Best WordPress Hosting
 

Meghalt a francia kapcsolat színésze, Tony Lo Bianco

87 éves korában elhunyt Tony Lo Bianco színész.

Halálának hírét ügynöke közölte a nyilvánossággal. Tony Lo Bianco 60 éves színészi pályafutása során több mint 100 filmben és tévéműsorban szerepelt. 

Ismertebb szerepei a Francia kapcsolat, Serpico és A Názáreti Jézus című filmekben láthatók. Mindemellett olyan népszerű televíziós sorozatokban vendégszerepelt, mint Police Story, San Francisco utcá…

Kandahár: 7/10 – Külpolitika iránt nyitottak előnyben (kritika)

Ez egy nagyon érdekes akciófilm, amely azoknak fog elsősorban tartalmasnak tűnni, akik az elmúlt pár évtizedben valamennyire követték az iszlám világ történéseit, aki nem figyelt, illetve nem nagyon tudja elhelyezni a régió országait a térképen, annak kevésbé lesz izgalmas.__GA__A forgatással kapcsolatos érdekesség, hogy a jeleneteket teljes mértékben Szaúd-Arábiában vették fel, ami nem rossz extr…

Russell Crowe-t kicsit zavarja a Gladiátor II

Pályafutása nagy kiugrása volt a Gladiátor, a 2000-es szuperprodukció Oscart hozott Russell Crowe-nak, maga a film négy aranyszobrot kapott. Most, hogy elkészült a folytatás, a sztár nem maradéktalanul boldog. „Kicsit zavar, hogy lett még egy film, mert ugye az én karakterem legutóbb meghalt, úgyhogy egy szavam nem lehetett, hogy mi legyen a folytatásban – mondta Crowe a The Hollywood Reporternek. – De persze hallottam pár dolgot, és kénytelen voltam tiltakozni, hogy jaj, kérem, ez a karakter nem ebben az irányban fejlődik. Persze ennek az okoskodásnak semmi értelme, hiszen nagyon mélyen el vagyok temetve. Szóval kíváncsian várom, hogyan áll össze az új film.”

Crowe már a Gladiátor előtt is jelentős színésznek számított, de nagy szüksége volt arra, hogy a rabszolgává lefokozott Maximus hadvezér szerepében egyszer s mindenkorra bevegye Hollywoodot. „Egyértelmű, hogy ez a film nyitotta meg előttem a kapukat. És őszintén be kell vallanom, hogy egy kicsit szomorú, egy kicsit meg irigy vagyok a folytatás miatt.”

A Gladiátor II főszerepében Paul Mescal látható, Luciust, Commodus császár unokaöccsét alakítja, aki kisfiúként már felbukkant az első részben. „Nehéz elszakadni az első film örökségétől – mondta Mescal az Esquire-nek. – A folytatás nagyon jól van megírva, és tiszteleg az első rész előtt, de azért van annyira más, hogy a karakteremet teljesen a magam képére tudom formálni.”

Tegnap megkezdődött a MOZ.GO filmfesztivál Veszprémben

Tegnap este a Ma este gyilkolunk premier előtti gálavetítésével megkezdődött a MOZ.GO filmfesztivál. A magyar animáció fejlesztéséért indított cselekvési program tervezetét ismertették egy szakmai kerekasztalon. A Nyersanyag rendezője szolidaritási nyilatkozatban állt ki a független filmesek mellett. A fesztivál programja vasárnapig folytatódik Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban.

Én vagyok a kapitány (Io capitano) 2023

Eredeti cím:Io capitanoMűfaj:olasz drámaRendező:Matteo GarroneZene:Andrea FarriJátékidő:121 percA film forgalmazója:Vertigo MediaHazai mozi bemutató:2024. június 13.

Én vagyok a kapitány film leírása

Homérosz Odüsszeája ihlette a történetet, amelyben két tinédzser fiú úgy dönt, hogy elhagyja Dakart és Szenegálból Európába utazik. A fiúk nem is sejtik, hogy milyen halálos veszélyek leselkednek rájuk: miközben kiszolgáltatottak az embercssempészeknek, túl kell élniük a sivatag poklát és a líbiai fogolytáborok borzalmait. Aztán nemcsak tengerre kell szállniuk, de át is kell hajózniuk a Földközi-tengeren, hogy végül életben lépjenek partra Európában.

A mainstream és az arthouse animációk tökéletes keveréke

A világ legnagyobb animációs fesztiválján, az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon mutatkozott be tavaly nyáron Benoît Chieux legújabb mozifilmje, a Sirocco és a szelek királysága, ahol egyből közönségdíjat nyert. A film június 13-tól látható a hazai mozikban, az ADS forgalmazásában.

A történet főszereplője egy fiatal testvérpár, a 4 éves Juliette és a 8 éves Carmen, akik felfedeznek egy titkos átjárót a saját világuk és a kedvenc könyvük varázslatos univerzuma között. Macskává változva, külön utakon próbálnak kiutat keresni ebből a világból, melyben egy Selma nevű énekesnő segíti őket. A visszajutás viszont csak Siroccón, a szelek és viharok félelmetes urán keresztül lehetséges. De Sirocco vajon tényleg olyan rémisztő, mint ahogyan azt a lányok képzelik?

A filmet Benoît Chieux (Hilda néni!) rendezte, a forgatókönyvet pedig Alain Gagnol író-rendezővel, az Oscar-díjra jelölt Egy macska kettős élete című animáció társrendezőjével közösen írta. Fő gyártója a francia Sacrebleu Productions, ami Európa egyik legeredetibb és legtermékenyebb független animációs produkciós cégeként szerzett magának hírnevet közel 25 év alatt. A cég vezetője, Ron Deyens volt többek közt a francia társproducere Tóth Luca francia-magyar koprodukcióban készült Superbia című filmjének, mely Cannes-ban is versenyzett (magyar részről a Boddah stúdió égisze alatt készült).

Készülj, hamarosan nagyon megváltozhat a Netflix!

A Netflix jelentős átalakítást tesztel a TV-alkalmazás kezdőlapján, amelynek célja, hogy az előzetesek és a leírások hangsúlyosabbá váljanak, írja a The Verge.

Az új felület a statikus csempéket olyan dobozokkal helyettesíti, amelyek kiválasztáskor megnőnek, és közvetlenül a csempén belül megjelenítik a rövid előzetest, a szinopszist, a megjelenés évét, az epizódok számát és a műfajt. A változtat…

Európa egyik legkülönlegesebb elektronikus zenei helyszíne idén Yettel Colosseum néven újul meg a Szigeten

Az ókori amfiteátrumokat idéző díszletével az egyik leglátványosabb építmény, az alternatív elektronikus zene nemzetközi krémjét és hazai kedvenceit felvonultató programjával pedig egy kihagyhatatlan partiközpont a Szigeten a Yettel Colosseum. Idén a kívül-belül izgalmas dizájnelemek és a legkorszerűbb hangtechnika mellé egy extra, látványos fénydekorációt is kap Európa egyik legkülönlegesebb elektronikus zenei helyszíne. És ami a legfontosabb, már itt is teljes a fellépők sora: jön – mások mellett – Richie Hawtin, Honey Dijon, Ellen Allien, Sven Väth, Nico Moreno vagy a Måneskin basszusgitárosa, VICTORIA, ezúttal szólóprojektjével.

[Dátum: 2024.06.13. 21:02]

Schubert Gusztáv (1955–2024)

Az ELTE Filmtanszékén nincs oktató, aki ne írt volna valaha kritikát, esszét, elemzést számára. Aki ne dolgozott volna rendszeresen vagy alkalmilag a Filmvilágba, abba a folyóiratba, amely mára, sőt jó pár évtizede a magyar kultúrtörténet szerves, fontos része. Schubert Gusztáv csaknem egyidős volt a Filmvilággal: ő 1955 decemberében, a lap 1958 februárjában született. A két évtizedig kéthetente megjelenő, füzetszerű újság 1979-ben megújult (tekintélyesebb külsőt nyert: nagyobb méretű és testesebb havilappá vált), s ebben az új változatban Gusztáv csaknem a kezdetektől szerepet vállalt. Első írásai 1981-ben jelentek meg, 1986-tól rovatvezető, 1998-tól főszerkesztő-helyettes, 2010-től főszerkesztő. Szervezőmunkája, a lap életben tartásáért az elmúlt évtizedben végzett harca páratlan teljesítmény a hazai sajtótörténetben.

Rendületlen elköteleződéseit bizonyítja az is, hogy a Filmvilágban megjelent számos szöveget kis túlzással társszerzőként jegyzett. Az utóbbi években-évtizedben a szerkesztőségbe érkezett és stilárisan egyre inkább felhíguló írásokat akkurátusan, a sajátjaiként gondozta-polírozta felülmúlhatatlan érzékenységével, szenvedélyével és eleganciájával. Nem volt kegyelem az egyeztetési problémáknak, képzavaroknak, kusza mondatszerkezeteknek; ha a szükség úgy hozta, Gusztáv akár teljes cikkeket átírt, s frappánssá tett vagy megszépített sokszor költői szövegformuláival, miközben különleges képessége volt ahhoz, hogy korrekcióival a szövegek szerzőinek öntudatát sohase sértse, ellenkezőleg: erősítse, felvidámítsa.

Ha a könyveit nézzük, az életműve szikár, ha a Filmvilágban végzett munkáját, akkor mérhetetlenül gazdag. Többször hívtuk tanítani az ELTE-re, de ő hárított: a katedra nem volt a világa. Mégis „tanárabb” volt sokunknál: finom észrevételeivel, tanácsaival, a szövegek okos korrekcióival oktatott. S tanár, pedagógus – azaz kolléga – volt Gusztáv abban az értelemben is, hogy több nemzedéknyi szakírót nevelt fel, indított el a pályán, biztosította számukra az első publikációs lehetőséget, majd pedig folyamatos megrendelésekkel látta el őket. Megvolt ennek a sajátos „filmvilágos” módszertana, a Láttuk még-rovattól a kritikán át az esszéig. S mindezt, alkatához hűen, a háttérből tette, sohasem hivalkodóan, végképp nem mesterként – noha az volt.

Musical szupersztárok június 18-án a Margitszigeten

Izgalmas estére készülhetnek a musical rajongók június 18-án, amikor Bradley Jaden, a West-End színpadainak ragyogó csillaga, egyedülálló koncertet ad sztárvendégeivel a Margitszigeti Színházban. A musicalénekes csillag sztárvendégei Zizi Strallen a Londoni West-end vezető színésznője és Sándor Péter a magyar musical sztár lesznek.

[Dátum: 2024.06.13. 19:56]