A színész 71 éves volt.
Kategória archívum : HVG
Narancs: Az Opera megszegte a munka törvénykönyvét, és ezt Csák minisztériuma is elismerte
Az Opera vezetése törvénytelenséget követhetett el, erről pedig a Kulturális és Innovációs Minisztérium is tudott.
John Cleese Berlusconi haláláról: „Végre valami jó hír!”
A humorista nem siratja a volt olasz miniszterelnököt.
9-2 arányban Kesselyákot támogatta Ókováccsal szemben a bizottság, mégsem ő lett az Operaház igazgatója
Az egykori első karmester magasan vezetett a szakmai bizottság értékelése szerint, Csák János miniszter azonban máshogy döntött.
Rasszista poénoktól a metálvilláig – Silvio Berlusconi karrierje képekben
Silvio Berlusconi építési vállalkozóból lett médiatulajdonos, háromszor volt olasz miniszterelnök, az általa alapított Forza Italia pártot vezette egészen a haláláig. Személye “a politika és a média legszorosabb összefonódását” szimbolizálta – ahogy írta róla sok évvel ezelőtt Paolo Mancini politikai kommunikációkutató. A jelenkori olasz történelem egyik főszereplőjeként tartották számon. Pályafutásának néhány ikonikus momentumát fotókon mutatjuk meg.
„Nem tudtam élni azzal az örökséggel, hogy minden klasszikus Edda-dalt én írtam” – Slamovits István 70 éves
A magyar rocktörténelem egyik legfontosabb (és majdnem elfeledett) zeneszerző-gitárosa ma 70 éves. Slamovits nevéhez kötődik a Kölyköd voltam, a Hűtlen vagy az Edda Blues is.
A Nemzeti Vágta elköltözik a Hősök teréről
Az idei Nemzeti Vágta-döntő Szilvásváradon lesz, ott, ahol Mészáros Lőrinc cége épített lovasstadiont.
A kritikákat minden alkotónak méltósággal kell elfogadnia – reagáltak a magyar játékfilmrendezők az újságíró fellökésére
Az ügyben már több szervezet is megszólalt, ám a Magyar Mozgókép Fesztivál vagy a Nemzeti Filmintézet részéről mindeddig nem érkezett reakció.
A MÚOSZ is megszólalt Csákvári Géza filmkritikus fellökése miatt
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Magyar Filmművészek Szövetsége közleményében megdöbbenésének adott hangot, hogy egy ismert újságírót-filmkritikust a véleményéért egy filmfesztiválon tettleg bántalmaztak.
Ralph Fiennes öccsét is vegzálta Harvey Weinstein
Joseph Fiennest azután hívatta be szállodai szobájába a producer, hogy eljátszotta a Szerelmes Shakespeare főszerepét, és megfenyegette, hogy ellehetetleníti.
Meghalt Döme Dezső, a Hobo Blues Band egykori dobosa
A zenész 69 éves volt.
Salzburg: ideális úti cél gyerekekkel
Ha családi nyaralást tervezünk, jó, ha olyan úti célt választunk, ahol kimondottan a gyerekek számára is könnyen találunk érdekes és szórakoztató programokat. Salzburg ilyen szempontból tökéletes választás: nemcsak egy tartalmas gyereknap eltöltéséhez ideális, de a város gazdag kulturális életének köszönhetően ide akár hosszabb távra is tervezhetünk, akad bőven felfedeznivaló kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
A Blokád kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat a Magyar Mozgókép Fesztiválon
A Blokád című film, Tősér Ádám alkotása kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat a Magyar Mozgókép Fesztiválon Veszprémben. A film a hvg.hu értékelése szerint “zavaros történelemóra Antall Józsefről”, mégis ezt a filmet nevezte Oscar-díjra a Nemzeti Filmintézet – végül a shortlistre sem fért fel.
Csákányi Eszter, az örök újító, 70 éves
Karrierjét a legendás kaposvári Csiky Gergely Színházban kezdte, később a Katona József Színháznak és az Örkénynek is meghatározó alakja lett. Rendezte őt Schilling Árpád és Pintér Béla is, szerepelt az HBO sikersorozatában, a Terápiában. Csákányi Eszter korunk egyik legnagyszerűbb magyar színésze, aki jó érzékkel valahogy mindig ott játszik, ahol a színház éppen a legszabadabban pezseg.
52 évesen meghalt a Breaking Bad színésze
Mike Batayeh alakította a népszerű sorozatban a metamfetamin-laborrá alakított mosoda vezetőjét.
Itt az előzetes A vaják új évadához, amelyben Henry Cavill utoljára szerepel
Hamarosan Liam Hemsworth veszi át Ríviai Geralt szerepét, de a harmadik évad még az eredeti szereposztással fut.
- Netflix: Hivatalos, kiderült, hány évados lesz a Vaják
- Hivatalos – a Vaják 4. évad forgatása megkezdődött és az is kiderült hány évados lesz a sikersorozat
- Liam Hemsworth nagyon durván kigyúrta magát a Vaják 4. évadára (fotó)
- Hírek a kontinensről! Újabb neves színészek csatlakoztak a Vaják 4. évad szereplőgárdájához
- Mától nézheted: Ez az új horror a Vaják sztárjával rád hozza a frászt
- A 6 legjobb új film, amit ezen a héten nézhetsz (március 11-március 17)
- Netflix: 93 országban került a top10-be az új akció sci-fi, ez most a legnépszerűbb film a platformon
- Már márciusban nézheted: Új horrorral jönnek az Az és a Barbár producerei, már a magyar szinkronos előzetest is láthatod
- Netflix: Minden idők 9. legnézettebb sorozata lett a platformon az új krimi, még a Vajákot is lenyomta
- Netflix: A Mátrix nagyágyúja is csatlakozott a Vaják 4. évadához
Opera-ügy: Újabb lemondás követi az első karmester eltávolítását
Döntésében csak megerősítette az, hogy Kesselyák Gergely első karmester szerződését az újraválasztott Ókovács Szilveszter váratlanul megszüntette.
Alice Cooper üzent a magyaroknak
Egy hónap múlva koncertet ad az Arénában a Hollywood Vampires zenekar, erre hívta fel a figyelmet az énekes és Joe Perry videóüzenete.
Rost Andrea nem szerződik az Operába, a nyári Varázsfuvola-előadásokból is kiszáll
Az operaénekes, aki korábban indult az Operaház igazgatói pályázatán, nem indokolta a döntését, csak annyit írt, hogy „némi mérlegelés után, fájó szívvel” hozta meg.
Különdíjat hozott el a HVG Könyvek kötete a Szép Magyar Könyv versenyen
A Frida és Gubanc Budapesten című gyerekkönyv egy szökevény kanári és egy csibész veréb izgalmas kalandokkal teli útját követi a Hősök terétől az Országházon és a Füvészkerten át a Nyugati pályaudvarig.