via kultura.hu => eredeti post link
Kilencvenkét évet élt, s noha gazdag és eredményes élet volt ez a kilencvenkettő, az élet iránti rajongásában szerette volna elérni azt a még magasabb kort, amit neves rokona, a szabadságharc tábornoka, Görgey Artúr megélt. Küzdött a betegséggel, hitte, hogy a szép tavaszban majd kiülhetünk a toscanai szépségű solymári kertbe, és diskurálhatunk egy pohár vörösbor mellett színházról, könyvekről, barátokról, múltról, de két hete, amikor utoljára beszéltünk telefonon, éreztem gyengülő hangjában a búcsúzást… Elment, és most már ő is hiányzik nemzedékünk sorából.
Artúr. Neki
is ez volt a keresztneve, de az ős iránti tiszteletből a Gábort választotta