Azelőtt csak négy-öt barátom volt, mára azonban a Facebook-nak köszönhetően baráti köröm jelentősen kibővült. Olvass bele!
Archívum címkék: + Próza
A könyvelő temetése – Egy sárga rózsa, meg két fehér
Vera temetésére azért vett sárgát, mert azt gondolta, hogy a generációjuk életérzését legjobban a sárga rózsa fejezi ki. Olvass bele!
A sztárijgrádi csoda
A sztárijgrádi csoda című novellát Lackó Gábor írta, amely írás egy kereszt egyfelől kalandos, másfelől csodás megkerüléséről szól. Olvass bele!
B. elment, nincs többé
Néhány héttel ezelőtt közöltünk egy nagyobb részletet az Örök élet meg egy nap című naplóból, amely akkor Oravecz Imre: alkonynapló című könyvéről készült naplóbejegyzéseket tartalmazta. Most a legfrissebb bejegyzést olvashatjátok. 2024. Március 26. – 103,8 kg B. régi ismerős itt Bogláron. A télen találkoztam vele egy üzletben, egy cetlit tartott a kezében, a másikkal a […] Olvass bele!
Anyut újra deportálták
Álmomban anyut másodszor is deportálták. Úgy ötven évvel az első után. A tágas teremben (kopár vasúti várónak tűnt) nem is voltak olyan sokan. Anyu arcán leírhatatlan, felfoghatatlan, végzetes, végletes, végtelen kétségbeesés ült. A valóságban akkor láttam ehhez hasonlót, mikor mentő vitte a kórházba, ahonnan soha nem tért haza. Most, itt, a váróteremben egy ő korabeli, […] Olvass bele!
Ezt éled át, ha egyedül maradsz az erdő mélyén
Mit üzen az erdő? Kérdeznék erről egy hangosan kopogtató harkályt, de most épp nincs itt, így csak a fák susogását hallgatom. Olvass bele!
Mit üzen az ég?
Valahol Ausztriában, benne a délutánban, egyedül a tájban. Mit üzen az ég? Talán egyáltalán semmit. Talán valami rendkívülit. Olvass bele!
A fiú, akinek Budapest mentette meg az életét
Borús gondolatai elszálltak, és őszinte rácsodálkozással nézte a szemei elé táruló látványt, mintha csak először látná Budapest fényeit. Olvass bele!
Abszurd álom pecsenyével és ajándéksíppal
Juhász Sándor novellájában egy kosárlabda-bíró, aki harminc éve nem vezetett meccset, egy abszurd álom mélyén találja magát. Olvass bele!
Erről az ablakról még senkinek nem beszéltem
Tetőablak
41 éves vagyok, 6 éve itthonról dolgozom. Tapasztalataimat a külvilágról, és élményeim jelentős részét a televízión és az interneten keresztül szerzem. A forrásaim egyik része fikció – filmek, sorozatok -, másik része közelít a valósághoz – híradók, dokumentumfilmek -, persze csak közelít, hiszen tisztában vagyok vele, hogy ezek születésénél is szempontok, érdekek és kényszerek bábáskodnak.
Szociális életemet az erre kialakított platformokon élem. Ritkán mozdulok ki itthonról, nem vállalkozom hosszabb utakra, de naponta kiviszem a szemetet, és rendszeresen elugrom a sarki ABC-be, ahol beszélgetek Kati nénivel, az elárusítónővel. Szeretem, hogy minden nap ő áll ott. Meg akartam kérdezni tőle, miért dolgozik minden egyes nap, még hétvégén is, de attól tartok, ha megkérdezem, szabadságra megy.
Hihetetlen történetek 1. – A focipálya megmozdul
Szürke, esős nap volt, de estefelé vörösleni látszott az égbolt vékonyan. Hazafelé bandukoltam a hársfaillattal terhelt lombok alatt, és arra gondoltam, mennyi idő eltelt azóta, hogy ezeken az utakon járok, de semmi emlékezetes nem maradt meg belőlük.
Ott álltam a kedvenc focipályám sarkán, ahol, úgy terveztem, hosszú délutánok meccsei várnak ránk. De még csak labdába sem rúgtam.
Leültem a pálya melletti padra, igaz, kissé vizes volt, de az esőkabátomat magam alá gyűrtem. Néztem a zöld gyepet, az üres pályát, és óhatatlanul cselező játékosokat képzeltem bele. Kötényt, kapufát, ilyesmiket.
Előző életünk vége
A tavaszi nap kedvesen sütött be az autó ablakán, Áron hunyorogni kezdett, és a kesztyűtartóból elővette a napszemüvegét. A friss levegő cirógatta a bőrét, keserűen arra gondolt, régen mennyire szerette ezt az érzést. Ezeket a napokat. Amikor Paulával megvették az év első fagyiját, és a kislánynak újra meg újra meg kellett tanítani, hogyan nyalja úgy a gombócokat, hogy azok nagy része ne folyjon végig a karján. Áron maga is odáig volt a tavaszért mindig, megkönnyebbülés volt minden évben ez az időszak, a vizsgák után jöhettek a balatoni kirándulások, az átmeneti szabadság, a sátorban alvás és a jéghideg fröccsök.
Megrázta a fejét, mint aki el akar űzni valamilyen gondolatot, felhúzta az ablakot, és kiszállt a kocsiból.
A napi 10 óra munka értelmét már nem látta úgy, mint az előző években. Medence Paulának, nyaralás Paulával, Ritával. Mindig akadt valami, ami miatt érdemes volt többet hajtani, bent maradni még munka után, korábban jönni reggel. De ez a tavasz most más, és nagyon úgy tűnik, nem is lesz már olyan sosem, amilyen régen volt. A napjain, akár valami porréteg a bútorokon, ült egy különös szín, leginkább szürke – amitől fakó és egyhangú mind, legyen az hétköznap vagy hétvége. Tette a dolgát, de a lelkesedése megkopott. Fáradt lett.
„Bedobtak a mély vízbe” – Shrek Tímea az otthon békéjéről
„Az otthon az, ahol béke van” – hallottam tőled egy videófelvételen. Mivel 2023 januárjának végén faggatlak, a dolog szomorúan aktuális, hiszen Kárpátalja a háborút nyögő Ukrajnához tartozik. Hogyan tudott otthonod maradni Kárpátalja és Beregszász most, hogy nincs béke?
Nekem sohasem lesz más hazám és szülőföldem. Beregszászban nőttem fel, mindig is itt akartam élni. Volt választásunk, döntöttünk. Házam, udvarom, kertem és otthonom bárhol lehet a világban, ezek csupán materiális dolgok. Ám az igazi Otthonom mindig itt lesz. Kárpátalja még mindig, a szó legszorosabb értelmében is a béke szigete. Az elmúlt évtizedek során már beleszoktunk vagy inkább hozzászoktunk a magyarokat érő támadásokhoz, de amíg nem lőnek, addig még mindig azt mondom, hogy nyugalom van. Igyekszünk tovább tenni a dolgunkat, az asszonyok a férfiak munkáját is elvégzik, s mivel türelmes és békés nép vagyunk, kivárjuk, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége.
Prózádban nem kifejezetten békés, idilli otthonokról és élethelyzetekről írsz. Novelláidat a kilátástalan nyomor, az anyagi és szellemi értelemben vett mélyszegénység jellemzi. Hogyan váltál megrázó gyereksorsok ismerőjévé, drámai életek krónikásává?
Csak egy szál lopott könyv
– Tényleg, te voltál már rühes? – kérdezte a fiú teljesen komolyan, érdeklődő arccal. Annyira meglepett a kérdése, hogy még nevetni is elfelejtettem. Voltam már pár randevún életemben, mindig nagyon szórakoztatott, hogy a fiúk mivel kezdik a beszélgetést.
Helyet foglalunk, zavartan igyekszik irtó udvariasan viselkedni mindenki, és felteszik a kérdést, hogy „Milyen zenét szeretsz?”, „Voltál már Amerikában?” vagy valami hasonlóan izgalmasat. De rüh?
Eleve el sem akartam menni a randira. A magas, borostás sráccal a főiskolás buliban navigáltak össze az ismerőseink – már ott sem tetszett nekem, valamiért nem bíztam benne.
A Szás elvtárs bemutatta, mi a lélekjelenlét
Lélekjelenlét!
Szemelvény az előfelvételisek fejtágításaiból.
A Főtörzs elvtárs foglalkozásáról:
Karácsonyi randevú
Kovács Bodor Sándor írása
A fiú és a lány a szökőkutat nézték. A kör alakú medence közepén egy kőből rakott kúp állt, innen tört föl a víz a magasba, tavasztól őszig. A medence belső pereméről a középpont irányába egymástól szabályos távolságokra csövek álltak ki, ezekből vékony sugarú víz spriccelt a kúp irányába. Most azonban, a tél kezdetén csak egy magányos, mondhatni fölösleges objektum volt, amit valaki ott felejtett a város parkjában. Körülötte emberek jöttek- mentek, magukra akasztott táskákkal, szatyrokkal, mások zsebre tett kézzel, hajadonfőtt, fázósan vagy kimelegedve, elszántan vagy különösebb cél nélkül őgyelegve. A fiú tizenhat, a lány tizenhárom és fél éves volt.
– Miért hívtál ide?- kérdezte a lány fázósan, átkarolva magán zöld színű nagykabátját. Alatta kockás szoknyát viselt és sötét harisnyát, nyakában piros sálat. – Igaz délelőtt van, de még vásárolnom kell néhány ajándékot a bátyáimnak, holnap már karácsony lesz, tudtad?
Mit csinálnak az írók, amikor nem írnak?
Amikor nem írok
A népszerű amerikai irodalmi portál, a Lithub elindított egy új sorozatot: When I’m Not Writing. Amikor nem írok. Remek gondolatok íróktól, amiben arról mesélnek, hogy mit csinálnak akkor, amikor nem írnak. Bepillantást ad az életükbe, különös hobbikba és időtöltésbe. Van, aki bokszolni jár, vagy úszni, van, aki viszont különleges ruhadarabokra vadászik szenvedéllyel. Van, aki játékos kreatív kis makettek készít, de olyan is előfordult, aki a bikaviadalok hős torreádori szerepére készülve trenírozza magát, szóval eltérő tevékenységek, de mégis olyanok, amiket érdemes megismerni. Azért is figyelemreméltó, mert ahogy az írók mesélnek róla, azt egyfajta különös érzékenységgel és finomsággal, magával ragadó és inspiráló tudatossággal teszik. Ebből jött tehát az ötlet, hogy én is megosszak egy érdekességet a szabadidős tevékenységemből a Librarius olvasóival.
Jópár éve már, hogy megjelennek írásaim itt a Librarius portálon, eljött azonban az idő, hogy felhúzzam könyvtárszobám ablakán a redőnyt, beengedjem a fényt és a kíváncsi tekinteteket, majd elmeséljem mindazt, mit is csinálok akkor, amikor abbamarad a billentyűzet halk kopogása. Leteszem hát a kedvenc kávésbögrém, az íróasztaltól pedig átülök a kényelmes fotelbe, és belekezdek a történetbe.
Hogyan csábítsunk el egy sebészt?
Életem legjobb része volt a legrosszabb
– Gondolt már arra, hogy elutazik messzire?
Bertát először megdöbbentette a sebész kérdése, aztán jött a szokásos villámcsapásszerű érzés, amikor megértette: ugyanazt gondolja ez a doki is, amit a többiek szoktak, csak ő még bunkóbban közli. Nem hiszi el neki, hogy beteg. Csakhogy ő már nem az a nő, aki ilyenkor megszégyenülve támolygott ki a rendelőből, dühösen és megalázottan, és már akkor sírt, amikor átlépte a küszöböt.
Három nap egy összeroncsolódott autóban
Kilián Sanna: Egy képen sem voltál rajta
A nevem Laura. Egy erdőben ülök az autómban – balesetem lehetett, de az egészből nem emlékszem semmire. Hallom, ahogy kicsit arrébb kocsik járnak az úton, de nem tudok segítséget kérni, mert az egyik lábam beszorult. A fáktól nem lát engem senki, a duda nem működik, a telefonom pedig elrepült az ütközéskor. Szörnyen félek, megsérültem, fájdalmaim vannak és várom, hogy valaki rám találjon, de igazából nem keres engem senki.
Az egyetlen ember a világon, akinek hiányzom, az a féléves kislányom, akit otthon hagytam egyedül. Fél órára akartam elmenni, amíg Fanni alszik, mert nem bírtam már folyamatosan együtt lenni vele. Én tíz évig csak egyedül voltam, a magány az egyik éltetőerőm – és most ezzel veszélybe sodortam őt. Nem sikerül kiszabadítanom a lábam, így azt teszem, amit máskor is, amikor félek: hangosan beszélek hozzád, egyetlen barátom, és egyetlen szerelmem. A csodás kislányunk édesapjához – nem érdekel, hogy már hónapokkal ezelőtt meghaltál.
Hogyan készült az a bizonyos Puskás öcsi-fotó?
Váratlan boldogság
A nemzetközi játékvezetői tanfolyamon akadtunk össze. Nyoma sem volt rajta feszültségnek, ami majdnem mindannyiunkon látszott. Mégiscsak itt dőlt el, hogy a következő években ki vezeti az európai kosárlabda mérkőzéseket. Magabiztosan tett megjegyzéseket mindenre, ami kétséges lehetett a tananyagot tekintve. Persze mindenki mindent tudott, mivel már évek óta vezettük a hazai mérkőzéseket, tehát csak a nemzetközi miliő és az idegen nyelv zavarhatott bennünket.
A szünetekben sokat beszélgettünk, próbáltuk megváltani a kosárlabdavilágot, kerestük a nemzetenként hasonló és különböző dolgokat saját hobbinkban. Később a többiek elmondták, civilben katonatiszt, ami látszott is a viselkedésén. Össze is barátkoztunk, mert életkorban mi voltunk egymáshoz közelebb a többi fiatal között.