Best WordPress Hosting
 

Mickey vs. Micimackó: Egy horrorfilmben eresztik egymásnak gyerekkorunk kedvenc mesehőseit

A. A. Milne 1926-ban megjelent Micimackó című gyermekkönyve és a benne szereplő karakterek tavaly év elején váltak közkinccsé, és ezzel megnyitották az utat a trash horrorok újabb mélysége előtt! Nem sokkal képőbb pedig megérkezett a Micimackó: Vér és méz. De ez csak a ketdet.

A horror franchise elindította a Twisted Childhood Universe-t, amely olyan gyermekmesék által inspirált horrorfilmekből á…

Már csak néhány napig a Netflixen: Ez az idegtépő horror 2022-ből napokon belül eltűnik a platformról

A nagysikerű Vaksötét című film folytatását már nem sokáig láthatod a Netfilxen. Ha tetszett az első rész, ne hagyd ki ezt sem, a mafabon elég erős, 71%-os értékelése van, ugyanakkor a kritkusok a RottenTomatoes-on mindössze 44 százalékra értékelték.

Nyolc évvel az első film eseményei után a vak tengerészgyalogos veterán, Norman Nordstrom 11 éves lányával, Phoenixszel és kutyájával él egy detroit…

DC: Itt az első fotó az új Supermanről teljes jelmezben (kép)

James Gunn bemutatta az első képet David Corenswetről az új Superman-jelmezben.

A képen egy koszos és kopottas öltözet látható, ami arra utal, hogy Supermannek komoly akcióban kell majd helytállnia.

Corenswet, aki Ryan Murphy Netflix-sorozataiban (A politikus, Hollywood) és a Pearl című filmben játszott szerepeivel tett szert széleskörű népszerűségre, ezzel a filmmel debütál főszereplőként Holly…

Már holnap a Netflixen: Ezt a horror-vígjátékot nem láthattad a mozikban, most megérkezik a platformra

A 2022-es horrorsztori megérkezett a Netflixre: te esélyt adsz a Játsszunk gyikosost! című filmnek?

A Játsszunk gyikosost! című horrorkomédiát Halina Reijn rendezte, forgatókönyvét Sarah DeLappe írta Kristen Roupenian történetéből. A főbb szerepekben Az éhezők viadalából ismert Amandla Stenberg, A hobbit-filmek Thranduilja, Lee Pace, a híres humorista, Pete Davidson, valamint Maria Bakalova, Myha…

Végre pozitív hírek érkeztek Bruce Willisről

Rumer Willis, Bruce Willis lánya nemrég meglátogatta a színészt, és elmondása alapján édesapja jól érzi magát. Willist először afáziával, majd később demenciával diagnosztizálták az elmúlt években. Családja közlékeny volt állapotával kapcsolatban, és informálták a nagyközönséget egészségéről. A mostani újdonság mindenképpen jó hír, nyilatkozatában Rumer a család és a rajongók fontosságáról írt.

R…

Három óriásplakát Ebbing határában: Három óriásplakát Ebbing határában (kritika)

Intenzív érzelmi felfűtöttséggel, átható drámai alapfelütéssel indul ez a talányos címmel hívogató mozi. Minden valószínűség szerint talán ez is lehet az oka – mármint maga a cím –, ami még figyelemfelkeltőbbé teszi a plakátokat. Természetesen itt – mint a legtöbb esetben – sem érdemes csak és kizárólag a kritikus megfogalmazásokat nézni – és annak alapján beülni ennek a sok szempontból egymástól …

Új a Netflixen: A semmiből jött ez a film, a magyar nézők máris az 1. helyre repítették

Az új kedvenc a filmek közt a Honeymoonish azaz Emlékezetes nászút, őt követi a sorban Cukormáz nélkül és A Neander-völgyi ember titka. Ez azonban csak a mai állás, kérdés, hogy a héten hogy alakul a sorrend.

A kuvaiti romantikus vígjáték  komikus félreértések és leleplezések során kalauzolja végig a nézőt, ahogy Noor (Nour AlGhandour alakítja) és Hamad (Mahmoud Boushahri) elindulnak egy el…

Új a Netflixen: Bestseller adaptációra kaptak rá a hazai nézők, ez a sorozat most a no.1

Az aktuális állás szerint a Talpig férfi vezeti a nézettségi listát! Most épp Az Asunta-ügy követi, a harmadik pedig a Szarvasbébi! A sorozat a Man in Full, a néhai Tom Wolfe The New York Times bestsellere alapján készült. 

David E. Kelley legújabb drámasorozata ötvözi a Hatalmas kis hazugságok tengerparti rossz közérzetét, az Egy botrány anatómiája bírósági hangulataival. Kelley egy limitá…

Júniusban a Disney+-on: Akciódús friss előzetest kapott az új Star Wars-sorozat, már idén nyáron streamelheted Az akolitust

A Disney a Star Wars napján, május 4-én egy második, akciódús előzetessel rukkolt elő új Star Wars-sorozathoz, Az akolitushoz.

Bár az első trailer nagy nézettséget ért el, de meglehetősen vegyes fogadtatásra talált. Az új trailerben a stúdió növelte a tétet, és elég komoly szamurájos akciót vonultat fel egy olyan történet részeként, amely generációkkal az előzményfilmek előtt játszódik.

A sztori…

Már itthon is láthatod: 65 millió dollárt hozott a hétvégén az új akció-vígjáték

A Ryan Gosling és Emily Blunt főszereplésével készült A kaszkadőr indította a nyári moziszezont, de alulteljesített a kasszáknál: Észak-Amerikában 28,5 millió dollárt keresett a 30-40 millió dolláros előrejelzéssel szemben, írja a Variety.

A film, amely 140 millió dolláros büdzséből készült, nemzetközileg 25,4 millió dollárt keresett, így egy hétvége alatt összesen 65,4 millió dollárt hozott a Un…

Máris mesterműként emlegetik az év egyik legjobban várt filmjét

Ridley Scott legújabb filmjét, a Gladiator II-t már a bemutató előtt mesterműként emlegetik, és sokan úgy vélik, hogy ez az alkotás ismét esélyes az Oscar-díjra, és méltó utódja lehet a több aranyszoborral díjazott 2000-es Gladiátornak.

A film 160 perces első változatát Las Vegasban mutatták be tesztközönségnek, ahol nagyon pozitív fogadtatásban részesült. A történet nem távolodik el jelentősen a…

Már az HBO Maxon: A 2000-es évek népszerű szexvígjátéka új esélyt kapott a platformon

Az Amerikai pite franchise épp új reneszánszát éli, köszönhetően a streaming platformoknak, azon belül is ezúttal az HBO Maxnak. Az ezredforduló környékén valóságos őrület vette körül a tinik szexuális vágyait ezernyi formában kiforgató vígjátékokat. Olyan filmek készültek, amelyek ma már biztosan nem készülhetnének el egy jó nagy botrány nélkül. Bár összesen hét film is gyarapította a franchise-t…

Elhunyt Bernard Hill, a Gyűrűk ura és a Titanic sztárja

Bernard Hill május 5-én, korán reggel távozott az élők sorából, erősítette meg ügynöke, Lou Coulson. A halál okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

1997-ben ő játszotta Edward Smith kapitányt James Cameron Titanic című filmjében, illetve Théoden karakterét alakította a Gyűrűk ura trilógiában.

Első sikerét Boys from the Backstuff című BBC sorozatának köszönhette, amiben Yosser Hughes-ként ismer…

Megőrült a közönség Ryan Goslingért

Ryan Gosling személyes jelenlétével növelte a tétet A kaszkadőr című filmjét beharangozó műsoron, ahol ugyan nem hajtott végre mutatványokat, de megjelenése önmagában is nagy örömet okozott a közönségnek.

A filmet, melyet mindenki az év egyik legszórakoztatóbb alkotásának tart, Steven Spielberg-től a kritikusokig, a Universal Studios hollywoodi helyszínén mutatták be, ahol egy kaszkadőr show kere…

Már az HBO Maxon: A Dűne és a Kisasszonyok sztárjainak 5 Oscar-jelölt filmje megérkezett a platformra

Timothée Chalamet az elmúlt években valósággal berobbant Hollywoodban, aminek köszönhetően ő kapta meg a Dűne filmek főszerepét is. De a fiatal színész már ezt megelőzően is remek filmekben szerepelt, többek közt a Lady Birdben is, amely mostantól az HBO Max kínálatában is szerepel.

A történet nem sokkal az ezredforduló után játszódik, a középpontjában pedig egy fiatal végzős lány, Christine áll,…

Streaming szemle: 6 kihagyhatatlan premier, amit a jövő héten nézhetsz (május 6-12)

A hazánkban elérhető streamingszolgáltatók most is lecsapnak, hogy a következő héten gátlástalanul szórakoztassanak minket újdonságaikkal. A második évaddal folytatódik a Hazug csajok társasága, ami a Nyári iskola alcímet kapta. Ezen kívül egy vadonatúj sci-fi sorozatot is kapunk Jennifer Connelly és Joel Edgerton főszereplésével az Apple TV+ jóvoltából. Továbbá érkezik a kultikus Ki vagy, doki? i…

450 millió megtekintett percet húzott be ez az új sikersorozat, az eredeti streaming filmek mezőnyében nagy dominanciát mutatott a Netflix (április 26-május 2, USA)

A Paramount+ remek helyezést ért el a heti streaming listákon a Sonic, a sündisznó videojátékok alapján készült új limitált sorozatával, a Knuckles-szel,írja a Variety.

Az eredeti streaming szériák mezőnyében a sorozat 450 millió megtekintett perccel debütált, ami a 171 perces játékidő alapján körülbelül 2,6 millió megtekintést jelent. Ezzel a Knuckles a negyedik helyre került a rangsorban, az Am…

Már júniusban nézheted: A 4. évaddal visszatér napjaink legbrutálisabb sorozata, itt az új előzetes

Az Amazon A fiúk (The Boys) című sorozatának negyedik évada júniusban debütál, itt a hivatalos előzetes.

Az új szezonban a Karl Urban által alakított Butchernek a gyenge szíve miatt szembe kell néznie a halállal. Elhatározza, hogy kihasználja a hátralévő napjait, ezért azt tervezi, hogy egy halálos vírust szabadít ki, amely a ‘szuperhősök’ közösségét veszi célba, és szövetkezik egy új karakterrel…

Adam Driver az év talán legnagyobb sci-fijében, itt az első kedvcsináló előzetes

Francis Ford Coppola az Instagramon tette közzé az első ízelítő előzetest a várva várt Megalopolis című filmjéhez, a posztot néhai feleségének, Eleanornak ajánlotta.

A képaláírásban kifejezte, hogy szívesen ünnepelte volna vele a születésnapját május 4-én, de ehelyett tiszteletadásként megosztotta a teasert.

A Megalopolis főszereplője Adam Driver egy építész, aki New Yorkot akarja átalakítani eg…

Új az HBO Maxon: Az utóbbi évek egyik legmegosztóbb filmje új esélyt kapott a platformon

A homoszexualitás egyre kevésbé tabu téma hollywoodban, manapság már szinte elképzelhetetlen, hogy egy új filmben vagy sorozatban ne kapjon helyet valamilyen formában. Vannak azonban filmek, amelyek kimondottan megosztották a rajongókat. Ilyen volt A 2022-es A rendőröm is, amely most érkezett meg az HBO Maxra.

A film két idősíkban játszódik: napjainkban és az ’50-es években. A középpontban egy há…