Velemér középkori templomában misztikus fényjátéknak lehetnek tanúi a látogatók – különösen bizonyos napokon.
Archívum címkék: Önidő
Öt magyarországnyi utas fordul meg évente a világ legmodernebb repterén
Nemcsak jó társaságban, de mesés helyen is repül az idő.
Mi az a fura gyűrű, amit néha a Hold körül látni?
Neked is feltűnt már az a látványos fénygyűrű, ami néha a Hold körül jelenik meg? Most megtudhatod, mi okozza.
„A szereplőket be kell dobni a mély vízbe, és kiderül, tudnak-e úszni” – Interjú M. Kácsor Zoltán meseíróval – Interjú M. Kácsor Zoltán meseíróval
Rilex, a legbékésebb tirex és Leiszút Feliszút, a selypítős sárkány megteremtőjével írásról, ihletről, mesekönyvekről és a terveiről beszélgettünk.
Csak a nők ismerik ezt a nyelvet: mit titkoltak a férfiak elől?
Kínában létezik egy nyelv, amit nők alkottak meg, és kizárólag ők használják. Hallottál mára nü-suról?
Így élnek ma a 90-es évek egyslágeres sztárjai
Nem volt szombat este, hogy ne hallottuk volna a buliban a dalukat. Aztán ahogy berobbantak, egy sláger után el is tűntek. Felkutattuk, mi lett velük.
Ennek a kontinensnek egyetlen lakosa sincs, mégis tömegek vágynak ide
Annak ellenére, hogy borzasztó a hideg, állandóan fúj a szél, és még nagyon magasan is van, rengetegen kelnek ide útra minden évben.
Így látogathatod meg a világ legszebb múzeumait ingyen
Akár egy este elutazhatunk Párizsba, Amszterdamba és New Yorkba, és fel sem kell állnunk a fotelünk kényelméből.
Álférjével járt utána, hogy az arab nők sem nézik jó szemmel a többnejűséget
Várallyay Nórában a félelem az izgatottsággal keveredett a különleges utazás során, mert nem tudta, nőként mire számíthat az ismeretlen arab világban.
Úgy látja Budapestet, mint senki más: tömegek rajonganak a magyar fotósért
132 ezer fős követőtáborával az egyik legnépszerűbb fotós a közösségi médiában a magyar Pókemberként is ismert Rizsavi Tamás.
Nem engedik vízbe a férfiakat a nők ezen a távol-keleti szigeten
Bár a nők kiváltsága lett ez a tevékenység az idők folyamán, a nemek közötti viszonyok nem rendeződtek át nagyobb mértékben.
Ez az oka annak, hogy Chuck Norris legyőzhetetlen
Születésnapja alkalmából elárulta, mi a hosszú és egészséges élet záloga szerinte. Szerintünk érdemes megfogadni tanácsait.
Ezek a világ legdurvább repülőterei: az egyikben elférne egy magyar város
Szédítő, izgalmas ijesztő – ilyen érzés a világ legnagyobb repülőterein várni a gépünket.
Új őrület a gyűjtök körében: radioaktív tárgyakkal veszik körül magukat
Az uránérc gyűjtők által keresett ritkaság: ettől olyan különleges.
A nászutasok kedvenc szigetén máig korbács jár a hűtlenségért
Ahol a turista lubickol szabadságában, ott a lakosság valódi élete korántsem mindig olyan mesés.
Ez volt a felfedezők legnagyobb tévedése a Földünkkel kapcsolatban, egy név őrzi a baki emlékét
Senki sem találta meg a titokzatos helyet, a neve mégis fennmaradt.
Ez a legjobb módja, hogy rendbe tedd az ízületeidet
Fokozza a vérkeringést, a kollagéntermelést, és még a fájdalmat is csillapítja.
Senki sem ismeri a kettévágott szikla titkát, sokak szerint csak földönkívüliek csinálhatták
A képződményt olyan évezredes titok övezi, amelyet máig nem tudtak leleplezni.
Te tudod, milyen nyelven beszélnek Tenerifén?
Tudtad, hogy a világon több mint 7000 nyelvet beszélnek? De vajon azzal tisztában vagy-e, hogy melyik országban melyik a hivatalos?
Magyarok mesélik el, milyen kabát és hó nélkül átélni a telet délen
Vajon milyen melegnek kell lenni télen ahhoz, hogy félmeztelenül lehessen focizni vagy pólóban lehessen sétálni a tengerparton?