Már az ókori görögök is tudták, hogy melyik gyógynövény jelenthet gyógyírt fejfájás vagy emésztési problémák esetén.
Kategória archívum : Bulvár
Bringás kiállítással indít a Közlekedési Múzeum újonnan kinevezett főigazgatója
Schneller Domokost hivatalosan is a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatójává nevezték ki.
Mindenkit a pokol érdekel
Hieronymus Bosch híres festménye, A gyönyörök kertje hiába idézi meg az édeni állapotokat, az emberek szemét sokkal jobban vonzza a pokol.
Ezeket nézd át még ma, hogy ne szalmonellával induljon a szeptember
Az iskolaév végével sok olyan feladat vár a szülőkre, amit hajlamosak elfelejteni vagy elnapolni, pedig komoly fertőzések lehetnek a következményei.
Kukorelly Endre: Felháborít az állami irodalmi díjazás méltánytalansága
Az író szerint az állami kitüntetések a szakmai teljesítmény helyett a politikai hűséget díjazzák. Az írószövetség szerint ez hazugság, és bocsánatkérésre szólították fel. Ő viszont fenntartja álláspontját.
L. Simon László szerint nincs semmi aggályos abban, hogy az MCC határozza meg a könyvpiac nagy részét
A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója szerint azok a szerzők, akik most nagyon aggódnak, valójában állami támogatás nélkül még ebben a piacorientált csoportban sem tudják megjelentetni a könyveiket.
Ez a gusztustalan következménye lehet annak, ha okosórát viselsz
Az okosóra folyamatos viselése a bőrnek megterhelő, és ez egy bizonyos idő után elég komoly következményekkel járhat.
David Guetta is közreműködött Azahriah és a StadiumX új számában
Sőt, a Grammy-díjas Sam Martin is ott van a közreműködők között.
Ezt kockáztatod, ha túlzásba viszed az izzadásgátló használatát
A dezodorhasználat sokak számára fontos, de veszélye is van.
Tudod, hogy melyik Magyarország legmélyebb tava?
Nincs olyan ember, aki ne ismerné Magyarország legnépszerűbb állóvizeit. De mi a helyzet a többi hazai tóval? Most tesztelheted a földrajztudásod.
Az egyik legmegosztóbb zöldségünk cukorbetegség és rák ellen is védhet, de allergiát is okozhat
Ez a leveles zöldség vonzó tápanyagtartalommal rendelkezik, de nem mindenki kedveli: jó hatásaiáért érdemes adni neki egy esélyt.
Ez a 4 ezer éve fogyasztott gyümölcs serkenti a memóriát, és segít az elalvásban
A hazánkban leginkább aszalt formában elérhető gyümölcs jótékony hatásait csak mostanában kezdi felfedezni a tudomány.
Újra hegyes a párizsi Concorde téren álló obeliszk
A legrégebbi párizsi emlékmű immár eredeti szépségében pompázik.
Carson Coma: Már bocsánat, de miért ne írhatnánk arról, amiről akarunk?
Új korszakát éli a Carson Coma, amelynek a negyedik nagylemeze már erősen rendszerkritikus album lett. Miután a brüsszeli fellépését a zenekarnak váratlanul visszamondták, korábban pedig egy vidéki város fújta le a koncertjüket, adódik a kérdés, hogy a hattagú banda meddig tud öncenzúra nélkül, szabadon megélni a zenélésből. Erről is kérdeztük Fekete Giorgio frontembert és Héra Barnabás dobost, énekest, de beszéltünk a kiégés elkerüléséről, a NER-ben szocializálódott kamaszkori énjükről és arról is, hogy a hallgatói bázisukban egyre több a 40-es, 50-es felnőtt is.
Egyre közelebb a szomorú dátum, amikor eltűnnek a csillagok
Súlyos következményei lehetnek mindennapjainkra és a természetre, ha nem látszanak többé.
Már 4500 évvel ezelőtt is csókolóztak: íme a bizonyíték
A csókolózás története az emberiséggel egyidős; sőt, a bonobó majmok körében is gyakori.
„Lányom alig pár hetes volt csak, amikor azt kezdtem érezni, valami nincsen rendben” – Ha probléma van a gyerekkel, beszélj róla
Ha probléma van a gyerekkel, arról nem biztos, hogy jó, ha hallgatsz: ezért.
„Milyen erkölcsi alapon áll és vezet egy államtitkárságot?” – kérdezik a kirúgott tanárok Maruzsát
Maruzsa Zoltán korábban a polgári engedetlenkedésért kirúgott tanárok erkölcsi alapjait bírálta. Most, hogy kiderült, a munkahelyén a hazudozás egy bevett szokás, a kirúgott tanárok levélben kérdeznek rá Maruzsa erkölcsi alapjaira.
Gálvölgyi János a visszatéréséről: „Elképesztő szeretettel fogadtak”
A színész attól félt, hogy nem tud megszólalni a színpadon. „Irgalmatlan stressz volt rajtam”, mondta.
Ezért érzik másként a fájdalmat a nők és a férfiak: még a gyógyszerek sem ugyanúgy hatnak
A fájdalom teljesen más, ha egy férfi, és más, ha egy nő viseli: az alapvető különbség felfedezése új, hatékonyabb gyógyszerekhez vezethet.