Április 7-én Budapestet is érinti a Mr. Big búcsúturnéja, a zenekar basszusgitárosa, Billy Sheehan pedig nemrég a The Rock ‘N’ Roll Coffee Show vendége volt, amelyben kifejtette véleményét a zenei streamszolgáltatásokról.
Április 7-én Budapestet is érinti a Mr. Big búcsúturnéja, a zenekar basszusgitárosa, Billy Sheehan pedig nemrég a The Rock ‘N’ Roll Coffee Show vendége volt, amelyben kifejtette véleményét a zenei streamszolgáltatásokról.
U.D.O., Tailgunner – Barba Negra, 2024.03.27.
Egy igazi punk-rock utcai harcos, aki ha tehetné, 366 napot koncertezne egy évben: Frank Turner 42 éves, és készen áll arra, hogy 2024-ben újra lezúzzon mindent. Például novemberben, a Dürerben.
Országok, ahol a legtöbb magyar él Európán kívül.
Április 26-án érkezik a KFT zenekar “Még mit nem!” című új EP-je. Az album első dala a “Te vagy az, aki kell” címet viseli, s ez az első szerzemény, amely klipet kapott.
A 3-test probléma beváltotta a Netflix reményeit. A sorozat tarol a platformon, de máris feltűnt a színen egy “trónkövetelő”.
Merthogy a magyarországi előfizetők körében is a második legnézettebb tartalomnak számít a Testamentum: Mózes története című bibliai témájú dokumentumfilm, erre a sikerre pedig aligha számítottak a Netflixnél.
A Benjamin Ross rendezésében készült Mózes története március 2…
Május 10-én egy Killing For Revenge című új albummal jelentkezik a Six Feet Under, a banda frontembere, Chris Barnes pedig a This Day In Metal-nak adott interjút, amelyben elmondta, hogy másfél éve leállt a kannabisz- és az alkoholfogyasztással.
A Ninja Cyborg nevű francia snythwave együttes beperelte a Rammstein-t plágium vádjával, ugyanis szerintük a német banda lenyúlta a The Sunny Road című dalukat a Deutschland-hoz.
2024. április 27-én újra a fővárosban ad koncertet a Totális Metal néven futó produkció. A tavalyi születésnapos jubileum után ezúttal a Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35!
Október 13-án fejest ugorhatunk a sötétségbe és az agresszióba.
Alig mutatták be, az új lengyel film, a Tűzrőlpattant máris a legfelkapottabb film lett a magyar nézők körében, ezzel Az ír kívánságot és A Casagrande család – A filmet is maga mögé utasította.
A Tűzrőlpattant egy lengyel romantikus vígjáték, amelyet Bartosz Prokopowicz rendezett, és amely új megközelítésben mutatja be a klasszikus ‘városi lány találkozik a vidéki fiúval’ történetet.
A film egy …
A szakértő szerint az egészségünk csak előnyét látná annak, ha mellőznénk.
Lesújtó eredményt hozott a vérnyomásmérők tesztje: a legtöbb készülék közel sem olyan megbízható, mint gondolnád.
Ismered azt a vicces jelenetet, mikor Darth Vader beszáll a liftbe egy rohamosztagos mellé és csuklani kezd? Na erről szól ez a kétperces kedves videó.
A rock zenekarokkal ellátott témájú nyerőgépek több okból adódóan népszerűek a szerencsejátékosok körében. Egyrészt, az emberek akár generációkon át rajonghatnak bizonyos rockbandákért, másrészt pedig a zene és a szerencsejáték már a kezdetek óta kéz a kézben jár a popkultúrában.
Az emberre is veszélyes, baleseteket is okozhat az agresszív madarak viselkedése.
K. Varga Bence a Repedések könyve című kötetével 2023-ban a top3-ban végzett a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. A csont és a csönd címmel mostantól egy éven át ír tárcasorozatot a Könyvesen. Ez az első rész.
Fritz Wepper 82 éves korában távozott az élők sorából.
Fritz Wepper, a Kabaréban játszott szerepéről és németországi televíziós munkáiról ismert német színész 82 éves korában elhunyt egy müncheni hospice-ban. Halálát hosszan tartó betegség előzte meg.
A színész legismertebb munkái közé tartozik az 1972-es musicalben, az Oscar-díjas Kabaréban nyújtott alakítása és a Derrickben Harry Klein nyomozó…
És nincsenek is messze egymástól.
A Sony Pictures megszerezte Darren Aronofsky Caught Stealing/”Lopáson kapva” című krimi-thrillerét, amelynek főszereplője Austin Butler lesz.