Best WordPress Hosting
 

Nem aratott osztatlan sikert J.K. Rowling anyák napi üzenete

J. K. Rowling ismét össztűz alá került, miután megosztott egy üzenetet anyák napján, amelyet vasárnap, március 10-én ünnepelnek az Egyesült Királyságban.

“Boldog szülőanyák napját mindazoknak, akiknek nagy ivarsejtjei megtermékenyültek, aminek eredményeképpen kis emberek születtek, akiknek a nemét többnyire szerencsésen tippelő orvosok jelölték ki” – írta Rowling az X-en.

A Harry Potter-könyvek …

Mától a nézheted: Már streamelhető Steven Spielberg filmjének 2023-as remake-je

Az eredeti film 1985-ös megjelenése után a Bíborszín ismét a mozikba kerül, hogy elmesélje három nő és “rendkívüli testvériségük” történetét – de ezúttal a kedvelt klasszikus musical változatával talákozhattak a mozinézők tavaly decemberben. Mától pedig kisképernyőkön, otthonról is elérhető a megrázó alkotás!

A Rotten Tomatoes oldalon a kritikusok pontszáma (248 szavazat alapján) jelenleg 8…

Mától a Netflixen: A 3. évaddal véget ér a sikeres sorozat, már nézhető a platformon

A Svédországból érkező sorozat, ami nagy sikereket ért el  2021-es indulása óta, most utolsó évadával búcsút mond nézőinek. A Szerelem vagy kötelesség című produkció középpontjában egy herceg áll, akinek származása miatt rengeteg elvárás nyomja a vállát, viszont ő inkább a szívét követné és szabadabb életet élne.

A sorozat három évad erejéig futott, ami alatt a főszereplő, Wilhelm egy előkelő isk…

(Alaptalan?) pletyka: Cilian Murphy Bondak

A The Sun hozta le, szóval blikk kaliberű a pletyka, de nyilván most jól hangzik épp, hogy Cilian Murphy nagyon lenyűgözte a Bondért felelősöket, és most ő van a listájuk elején a titkosügynök új castingjára…

A pont pont pont azért, mert az egész pletyka egy semminek tűnik, plusz a film már végtelen pénzt kaszált és rég lement moziba, miért nem akkor nyűgözte le őket. Viszont végtelen cikket lehet írni kb. minden színészről, hiszen valójában semmit nem tudni, cáfolatok sem jönnek ilyesmire.

Netflix: 19 jelölésből csak 1 díjat szerzett a platform az Oscaron

A 2024-es Oscar-gálán az olyan streamingszolgáltatók, mint a Netflix és az Apple, összesen 32 jelölést szereztek, de minimális győzelmet arattak.

A Netflix egyetlen díjat nyert Wes Anderson Benedict Cumberbatch szereplésével forgatott Henry Sugar csodálatos története című filmjéért az élőszereplős rövidfilm kategóriában, annak ellenére, hogy 19 kategóriában szerzett jelölést. Nem mellesleg, a Net…

Flat Eric színházban – Yannick

A művészet nem egy szelet hús, mégis sokszor szar lesz belőle – dobja fel a labdát saját magának Quentin Dupieux a legújabb filmjében, a Yannickban. De nem kell félni, a film végére szépen le is csapja azt. Itthon a 14. Frankofón Filmnapok keretein belül két alkalommal vetítették a Mr. Oizoként is ismert rendező kiáltványfilmjét, a […]

The post Flat Eric színházban – Yannick appeared first on Filmtekercs.hu.