via kultura.hu => eredeti post link
Édes és ízes szavunk egy tőről származik, előbbi jelző az anyanyelvhez való elszakíthatatlan köteléket hangsúlyozza, a második pedig azt a nyelvi örömöt, amit a nyelvváltozatok különleges aromájának felismerése kelt.
A palóc nyelvjárást könnyen azonosítjuk jellegzetes ā hangjáról, vagy a moldvai nyelvjárást a hasonulás nélküli ragozásról (kenyérvel, borval). Mindannyian ismerünk tájszókat, de a tájnyelvek képi erejéről, stilisztikájáról talán kevesebb szót ejtünk. Ha mégis, leginkább irodalmi nézőpontból (pl. Mikszáth, Móricz vagy Tamási Áron stílusának tájnyelvi összetevőiről).
Pedig önmagában, irodalmi áttételek nélkül is érdemes belekóstolni a tájnyelvek metaforikus fordulataiba, nyelvi alakzataiba, jellegzetes hangszimbolikájába.