Best WordPress Hosting
 

A szakrális áhítattól a monumentális Ezrek szimfóniájáig – programok a zene világnapjára

Orgonakoncert Pannonhalmán

Szeptember 29-én a pannonhalmi Szent Márton-bazilika több mint 3000 sípját Király Csaba szólaltatja meg. Az orgonista zongora- és orgonaművészként világszerte koncertezik, több mint másfélezer hangversenyt adott már. Számtalan szólóestje mellett mintegy harminc neves zenekarral és karmesterrel lépett fel. Király Csaba többnyire orgonaátiratokat készít nagy szimfonikus, oratorikus művekből. 2003-ban művészeti tevékenységéért Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki. Bach és Liszt zenéjének szakavatott ismerőjeként a két komponista darabjai állnak majd pannonhalmi koncertjének középpontjában, ahol Bach egyik legnépszerűbb orgonaműve, a B-A-C-H prelúdium és fúga is elhangzik majd.

Az Ezrek szimfóniája az Operaházban

Neves szólistákkal és új sorozattal készül az Anima Musicae Kamarazenekar az idei évadra

Az Anima Musicae Kamarazenekar mára Magyarország meghatározó együttesévé vált. Karmester nélküli zenekarként működésük a legmagasabb fokú kamarazenén alapul, amelyet művészeti vezetőjük, G. Horváth László hegedűművész fog össze. Az együttes 2010-es megalakulása óta több nemzetközi verseny (SCL Fesztivál – Bécs, Musikverein, kiemelt 1. díj, T. I. M. Competition, Párizs, 3. díj) és hazai díj (Artisjus-díj, Junior Prima díj, Nemzeti Ifjúsági Zenekar 2018–2020 cím) kitüntetettjeként Budapest és Európa rangos helyszíneinek állandó szereplője. Az együttes visszatérő vendége a legnevesebb koncerttermeknek, mint a Zeneakadémia, a bécsi Musikverein, a berlini Philharmonie, a lipcsei Gewandhaus, és olyan rangos fesztiváloknak, mint a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Nomus Fesztivál, a Fesztivál Akadémia Budapest, az Ars Sacra Fesztivál, a belgrádi Guitar Art Festival vagy a bilbaói Musika Festival. Neves szólistákkal ápol baráti kapcsolatot, akik mindig szívesen játszanak együtt az együttessel. Visszatérő partnereik Balázs János, Baráti Kristóf, Bogányi Gergely, David Grimal, Giovanni Guzzo, Kelemen Barnabás, Alexander Sitkovetsky és Kirill Troussov. 

Az Anima Musicae missziójának tekinti az ifjúság zenei nevelését. Ebben az évadban a Filharmónia Magyarországgal közös szervezésben, valamint a Lázár Ervin Program keretében több mint 50 különböző településen adnak elő élő klasszikus zenei műsort iskolákban és művelődési házakban. Ugyanilyen küldetéstudattal szolgálja a kortárs zene ügyét. Koncertjeiken rendszeresen hangzanak el új, a zenekarnak ajánlott kortárs művek, valamint hazai bemutatók. Céljuk a kortárs zene felé irányuló nyitottság és befogadás megragadása.

Az új évadban is neves szólistákkal lepi meg a kamarazenekar a hazai közönséget. Köztük lesz a világ egyik legismertebb trombitaművésze, Szergej Nakarjakov és az ígéretes portugál zongoraművész, Raúl da Costa, Perényi Miklós csellóművész, valamint  Baráth Emőke énekművész, de fellépnek a zenekarral Bánfalvi Béla, Koppándi Jenő, és Kalló Zsolt hegedűművész-koncertmesterek.

100 koncert 100 helyszínen a 100 éves Nemzeti Filharmonikusoktól

A 2023-as év különleges időszak a Nemzeti Filharmonikus Zenekar életében, hiszen idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. Az egy évszázados múlt különleges ünneplést kíván, amit szerettek volna mindenkivel megosztani. Így született meg az ötlet, miszerint a filharmonikus zenekar rendkívüli koncertsorozattal lepi meg közönségét az ország számos pontján. Pontosan száz helyszínen száz koncertet adnak ingyenesen a zenekar művészei. Az évforduló jó alkalom arra, hogy ne csak a zenekar múltját ünnepeljék, hanem az élő zene erejét és szépségét is.

Ez a koncertsorozat azért is rendkívüli, mert egy filharmonikus zenekar létszámának köszönhetően nem tud mindenhová eljutni, különösképpen nem kisebb településekre. A budapestiek számára könnyen megközelíthetők a nagyobb koncerthelyszínek, a Vigadó, a Müpa vagy a Zeneakadémia, vidéken azonban korlátozottak a lehetőségek egy közel 100 tagú zenekar befogadására. Annak érdekében, hogy a zene öröme és szépsége eljusson a kisebb településekre is, több kis kamaraegyüttesre osztották az együttest.

A jubileumi kamarakoncert-sorozat szeptember végi helyszínei között találjuk többek között Edelényt, Miskolcot, valamint Eger és Makó városát. Az októberi helyszínek között szerepel  Balatonfüred, Sárvár, Veszprém, Pécs, Keszthely és Tata. De olyan kisebb településeken is fellép a zenekar, mint Pély, Apc, Aszófő vagy Bácsborsod. November hónapban két bencés apátság is helyszínt biztosít arra, hogy felcsendüljenek Csajkovszkij, Mozart, Vivaldi, Haydn vagy Johann Strauss művei.

Magyar tanártól tanulta a zenei alapokat George Gershwin

Orosz bevándorló családból származott, apja eredeti Moise Gershowitz nevét Morris Gershvinre, majd Gershwinre változtatta. Négy gyermeke közül a második, Jacob, akit kezdettől fogva csak George-nak szólítottak, 1898. szeptember 26-án látta meg a napvilágot New York Brooklyn negyedében.

Első zenei élményeit Harlemben szerezte, ahol rövidnadrágos, görkorcsolyás kisfiúként hallotta a hegedűművészként később fényes pályát befutott, akkor még csak nyolcéves barátja, Max Rosen játékát. Tizenkét éves volt, amikor anyja zongorát vett Ira bátyjának. Szüleik nem kis meglepetésére és Ira megkönnyebbülésére George vette birtokba a hangszert, amelyen elsősorban improvizált. Szülei tanárokat fogadtak mellé, köztük a magyar Kilényi Edét, aki összhangzattanra oktatta, igazi mestere az Arnold Schönberg zenéjét Amerikában népszerűsítő Charles Hambitzer lett.

Először apja vendéglőjében játszott, majd otthagyta a kereskedelmi iskolát és New York központjában, a jazz és a szórakoztató könnyűzene terjesztésében meghatározó szerepet játszó Tin Pan Alley-n próbált szerencsét. Először „song-plugger”, vagyis „dalelőjátszó” ügynökként dolgozott a Remick kiadónál. Naphosszat egy fülkében üldögélt, és a színházaktól, jazzbandáktól érkező vevőknek játszotta el a cég dalait kottákból. Játékába beleszőtte saját ötleteit is, amivel későbbi barátját, az akkor kezdő táncos Fred Astaire-t is lenyűgözte.

A slágergyáros forgalmista – 80 éves Szörényi Szabolcs

Szörényi Szabolcs 1943. szeptember 26-án született Budapesten, polgári, „deklasszált” családjuk szerény körülmények közt élt. Festőművész-grafikus, tanár apja maga is hegedült, édesanyja viszont egyetlen hangot sem hallott Szabolcs és két évvel fiatalabb öccse, Levente muzsikálásából, mivel halláskárosult volt. A két fiú hegedülni tanult Levente keresztanyjától, Takács Alice-tól, az Operaház hegedűművészétől, de egyikük sem rajongott ezért a hangszerért.

A testvéreket a szülők 1956 szeptemberében beíratták a szobi állami fiúnevelő intézetbe, ahol bekerültek az intézet mandolinzenekarába. Szabolcs gitározott, majd basszusgitárra váltott, és maradt is ennél a hangszernél. Két év múlva Vácra került gimnáziumba, ahová Levente is követte, itt egy triót alakítottak. Az akusztikus hangszerekből házilag fabrikáltak elektromost, és Mediterrán nevű együttesükkel – amelyben a testvérek mellett Kőszegi Imre és Bajtala János is játszott – 1962-ben az országos Ki Mit Tud?-on az elődöntőig jutottak.

Érettségi után Szabolcs a Budapesti Műszaki Egyetemre jelentkezett, de nem vették fel, ezért két évre ipari tanuló lett, elektroműszerészként végzett. Az egyetemre másodjára bejutott, de a közlekedésmérnöki helyett az általános mérnöki szakra, majd egy év múlva abbahagyta tanulmányait. 1964 nyarán a siófoki Matróz csárdában játszott egy zenekarban napi száz forintért, ami akkor nem kis pénz volt.

14 nyelven énekel – nyolcvanéves Julio Iglesias

Julio José Iglesias de la Cueva Madridban született. Apja sikeres orvos volt. Ő maga kezdetben ügyvéd és diplomata szeretett volna lenni, megnyerő arcvonásait és modorát később kiválóan ki is használta – igaz, nem a tárgyalóteremben, hanem a rivaldafényben. Labdarúgó tehetsége már fiatal korában kiderült, és tinédzserként megvalósult legnagyobb álma: kapusként bekerült kedvenc klubja, a Real Madrid ifjúsági csapatába. Pályafutását egy autóbaleset törte derékba: gerincsérülést szenvedett, így két éven keresztül nem tudott lábra állni. Az ágyhoz kötött Iglesias egy barátjától kapott gitárral ütötte el az unalmas órákat: énekelt és dalokat kezdett írni, közben felfedezte, mennyire megvigasztalja a zene.

Felépülése után, 1968-ban Nagy-Britanniába utazott, hogy befejezze tanulmányait, közben a saját élete ihlette La vida sigue igual (Az élet megy tovább) című dalával szerencsét próbált a kezdő dalszerzők számára évente megrendezett benidormi dalfesztiválon. Legnagyobb meglepetésére első díjat nyert és nyomban lemezszerződést kapott, dala pedig a slágerlisták élére ugrott. Iglesias felfüggesztette jogi tanulmányait, és minden idejét a zenének szentelte. 1969-ben jelent meg első albuma, egy évvel később ő képviselte hazáját az Eurovíziós Dalfesztiválon Gwendolyne című dalával. 1971-ben már túl volt az egymilliomodik eladott albumon. A kiváló nyelvérzékkel rendelkező Iglesias sorra jelentette meg dalait németül, olaszul, franciául és portugálul. Hamarosan meghódította egész Európát, 1976-ban pedig New Yorkba látogatott, ahol telt ház előtt lépett fel a Madison Square Gardenben – holott az Újvilágban addig alig ismerték nevét.

A CBS lemezkiadó rögvest szerződtette azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az angolszász nyelvterületet is meghódítsák. Iglesias 1981-ben Cole Porter Begin the Beguine című dalának feldolgozásával felkerült az angliai listákra. Az Egyesült Államokban Julio címmel adták ki gyűjteményes albumát, rajta az angol nyelvű, Hey című sikerdallal, és a korong igen szépen fogyott. Az amerikai közönség kedvence 1984-ben az 1100 Bel Air Place című albuma révén lett, amelyen a country-legenda Willie Nelsonnal közösen énekelte a To All The Girls I’ve Loved Before című dalt. Az albumon szerepelt Diana Ross és a Beach Boys is, a kaliforniai együttes szolgáltatta a háttérvokált a The Air That I Breathe című örökzöld dal feldolgozásához. A lemezből rövid idő alatt nyolcmillió példány kelt el, csak az Egyesült Államokban négymilliót vásároltak.

Pénteki kultúrrandi Radisz Afrodité énekessel

Legutóbb a görög önkormányzattól megkaptad a Görög Fiatal Tehetségekért díjat, több zenekarban énekelsz, készül az első lemezed. Amikor gyerekként arról álmodoztál, hogy zenével fogsz majd foglalkozni, sejtetted, hogy itt fogsz tartani?

Olyan voltam, mint minden kicsi lány, aki elhatározza, hogy énekes vagy színésznő lesz, de ezek a vágyak később nem múltak el. Általános iskola óta támogattak is benne. Az ének előzménye a néptánc volt, amire ma már ugyan nem jut elég időm, de nagyon fontos része az életemnek nemcsak a mozgás, hanem a közösségi élmény miatt is.

Sok idő telt el, mire énekesként mutatkoztam be. Már így gondolok magamra, de furcsa még bemutatkozni. Olyan, mintha nagyzolás lenne, nem? Az én fejemben legalábbis annak hangzik. Pedig ez is egy szakma. Nem gondolom, hogy csak ez vagyok én, és nem is úgy kerültem be a zenész közegbe, hogy rögtön konziba mentem általános iskola után. Gimiben még abban sem voltam biztos, hogy zenei irányba fogok továbbtanulni. Mindig nyitott voltam egyéb területekre is, és a görög közösségbe se úgy kerültem be, hogy énekelek, hanem jártam a görög iskolába, elvittek táborozni, kiderült, hogy tudok énekelni, utána hívtak fellépni. De az éneklést művelem más aspektusból is: népi éneklést tanítok a tatabányai zeneiskolában és Tatán a Pötörke Művészeti Egyesületben.

A nők a nyári világrészek – Csoóri Sándor-verset zenésített meg Csorba Lóci

Vecsei H. Miklós a Művészetek Völgye előtt kért fel 12 általa kedvelt előadót, hogy írjanak dalt Csoóri Sándor egy-egy verséhez, idézetéhez, gondolatához. Az elkészült alkotásokat aztán beszélgetések kíséretében adták elő a fesztivál 12 napján, és így született meg Lóci átirata is a Szeptemberi nők című vershez.

„Sokáig keresgéltem a versek között, és végül azért is választottam ezt, mert nagyon refrénszerűen indul. Egy lócis sort írtam csak hozzá, de szerintem szépen belesimult az is” – mondta el Lóci, aki egyedül dolgozott a dalon. „Még nem zenésítettem meg verset, és azt gondoltam, hogy így intimebb, egyszerűbb, kicsit lecsupaszított lesz. A hangszerelés is valós lett, akusztikus gitárt, guitalelét, xilofont, csörgődobot használtam – ezek mind itt vannak a családi bölcsinkben –, egyedül játszottam rajtuk, és még egy jó kis nagybőgőszerű hangot is sikerült elővarázsolnom. A keverésnél is letisztultságra törekedtünk: cél volt, hogy jól érthető legyen a szöveg, közel legyen az ének, mintha valaki csak leülne melléd és eljátszaná neked ezt a verset” – mesélte.

A kiadvány borítója Tamás Iván linóleummetszete.

Hamarosan megjelenik Dargay Marcell könyve a 180-as Csoportról

Az 1979-ben alakult 180-as Csoport a Steve Reich és Philip Glass nevével fémjelzett repetitív zene kiváló tolmácsolójaként vált ismertté. Kezdetben egyetemi klubokban és művelődési házakban léptek fel, ahol közvetlen légkört teremtve segítették elfogadtatni a kortárs zene addig ismeretlen irányzatát. A csoport repertoárján külföldi repetitív művek mellett magyar szerzők darabjai is szerepeltek, hazai komponistákat is alkotásra ihlettek, részben saját körükből (például Márta István, Szemző Tibor, Melis László, Faragó Béla, Soós András).

Fennállásuk alatt mintegy 400 koncerten léptek színpadra, fellépéseiket idővel külföldön is nagy érdeklődéssel fogadták. Játszottak többek között az 1982-es Párizsi Őszi Fesztiválon, valamint a Karlsruhei I. Európai Minimal Zenei Fesztiválon is, koncertjeiket sugározta a Süddeutscher Rundfunk, a Hessischer Rundfunk, a Radio France és az ORF. Közös koncertek alkalmával együttműködtek Steve Reichhel, Terry Rileyval, Petr Kotikkal, Alvin Currannel, Chris Newmannal, Szabados Györggyel, Vidovszky Lászlóval és az Amadinda Ütőegyüttessel is.

A zenekar munkájában olyan művészek vettek részt, mint Melis László, Szemző Tibor, Faragó Béla, Forgács Péter, Gőz László, Soós András, Tihanyi Gellért, Kovács Ferenc, Bubnó Tamás, Dobszay Ágnes, Dresch Mihály, Kálnai János, Körmendy Ferenc, Posvanecz Éva, Schnierer Klára, Simon Ferenc, Székely Kinga, Tóth Tamás, Vörös D. László.

Örök lázadó – Baksa-Soós János 75 éve született

Szabadszellemű családban nevelkedett, apja az avantgárd iránt érdeklődő színész, később rádiós rendező Baksa-Soós László volt. Édesanyja Németországban született, így Baksa-Soós János jól beszélt németül. Zenei általános iskolába járt Budapesten, majd 1964-től Kelet-Berlinben az adlershofi könyvtárban és rajzfilmstúdióban dolgozott. Budapestre visszatérve 1968-ban alapította meg első, Wastaps nevű zenekarát, de ebből még abban az évben kiszállt a Kex kedvéért. A legendássá vált együttest Bianki Iván gitárossal, Doleviczényi Miklóssal, Kisfaludy András dobossal (a későbbi filmrendezővel) és Imre Attila basszusgitárossal hozta létre. A Kexszel zenélt Babos Gyula, Somló Tamás, Závodi János is. A névadó húga, Baksa-Soós Veronika volt, aki kijelentette: egy rockegyüttes nevében X-nek is kell lennie. Visszaemlékezések szerint a Buxa név is felmerült, de ezt elvetették.

Az 1971-ig működő Kex pár százfős közönség előtt lépett fel olyan kis klubokban, mint a Citadella Bár, a Rakpart klub, az Egyetemi Színpad, a Bercsényi Klub vagy a Corvin Mozi, de később az Illés előzenekaraként is játszottak. Eleinte rock and roll slágereket adtak elő, majd saját szerzeményeiket is, mint az Országút szélén, a Büdös sajt, a Kanapé vagy a Zöld-sárga. Megzenésítették József Attila versei közül A hetediket és a Tiszta szívvelt. A kor kultúrpolitikája egyetlen kislemezt engedélyezett nekik (ezen az Elszállt egy hajó a szélben és a Család hallható), és néhány dal erejéig feltűntek az éppen letiltott Illés helyett Mészáros Márta Szépleányok, ne sírjatok! című filmjében. Egy Kex-koncert szünetében lépett először a színpadra Cseh Tamás és Hobo is, aki a zenekar Csillagok, ne ragyogjatok című számának szövegét írta.

Az együttesnek nem volt két egyforma fellépése, koncertjeiket a kiszámíthatatlanság, a rögtönzés, a spontaneitás jellemezte. A magas, szőke hosszú hajú, rikító ruhákba öltözött Baksa-Soós gyakran megállította a zenét, egyszer eljátszott egy április negyedikei ünnepi felvonulást, miközben békegalambokat eregetett, máskor feltépte a nadrágszárát, vagy habostortákat dobált a közönségnek. Dalaikat mindig másként adták elő, Baksa-Soós pedig gyermekdalokat és kuplékat is elénekelt. Több koncertjük is botrányba fulladt, a Kassák Klubban kitört tömegverekedéshez két mikrobusznyi kutyás rendőr szállt ki, mire Baksa-Soós a színpadról megjegyezte: fura, hogy a kutyákon sapka van, a rendőrök meg ugatnak. Ezután persze ő is kapott gumibotot, majd felfüggesztett börtönt is.

A múlt századi magyar zene polihisztora, Mihály András

1917. november 6-án született Budapesten, négygyermekes családban. Édesanyja zongorista volt, otthonukban gyakran csendültek fel a kamarazene hangjai. Korán kezdett zenét tanulni, 17 évesen vették fel a Zeneakadémia gordonka szakára, ahol 1938-ban végzett Schiffer Adolf növendékeként. Fő tárgya mellett kamarazenét tanult Waldbauer Imrétől és Weiner Leótól, magánúton pedig zeneszerzői és hangszerelési tanulmányokat folytatott Kadosa Pálnál és Strasser Istvánnál.

1941-től munkáskórusokat vezetett, közben saját vonósnégyest alapított, amellyel 20. századi szerzők – Bartók, Schönberg, Berg, Hindemith – darabjait népszerűsítette. Ekkor születtek első művei – Zongoratriója, valamint I. vonósnégyese. A második világháború végén, 1944-ben letartóztatták, egy évig a buchenwaldi koncentrációs táborban raboskodott.

1946-ban az Operaház szólócsellistája, mellette a Filharmóniai Társaság titkára lett. 1948-tól két évig az Operaház főtitkáraként működött Tóth Aladár igazgatása alatt, aki atyai jóbarátja és példaképe lett, szavai szerint ő vezette be az opera rejtelmeibe. Az Operaház vezető karmestere ebben az időszakban Otto Klemperer volt, az intézmény ekkor élte egyik aranykorát, Mihály András maga is csellózott a világhírű dirigens kezei alatt.

„A tanáraimnak bizonyos szempontból már a kollégája is vagyok” – Magyar Valentin a hivatás érlelődéséről

Divat manapság a fiatalok kapunyitási pánikjáról beszélni, és önről rögtön ez jutott eszembe, bár rögtön utána az, hogy önnek vagy nagyon erős van ilyenből, vagy épphogy semmilyen. Már eddig is nagy utat járt be, és mintha felgyorsítva élne, fényes pálya áll ön előtt – ami nagyszerű, de akár ijesztő is lehet, hiszen úgy is megélheti, hogy most már mindig felül kell majd múlnia magát, vagy hogy olyan expresszvonatban ül, amiből nincs kiszállás: a siker kötelez, és mintha mostantól az lenne a kötelessége, hogy maga után rohanjon. Mennyire befolyásolja, hogy mások mit várnak el öntől, és ez hogyan viszonyul ahhoz, amit ön vár el magától? Miben egészen biztos a pályájára vonatkozóan, és miben egyáltalán nem?

A zenészlétben és -szakmában jelentős tényező a bizonytalanság. A zenész soha nem lehet teljesen biztos magában, mert az gátolná a fejlődésben. De úgy tapasztaltam, hogy ha a legbelső hangjainkra és a lelkiismeretünkre hallgatunk, akkor azért olyan nagy baj nem lehet. A Covid után, az elmúlt egy-két évben valóban felgyorsultak körülöttem a dolgok: sűrűbb lett a koncertéletem, és bekerültem Körner Tamás menedzsmentjébe, amelynek tanárom, Várjon Dénes is az impresszált művészei közé tartozik. Ami történik, egyszerre csodálatos lehetőség és nagy kihívás a számomra.

Ősszel lesz az első lemezfelvételem; a hozzám különösen közel álló Rachmanyinov darabjait, etűdöket és prelűdöket játszom fel, mindegyik sorozatból négyet-négyet, más, rövidebb darabokkal kiegészítve. Az új feladatoknak nem mindig egyszerű megfelelni; a stressz időnként el tud rajtam uralkodni, ami nálam például a nyugtalan alvásban nyilvánul meg. Igyekszem magamból a legtöbbet kihozni, és erre szerencsére rá is vagyok kényszerítve. De ha az ember – mint nemrég a KaposFesten – időről időre olyan, világhírű művészekkel játszhat együtt, mint Baráti Kristóf, érthető is, hogy nagyon össze akarja szedni magát.

A slágergyáros jazztanszakos, aki végül nem kötött pulóvereket – Lerch István

Általános iskolásként kezdte zenei tanulmányait, tíz évig tanult zongorázni, egy gyerekeknek kiírt Bartók-versenyt meg is nyert. Főként a Beatles hatására érdeklődése egyre inkább az akkor hatalmas erővel hódító rockzene felé fordult. Ő mindig is zenész akart lenni, de szülei ragaszkodtak hozzá, hogy legyen „tisztességes” szakmája is, így beíratták a textilipari szakközépiskola kötő-hurkoló szakára.

Lerch egy pillanatig sem gondolta komolyan, hogy pulóvereket fog kötni: Szakcsi Lakatos Béla tanítványaként a konzervatórium jazztanszakát is végezte. 1970-ben Hétfő néven együttest alapított diáktársaival, főként iskolai bulikon játszottak külföldi számokat, noha ő már saját dalokat is kezdett írni.

Első együtteséből alakult 1973-ban a V’73 trió: a névben a V betű a Volán klubot jelentette, ahol otthonra találtak. Az akkori progresszív zenei hullám – elsősorban az Emerson, Lake and Palmer – hatására főleg klasszikus darabok feldolgozásait játszották. Virtuóz átirataikkal – mint Csajkovszkij Patetikus szimfóniája vagy Weiner Leó Rókatánca – sikert arattak, az Omega, majd az LGT is előzenekarnak kérte fel őket. Albumot azonban csak úgy készíthettek volna, ha „felhigítják” fajsúlyos muzsikájukat, és a televízióban is csak „kedves kis banalitásokkal” jelenhettek meg, így a V’73 munkásságát csak egy kislemez és néhány rádiófelvétel őrzi.

Közép-európai Zenetörténeti Kutatócsoport alakult a Zeneakadémián

A Péteri Lóránt vezette Zenetudományi Tanszéken megalakult Közép-európai Zenetörténeti Kutatócsoport főbb témái kiterjednek azokra a jelenségekre, amelyek a magyar nyelvi kultúrához, az egykori Magyar Királysághoz, az egykori Habsburg Birodalomhoz, a szovjet befolyás alatt álló Kelet-Közép-Európához és mindezen történelmi időszak, összesen mintegy három és fél évszázad különböző német nyelvű országaihoz kapcsolódnak. A Zeneakadémia idei, hegedűsöknek meghirdetett Bartók Világversenyének eseményeként „Rethinking Central European Music” címmel megtartotta első nemzetközi konferenciáját is a kutatócsoport, Belinszky Anna, Fazekas Gergely és Péteri Lóránt, a tanszék munkatársai szervezésében. 

A rendezvény a zenetudomány különböző területeiről olyan előadásokat sorakoztatott föl, amelyek Közép-Európához kapcsolódnak. Rangos magyar és európai szakemberek mutatták be kutatásaikat, felölelve az elmúlt 200 év zenei jelenségeinek széles skáláját, hangsúlyosan Mahler, Bartók, Dohnányi és Kurtág munkásságát, továbbá egyének, közösségek és intézmények változatos zenei tevékenységét. 

A konferencián a közép-európai identitás lehetséges zenei dimenzióinak megvitatására is sor került. A közép-európai zenetörténet újragondolását segítette elő, hogy a konferencián többen hivatkoztak más művészeti ágakra. 

Nehéz zenei örökség – 40 éve született Amy Winehouse

Amy Jade Winehouse Észak-London Southgate negyedében, taxisofőr apa és gyógyszerész anya lányaként látta meg a napvilágot. Mivel a lakásban állandóan szólt a zene – nagymamája énekesnő volt, nagybátyjai jazz-zenészként keresték kenyerüket –, korán megismerkedett Ray Charles, Nat King Cole, Frank Sinatra, Dinah Washington, Sarah Vaughan számaival. Tízévesen fedezte fel a lázadó szellemű amerikai női hip-hop együtteseket (TLC, Salt-N-Pepa), s nemsokára már ő maga is egyik barátnőjével duóban rappelt. Tizenkét éves korától színiiskolába is járt, egy évre rá kapta meg első gitárját, és dalokat kezdett írni.

Az iskolát tizenhat évesen abbahagyta, de elkezdődött zenei karrierje: barátja és színiiskolai osztálytársa, a soulénekes Tyler James elküldte egyik demófelvételét a jazzvokalistát kereső Island lemezcégnek. Megkapta a szerződést, és 2003-ban, húszévesen megjelent első lemeze, a Frank – a címválasztás főhajtás Frank Sinatra előtt. A jazz, a soul, a hiphop és pop elemeit sikeresen ötvöző korong előkelő helyre került a toplistán és dupla platinalemez lett, a szakírók elragadtatottan dicsérték. Maga Winehouse azonban nem volt maradéktalanul elégedett, mert úgy vélte, a kiadó nem engedte, hogy az ízlésének megfelelő dalokat, a neki tetsző keveréssel vegye fel.

A bulvárlapok az egycsapásra sztárrá vált énekesnő viharos magánéletéről, testékszereiről, tetoválásairól cikkeztek.

Mese öt felvonásban – Eötvös Péter avantgárd művét dolgozták fel a MOME hallgatói

A második alkalommal megrendezett Intermezzo Fesztivál a MOME és a Magyar Zene Háza együttműködésében lehetőséget kínál a kortárs progresszív vizuális művészetek és a kísérletező attitűdből építkező zeneművészet találkozására. A művészeti egyetem hallgatói által szervezett eseményen fiatal tehetségek mutatkoznak be a médiadesign, a mozgóképművészet és a fényművészet területéről, összhangban dolgozva az elektronikus- és gitárzene képviselőivel.

A zenei felhozatal eklektikusságát jól példázzák a szerteágazó műfajokban alkotó előadói lista: így például a Zene Háza belső és külső tereiben képviselteti magát az Acideal képében az acid techno műfaja, felcsendülnek a közel-keleti motívumvilágot pszichedelikus rockkal és jazzel ötvöző Nasip Kismet dallamai. De fellép az énekes-dalszerzői intim hangvételt kiindulópontjául választó Bárány Judit, az improvizatív pszichedelikus jazzben utazó hari_drama zenekar, az indie rock mezőnyéből pedig a Henri Gonzo és a Papírsárkányok teszi tiszteletét a színpadon, emellett egymást váltják a DJ-szettek is.

Ebbe az eleve sokszínű zenei miliőbe érkezett meg Eötvös Péter és a MOME közreműködésével egy új fényinstallációs vetítéssorozat is, amely a világhírű kortárs komponista egyik leghíresebb művét, az 1968-ban megalkotott Mese című darabot dolgozza fel. A Mese egyfajta hangkollázs, kísérleti hangjáték, amely száz magyar népmese hangzó részletéből áll össze. Eötvös a felolvasó, Molnár Piroska színésznő hangját modulálta úgy, hogy a szövegek csak részleteikben érthetőek valóban szövegekként: a hangsávok egymásra helyezése és különböző mértékű torzítása egy folytonos zenemű érzetét kelti, melynek részletei időről időre, egy-egy szókapcsolat erejéig értelmes beszéddé állnak össze.

Berlinben élő moldáv hegedűs nyerte az idei Bartók Világversenyt, Kelemen Gáspár különdíjas

A testület két különdíjat is odaítélt. A verseny repertoárján szereplő, a tavalyi zeneszerző fordulóban díjazott kortárs művek legjobb előadásáért járó, 2000 eurós elismerést is Lilia Pocitari vehette át a szerb Veljko Nenadić kompozíciója, az Impromptu és Perpetuum Mobile tolmácsolásáért, míg a legjobb Bartók-interpretációért járó, szintén 2000 eurós kitüntetést Kelemen Gáspár kapta.

A verseny partnereinek felajánlásai révén számos további különdíj is gazdára talált. A három dobogós közül Lilia Pocitari fellépési lehetőséget kapott a Budafoki Dohnányi Zenekartól, a Concerto Budapesttől és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarától a 2024–2025-ös szezonban, illetve a Magyar Állami Operaháztól is, Szeki Tomotaka a Pannon Filharmonikusok meghívását és Fidelio Fortissimo médiacsomagját nyerte el, míg Maya Alexandra Kasprzak a Magyar Zene Háza és a Müpa koncertmeghívását vehette át. A további döntősök közül Lorenz Karls a Bartók Emlékház és a Zeneakadémia kamarahangversenyre szóló felkérését kapta, Kelemen Gáspár pedig a Bartók Rádió, a Magyar Zene Háza, a Nemzeti Filharmonikusok, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Zemplén Fesztivál meghívását, valamint a Papageno médiacsomagját.

A Zeneakadémia Nagytermében szombaton megtartott döntőkben Sibelius, Beethoven, Brahms, illetve Csajkovszkij egy-egy versenyművét játszották a továbbjutottak Kovács János vezényletével, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara közreműködésével. A világszerte elismert tagokból álló nemzetközi zsűri tagjai, valamint a különdíjakat felajánló partnerek ezt követően határoztak a díjakról, amelyeket a másnapi gálakoncerten hirdettek ki és adtak át.

Ezernyi árnyalatú hang és elegancia – Kincses Veronika

A Budapesten született énekesnő egészen kiskorától próbálgatta hallás után a dallamokat a zongorán, emellett énekelt is, szülei zeneiskolába íratták. A Postás zeneiskolában tanult szolfézst és zongorát, énekelt a Magyar Rádió Gyermekkórusában. A konzervatórium után felvették a Zeneakadémiára, ahol 1973-ban kapta kézhez diplomáját az opera tanszakon Sipos Jenő növendékeként. 

Ugyanebben az évben lett a Magyar Állami Operaház magánénekese, Mozart Don Giovanni című operájának Zerlina szerepében debütált, beugróként. 1974-ben a római Santa Cecilia akadémián Gianna Pederzininél, kora híres mezzoszopránjánál fejlesztette tovább énektudását, elmélyült az olasz operakultúrában is. A hetvenes években több nemzetközi énekversenyt nyert, többek közt Karlovy Varyban, Pozsonyban, Párizsban.

Első énektanára a legendás zenepedagógus Sík Olga volt, szavai szerint sokat köszönhet a Kossuth-díjas szoprán Orosz Júlia emberi és szakmai pártfogásának, Mikó Andrásnak, az operaház főrendezőjének és az általa a hivatás nagymesterének tekintett Békés András rendezőnek is. Kincses Veronika a szakmai tudást és alázatot tartotta és tartja a legfontosabbnak, amely mellé kivételes érzékenység párosul, pályája során az volt a legfontosabb számára, hogy megvalósítsa a kottában foglaltakat.

Best of Presser Gábor: ötlemezes válogatás jelenik meg a Hungarotonnál

Presser Gábor a honlapjának adatai szerint a színpadi műveken kívül mintegy hatszáz dalt írt eddig. A Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész játszott az Omegában (1967–1971), majd megalapította a Locomotiv GT-t, amely Somló Tamás haláláig, 2016-ig létezett. Sikeres musicalek (Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról; A padlás) és filmzenék (Ripacsok) szerzője, aki szólóalbumai mellett mások mellett Kovács Katinak, Zoránnak, Katona Klárinak, Rúzsa Magdinak és Falusi Mariann-nak írt lemezeket.

Presser Gábor szerzői és előadói művei 1967-től 1993-ig jelentek meg a Hungarotonnál, a szeptember 29-ig megjelenő 5 CD-s sorozat ezekből a felvételekből válogat.

A már elérhető első lemez Presser Gábornak az Omega együttesben írt dalaiból szemezget. Szerepel a CD-n mások mellett a Petróleumlámpa, a Ha én szél lehetnék, a Régi csibészek, a Tízezer lépés vagy a Gyöngyhajú lány. Szintén kapható már a kétrészes LGT-válogatás első darabja, a második a jövő héten jön ki. Az LGT-dalok sorában hallható például a Ringasd el magad, az Ezüst nyár, a Szólj rám, ha hangosan énekelek, a Neked írom a dalt, a Mindenki, A Kicsi, a Nagy, az Arthur és az Indián, a Jó barátok vagyunk, a Mindenki másképp csinálja, A rádió, a Nem adom fel, a Boksz, az Embertelen dal, a Zenevonat vagy a Kinn is vagyok, benn is vagyok.

Kelemen Gáspár döntős a Bartók Világversenyen

Az elődöntőből továbbjutó 12 középdöntős közül a rangos nemzetközi zsűri szavazatai alapján a két nagyzenekari döntőben a svéd-osztrák Lorenz Karls, a német-lengyel-japán Maya Alexandra Kasprzak, a magyar Kelemen Gáspár, a cseh Krystof Kohout, a moldáv Lilia Pocitari és a japán Szeki Tomotaka állhat pódiumra. A versenyzők választhatnak, hogy Bartók 1. vagy 2., Mendelssohn e-moll, Beethoven, Brahms és Csajkovszkij D-dúr, illetve Sibelius d-moll hegedűversenye közül melyiket adják elő. A díjazottak névsora a vasárnapi gálaesten derül majd ki, amelyen a helyezettek ismét megmutatják tudásukat. Mindkét napon a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséri a szólistákat Kovács János vezényletével.

A szombaton 15 órakor és 19 órakor kezdődő döntőkre, valamint a másnapi díjkiosztó gálára még kaphatók belépőjegyek, a fellépők műsora pedig a verseny, illetve a Zeneakadémia honlapján is megtekinthető.

Az elő- és középdöntő kötelező repertoárjában Bartók és Bach legfontosabb hegedűre írt darabjai szerepelnek, valamint választhatóként mások mellett Paganini, Ravel, Saint-Saëns, Schubert, Mozart, Beethoven, Csajkovszkij, Prokofjev, Brahms, Debussy, Lutoslawski és Stravinsky alkotásai. Ezeken felül a megmérettetés tavalyi zeneszerzés versenyének első és második helyezett művei közül kellett a versenyzőknek eljátszaniuk egyet. Ezek a szerb Veljko Nenadić kompozíciója, az Impromptu és Perpetuum Mobile, illetve Thomas Kornél műve, a Fun-tasto: Reflexió és Életöröm.