Egy hónap múlva, május 17-én érkezik az idén 30. születésnapját ünneplő Junkies aktuális nagylemeze, amiről – a Görgetős, valamint A Dal 2024 műsorban egészen a döntőig menetelő Királyi többes után – ezúttal a Parahold című dallal ismerkedhetünk meg, amelyhez egy szöveges videó is készült.
Nap: 2024. április 18.
Neil Gaiman: Vége a sorozatok aranykorának
A Sandman és az Elveszett próféciák írója, Neil Gaiman szerint az írók és a színészek hollywoodi sztrájkja után újra fel kell találni a televíziózást.
4/26
Április 26 az Alien day, akkor lesz 45 éves a film első moziba kerülése. Ennek kapcsán újra vásznon lesz odakinn, és összedobtak egy új trailert is.
Visky András, Cseh Tamás, Bereményi és pöttyös meg csíkos könyvek [PROGRAMAJÁNLÓ]
Április második felében is rengeteg a program: beszélgetést Visky Andrással, irodalmi fesztivált, filmet, lakásszínházi előadást, gyerekirodalmi konferenciát és olvasókört is ajánlunk a figyelmedbe.
Nyitókép: Valuska Gábor
Egy producer azt mondta Sydney Sweeney-nek, hogy nem elég csinos és nem tud színészkedni, visszaszólt a színésznő
Carol Baum producer a múlt hét folyamán egy rendezvényen igencsak kemény szavakkal illette Sydney Sweeney-t.
Baum ugyanis azt mondta Sweeney-nek, hogy egyáltalán nem szép, és hogy nem is tud színészkedni, mindemellett a fiatal színésznő egyik legutóbbi filmjét, az Imádlak utálni-t egyszerűen “nézhetetlennek” minődsítette.
Most Sweeney képviselete is reagált a kijelentésekre, amelyet a Variety ma…
Egy gázszerelő Moszkváig gyalogolt, és semmire sem emlékezett – Pedig még börtönben is ült a 19. század végén a francia férfi
Ez a különös utazási betegség amnéziával és veszélyes kalandokkal is jár.
Megvan a 13. Artmozik éjszakája időpontja!
Idén is érdemes várni a májust a cinefileknek, mert a Művészben, a Puskinban, a Toldiban, a Kino Caféban, a Tabánban, és először a Corvinban is tart majd az éjszakai mozimaraton rengeteg sikerfilmmel és premier előtti vetítésekkel! Az idei Artmozik éjszakája kínálatában az országos bemutató előtt szerepel Az arcuk mindig előttem lesz című francia dráma, de olyan népszerű, már […]
The post Megvan a 13. Artmozik éjszakája időpontja! appeared first on Filmtekercs.hu.
Jön a Cavalera, a Hypocrisy és a Moonsorrow – Teljes a jubileumi Rockmaraton fellépőinek listája
A mai bejelentésekkel teljessé vált a 2024-es, jubileumi Rockmaraton fellépőinek listája. Utolsó három külföldi bandaként csatlakozott a Cavalera, a Hypocrisy és a Moonsorrow, akik garantáltan még emlékezetesebbé teszik a dunaújvárosi Szalki-szigeten július 11-15.
Ebben a múzeumban a kedvenc mesekönyveik lapjain találják magukat a gyerekek
A látogatók egy hatalmas nyúlüregen át léphetnek be a Kansasban berendezett interaktív csodaországba, ahol a szó szoros értelmében közelebb kerülhetnek a legkedvesebb meséikhez.
Mégsem készül el Tarantino utolsónak szánt filmje, a The Movie Critic
Nem a The Movie Critic lesz Tarantino tizedik, azaz utolsó alkotása, tekintve, hogy a rendező úgy döntött, egyáltalán meg sem rendezi. Idén írtunk róla, hogy Tarantino legújabb és egyben utolsó, tizedik rendezése egyúttal a harmadik közös munkája lesz Brad Pittel a Becstelen brigantyk és a Volt egyszer egy…Hollywood után. Az eredeti tervek szerint az év […]
The post Mégsem készül el Tarantino utolsónak szánt filmje, a The Movie Critic appeared first on Filmtekercs.hu.
Egy arc sok álruha
Powell filmjét egyértelműen vígjátéknak akarják eladni egyelőre, pedig ha jól értem kicsit komplexebb annál. Volt teaser.
Újabb hatalmas büntetés az RTL-nek: még egy szög a sztárműsor koporsójába
Most épp nyolcmillió forint büntetést fizethetnek miatta, egy hete harmincat kellett.
A Harry Potter után újabb J.K. Rowling könyvből készülhet film
Adaptáció készül J. K. Rowling A karácsonyi malac című kötetéből.
A Variety magazin értesülése szerint a projekt fejlesztése még korai szakaszában van, így egyelőre produkciós céget sem sikerült találni a gyártáshoz, ugyanakkor a szerző saját produkciós vállalata, a Bronte már dolgozik a Cormoran Strike detektívsorozat adaptációján.
A Jim Field illusztrációival készült, magyar nyelven 2022-ben i…
50 éves Edgar Wright, remek videókkal kívánunk neki boldog születésnapot!
Éljen sokáig a ma 50 esztendős Edgar Wright! Az angol rendező/forgatókönyvíró, aki olyan mintha a filmbolond haverunk lenne. Neve már a Cornetto-trilógia (nemrég volt 20 éves a Haláli hullák hajnala, Vaskabátok, Világvége) miatt sokaknál jól cseng, A Scott Pilgrim a világ ellen szintén bír némi kultusszal, a Nyomd, Bébi, nyomd! viszont az egyik legnagyobb sikere lett. Érdemes elővenni a fapados, ámde annál viccesebb Spaced sorozatát is. Noha végül nem ő készítette el A Hangya mozit, helyette viszont a The Sparks Brothers-ről egy remek dokut és legutóbb elvitt minket a 60-as évek Londonjába borzongani (Utolsó éjszaka a Sohóban). Jelenleg két filmen dolgozik, az egyik a Menekülő ember újrája. Szuper montázsokkal és a vele készített videókkal tisztelgünk előtte. Maradjon meg a szenvedély és jó egészséget!
Ario – játékteszt
Helyszínünk a Közel-Kelet fiktív világa, ahol a bátor Ario eltűnt anyja megmentésére siet. A fejlődéstörténetben viszont kevés pozitívumot találunk, és összességében az idei év egyik leggyengébb indie játékát teszteltük.
Nyolcmilliós büntetés kapott az RTL erőszakos Sztárbox jelenetek miatt
A szerkesztett jelenetet a Kanapéhuszárokban mutatták be.
Minden út a költészethez vezette
Minden út a költészethez vezette
Fergeteges világvége – Fallout (Amazon)
Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a videójáték-adaptációk aranykorát éljük: hosszú évek sikertelen próbálkozásai után az utóbbi években kritikai és anyagi sikereket is arattak különféle videójátékokból készült filmek és sorozatok.
A tanári szoba kapta a LUX közönségdíjat
A tanári szoba (Das Lehrerzimmer) című német film nyerte el idén a legjobb európai filmnek járó LUX közönségdíjat, az Európai Parlament és az Európai Filmakadémia közös filmművészeti díját.
Elég erős filmnek tűnik: Frank Sinatráról forgatna Scorsese, a címszerepben Leonardo di Caprióval
Sőt nem csak ez az egy terve van a rendezőnek, Sinatra mellett Jézusról is tervez filmet.