavazások voltak: a közönség számára mindig az volt a legjobb dobos, aki éppen a legnépszerűbb zenekarban hozta a négyeket. Szóval, jócskán van a dologban szubjektív elem, és az sem mellékes, hogy mikor tesszük fel a kérdést: 1970-ben, 2010-ben vagy éppen 2024-ben? Nem csoda, hogy a szakmai lapok úgy tízévente megszavaztatják minden idők 100 legjobb lemezét, és nemcsak az új belépők miatt, hanem azért, mert minden évtizedben máshová kerülhetnek a hangsúlyok. Változik az ízlés, változnak a preferenciák is. Érdemes először is átgondolni az értékelés szempontjait. Mert számos remek szövegírónk van, aki bizonyos területeken verhetetlen, ugyanakkor egyéb szempontokat is mérlegelhet a képzeletbeli zsűri.

Vannak, akik remekül rímelnek, ilyen Pajor Tamás és Geszti Péter is; nyilván fontos szempont az is, hogy egy dalszöveg mennyire kerek, egész. Vannak költői képekkel teli dalszövegek, de vajon működik-e dalszövegként olyan lírai tájkép, ami leírva legitim, énekelve mégis fals…? Lehet-e első osztályú egy olyan dalszöveg, amely elsősorban szórakoztatni akar? Persze, miért is ne! És azonnal sorolni kezdjük Fenyő Miklós legjobb dalait a Hungária Hotel Menthol és Aréna című albumain. Lehet-e a szakmát profi módon, minden igényt kielégítve művelni? Azaz lehet-e remek dalszöveg az, amit bérmunkába, szakmányba készít a szerző? Persze, miért is ne! Horváth Attila Bojtorjánnak írt dalai remek példák erre is. Csak az a nagy dalszövegíró, aki képes nagyobb formákat is megvalósítani, azaz konceptlemezeket vagy éppen rockoperákat írni? Nyilván négysoros is lehet olyan nagy mű, mint egy elbeszélő költemény. Az is különleges képesség, ha valaki meg tud szólalni nagyobb léptékekben, ha meg tud építeni egy világot, olyat, mint Földes László Vadászata vagy Szörényi és Bródy István, a királya, de az is igaz, hogy a terjedelem – láss számos, már elfeledett zenés darabot – nem garancia a minőségre.

Számít-e az, hogy valaki közel nyolcvanéves, és még mindig alkot, vagy éppen évtizedekkel ezelőtt abbahagyta az aktív munkát? Nem számít, a dalszövegírás nem hosszútávfutás, a fél évig létező URH zenekar életműve annak ellenére is része a magyar rocktörténelemnek, hogy nem hagytak értékelhető hangminőségű anyagot maguk után. Számít-e a szövegírók bátorsága? Mindenképpen, de a bátorság sem esztétikai kategória, lásd a CPg a Hanglemezgyár egyik vezetőjét likvidálni óhajtó, Erdős Péter, kurva anyád című dalt! („Úgy szeretném a beledet kitépni!”) Persze, a hatás attól még hatás.

A Tankcsapdában zenekari életünk nagy részét nem a zenélés teszi ki

Mennyire követitek nyomon, mi történik jelenleg itthon a rockzenében?

A rockzene soha nem volt mainstream műfaj. Legalábbis a rockzenének az a bizonyos ága vagy válfaja, ami valóban kemény riffeket, zenei megoldásokat, kemény szövegeket, megszólalásokat tartalmazott. Nyilvánvalóan a populáris, a pop- és könnyűzene kifejezések is a széles népszerűségnek örvendő zenei műfajokra utalnak. A rockzene mindig inkább egy rétegműfajnak számított. A könnyűzene történetében viszont, ha az ötvenes és hatvanas évektől nézzük, voltak olyan korszakok, amikor a keményebb zenét játszó előadók is nagy népszerűségnek örvendhettek. De ezek is inkább azok a zenekarok voltak, és azon zenekaroknak a dalai, amelyek ehhez a bizonyos populáris, könnyebben fogyasztható zenei közeghez álltak közelebb.

Azt viszont elmondhatjuk: Magyarországon a rockzene nem most éli az aranykorát. Botcsinálta módon az évtizedek alatt kénytelenek voltunk a Tankcsapdával megtanulni, hogy egy zenekari karriert milyen formában érdemes, illetve hogyan lehet felépíteni, miként lehet menedzselni. Ez viszont független attól, hogy éppen rockzenét játszunk. Az más kérdés, hogy mi azért játszunk rockzenét, mert ez a fajta zenei közeg, ez a fajta zenei kifejezésmód az, ami a miénk, ami hozzánk közel áll, akár hallgatóként, akár előadóként.

Ha semmi más nem érdekel, csak a hangszered, gyere és jelentkezz!

A Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti karának kortárs könnyűzenei alapképzése nyolc szakirányt hirdetett meg, amelyekről a felvi.hu-n tájékozódhatnak részletesen a jelentkezők.

Készítette: Scrob Andrea, Honti Gergely, Kojnok Dávid, Sófalvi Kiss Csaba

A sajtótájékoztatóról szóló tudósításunk itt olvasható.

A fürdőszobából a világ tetejére

New York-i koncertje előtt azt írta a közösségi oldalán: a Carnegie Hallban játszani örökre megváltoztatja egy zenész életét. Nyolc éve lépett ott fel először szimfonikus zenekari művészként, ősszel volt a negyedik szóló fellépése. Hogyan változtatta meg az életét mindez?

New York a világ teteje. A Carnegie Hall pedig egy olyan zenei szentély, amelyet a világon mindenki ismer; világhírű muzsikusok sora lépett fel ott – köztük magyarok is –, vagy csak hogy egy számomra fontos idolt említsek: Benny Goodman. A Carnegie Hall falain ezeknek a hírességeknek a portréi, a koncertek plakátjai sorakoznak. Ha az ember zenészként belép, óhatatlanul elérzékenyül, és felteszi magának a kérdést, hogy ő mit keres itt. Ez nem kisebbségi érzés, inkább korábban soha nem érzett hála, hogy művészként idáig jutott. Jókor jó helyen lenni felbecsülhetetlen. Egy jól sikerült koncert New Yorkban sokféleképpen segítheti az ember szakmai előmenetelét, számomra az egyik legfontosabb változás mégis az volt, hogy önbizalommal telve, még magabiztosabban jöttem haza.

Nekem mindig erős volt az önmagamba, a művészet erejébe és a közösségbe vetett hitem. Mégis, mintha ez ott és azóta megsokszorozódott volna. A Carnegie Hallban szólistaként fellépni semmi máshoz nem hasonlítható érzés. Amikor a szólókoncertemre készültem, olyan „edzéstervet” állítottam össze, akár egy olimpiára készülő sportoló. Ennek része volt nem csupán a zenei, hanem a mentális és fizikai felkészülés is. Amikor kimentem a színpadra, tudtam, hogy a közönség soraiban kiváló menedzserek, muzsikusok ülnek olyan elvárásokkal, amelyek egyben nyomasztóak is lehetnek. Szerencsére el tudtam engedni ezt a nyomást, és egy olyan „burokban” játszottam, amelyben csak magamra koncentráltam. A ráadásként választott virtuóz darab igen kockázatos volt, de mindig azt vallottam, hogy az igazán nagy sikerért megéri bátornak lenni. Ez az érzés azóta is minden koncertemen elkísér.

Fischer Iván Izraelben vezényel

A hangversenyek műsorán Saint-Saëns, Debussy, Satie és Ravel művei szerepelnek, csellószólistaként Julian Steckel lép fel. Minden koncert Antonin Dvořák Notturno című darabjával kezdődik majd. A zenekar közleményében így indokolta a mű kiválasztását: „A Notturnót Fischer Iván kérésére vettük fel a programba, aki ezzel a zenével szeretné együttérzését kifejezni a jelenlegi háború összes áldozatával, vigaszt küldve családtagjaiknak, és reményt mindazoknak, akiknek szerettei még veszélyben vannak.”

A karmester tíz napot tölt Izraelben. Üzenetértékű vendégszerepléséről elmondta: „Most segíteni kell, lelki támogatást, erőt adni mindazoknak, akik ennek a szörnyű háborúnak áldozatai.”

Nyitóképen Fischer Iván. Fotó: Stiller Ákos

A könnyűzene piramisának tetejét adja majd a Póka Egon Művészeti Akadémia

Bár az intézmény Póka Egon nevét viseli majd, nem csak a 2021-ben elhunyt rockzenész álma volt a könnyűzene számos területét átfogó budapesti felsőoktatási intézmény létrejötte. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora 2017 óta tervezte a Bartók Béla Zeneművészeti Kar kibővítését, és tervéhez támogatókra is talált. Demeter Szilárd, a Petőfi Kulturális Ügynökség vezérigazgatója is hasonló képzésben gondolkodott, így még évekkel ezelőtt felvette a kapcsolatot Póka Egonnal, a Kőbányai Zenei Stúdió alapítójával. Ők 2020-ban kezdték el megtervezni az egyetemi képzést.

Demeter Szilárd elmondta, két alapdokumentummal áll a színpadra. Az egyik a magyar könnyűzenei stratégia, amelyet 2020-ban fogalmazott meg, és a könnyűzenével kapcsolatos elképzeléseit tartalmazta. A másik a Magyar Rocktörténet, amely tavaly jelent meg. E két dokumentummal kívánja képviselni kívánja a magyar könnyűzenét. Hangsúlyozta: ha akarjuk, ha nem, elsődleges kultúránk az, amit ma popkultúrának hívunk. Ehhez kapcsolatban megjegyezte azt is, hogy a rendszerváltozás előtt volt egy sajátos karaktere a hazai popkultúrának, amely nem akart megfelelni a globális trendeknek.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a Magyar Zene Házában tartott sajtótájékoztatón 2024. január 17-én. Fotó: Bach Máté

Egy magyar cimbalomművész meghódítja Amerikát

Játszott már a világ számos híres koncerttermében, kiváló együttesekkel, mégis izgalmas, hogy novemberben a New York-i Filharmonikusok hangversenyén cimbalmozott szólistaként. Hogyan érkezett a felkérés?

Két évvel ezelőtt a Budapesti Fesztiválzenekarral játszottam a luzerni fesztiválon. Ez még a Covid időszaka volt, így a nézőtéren minden második széket üresen kellet hagyniuk. Cserébe viszont a teljes fesztivált (a nagy hagyományú svájci programsorozat a világ legjobb zenekarait vonultatja fel – a szerk.) közvetítették online. Susanna Mälkki finn karmester ezt a koncertet hallotta a neten, és annyira tetszett neki, hogy meghívott a New York-i Filharmonikusokkal közös hangversenyére. Tavaly Ligeti György születésének századik évfordulójáról az Egyesült Államok koncerttermeiben is megemlékeztek, Susanna pedig azt találta ki, hogy a koncerten felépít egy Liszttől Bartókon át Ligetiig ívelő idővonalat. Én zenekarral szoktam játszani a II. Magyar Rapszódiát, ám ő azt kérte, hangszereljem át, és játsszam el egymagam a hangverseny nyitányaként. Három közös koncertünk volt, emellett lehetőséget kaptam a Lincoln Center kamaratermében egy egész estés szólókoncertre is.

Ragyogó kritikák jelentek meg a hangversenyről. Az egyik azt írta: a darab végén játszott kadencia (virtuóz, improvizatív szóló) jelentősen hozzáadott a Liszt-műhöz.

A rockzenét lehetőségként fogom fel

Álmodtál egy világot magadnak. Milyen volt az, és milyen a mai?

Ez attól függ, hogy milyen távolságból nézzük. Az a kérdés, hogy innen, a konyhából vizsgálod a valóságot, vagy irány a sztratoszféra, ahonnan már látod a Földet, és onnan tekintesz le rá. Persze ha abból az aspektusból nézzük, hogy én honnan indultam, és mi a helyzet most a világban, akkor nem sok mindenben látok különbséget. Azt viszont ki kell emelnem, hogy a Kárpát-medence számomra a világ egyik legszebb, legáldottabb és legvédettebb helye, hála érte a teremtő Istennek. De ha most körülnézünk, rálátunk azokra a dolgokra is, amik nem sokban különböznek attól, ami miatt mi megírtuk a Minden sarkon, az Ítélet vagy a Torony című dalunkat. Úgy gondolom, hogy jelenleg a vaskor legalján vagyunk, ez pedig az én hitvilágom szerint a nihil korszaka, amikor az emberek erkölcsi nullákként fityegnek a levegőben. Nem érdekli őket, hogy honnan jöttek, miért vannak itt és merre tartanak; semmi más nem érdekli őket, csupán az egójuk. De hol van a mi, hol van az együtt? Hol van az, amit mi értéknek nevezünk, amire támaszkodni lehet? Hiszen mit ér egy fa gyökértelenül?

Az igazi siker az, ami másoknak is örömet szerez. Az igazi előadó dolga utat mutatni a fény és a szabadság felé. Milyen érdekes, hogy hatezer év óta a megsemmisülés felé hajtják az emberiséget. Az pedig amolyan birkamódon megy előre. Valaha volt az Isten, az ember, az egyén és a pénz, ezek így szépen egymás alatt. A sorrendet mára megfordították: fent látjuk a pénzt és az egyént, legalul az isteni létezést. A lélek, a tudat végtelen, a létezés is végtelen, az emberi élet pedig csupán porszemnyi idő. A teremtés maga a valóság, az energia, a fény. A Vasgyárból először öntudatlanul, de nagy szenvedéllyel, később egyre tudatosabban jutottam el oda, ahol ma vagyok.

Akik nem akartak a földön járni

Valójában a Solaris nevű prog rock zenekar – mint mindenki a műfajból – szeretett kísérletezni, kipróbálták a közös munkát Vincze Lilla énekesnővel, majd a dolog túl jól sikerült. Adva volt tehát egy mindenre nyitott progresszív csapat, a tagjai fogékonyak voltak a harmóniákra, a melódiagazdag megoldásokra, nem akartak feltétlenül a saját zsenijükbe bonyolódni, és csuklóból kirázták azt, amit Napoleon Boulevard néven ismerünk. A zenekar gegnek indult, még 1986-ban, aztán négy év alatt négy albummal eladtak több mint egymillió lemezt. Az 1988-ban megjelent Júlia nem akar a földön járni című albumból háromszázezer darab fogyott.

A Napoleon Boulevard legnagyobb titka azonban nem is a hatalmas sikere volt, hanem az, hogy egy ekkora siker miképpen múlhatott el úgy, hogy szinte alig maradt emlékezete. Mintha meg sem történt volna ez az egész.

Kezdjük ott, hogy szinte minden olyan Hungaroton-produkció, amelyik a rendszerváltás előtt aranylemez lett, később megjelent CD-n. A Napoleonnak egyetlen válogatásalbumát sem adta ki a jogörökös, sőt, a Spotify zenemegosztón sincsenek fenn a nyolcvanas években készült soralbumaik. Keresnéd a Júlia nem akar a földön járni CD-t? Hiába, mert csak vinilen találod meg. Vagy a YouTube-on.

Úgy gondolok a közösségünkre, mint arra, hogy levegőt veszek

„… a magyar nyelvű, alternatív rockzenét játszó zenekarok esetében egyébként is – ha mondhatok ilyet – hagyomány, hogy viszonyulnak valamilyen popkulturális vagy bármilyen irodalmi vagy magyar kultúrához köthető nevekhez.” Ezt a zenekarotok dobosa, Takács Szilárd mondta az egyik veletek készült interjúban. Miért fontos egy alternatív rockzenekarnak, hogy a név által vagy a zeneszövegek szintjén irodalmi és kulturális regisztereket vonjon be a könnyűzenei életbe?

Magyar nyelven alkotó emberként a magyar kultúrára és popkultúrára egy organikus fejlődési útként tekintek, hiszen gyerekkorom óta az életem minden szegletében meghatároz. Egy csillagokon utazó, vonuló tömeg, ahova a zenekarommal én is szeretnék becsatlakozni és tovább menni együtt az úton. Szerintem azért fontosak a kulturális hivatkozások ilyen tekintetben, mert rendkívüli a kohézió a kultúra rétegei között. Egy friss példa ilyen téren az általam nagyon tisztelt 30Y zenekar egyik most megjelent dala, amelyben egy József Attila-idézet is található. Miután a dalt meghallgattam, elolvastam az idézett művet. Rájöttem, hogy rég olvastam József Attilát. Levettem a polcról egy kötetet, és belemélyültem. Az ilyen igazodási pontok, utalások hajtóerőként szolgálnak, hogy jobban elmerülhessünk a kultúránkban, esetleg bővítsük a tudásunkat.

Hogyan tudnád jellemezni az alternatív rock közösségét?

Pat Metheny Budapesten is fellép élete első szólóturnéján

Az évek során a legjobb jazzgitáros elismerést és számtalan díjat nyert Metheny élete nagy részét turnézással töltötte, gyakran több mint 100 koncertet ad évente. Idei szólóturnéjáról így beszélt:

„A Dream Box számomra szokatlan lemez; néhány év alatt felvett szólószámok gyűjteménye, amelyeket turnézás közben fedeztem fel. Az intenzív turnéidőszak alatt, amely számomra 2022 nagy részét tette ki, találtam egy elfelejtett mappát a merevlemezen. Gyakran készítek gyors felvételeket; egy új dallamot, egy új (vagy régi) gitárt, egy standard dallamot, vagy csak azért, hogy kipróbáljak valamit. Van egy hely a laptopomon, ahová ezeket a dolgokat elrejtem. És az igazat megvallva; gyakran azért, hogy soha többé ne halljam őket.

Általában csak útközben van alkalmam meghallgatni a saját dolgaimat. Gyakran mondom, hogy kifelé élek, és alig, vagy egyáltalán nincs időm a befogadásra. Ez megváltozik a turnékon, ahol hirtelen úgy tűnik, hogy több szabad órám van a nap folyamán, még ha egy buszon, vagy egy távoli hotelszobában is. Alkalmanként ezek a pillanatok lehetőséget adnak arra, hogy átkutassam a fájlokat, hátha van ott valami érdekes.