Best WordPress Hosting
 

Hollandia, képregények, Petőfi – tíz program a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon

Huszonhat év – Petőfi Sándor szabadtéri kiállításmegnyitó és csapatjáték

Az idei Petőfi-bicentenárium programsorozatának részeként készült a Petőfi Kulturális Ügynökség szabadtéri vándorkiállítása Huszonhat év címmel, amely Petőfi Sándor életét mutatja be. A májusban Budapesten debütált – majd egy nagyszabású erdélyi turnén is felállított – kiállítás fókuszában a Petőfihez kapcsolódó fogalmak, idézetek, gondolatok állnak. Az utazó kiállítás hozzá kapcsolódó, főképp diákokat megszólító csapatjátékkal egészül ki, melyet Juhász Anna irodalmár vezet. A kiállítást Asztalos Emese irodalomtörténész, kurátor nyitja meg szeptember 28-án csütörtökön 17.30-kor a Millenáris Parkban. A csapatjáték ugyanitt, szeptember 30-án szombaton lesz 13 órától.

Irodalmi kávéházak – régen és ma

„Ha egy darab működik a saját világában, akkor a jég hátán is megél” – Vajda Gergely A zenegénről

Ahogy feltételezni lehetett, ma már alig esik szó a Magyar Állami Operaház főigazgatói pályázatával kapcsolatos nyáreleji felbolydulásról. A zsivaj elült, de bánja-e, hogy forgott a neve az aspiránsok táborában?

Egyáltalán nem. Azt hiszem, hogy bármi, ami általam került a pályázatba (Miklósa Erikáéba – a szerk.), az vállalható. Engem semmiféle hátrány nem ért azért, mert néhány ötletemmel csatlakoztam egy képességes és lelkes csapathoz. 2024-ben az Operaházban a Bartók TáncTriptichon premierjét dirigálom, ez a program három táncjáték régi, illetve új koreográfiája: A fából faragott királyfi Velekei Lászlóé, A csodálatos mandarin Venekei Mariannáé, a Táncszvit pedig Várnagy Kristófé. Régi mániám egyébként, és nem csak az Operával kapcsolatban, hogy szükségtelen a kereket feltalálni, hiszen létezik, elég csupán funkcionálisan működtetni, ami persze sokkal egyszerűbben hangzik, mint amennyi munkát és figyelmet a mindennapokban megkíván. Lehet, hogy ez Magyarországon sokszor szürreális álomnak tűnik, de én ebben nagyon hiszek. Nem is vagyok hajlandó másban hinni.

Nyáron a franciaországi Annecyban egy kamarazenei fesztiválon járt.

„Lélektani utazás” – Kámán Albert az online zaklatásról írja legújabb forgatókönyvét

Mit gondolsz, minek köszönhető a Magány sikere?

Talán annak, hogy az európai és a magyar kisfilmekhez képest – amelyekben a román újhullám hatása még mindig érzékelhető – alapvetően szokatlan. Klasszikus filmnyelvet és színes fényeket használok benne, lassú snittekkel operálok, mert mindig nagyjátékfilmben gondolkodom. A kisfilm a vicchez hasonlóan egy csattanóra, kisebb szituációra épül. A Magány negatívumaként is említették páran: érződik rajta, hogy tévéfilmnek írtam, és ezt sűrítettem végül fél órába. Általában megosztó, nem közönségfilmek kerülnek ki a kezem alól, mert számomra mindig az önazonosság a fő szempont, hogy őszinte legyen, amit csinálok. Hatalmas élmény volt ilyen nagy stábbal, profi színészekkel dolgozni.

A cím jelentése a filmben több síkon tetten érhető, és érdekes, hogy bár a forgatókönyvet a járvány előtt írtad, azt a bezártságot fogalmaztad meg benne, ami nem sokkal később, a Covid időszakában vált „kézzelfoghatóvá”.

Az az abnormális, amit normálisnak tekintünk – Dr. Máté Gábor és Máté Dániel: Normális vagy

Holott látszólag soha ilyen jól még nem éltünk – legalábbis a fejlett nyugaton –, ahol egyre gazdagabb, jóltápláltabb és egészségtudatosabb nemzedékek váltják egymást. Óra monitorozza a szívverésünket és alvásunkat, különböző applikációk buzdítanak minket mozgásra vagy éppen vízivásra, mesterséges intelligencia szkenneli az anyajegyeinket és a röntgenképeinket, az orvostudomány pedig naponta áll elő új felfedezésekkel. Akkor mégis miért növekszik a krónikus testi és mentális betegségek száma az egész világon? A nyugati orvoslás általában az egyén patologikus elváltozásaira koncentrál, de nem lehet, hogy a kulcs valójában kultúránkban, jelenlegi társadalmi-gazdasági berendezkedésünkben rejlik? Azok a tényezők, amelyeket normálisnak tekintünk, sőt, talán istenítünk is – mint a versengés, a maximalizmus, a munkamánia –, igazából krónikus stresszt, ellenségeskedést és traumákat szülnek, amelyek súlyosan mérgezőek.

Fiával, Máté Dániellel írt könyvében a híres magyar származású kanadai orvos, Dr. Máté Gábor széleskörű tudományos irodalomra és évtizedes tapasztalataira támaszkodva azt állítja, hogy egy olyan társadalomban élünk, amely teljesen ellentétben áll biológiai szükségleteinkkel, miközben teljesen vak arra, hogy az összefüggéseket felismerje. Így szenvedéseink okai továbbra is homályban maradnak, ahogy a megoldások is.

A Normális vagy – Trauma, betegség és gyógyulás mérgező világunkban című könyv nagyobb részében a szerzők esettanulmányokkal megtámogatva foglalkoznak a jelenkor legnagyobb egészségügyi kihívásaival. Részletesen beszélnek a traumáról, amelyet okozhat háború, testi- lelki abúzus, természeti csapás, de akár valaminek a hiánya, például érzelmileg elhanyagolt gyerekkor is. Valójában nem az adott hatás, hanem az arra adott válaszreakció a trauma, ami egy védekezési mechanizmus, amely a szenvedőt rövid távon védi a túlzott fájdalomtól, segít átvészelni a nehézségeket. Hosszabb távon azonban befolyásolja a központi idegrendszer működését, jelentős részben meghatározza a viselkedést és a gondolkodásmódot is. A trauma megélése mindenkit másképp érint, de néhány jellemző tünete a tartós félelem, a szorongás, a depresszió, az érzelmi zsibbadtság, a visszatérő rémálmok, a gyakori fejfájás vagy gyomorproblémák.

Pénteki kultúrrandi Radisz Afrodité énekessel

Legutóbb a görög önkormányzattól megkaptad a Görög Fiatal Tehetségekért díjat, több zenekarban énekelsz, készül az első lemezed. Amikor gyerekként arról álmodoztál, hogy zenével fogsz majd foglalkozni, sejtetted, hogy itt fogsz tartani?

Olyan voltam, mint minden kicsi lány, aki elhatározza, hogy énekes vagy színésznő lesz, de ezek a vágyak később nem múltak el. Általános iskola óta támogattak is benne. Az ének előzménye a néptánc volt, amire ma már ugyan nem jut elég időm, de nagyon fontos része az életemnek nemcsak a mozgás, hanem a közösségi élmény miatt is.

Sok idő telt el, mire énekesként mutatkoztam be. Már így gondolok magamra, de furcsa még bemutatkozni. Olyan, mintha nagyzolás lenne, nem? Az én fejemben legalábbis annak hangzik. Pedig ez is egy szakma. Nem gondolom, hogy csak ez vagyok én, és nem is úgy kerültem be a zenész közegbe, hogy rögtön konziba mentem általános iskola után. Gimiben még abban sem voltam biztos, hogy zenei irányba fogok továbbtanulni. Mindig nyitott voltam egyéb területekre is, és a görög közösségbe se úgy kerültem be, hogy énekelek, hanem jártam a görög iskolába, elvittek táborozni, kiderült, hogy tudok énekelni, utána hívtak fellépni. De az éneklést művelem más aspektusból is: népi éneklést tanítok a tatabányai zeneiskolában és Tatán a Pötörke Művészeti Egyesületben.

Elindult az első Prózamaraton

„A tizenkét éve sikeresen működő Versmaraton után rövidebb műfajain keresztül a kortárs próza is megérdemel egy olyan rendezvényt, amely ráirányítja a közfigyelmet az év legfigyelemreméltóbb prózai alkotásaira, teljesítményeire, és azok szerzőire” – mondta köszöntőjében Szentmártoni János író, költő, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára.

Mint kifejtette, minden, ami az ember fantáziájában megjelenik, az vagy megtörtént már vagy előbb-utóbb meg fog történni. „Ezek a történetek biztos támaszai az emberiség önbecsülésének, önbizalmának, és abban való hitének, hogy képesek vagyunk felülemelkedni saját gyengeségeinken, feszegetni saját teljesítményünk határait, legyőzni önmagunkat, és példát mutatni a fiatalabb nemzedékeknek”.

Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója az eseményen arról beszélt, hogy el kell mondanunk történeteinket, mert azokat senki más nem tudja elmondani helyettünk, és az el nem mondott történetekből nem lesz sorsközösség. Demeter Platón barlanghasonlatával vezette fel gondolatait, párhuzamot vonva a filozófus példájában szereplő „rabok” és a mai szemlélődő ember között. 

Világhírű dán írónő, könyvillusztrációs workshop és zenés irodalmi performansz a PesTexten

Beszélgetés Rébecca Dautremerrel

A szerdai megnyitót megelőzően a PIM különleges vendéget fogad majd Rébecca Dautremer személyében, aki Franciaországból érkezik a fesztiválra. A gyermekkönyvekkel és -folyóiratokkal foglalkozó grafikusművész nem csak „megbízásra” dolgozik: legutóbbi szerzői könyve, a Jussváry Jakominusz gazdag órái 2021-ben magyarul is megjelent a Scolar gondozásában, Pacskovszky Zsolt fordításában. Részben ennek apropóján is beszélget majd Pacskovszky az illusztrátorként és humoros versek szerzőjeként is tevékenykedő Dautremerrel szeptember 20-án 17.30 és 18.30 között. A megnyitót követő napokban, szeptember 21. és 23. között Dautremer szakmai workshopot tart a PIM-ben, közös alkotásra hívva a résztvevőket.

Szűcs Péter beszélgetőtársa: Stacey Halls

„A tanáraimnak bizonyos szempontból már a kollégája is vagyok” – Magyar Valentin a hivatás érlelődéséről

Divat manapság a fiatalok kapunyitási pánikjáról beszélni, és önről rögtön ez jutott eszembe, bár rögtön utána az, hogy önnek vagy nagyon erős van ilyenből, vagy épphogy semmilyen. Már eddig is nagy utat járt be, és mintha felgyorsítva élne, fényes pálya áll ön előtt – ami nagyszerű, de akár ijesztő is lehet, hiszen úgy is megélheti, hogy most már mindig felül kell majd múlnia magát, vagy hogy olyan expresszvonatban ül, amiből nincs kiszállás: a siker kötelez, és mintha mostantól az lenne a kötelessége, hogy maga után rohanjon. Mennyire befolyásolja, hogy mások mit várnak el öntől, és ez hogyan viszonyul ahhoz, amit ön vár el magától? Miben egészen biztos a pályájára vonatkozóan, és miben egyáltalán nem?

A zenészlétben és -szakmában jelentős tényező a bizonytalanság. A zenész soha nem lehet teljesen biztos magában, mert az gátolná a fejlődésben. De úgy tapasztaltam, hogy ha a legbelső hangjainkra és a lelkiismeretünkre hallgatunk, akkor azért olyan nagy baj nem lehet. A Covid után, az elmúlt egy-két évben valóban felgyorsultak körülöttem a dolgok: sűrűbb lett a koncertéletem, és bekerültem Körner Tamás menedzsmentjébe, amelynek tanárom, Várjon Dénes is az impresszált művészei közé tartozik. Ami történik, egyszerre csodálatos lehetőség és nagy kihívás a számomra.

Ősszel lesz az első lemezfelvételem; a hozzám különösen közel álló Rachmanyinov darabjait, etűdöket és prelűdöket játszom fel, mindegyik sorozatból négyet-négyet, más, rövidebb darabokkal kiegészítve. Az új feladatoknak nem mindig egyszerű megfelelni; a stressz időnként el tud rajtam uralkodni, ami nálam például a nyugtalan alvásban nyilvánul meg. Igyekszem magamból a legtöbbet kihozni, és erre szerencsére rá is vagyok kényszerítve. De ha az ember – mint nemrég a KaposFesten – időről időre olyan, világhírű művészekkel játszhat együtt, mint Baráti Kristóf, érthető is, hogy nagyon össze akarja szedni magát.

Könyvtár a magasban – szétszóratott kincsek

Zsupán Edina klasszika-filológus tizenöt éve kutatja a corvinák történetét Magyarország nemzeti könyvtárában, a Budavári palotában található Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK). Latin- és ógörögtudásának egyaránt hasznát veszi, hisz Mátyás könyvtárának jelentős részét ezen a két nyelven írt kéziratok teszik ki (főként az előbbi). Ma csupán az eredeti könyvállomány körülbelül tíz százaléka ismert és azonosított, 235 tétel a világ egyéb jeles könyvtáraiban található. A hazánkban fellelhető 55 kötet legnagyobb részét az OSZK őrzi, amely nemcsak gazdagon illusztrált, informatív honlapján, a Corvina-program részeként, hanem időszaki kiállításokon is igyekszik bemutatni a fényérzékeny, féltett gyűjteményt.

– Corvinának azokat a kódexeket, tehát kézzel írott könyveket nevezhetjük, amelyekről bizonyítható, hogy megfordultak Mátyás könyvtárában. A díszkódex lapjának anyaga pergamen, állati bőr, mely időtállóbb, mint a papír. A lapokon egyesével dolgoztak, lehetőleg minden munkafolyamatot más végzett. A másoló megvonalazta a lapot, tintával megírta a szöveget, kihagyva benne a díszítések helyét. Ezután került sor az aranyozásra, majd a minátorok, gyakran többen is, kidíszítették, illuminálták a kódexet. A kódexfestők mesterségéhez tartozott, hogy megtanulták előállítani maguknak az ásványi anyagokból készült festékeket. Csak ezután fűzték egybe és vágták körbe a lapokat, melyeket fatáblák közé szorítottak. A kötéstáblákra bőrkötés került, melyeket poncolással (ütésmintákkal való díszítéssel) és csatokkal is elláttak.

– Mátyásnak kétféle, aranyozott bőr és egy még ennél is drágább, lila bársony, úgynevezett veluto morello díszkötést készítettek. Az egységesítés esztétikai szempontokat követett, és nem tartalmiakat – vélekedik a kutató –, hisz a lila bársony 15. századi, belül fehér indafonatos könyvekre került, amelyeket még nem Mátyásnak készítettek, de ilyen módon később „corvinásítottak”. Ezekben a könyvekben a belső díszítés üde és letisztultabb színvilágú, mint később a budai királyi könyvkészítő műhelyben készült kötetek sötétebb, kékes tónusú és gazdagon aranyozott képei. Talán úgy gondolták, hogy a légies, könnyed növényi ornamentikához nem illenek a nehéz, súlyos bőrkötések.

Bicskám és szívem kinyitva – Szécsi Margit válogatott versei

Milyen jelenség volt? Miként tudott oly erőteljesen hatni olvasóira? A 95 éve született költő hagyatékát ma már unokája, Nagy Borbála Réka gondozza, akit elkísértünk emlékgyűjtő útjára – Sebő Ferenchez.

Készítette: Talum Fruzsina, Honti Gergely, Zagyva Zoltán

Ez a bejegyzés: Bicskám és szívem kinyitva – Szécsi Margit válogatott versei eredetileg innen származik: kultúra.hu.

„Mindenki sírt körülöttem” – Reisz Gábor a Magyarázat mindenre velencei bemutatójáról

Milyen volt a film közönségével való első találkozás Velencében? Jókor és eleget nevetett-e, és mire lehetett következtetni a csöndjeiből? Ön mire, például mely jelenetek fogadtatására figyelt különösen is?

Ilyen drámát korábban még nem csináltam, ezért nem igazán tudtam, mit lehet majd abból leszűrni, mikor és mennyit nevet a közönség. Arra, hogy nézői szerepbe helyezkedjem, nem voltam alkalmas állapotban, de az ezernégyszáz fős vetítőterem nagy csendjeit, és azt, mikor mire fókuszált a közönség, minden esetben pontosan érzékeltem, akárcsak a humoros jelenetek fogadtatását – és ezekből arra következtettem, hogy értik-szeretik a filmet. Körülöttem a magyar stáb ült. A taps a film végén sokkal korábban jött, mint gondoltam, erős volt, és sokáig tartott. Korábban azt hittem, sírni fogok, ha meghallom, de érdekes módon csak én nem sírtam azokban a pillanatokban, míg körülöttem mindenki igen.

A magyar vetítésen feltűnően sokat nevettünk. Ha hallja, az esetleg zavarta volna?

„A filmfelújítás egy soha véget nem érő történet”

A hazai kulturális rendezvények között az egyik legnépszerűbb program a Budapesti Klasszikus Film Maraton, és miközben a filmeket nézzük, igazából eszünkbe sem jut, hogy egyáltalán nem olyan természetes, hogy 50, 70 vagy akár 100 éve készült alkotásokat tudunk élvezni ilyen minőségben. E mögött a teljesítmény mögött az NFI Nemzeti Filmdigitalizálási és Filmrestaurálási Programja áll.

A program 2017-ben indult, és mostanra nagyot fejlődött. Éves összege akkora, mint egyetlen minimál költségvetésű magyar filmé, és általában évi 30 filmet sikerül felújítani úgy, hogy nehéz nitrófilmek is vannak köztük. Az összes felújítást tekintve mára közel járunk a 200 filmhez, amibe a rövidfilmek, illetve az animációk is beletartoznak. A filmfelújítás nagyon tervezetten, hosszú távú program mentén zajlik, és ez óriási dolog, mert nem az történik, hogy egyszer-kétszer sikerül pénzt szereznünk, mint régebben, hanem a Nemzeti Filmintézet kiszámíthatóan biztosítja az anyagi hátteret a folyamatos munkához.

A Küzdelem a létért című némafilm-töredék koszos és felújított változata

Mese öt felvonásban – Eötvös Péter avantgárd művét dolgozták fel a MOME hallgatói

A második alkalommal megrendezett Intermezzo Fesztivál a MOME és a Magyar Zene Háza együttműködésében lehetőséget kínál a kortárs progresszív vizuális művészetek és a kísérletező attitűdből építkező zeneművészet találkozására. A művészeti egyetem hallgatói által szervezett eseményen fiatal tehetségek mutatkoznak be a médiadesign, a mozgóképművészet és a fényművészet területéről, összhangban dolgozva az elektronikus- és gitárzene képviselőivel.

A zenei felhozatal eklektikusságát jól példázzák a szerteágazó műfajokban alkotó előadói lista: így például a Zene Háza belső és külső tereiben képviselteti magát az Acideal képében az acid techno műfaja, felcsendülnek a közel-keleti motívumvilágot pszichedelikus rockkal és jazzel ötvöző Nasip Kismet dallamai. De fellép az énekes-dalszerzői intim hangvételt kiindulópontjául választó Bárány Judit, az improvizatív pszichedelikus jazzben utazó hari_drama zenekar, az indie rock mezőnyéből pedig a Henri Gonzo és a Papírsárkányok teszi tiszteletét a színpadon, emellett egymást váltják a DJ-szettek is.

Ebbe az eleve sokszínű zenei miliőbe érkezett meg Eötvös Péter és a MOME közreműködésével egy új fényinstallációs vetítéssorozat is, amely a világhírű kortárs komponista egyik leghíresebb művét, az 1968-ban megalkotott Mese című darabot dolgozza fel. A Mese egyfajta hangkollázs, kísérleti hangjáték, amely száz magyar népmese hangzó részletéből áll össze. Eötvös a felolvasó, Molnár Piroska színésznő hangját modulálta úgy, hogy a szövegek csak részleteikben érthetőek valóban szövegekként: a hangsávok egymásra helyezése és különböző mértékű torzítása egy folytonos zenemű érzetét kelti, melynek részletei időről időre, egy-egy szókapcsolat erejéig értelmes beszéddé állnak össze.

„A tehetség a legdemokratikusabb dolog, ami még megmaradt ebben az országban” – Beszélgetés Fran Lebowitzcal

Keresztes Balázs: A Continental ötödik számának hívószavai a „Fiatalság és szépség” (Young and Beautiful). Mi jut eszébe ezekről a kifejezésekről?

Fran Lebowitz: Tudom, hogy a fiatalok nem így látják, és szinte felesleges is kimondani: bár nem minden fiatal szép, minden fiatal szebb, mint amilyen öregen lesz. Amikor már nem vagyunk annyira fiatalok, a barátainkkal elkezdjük mondogatni egymásnak, milyen jól néz ki a másik. Amikor még tényleg jól néztünk ki, ilyet soha nem tettünk. Most úgy értjük, hogy „másokhoz képest nem nézel ki annyira rosszul”. Akárhogy is nézel ki (persze tudom, hogy nem minden fiatal szép), most vagy a legjobb formádban. Ahogy öregszel, egyre rosszabbul nézel majd ki. Ugyanakkor egy másik csodálatos dolog is bekövetkezik: miközben egyre kevésbé nézel ki jól, a látásodat is elveszíted. A természet nagy ajándéka ez.

KB: Mitől volt igazán szép a fiatalsága?

„Távol akartam tartani magam a témától” – Interjú Tudor Giurgiu filmrendezővel

Tizennyolc éves volt, amikor kitört a romániai forradalom. Ősélmény, melyről mindig is filmet akart készíteni, vagy ez később került a céljai közé?

Távol akartam tartani magam ettől a témától az ellentmondásossága miatt. De mikor lehetőség adódott, és megismertem a Nagyszebenben történteket, sokként értek. Miután beleástam magam az eseményekbe, úgy gondoltam, a generációmnak beszélnie kell erről, mert megtapasztaltuk ezt az időszakot. Tükröt kell tartanunk a fiatalabbaknak, mivel ők már nem élték át. Az életemet teljesen megváltoztatta a forradalom. Orvosnak készültem, aztán a kommunizmus bukása után inkább afelé sodródtam, ami mindig is érdekelt, így kerültem a filmes világba. A nyolcvanas–kilencvenes évek fordulója mély nyomot hagyott a magánéletemben és a karrieremben is. Ma a múlt felé kell fordulnunk, mert még nem igazán tudtunk kapcsolódni hozzá filmes értelemben, nem mondtunk el róla még eleget. Többet értenénk meg a társadalmunkból, a viselkedésünkből, ha visszanéznénk, hogy megtaláljuk a problémáink gyökerét.

Három év kutatómunka van a film mögött. Hogyan reagáltak az emberek, akikkel megosztotta a terveit? Inkább eltávolodtak, vagy támogatták?

10 film, amit meg kell néznünk a Budapesti Klasszikus Film Maratonon

A hazai klasszikusok mellett néhány külföldi sikerfilm is látható lesz, a vetítéseken túl pedig szakmai események, kerekasztal-beszélgetések, mesterkurzusok és filmkoncertek színesítik a programot. Összegyűjtöttünk tíz filmet, amit kár lenne kihagyni szeptember 12. és 17. között.

A tanítványok 

Amikor 1985-ben megrendezte első játékfilmjét, Bereményi Gézát már mindenki ismerte – nemcsak mint Cseh Tamás alkotótársát, de mint olyan mozik forgatókönyvíróját is, mint a Megáll az idő és A nagy generáció. Éppen ezért nem meglepő, hogy A tanítványok mind dramaturgia, mind képi világ szempontjából egy új formákkal kísérletező, ám kiforrott művész útkereséséről tanúskodik. Az egyén történelemhez való viszonya iránt fokozottan érdeklődő rendező a két világháború közti Magyarország miliőjébe ágyazottan mesél kudarcos mester-tanítvány viszonyokról, valós személyeket is megidézve. A hiteles korlenyomatnál azonban sokkal több a film: meghökkentő időkezelése, az archív felvételek hangulatfestő jellege és az Eperjes Károly által megformált sodródó főhős karakterábrázolása a legfontosabb magyar mozik sorába emeli az alkotást. Nem is beszélve a vonatjelenetről, mely Szőts István Emberek a havasonja előtt tiszteleg.

„Nem kifelé játszom” – Másik János a kreativitás kalandjáról

A múltkori veszprémi ested után utánanéztem, mi az enklávé és az exklávé, mert ettől a modelltől reméltem, hogy segít megértenem az évtizedek során örökérvényű nemzeti kincsünkké nemesedett Bereményi–Cseh-pároshoz való viszonyodat, amelynek egyszerre tűnsz az enklávéja és az exklávéja lenni. Enklávéja: tehát olyan állam, amelyet minden oldalról egy másik ország vesz körül, vagyis egy nagyobb egység része, mégis önálló entitás. És exklávéja, azaz olyan, földrajzilag különálló terület, amely mégis egy másik országhoz tartozik. De tudom, hogy a te eseted még ennél is bonyolultabb, hiszen ha soha nem találkoztál volna velük, akkor is összetéveszthetetlen karaktere lennél a magyar kulturális életnek, vagyis afféle „társult államként” is el lehet gondolni a hozzájuk való viszonyodat.

Számomra ez az utóbbi közelíti meg legjobban a valóságot, de a másik két variáns paradoxonai is kifejezőek. Az én „felmerülésem” azért vált fontossá, mert a korábbiakkal ellentétben akkortól Tamás nem volt többé egyedül a színpadon. Igaz, az Ad Libitummal, Márta István és Novák János zenekarával is fellépett már korábban, de a mi párosunk más jellegű volt: két személyiségaspektust jelenítettünk meg a Levél nővéremnekben, miután a levélműfaj ötlete Géza szikrázó Zeusz-agyából kipattant.

A kapcsolatunk barátság is volt. Tamásnak viháncoló, fricskázgató karaktert, míg nekem a szomorú clownét írta meg Géza, és amikor a 25. Színházban felléptünk a Levél…-lel, a nézőtéren minden alkalommal megállt a levegő. 17 évvel később jöttünk ki a Levél nővéremnek 2-vel, 2004-ben pedig az első Levélből kimaradt negyven percet is megjelentettük Az igazi levél nővéremnek címmel.

Kitörés – Reisz Gábor: Magyarázat mindenre

Az érettségi beavatási szertartás. Felnőtté nyilvánít, vagyis képessé mindazon törvényszerűségek átlátására és alkalmazására, amelyeket az előző nemzedékek előkészítettek számunkra. Polgárjogot ad, egy egész társadalom pecsétjét üti rá a fiatal addigi tanulmányaira, előrehaladására, érlelődésére. Jelképes esemény, és az extrém eseteket leszámítva nem arról ítél, hogy sikerült-e az összes tárgy kis tudósaivá válnunk. Ha úgy adódik, még ránk is kacsint, hogy értsük: egy egész intézményrendszer szurkol a sikerünkért, és szélsőségesen felkészületlennek kell lennünk ahhoz, hogy kudarcot valljunk.

Megtörténhet azonban, hogy ebben a kitüntetett pillanatban valamilyen addig lappangó feszültség tör felszínre. Például annak folytán, hogy a diák már évek óta rendszeresen összeütközésbe került iskolája szabályaival, mintha egyenesen tesztelte volna, mi az, amit még elnéznek neki – az érettségi ilyenkor már csak a szembenálló felek utolsó nagy erődemonstrációja lehet, kiszámíthatatlan eredménnyel. De az is elképzelhető, hogy az alapokat érintő a baj, a lázadás pedig általánosabb. Éppen annak a világnak a csődjéről tanúskodó, amelynek az érettségi a teljes jogú tagjává avat.

*

A kötéltánctól a toronymászásig – Öt kedvenc filmünk Jiří Menzeltől

Jiří Menzel 1938 februárjában született. Már kiskorában nyilvánvalóvá vált, mennyire vonzódik a színházhoz – ebben valószínűleg közrejátszott, hogy édesapja dramaturgként dolgozott, így első kézből szerezhetett tapasztalatokat. Az érettségi után azonban sem a színházrendező, sem a dramaturg szakra nem vették fel. Így televíziónál kezdett dolgozni; ennek hatására legközelebb már a prágai filmakadémia, a FAMU televíziórendező képzésére jelentkezett, ezúttal sikerrel. A fiatal Menzel itt termékeny szellemi közegre talált: tanította Otakar Vávra rendező, illetve Milan Kundera, akik mindketten nagy hatással voltak rá. 

Már tanulmányai során a játékfilmek felé fordult: az egyetemi évek alatt készült a Panelotthonok és – diplomamunkaként – az Eltemettük Foerster urat. Nem sokkal később pedig leforgott az első igazán jelentős darab, amely több szempontból meghatározta az alkotó egész pályáját. 

Gyöngyök a mélyben (1965)

„A Zeneakadémia 147 éve kultúrstratégiai intézmény” – interjú Keller Andrással

Keller András augusztus 22-én közleményben erősítette meg, hogy pályázatát a Zeneakadémia – Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektori posztjára határidőre leadta. Ezzel egyidőben a teljes dokumentumot nyilvánossá tette.

Ezekben a napokban hogyan látja magát? Az aspiránsok egyikének, vagy olyasvalakinek, aki a pályázattól mint konkrét kihívástól függetlenül megalkototta vízióját az egyetem, illetve a magyar zenei élet előrehaladásáról?

Nem voltak korábban ilyen ambícióim, de egy ideje nagyon aggódom a magyar zene jövőjéért, mert úgy érzem, a magyar társadalomban a klasszikus kultúra egyre jobban háttérbe szorul. Sokféle kulturális vegyület létezik és működik, és születnek értékes dolgok, de azok a klasszikus értékek, amelyekre széleskörű társadalmi bázist lehetne alapozni, ma részben hiányoznak vagy eltűnőben vannak. Léteznek nagyszerű műhelyek, szép szigetek, de az ország szellemi életében a hagyományos értékek kevéssé vannak jelen. A közoktatásban a művészetoktatás dinamizálása hozhatna nagy fejlődést. A zeneoktatásban hiányzik a szellemi kontinuitás, elhagytuk Kodály tanítását.