A Forbes magazin minden idők legnagyobb dalának nevezte a Journey slágerét, a Don’t Stop Believin’-t, amelynek kislemezkiadása már 18-szoros platinalemezzé vált Amerikában.
A Forbes magazin minden idők legnagyobb dalának nevezte a Journey slágerét, a Don’t Stop Believin’-t, amelynek kislemezkiadása már 18-szoros platinalemezzé vált Amerikában.
Az Avenged Sevenfold a napokban egy rejtélyes visszaszámlálós videót töltött fel a YouTube-csatornájára, amelynek mutatói azóta a nullához értek és kiderült, hogy a zenekar egy új klipet jelentett be így, amit a Cosmic című dalhoz készítettek Chris Hopewell rendezésében.
A The Dead Daisies bejelentette amerikai turnéját és egyúttal azt a hírt is megosztotta a rajongókkal, hogy megváltak Brian Tichy-től, a helyére pedig Tommy Clufetos került, aki 2015-ben, valamint 2021-2022 között már dobolt a zenekarban.
Jónás Tamás gitárossal, a Szólómánia YouTube csatorna alapítójával és működtetőjével már interjúztunk tavaly áprilisban, ám akkor inkább a saját zenei pályájára fektettük a hangsúlyt. Alábbi beszélgetésünkben azonban a 2024-es Szólómánia Gitárverseny lesz a fókuszban.
Headliner turnén érkezik márciusban Budapestre a Lordi.
A Within Temptation április 5-én mutatja be A Fool’s Parade című új dalát, amelyben egy ukrán előadó, Alex Yarmak is közreműködik. A friss szerzeményt az orosz-ukrán háború ihlette, a klip forgatása pedig Kijevben zajlik.
Az Avenged Sevenfold hivatalos YouTube-csatornájára felkerült egy videó, amelyben egyelőre egy visszaszámláló pörög, ami magyar idő szerint március 19-én 18:00-kor ér majd a nullához, a rajongóknak pedig természetesen több tippjük is van azzal kapcsolatban, hogy mire készül a zenekar.
Charlie Benante a The Vinyl Guide podcast vendége volt, ahol elárulta, hogy felmerült az ötlet, hogy a Pantera mostani felállása – amit rajta kívül Phil Anselmo, Rex Brown és Zakk Wylde alkot – koncertalbumot adjon ki.
2023 márciusában jelent meg a Kamelot legutóbbi albuma, a The Awakening, amelyről a NightSky című dal hamar a rajongók egyik kedvence lett és biztos elhangzik majd a banda áprilisban kezdődő amerikai turnéján is, most pedig szöveges videó készült hozzá.
Második lemezét mutatja be április 12-én Budapesten a Crypta.
Makai Lászlót, a Lazarvs és Dungaree zenekarok bombabiztos dobosát, valamint Hájer Gergőt az Omega Diatribe és Vented zenekarok gitárosát, agyát aligha kell bemutatni a hazai underground metal szcéna követőinek.
A szemfülesek már kiszúrhatták, hogy a bő két hete megjelent Fények nélkül című dalnak érkezhet folytatása, hiszen az első klipben több erre utaló jelet is elrejtett a zenekar, Brucker Bence gitáros pedig egy nemrégiben adott interjúban azt is elárulta, hogy az AWS tavaszi “Fények nélkül nincs árnyék” tur
Az energikus és magával ragadó koncertélményt nyújtó svéd Blues Pills visszatér a Barba Negrába! A Happy F*cking Birthday nevet viselő körút egy családias klubturné, mely az augusztusban érkező Birthday albumot hivatott majd bemutatni.
Az Iron Maiden frontembere, Bruce Dickinson egy friss interjúban úgy fogalmazott, hogy a rocksztár kifejezés csak egy médiafogás és számára semmit sem jelent.
Tom Morello, a Rage Against The Machine legendás gitárosa szólóprojektjével érkezik Budapestre.
Március 21-én, csütörtökön, a Gödör Klubban adja következő, akusztikus koncertjét a Nagy Ádám által életre keltett, Zsiványjazz névre keresztelt akusztikus jazzformáció, rengeteg szabad improvizációval, rögtönzéssel.
A BraveWords a Dark Tranquillity és a The Halo Effect énekesével, Mikael Stanne-val készített interjút, aki elmondta, hogyan változtatta meg a Kreator az életét és egy vicces sztorit is megosztott a német banda frontemberéről, Mille Petrozza-ról.
A Periphery gitárosa, Misha Mansoor a Tuonela magazinnak adott interjút, amelyben elmondta, hogy nem az a céljuk, hogy hosszú dalokat írjanak, de mindig arra törekednek, hogy a szerzeményeik kerek egészek legyenek.
Nem feltétlenül a legkellemesebb cikkel jelentkezünk, elveszíteni valakit az élők sorából megrendítő dolog, ugyanakkor a halál az élet része, ez is fontos és érdekes téma, és hát sajnos nem ritka a (rock)zene világában, ha a hírességek halála nem természetes módon következik be.
Touchdown című új lemezével, és Peter Baltes egykori Accept-es basszusgitárossal az oldalán érkezik március 27-én Udo Dirkschneider és zenekara, az U.D.O. A Barba Negrában egy frissen felfedezett a angol csapat, a Tailgunner is bemutatkozik.