“Inkább autózok napokig, de nem repülök!” Ismerős mondat? Jó ha tudod, hogy igenis létezik megoldás.
Archívum címkék: #életem
Veszélyes szokás terjed a fiatalok között
Azzal kevesen számolnak, hogy ennek az őrületnek nemcsak előnyei, hanem a szakemberek szerint akár komoly veszélyei is lehetnek.
Ez a rendkívül egészséges hozzávaló megelőzheti a demenciát
Van olyan étel, amely nemcsak az emésztésünkre van jó hatással, de akár a mentális állapotunkon is javíthat. Elég belőle egy fél evőkanálnyi naponta.
Magyar kutatók fejlesztették az autista gyerekek és felnőttek életét segítő applikációt
Valódi segítséget jelenthet az autizmusban érintetteknek a mindennapi és váratlan helyzetekben egyaránt használható applikáció.
Megtalálták a megoldást: akár 8 fokkal lehet hűvösebb Budapest levegője a kánikulában
Egyre nehezebben viseljük a városokban a nyarakat a nagy hőség miatt, melyet azonban a környezet átalakításával képesek lehetünk mérsékelni.
Ezt a 4 ételt sosem kérik étteremben az élelmiszer-biztonsági szakértők
Vannak olyan ételek, amelyek bármennyire kívánatosak is, jobb inkább elkerülni. Élelmiszer-biztonsági szakértők mondják el, mik ezek.
Ez a baki veszi el a nők kedvét a férfiaktól: stílustanácsadót kérdeztünk
Aki azt gondolja, hogy elég egy jó ing a megnyerő megjelenéshez, nagyot téved. Sőt, egy jó szett is kevés, ha nincs mögötte még valami.
Szoktál regényeket olvasni? Ezért veszélyes elmédre a régi gondolkodók szerint
Volt olyan idő, amikor az olvasás mögött káros hatást is sejtettek a legnagyobb filozófusok is.
Rendőrségi kék fagyi, na ezért érdemes kimenni a Szigetre
A mai napon kezdődik a Sziget Fesztivál, de a rendőrség már készenléti helyzetről beszél. Mutatjuk, hogy milyen óvintézkedéseket vezettek be.
Piedesztálról a pokolba: túlélheti-e a testpozitivitás idolja, ha testszégyenítéssel vádolják?
Lizzo igazi példakép – vagy csak annak hittük? A sztár botránya mindent átírhat.
Akik mindent az utolsó pillanatban csinálnak: ilyenek a halogató emberek
Áruld el, mikor mész nyaralni, és megmondjuk, milyen személyiség vagy. Az utolsó percben induló emberekben sok a közös: ilyenek a halogató emberek!
Így befolyásolja az életed, ha nem kívánt gyermek voltál
Kutatások bizonyítják, hogy már a magzati korban képesek vagyunk érzékelni édesanyánk hangulatát. Az ő érzései felnőtt életünkre is kihathatnak.
Rég nem látott fertőző betegség pusztít újra, és nem tudjuk, miért
Egy olyan betegség felbukkanásáról számolt be az USA betegségmegelőzési központja, amelytől, mióta világ a világ, retteg az emberiség.
„A kert végében fotóztam, és közben a szél elvitte a házam tetejét”
Esztert már repítette arrébb villám, volt, hogy csontja is tört, de ugyanúgy imádja a viharokat, mint gyerekkorában.
„Alig kaptam levegőt, és még inkább átértékeltem az életem”
Amikor kiderült a betegsége, az orvosok azt mondták, talán a 18. születésnapját megéli. Ma 35 éves, és sorra születnek az új álmai, amiket megvalósít.
„Láttam kollégákat a sarokba húzódva sírni”: ez a szakma senkit sem kímél
Ezek az újságírók még sportolókkal, politikusokkal, készítettek interjút, mégis pályát váltottak, és coachként dolgoznak: vajon miért?
Legdurvább fesztiválemlékeink: a bulizás néha nem olyan egyszerű
A nyári fesztiválokon jó és rossz értelemben véve is sok minden történhet meg.
Ilyen gyakran kellene nyaralnod, hogy hosszú, egészséges életed legyen
A kutatók rájöttek arra, hogy milyen hosszú szabadságot kell egy évben tartanunk annak érdekében, hogy egészségesek legyünk.
Ez az ösztönös mozdulat befolyásolhatja a párkapcsolataidat
Még szavainknál is nagyobb hatással bírhat interakcióink során ez az ártatlan mozdulat.
Melanomája van a magyar sztársportolónak
Egy gyanús bőrelváltozásról igazolódott be esetében, hogy nem anyajegy, hanem melanoma.