via kultura.hu => eredeti post link
Az Álmaid hőse paródia, méghozzá fergeteges humorú. Hogy minek a paródiája, az már nehezebb kérdés, de ha erre jó választ adunk, érthetővé válik az amúgy enigmatikus utalásrendszer, amely ennek a filmnek a legnagyobb erényeit rejti. Nézése közben többször is eszembe jutott Hide the Pain Harold, a leghíresebb magyar mém, mint akire Cage behelyettesíthető lenne. Annak ellenére is, hogy Cage – rengeteg, kiváló és Arany Málnát érdemlő, rettenetesen igénytelen filmjei révén egyaránt – nemcsak Amerika, hanem az egész világ kollektív tudatalattijában ott van, emberek milliárdjai (!) számára jelent valamit, idéz fel emlékeket, jelenhetne meg szép és rémálmokban egyaránt; attól függően, ki milyen szerepben látta. Óriási színészi és rendezői teljesítmény őt ezzel a háttérrel mémmé változtatni, és az Álmaid hőse egyik fő humorforrása nem utolsósorban ez. Az alkotók és a néző közötti együttműködés, összekacsintás szükséges ugyanis ahhoz, hogy világossá váljon: itt most éppen az lesz ismeretlen, jelentéktelen és semmilyen, aki amúgy mindannyiunk által tudott módon jelentéstől roskadozó. Először is erre a játékra hív a film.
A világszerte milliók álmaiban megjelenő Cage – pontosabban az általa játszott egyetemi oktató Paul – némileg Woody Allenre emlékeztető csetlés-botlásával, bénaságával, hiúságával és önmagát folyton leleplező ellentmondásaival olyan karaktert hoz, aki többet remélt az élettől, de érdemén felül. Jól jellemzi az a régi ismerősével-kolléganőjével folytatott beszélgetés, amely során vérig sértődik, mivel a hölgy úgymond elvette az ő nagy tudományos témáját, pedig az valójában csak ötlet volt, és éppen azért maradt kidolgozatlan, mert ő soha nem szánt rá időt-energiát. Sikertelenségéért, átlagosságáért másokat hibáztat, mert szerinte két évtizedes egyetemi működése igenis méltó lenne az elismerésre.
És itt fakad fel a film újabb humorforrása, amely egyben kíméletlen kultúrkritika és korriport is: hogy manapság mi minden tarthat számot élénk figyelemre, hogy kik és milyen alapon lehetnek híresek, milliók kedvencei. Hogy ehhez lassanként alig-alig kell valami. Nagy baj van azzal a világgal – sugallják az alkotók –, amelyben felcserélődik a sor- és a logikai rend, és ennek következtében nem az lesz híres, akinek ez valamilyen teljesítménye révén kijárna, hanem maga a híresség, ismertség válik értékké, amiből aztán minden más következik: vagyis azt, akit sokan ismernek, eleve értékesnek fogjuk tartani.