Májusban nyolc év után ismét turnéra indul az AC/DC, most pedig az is kiderült, hogy az európai koncerteken a The Pretty Reckless lép fel Angus Youngék előtt.
Májusban nyolc év után ismét turnéra indul az AC/DC, most pedig az is kiderült, hogy az európai koncerteken a The Pretty Reckless lép fel Angus Youngék előtt.
Március 8-án jelent meg a Sonata Arctica új albuma, a Clear Cold Beyond, a zenekar pedig ősszel nagyszabású lemezbemutató turnéra indul, melynek keretében a Barba Negrában is fellépnek a Firewind és a Serious Black társaságában.
Kip Winger a gázi stúdiójából osztott meg egy fotót a követőivel, amelyhez annyit fűzött megjegyzésként, hogy egy új szólóalbumon dolgozik.
Számtalan újítással rendezik meg az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatot, és minden eddiginél nagyobb nyereményeső hullik a döntős zenekarokra. A könnyűzenei versenyt ezúttal is Debrecenben, Martonvásáron, Budapesten és Keszthelyen rendezik meg.
Győrben is megünnepli pályafutásának 50 éves jubileumát Michael Schenker zenekara, a Michael Schenker Group 2024. július 8-án, a Richter Teremben. A koncerten a legendás gitáros teljes életművét áttekintik és színpadra áll az albumokról jól ismert énekes, Robin McAuley is.
Az ausztrál metál formáció eddig hat sikeres nagylemezt jelentett meg – legutóbb 2022-ben az Obsidiant – dalaikkal pedig fáradhatatlanul turnéznak rendszeresen világszerte.
Március 22-én vette kezdetét Joe Satriani és Steve Vai közöd amerikai turnéja, a két gitárvirtuóz pedig több meglepetéssel is készült a rajongóknak: játszottak egy The Sea Of Emotion, Pt.
A napokban szinte egyszerre került ki a Flat Black és Bear McCreary új dala, amelyekben az a közös, hogy mindkettőben közreműködik egy jól ismert énekes: előbbiben Corey Taylor (Slipknot, Stone Sour), utóbbiban pedig Serj Tankian (System Of A Down).
Március 22-én a Moszkvához közeli Krasznogorszkban lépett fel a Piknik nevű veterán orosz punkzenekar, a koncert azonban tragédiával végződött, miután terroristák támadtak a helyszínre. A jelenlegi adatok szerint 133-an meghaltak, 60-an pedig súlyos sérülésekkel kerültek kórházba.
Glenn Hughes körül zajlik az élet mostanában: az énekes nemrég hat év után ismét színpadra lépett a Black Country Communion szupergrouppal, hamarosan pedig elindul a Deep Purple dalokból álló szólóturnéja, amely a Barba Negrát is érinti április 30-án.
Alig egy hónapja hogy megjelent a “Comin’ From The Future” bemutatkozó dal és videó, máris itt a második dal a “Flight To Nowhere”. Ez egy igazán fajsúlyos dal, tele doom metal hatással és még sok minden mással.
Túlterheltség, megfelelési kényszer, önostorozás – ezeket a problémaköröket járja körül legújabb, március 22-én megjelent dalában a Vájb.
És megérdemelné-e? 1994. március 15-én jelent meg a(z akkor csak) Motley Crue cím nélküli albuma, a csapat egyetlen nagylemeze, melyen nem Vince Neil énekel.
Március 27-én és 30-án világszerte látható lesz a mozikban néhány alkalommal a Nickelback: Hate to Love című dokumentumfilm, melynek kapcsán a zenekar basszusgitárosa, Mike Kroeger elmondta, hogy úgy érezték, ideje a javukra fordítaniuk az ellenük irányuló gyűlöletet és azt is elárulta, hogy szerinte mana
25 évvel ezelőtt, 1999.
Charlie Benante az ausztrál Heavy magazinnak adott interjút, amelyben arról beszélt, hogy milyen reakciók érkeznek a közönség részéről a Pantera-ra, és elmondta, hogy a régi rajongók közül többen is a könnyeikkel küszködnek a nosztalgia miatt.
K.K. Downing egy friss interjúban úgy fogalmazott, hogy rejtély, miért nem érhetők el a nagyobb zenei streamszolgáltatók kínálatában a Tim “Ripper” Owens-szel készült Judas Priest albumok.
A napokban derült ki, hogy június 7-én egy Forever című új albummal jelentkezik a Bon Jovi, a banda frontembere, Jon Bon Jovi pedig ennek kapcsán adott interjút az Ultimate Classic Rock-nak, amelyben elmondta, hogy a lemez munkálatait megelőzően tíz évig nem volt igazán boldog.
Bár a Judas Priest frontemberét, Rob Halford-ot sokan csak a Metal Istennek becézik, az énekes nem zárkózik el más műfajok elől sem, és régi vágya, hogy elkészítsen egy bluesos szólóalbumot, amelynek anyagát már meg is írta testvére, Nigel és unokaöccse, Alex Hill közreműködésével.
Born Of Osiris, Attila, Aviana, Crown Magnetar – Dürer Kert, 2024.03.19.