Sokat spórolhatsz, ha jó helyre dobod a szemetet.
Nap: 2024. április 15.
Fergeteges lett Ryan Gosling visszatérése az SNL-be (videó)
Ryan Gosling visszatért a Saturday Night Live csapatába Kate McKinnonnal közösen.
A páros korábban a Barbie-ban volt együtt látható, egyúttal pedig felelevenítették egy korábbi, Close Encounter című SNL-es jelenetüket. Az eredeti szkeccs nyolc évvel ezelőtt debütált, a YouTube-on pedig mintegy 60 milliós nézettséget produkált.
“Mielőtt elkezdenénk, mondhatok valamit? Épp most jövök rá, hogy a mú…
Ilyen, amikor egy Tolkien-rajongó elkészíti hazája mesebeli lényekkel teli térképét
Chris Birse célja, hogy az általa megrajzolt részletek egy Tolkien előtt tisztelgő fantasy-atlasszá álljanak össze.
Átverésekre figyelmeztetik a Budapestre utazókat
Nem csak a turistáknak kell az átverések miatt aggódniuk.
Új a Netflixen: Egy romantikus vígjátékra kaptak rá a hazai nézők, rögtön az 1. helyre repítették
Lássuk, a filmek első három helyezettjét! A legnépszerűbb ma még a Papírvékony falak, a második helyre szorult vissza így a Semmelweis és a harmadik a legújabb problémás tini szerelmi dráma, A könnymester legendája.
Jelenlegi első helyezettünk rögtön 71 százalékos értékeléssel nyitott a mafabon, penci nevű felhasználónk véleménye szerint pedig: “Nagyon tetszett, nem az a szokványos, unalmas roman…
Ha vállalod ezt a kockázatot, sokkal magasabb lehet a nyugdíjad
A lehetőséggel élve jelentősen növelheted a nyugdíjad összegét.
‘Ne legyél p*cs’: A Trónok harca és a Ted Lasso színésznője visszavágott a nyomulós újságírónak
Keményen odaszólt Hannah Waddingham egy fotósnak a Olivier-díjátadón, aki arra a kérte a színésznőt, hogy mutassa meg a lábát.
Az Emmy-díjas színésznője egy hosszú, kivágott estélyit viselt az esemény házigazdájaként, a gálaest előtt pedig még pózolt egy kicsit a médiának. “Ó, Istenem, ilyet soha nem mondanál egy férfinak. Ne legyél p*cs, különben elmegyek. Ne mondj olyat, hogy ‘Mutasd a lábad!’”…
Megjelent az AWS új dala: ‘Senki nincs már ébren’
Finisben az AWS májusban érkező új lemeze.
Fertőzött hústól féltik a magyarokat: már tragédia is történt miatta
Az átcímkézett, átdarabolt hús súlyos fertőzést okozhat.
Hatalmas optikai illúzióvá alakították át a milánói pályaudvart
A francia street art-művész, JR leleplezte az eddigi legösszetettebb művét, amely ideiglenesen kiállítássá változtatta a milánói pályaudvar épületét.
Rekordot döntött a disztópikus akcióthriller, napokon belül itthon is láthatod
Alex Garland Polgárháború című provokatív disztópikus thrillere rendkívül erős, 25,7 millió dolláros bevétellel debütált a kasszáknál, ezzel az A24 első filmje lett, amely Észak-Amerikában az első helyen végzett, és rekordot állított fel mint a stúdió legjobb nyitóhétvégéjét produkáló filmje, írja a Variety.
A film főszereplője Kirsten Dunst egy újságírónőt alakít az erőszakosan megosztott Egyesü…
Rekordot döntött a Polgárháború
Alex Garland provokatív disztópiája 25,7 milliót kaszált Észak-Amerikában, így ez az első olyan A24-es gyártású film, amely listavezető lett a bemutató hétvégéjén.
A fekete ötven árnyalata – Sam Taylor-Johnson: Back to Black
A Back to Blackhez hasonlóan kevésbé jól sikerült életrajzi filmek utólag annyival mindenképp kárpótolhatják a nézőt, hogy ha felületesen is, de legalább megismerhetett egy páratlan életutat, amiről előtte talán semmit se tudott.
Gopo-életműdíjat kap Dan Nuțu
A 60-as években érzékeny lelkű keményfiú-szerepekkel ismertté vált román színész több mint fél évszázados karrierjét életműdíjjal ismerik el a 2024-es Gopo-gálán.
Robbie Williams elárulta, melyik volt az a rázós vicce, ami miatt majdnem nagy bajba került
A popsztár úgy gondolja, jobb, ha ő inkább nem használja a Twittert.
Glass of Jazz vol.19
Egy este a Borok & a Jazz szerelmeseinek
BORKÓSTOLÓ *** JAZZ KONCERT
A rendezvény, ahol a kiváló borok rajongói találkozhatnak a jazz zene szerelmeseivel és közösen átélhetik, hogy ez a kettő miért is alkot tökéletes párost.
Dél-koreai fordító: József Attila verseiben nagyon nagy erő van
Jin Kyoung Ae József Attila tragikus sorsával és munkásságával a szöuli egyetemen ismerkedett meg, ahol magyar szakos volt.
Back to Black
Egy páratlan betekintést nyújt abba, hogyan vált Amy Winehouse egy csapásra híressé, és hogyan jelentette meg úttörő albumát, a Back to Blacket.
Ilyen volt a Margitsziget régen – galéria
Egészen 1948-ig belépődíjat kellett fizetnie annak, aki a Margitszigeten akart sétálgatni.
„A rendszerek változnak, a cigánypolitikájuk nem” – Zsigó Jenő a Tények és tanúk sorozatban
Zsigó Jenő nevéhez olyan intézmények és alakulatok kötődnek mint az Ando Drom, a Romano Kher és a Roma Parlament. A magyarországi cigány mozgalom egyik legkiemelkedőbb alakjaként évtizedeken át dolgozott a hazai közéletben. 2022-ben megjelent életinterjú-kötetén keresztül egy elkötelezett, soha meg nem alkuvó ember munkásságába nyerünk bepillantást.