Fél évszázad után a The Manhattan Transfer nagyszabású világ körüli turné keretében búcsúzik a reflektorfénytől, Európában utoljára november 29-én, a Müpa színpadán láthatja őket élőben a közönség.
Archívum címkék: Zenei hír
Amikor egy aréna azt üvölti: R E P T É R – Korda 85
Újra Budapesten az Enter Shikari!
Többször jártak már nálunk, a szerkesztőségünkben is komoly rajongótáboruk van – interjút is készítettünk már velük: nekünk nagyon jó hír, hogy “Lake Malice” elnevezésű turnéjuk keretében a Barba Negrában koncerteznek november 10-én.
Két év után új albumon dolgozik a Hooligans
A megjelenés még idén várható, de már itt az első új dal. A ‘Zártosztállyal’ merőben új vizekre evezett a csapat, így kérdés, hogy továbbra is marad-e a karcosabb hangzás, vagy ezúttal merőben más arcát ismerhetjük majd meg a Hooligans-nek.
Megáll az idő a Turbinában – közös koncertet ad a Balaton és a Belmondo
A Víg Mihály alapította Balaton és Czutor Zoltán Belmondo nevű zenekara a VIII. kerületi Turbina Kulturális Központban 2023. november 10-én, pénteken lép színpadra. Az eseményen a Balaton egykori énekese, Méry Péter író is szerephez jut.
Koncz Zsuzsa jövőre az Arénában: Jelbeszéd 2.0
Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.
Új vlogot kapott a stoner/rock színtér: Stonerforgács
Közös új videómagazint indított a Stonerblog és a Fémforgács.
Luxemburgban díjat kapott a borsodi rappersrác történetét elmesélő film
Elnyerte a CinÉast fesztivál ifjú tehetségeket méltató Young Talents díját a borsodi dadogó rapper drámája, a Larry című magyar film.
Mike Oldfield is triplázik Magyarországon
Igaz, nem a Puskásban és nem egy helyen: de negyedszázad távollét után 2024. február 23-án a Veszprém Arénában, 24-én a debreceni Főnix Arénában, 26-án pedig a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet zenésztársaival.
Ed Sheeran a Puskás Arénában!
2024-ben Ázsiában és Európában koncertezik Ed Sheeran a rekordokat döntögető „+ – = ÷ x” Matemathics Tours produkciójával, melynek keretén belül 2024. július 20-án a Puskás Arénában fog fellépni.
James Arthur végre megérkezik a Barba Negrába
2024. február 25-én Budapestre érkezik az egyik legkiválóbb brit énekes-dalszerző, James Arthur. A zenész legfrissebb, Bitter Sweet Love című új albumának turnéjával érkezik majd a Barba Negra színpadára.
Hobo levadássza az Arénát
A vadászat című, mára már ikonikus album 1984-ben jelent meg., jövőre ünnepli 40. évfordulóját. A születésnapot 2024. február 10-én az Arénában üli meg Hobo.
A Sziget történetének első gyerekzenekara is ott lesz a Turbina tininapján
Az alsó tagozatosokat és szüleiket éppúgy a Vajdahunyad utcába várják, mint a felsőbb évfolyamosokat: a kicsiknek játékos foglalkozást szerveznek, míg a nagyobbakkal Mehringer Marci, a MEHGRINGER zenekar frontemberre beszélget.
Ma még közlekedik a bulivillamos!
Budapest 150. születésnapja alkalmából tizenkét év után újranyitott a Merlin Színház, az emberek birtokba vehetik a Városháza udvarát, valamint sétány nyílik a Károly körút és a Városház utca között. S persze a tavaly népszerűnek bizonyult bulivillamos is kiáll a remízből.
Slash visszatér!
2010-ben a csillebérci Metálfeszten léptek fel, most újra Budapesten fog zúzni az andorrai zenekar
A téli klubszezon végének legvadabb metálbuliját az andorrai Persefone szállítja, akiket a Hypno5e, a Stellar Circuits és a Lampr3a társaságában február 22-én, az Analog Music Hallban csíphettek el.
Először koncertezik Magyarországon a Take That
Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be a Budapest Park színpadát.
Megvan az Upbeat Best New Talent díj nyertese
Két magyar is szerepelt a kiválasztott tíz előadó között, a szakmai zsűri csaknem száz produkció közül választotta ki a legjobbakat. A legeslegjobb azonban idén egy észak-macedón énekesnő lett: Zarina Prvasevda az Upbeat Best New Talent díj 2023-as nyertese.
Koncz Zsuzsa: Jelbeszéd – 50 évvel később
Koncz Zsuzsa folytatásdallal és teljes újrahangszereléssel ünnepli a Jelbeszéd című lemez 50 éves jubileumát. A felújított anyagra két régi dal eddig kiadatlan változata, valamint egy vadonatúj felvétel, a Jelbeszéd 2.0 is rákerült.
Zsebre rakták az idén 50 éves, legendás LGT-albumot – Na Bummm…!
Pénzes Máténak még a gyerekkorába visszamenő, mély kapcsolata van az LGT dalaival. Ezt az alapélményt gondolta újra és helyezte mai zenei környezetbe Pénzes Máté és a Zseb néven.