Best WordPress Hosting
 

Az utolsó párbaj: Scott és a történelem elmesélése (kritika)

Ridley Scottot, korunk egyik legnagyobb rendező óriását nem kell senkinek bemutatni, még azoknak sem, akik nem annyira jártasak ebben a világban, hisz sok-sok óriási kasszasikerben volt tevőleges részese, már a ’70-es évek vége óta, 4 Oscar-díjra is jelölték, ebből 3 esetben a legjobb rendezői díjra, de egyiket sem tudta díjra váltani sajnálatos módon. A történelmi darabjait tekintve ez nem az els…

Nem térkép e táj II. (DIA-beszélgetések) – Cserhalmi György, Gelencsér Gábor, Kukorelly Endre – március 21.

Milyen (volt és lehetne) a magyar történelmi játékfilm? Avagy túl magasra tette a lécet Csoóri Sándor és Sára Sándor 1978-ban bemutatott filmje?*

„Ezek a legények! / Ősapáink mellé / odaillenének. / Romlatlan bennök a / Régi jó magyar vér… / Bár adhatnék nekik / E dalnál nagyobb bért!” – írta Petőfi Sándor 1848 augusztusában a lengyelországi állomáshelyéről hazaszökő Lenkey-huszárszázadról. A hazájukba visszatérő magyar huszárok romantikus toposzát leginkább Jókai Mór regényéből, A kőszívű ember fiaiból ismerjük, illetve Várkonyi Zoltán történelmi kalandfilmjéből. Noha bőven lehet más hangfekvésben is beszélni minderről.

Így például a Lenkey-század történetén alapuló 80 huszár nem romantizálja, nem heroizálja, hanem testközelbe hozza a hazaszeretet, a bajtársiasság és a kitartás kényszerformáját: a menekülést.

Már a héten nézheted: Zac Efronból pankrátor lett a karrierje (talán) legjobb filmjében

Sean Durkin első nagyköltségvetésű filmje, a Vaskarom a pankrációt forradalmasító Von Erich család lenyűgöző, valós történetét dolgozza fel. A RottenTomatoes-on 89 százalékon álló produkció csütörtöktől a mozikban.

A filmben főszerepeit Sean Durkin, Jeremy Allen White és Lily James alakítják, míg az operatőri feladatokat Erdély Mátyás, a Saul fia és a Napszállta operatőre látta el. A történet Fri…

Több mint 450 zsidó hollywoodi szakember és alkotó ítélte el az Oscar-díjas film rendezőjének beszédét

Több mint 450 zsidó alkotó, vezető és hollywoodi szakember írta alá azt a nyílt levelet, amelyben elítélik Jonathan Glazer rendező beszédét, amelyet az idei Oscar-díjátadón mondott.

Glazer az Érdekvédelmi terület című filmért vehette át az elismerést, beszédét korábban maga Nemes Jeles László rendező is elítélte, amelyről korábban ITT írtunk.

Most a Variety magazin hozta le le azon aláírók listá…

‘A holló nem csak egy film’: Az eredeti film rendezője megszólalt az új remake kapcsán

Harminc év után az Alex Proyas rendezésében készült A holló megjelenése után visszatér a film azonos című remake-je, Proyas ugyanakkor nem ment el szó nélkül az új produkció mellett.

“Tényleg nem okoz örömöt, ha negatív kritikát látok bármelyik filmkészítő kolléga munkájáról. És biztos vagyok benne, hogy a stábnak tényleg minden szándéka jó volt, amilyen mindannyiunk hozzáállása bármelyik filmnél…

Áprilisban a Disney+-on: Erre az új animációs filmre 300 millió forintot költöttek a nézők, már tudjuk, mikor érkezik streamingre

A Disney+ legújabb animációs filmje, a Kívánság április 3-án lesz elérhető streaming formájában.

A történet egy varázslatos királyságban játszódik, a cselekmény középpontjában a 17 éves Asha áll, akit Ariana DeBose szólaltat meg, egy csillag segítségével szembeszáll egy sötét erővel, hogy megmentse királyságát.

A gyenge jegybevételi eredmények ellenére a Kívánság pozitív fogadtatásra talált a kö…

AWS: Nincs árnyék – Egy újabb dal a májusban érkező nagylemezről

A szemfülesek már kiszúrhatták, hogy a bő két hete megjelent Fények nélkül című dalnak érkezhet folytatása, hiszen az első klipben több erre utaló jelet is elrejtett a zenekar, Brucker Bence gitáros pedig egy nemrégiben adott interjúban azt is elárulta, hogy az AWS tavaszi “Fények nélkül nincs árnyék” turnéjának neve is az első két kislemez címéből áll össze.

[Dátum: 2024.03.20. 00:21]