Best WordPress Hosting
 

Az Úristen uralta tavaly a rádiókat

Több mint 12 ezerszer játszották le 2022-ben a hazai rádiók a Szikora Róbert közreműködésével készült ValMar szerzeményt. A legnépszerűbb dalok közül viszont csak hat íródott ebben az évtizedben – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatásából, ami a magyar rádiók zenei repertoárját és a zenei toplistákat vizsgálta a médiaszolgáltatók adatai alapján.

Az igazi underground: egy fesztivállal is megismerheted a M3-as metró megújult állomásait

Föld alatti fesztivált rendeznek annak megünneplésére, hogy újra jár az M3-as metró: június 15-én és 16-án a felújított állomásokon koncertekkel, színházi produkciókkal, kiállítással, stand-up comedyvel, aluljáró-játszótérrel is várják a budapestieket és a fővárosba látogatókat.

Botrány árnyékolja be a Rammstein turnéját

Till Lindemann törölte magát az Instáról, a szervezők a koncertek után hivatalos afterpartykat offolták és a „nulladik soros” extra szolgáltatást is kivezetik, a Lindemann verseit kezelő kiadó azonnal megszakította a kapcsolatot a frontemberrel és lekerültek a német boltok polcairól a zenekar parfümjei is – minderről a Telex és a Lángoló számolt be külföldi sajtóértesülésekre hivatkozva.

Hajóról a stégre – idén is kinyílik Ráckeve zenélő ékszerdoboza

A Szitakötő Egyesület 2011 óta áldozatos munkával, odaadással és nyitottsággal küzd azért, hogy a kultúrákat minél szélesebb körben népszerűsítsék. Eredményeik magukért beszélnek: Ráckevén valódi kulturális „ékszerdobozt” hoztak létre, ahová nyaranta egyedi hangulatú koncerteket, zenés esteket, beszélgetéseket szerveznek.

Nincs vége a klubszezonnak a Dürer kert megújult Nagytermében – a külföldi fellépők egymásnak adják a kilincsét

Ma este az F.O System (vendég Amber Smith) koncertjével folytatódik a Dürer Nagyterem-megnyitója. A zenerajongóknak a Live Nation már a nyitás utáni első héten olyan nemzetközi előadókat szállít, mint az Anti-Flag és a Less Than Jake, valamint a Voivod és a Crowbar, de a közeljövőben a megújult helyszínen lép fel a Son Lux és a Brujeria is.

Nyáron több mint 50, többnyire ingyenes program a Zene Házában

Nyáron több mint 50 családi program és fesztivál várja a látogatókat, ezek jó része ingyenesen látogatható, a koncertteremben pedig fellép mások mellett Laurie Anderson, Lakatos Mónika, Mansur Brown és Alfa Mist, emellett beszélgetős esten lehet találkozni a magyar popzene olyan meghatározó alakjaival, mint Bródy János vagy Szörényi Levente.

Még Fischer Iván csokornyakkendője is lerepült – álló ovációval ünnepelték a magyar együttest Európa-szerte

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest. Többek között a The Guardian, a The Times, a Die Presse és a Wiener Zeitung kritikusai is elragadtatással írtak a BFZ koncertjeiről.