Pszichiáter szakértőnk szerint a narcisztikus egyén jellemében három alapvető jellemző figyelhető meg: nem érez, nem tanul és nem szenved.
Archívum címkék: szülőség
Százezrek juthatnak hozzá az ajándék pénzhez, ez az egyetlen feltétele
Sokan nem tudnak erről az egy feltételről, ezért kellemetlen meglepetésben lehet részük majd.
Cukor helyett vegyszer került egy magyar óvodában a gyerekek reggelijébe
Az óvodában valaki hibázhatott, ezért gyerekek egészsége kerülhetett veszélybe.
Ezért lett óriási siker a Barbie baba
A Barbie baba sokszor került támadások kereszttüzébe, és az egyik mese jó időre kiszorította a gyerekszobákból.
Kiszámolták: ekkora terhet jelent a gyermekvállalás ma
Meglepő eredményt hozott egy kutatás: ekkorák valójában a gyerekvállalással járó költségek.
Gyerekek között terjed ez a szinte ismeretlen vírus Magyarországon
A megbetegedés most nagyon sok gyereknél jelentkezik, a legtöbb szülő azonban még soha nem hallott erről a vírusról.
Így sodorhatják veszélybe gyereküket az amerikai anyák
Bár sok esetben úgy tűnik, nincs más megoldás, mégis ezek a nők – legtöbbször akaratukon kívül – súlyos károkat okoznak a gyerekükben.
Ez az ország nem viccel: hamarosan kitiltják a tiniket a Facebookról
Az sem számítana, mit szólnak ehhez a szülők.
Fontos változások jönnek az orvosi rendelőkben
Ezzel az újítással teljesebb körű lehet a diagnózis az orvosi rendelőkben, emellett még a fiatalok is kedvet kaphatnak az orvosi pályához.
„A szocializmus hatása a mai napig rányomja bélyegét a pénzügyi attitűdünkre” – Családi és gyerekpénzügyi szakértővel beszélgettünk
Gyerekpénzügyi szakértővel beszélgettünk arról, hogy a legtöbb szülő hogyan neveli szegénységre a gyerekét.
Ha így veszel lakást, több millió forintot spórolhatsz
Ha kihasználod ezt a lehetőséget, rengeteg pénzt spórolhatsz meg.
Ezt a hungarikumot sok ország irigyli tőlünk
2015-ben választották be a hungarikumok közé, 100 évnyi tapasztalattal a hátunk mögött.
Komoly változások a matekérettségin: ebben különbözik majd az eddigiektől
A matekérettségin komoly változások lesznek, talán még nem késő elkezdeni a felkészülést.
A megtakarításokba nyúlt bele váratlanul a kormány, tömegeket érint
A megtakarítás ezen formája nagyon vonzóvá vált az elmúlt időszakban.
Már az ókorban is a ruhájuk miatt nyavalyogtak a tinik
Az ókorban is hasonló problémák miatt írtak levelet a fiatalok és az idősek, a barátok és az ellenségek, mint napjainkban.
Ha nincs ez a szűrés, Jázmin már nem lélegezne önállóan – az újszülöttkori SMA-szűrés életeket menthet
Az újszülöttkori SMA-szűrés kilenc magyar gyerek életét mentette meg.
Magyar családok tízezreit érinti ez a fontos határidő
Az egész évet elbukja, aki kicsúszik a határidőből.
Ebben az országban pelenkában járnak iskolába a gyerekek
Vajon itthon is megjelennek a pelenkás iskolások? Ami ide vezetett, az a magyar gyerekeket is sújtotta nemrég.
Kétéves kisfiú a legfiatalabb, aki elérte az Everest alaptáborát
Míg más gyerekek a bölcsödében játszanak a társaikkal és a játszótéri mászókát hódítják meg, a kis Carter Dallas szüleivel a hegymászás szerelmese.
A menzareformnál is drasztikusabb változtatás jön az iskolai étkeztetésben
A menzákon új reformot hoz az, ahogyan egyre több diák étkezik.