via librarius.hu => eredeti post link
A trafóház az Obsitos tér legszélén állt. Sasa félt tőle, de mindig muszáj volt elsétálni mellette, amikor anyuval az óvoda felé mentek. Jó lett volna másfelé nézni, de valahogy soha nem tudott. Zömök épület volt a trafóház, piszkosfehér falán mindenféle rejtélyes cirádával, meg olyan firkákkal, hogy mocskos ute, meg Reginek jó sege van Gyuri!, így felkiáltójellel.
Ha Sasa hangosan felolvasta őket, anyukája csak az orra elé dünnyögött, hogy na, ezért aztán volt értelme iskola előtt megtanulni a betűket. Nem magyarázta el, mit jelentenek az írások, amitől Sasa csak még jobban húzódozott a trafóháztól. Mintha nem lenne elég az is, hogy olyan, mint egy ház, de nincs ablaka.
Nem is szeretett erre a játszótérre járni, mindig kérte anyut, hogy inkább villamosozzanak el az Öv utcáig. Ott tényleg tudott a mászókára, hintázásra figyelni, meg a gyerekek is kedvesebbek voltak. Most viszont nagymama vigyázott rá, aki ezt nem tudta, igaz, ő soha nem vitte egyik játszótérre sem Sasát. Mi ketten is jól el tudunk játszani, mondta mindig, és tényleg, ő még kinevetavégénezni is leült Sasával, amit anyu nem szeretett.