Best WordPress Hosting
 

Top Racer Collection – játékteszt

Bő 30 évvel a megjelenése után a Top Racer trilógia jelenlegi generációs konzolokon és PC-n is befarolt. A 16-bites változat nosztalgikus varázsát sikerült átkopírozni, ám ezen felül kevés egetverő tartalmat találunk benne.

Mától a Disney+-on: Ilyen dokusorozatot még sosem láthattál a vadvilágról

Egy teljesen innovatívnak mondható dokusorozattal rukkolt elő a Nat Geo, amely a vadvilág női vezetőit helyezi középpontba. A vadon királynői mától elérhető a Disney+ műsorkínálatában.

“Fiatal anyukák, egyedülálló anyukák voltak, gyakran olyan nők, akik a karrierjüket hagyták volna ott, mert egyszerűen szakadék szélén találták magukat, amikor gyereket akartak” – nyilatkozta a produkció mögött áll…

A nap híre: Bring Me The Horizon a Parkban

Örömhír a metalcore rajongóknak, hogy a Live Nation szervezésében június 17-én a Budapest Parkot fogja apró darabokra szaggatni a brit zenei éra nagy büszkesége, az idén 20. évét ünneplő Bring Me The Horizon. Az extravagáns frontember Oli Sykes vezette csapat vadonatúj albumával érkezik hozzánk egy könnyed táncestre.

A Lionsgate sorozattal bővíti az Alkonyat- és a John Wick-franchise-t is

Ahogy tavaly már megírtuk, sorozat készül Stephanie Meyer Alkonyat című könyvsorozatából – akkor azonban még nem tudtuk, hogy a kisképernyős verzió animációs lesz. Michael Burns, a Lionsgate alelnöke keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a John Wick franchise-t is újabb szériával bővítik.  Stanley nagy érdeklődésre számít az új Alkonyat-adaptáció kapcsán, amely a már ismert történet újbóli feldolgozása […]

The post A Lionsgate sorozattal bővíti az Alkonyat- és a John Wick-franchise-t is appeared first on Filmtekercs.hu.

Mától nézheted: Végre itt az új krimisorozat a világ legjobb nyomozójáról

Halál és egyéb részletek: Mandy Patinkin a világ legjobb detektívének bőrébe bújik ebben az új sorozatban.

A misztikus sorozatok ismét reneszánszukat élik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a 2024-es Halál és egyéb részletek, melyben Mandy Patinkin  egy zseniális nyomozót alakít, akit bonyolult gyilkossági esetek megoldására képeztek ki.

A népszerű színész, Mandy Patinkin a sorozat főszereplője…

Idén nyáron a mozikban: Magyar szinkronos előzetest kapott a nagysikerű katasztrófafilm folytatása, a Twisters – Végzetes vihar

A Twisters – Végzetes vihar, az 1996-os Twister (Philip Seymour Hoffman, Helen Hunt, Bill Paxton) című film folytatása július 18-án kerül a mozikba. Itt a magyar szinkronos előzetes.

A Glen Powell és Daisy Edgar-Jones főszereplésével készülő új filmben újra találkoznak a viharvadászok és a halálos tornádók. A Lee Isaac Chung által rendezett film eredeti, az elődjétől eltérő történetet ígér, amely…

Colin Farrell az angyalok városában szimatol, Ewan McGregor egy úr Moszkvában – trailer

Colin Farrell az angyalok városában szimatol (Sugar premier: április 5.), Ewan McGregor Egy úr Moszkvában (premier: március 29.). A színészek miatt mindkettő sorozatba belekukkantunk, mindkettőnek megvan a sajátos hangulata és jól is néznek ki. Trailerek.

Ezért bukott meg a Madame Web a film sztárja szerint

A Dakota Johnson főszereplésével készült Madame Web a képregényfilmek történetének egyik legnagyobb bukásának számít, világszerte még a 100 millió dollárt sem érték el a bevételei.

Johnson nem lepődött meg a film fogadtatásán, és a kudarcot annak tulajdonította, hogy az iparág inkább a bizottságokra és algoritmusokra támaszkodik, mint a művészi látásmódra. 

“Sajnos nem vagyok meglepve, hogy ez í…

Corey Taylor: “a mániás depresszió olyan, mintha a víz alatt próbálnánk futni”

Corey Taylor mindig őszintén beszélt mentális problémáiról és így tett tavaly decemberben is, amikor a Sydney-i Good Things fesztiválon nyilatkozott a The Void with Christina YouTube-csatornának, ahova a napokban került fel az interjú, amelyben a Slipknot frontembere azt is elmondta, milyen kihívásokat já