Best WordPress Hosting
 

A stílus varázslója – Guy de Maupassant fordulatos élete

A Dieppe közelében fekvő Chateau de Miromesnilben született 1850. augusztus 5-én. Apja nagyvilági ember, anyja bátor, független szellemű nő volt, aki fiát az élet szépségére és csodálatára nevelte. Maupassant-t az yvetot-i papi líceumból kicsapták, így a szabadabb szellemű roueni kollégiumban tanult tovább. Párizsban jogot hallgatott, közben részt vett az 1870-es, katasztrofális francia vereséggel zárult francia-porosz háborúban. Dolgozott a Tengerészeti, majd a Közoktatásügyi Minisztériumban, szabadidejének java részét a Szajnán töltötte úszással és csónakázással, barátok és gyakran prostituáltak társaságában.

A kezdő Maupassant-t Gustave Flaubert vette pártfogásába, aki fiatalon reménytelen szerelmet táplált Maupassant anyja iránt. Flaubert olyan jeles íróknak mutatta be a fiatalembert, mint Zola, Turgenyev és Henry James, de kíméletlenül kritizálta is műveit, és csak egy-egy cikk megjelenését „engedte” számára, akkor is álnéven. A fordulópont 1880 áprilisában következett be, amikor – Zola szerkesztésében – megjelent a Médani esték című kötet, hat fiatal író egy-egy novellájával a francia-porosz háborúról. Maupassant írása, A Gömböc messze kiemelkedett a többi közül, és még a szigorú Flaubert is mesterműnek nevezte. A Gömböc sikere után Maupassant otthagyta a minisztériumot, bezárkózott szobájába, és teljesen az írásnak szentelte magát, a Gil Blas, a Figaro és a Le Gaulois című újságban temérdek karcolata és cikke jelent meg.

1880 és 1890 között mintegy háromszáz novellát, hat regényt, három útikönyvet és egy verseskötetet adott ki. Ekkor jelent meg A Tellier-ház, a Fifi kisasszony, A szalonka meséi, a Holdvilág, A Rondoli lányok, az Horla, A rózsalegény és A haszontalan szépség című novelláskötete, az Egy asszony élete, A szépfiú, a Péter és János, a Mont Oriol és az Erős, mint a halál című regénye.

Hihetetlen történetek 1. – A focipálya megmozdul

Szürke, esős nap volt, de estefelé vörösleni látszott az égbolt vékonyan. Hazafelé bandukoltam a hársfaillattal terhelt lombok alatt, és arra gondoltam, mennyi idő eltelt azóta, hogy ezeken az utakon járok, de semmi emlékezetes nem maradt meg belőlük.

Ott álltam a kedvenc focipályám sarkán, ahol, úgy terveztem, hosszú délutánok meccsei várnak ránk. De még csak labdába sem rúgtam.

Leültem a pálya melletti padra, igaz, kissé vizes volt, de az esőkabátomat magam alá gyűrtem. Néztem a zöld gyepet, az üres pályát, és óhatatlanul cselező játékosokat képzeltem bele. Kötényt, kapufát, ilyesmiket.

A mélység hangja – Deczki Sarolta Tar Sándorról

Hogyan találkoztál először Tar szövegeivel?

Érdekes, hogy sem debreceniként, sem magyar szakosként nem találkoztam velük. 2002-ben végeztem Szegeden magyar szakon, és el lehetett végezni úgy, hogy nem hallott az ember Tar Sándorról. Odacsapódtam kicsit a DeKon Csoporthoz, és belekezdtem az irodalomelmélet speciális képzésbe is, amely során számos kortárs szerzővel foglalkoztunk, de Tar kimaradt. Azt hiszem, ez sokat elmond a kilencvenes évek elméleti-kritikai gondolkodásáról. Persze máshol, más kritikai fórumokon számon tartották Tart, de az egyetemi tanszékeken uralkodó kritikai diskurzusokban nem volt jelen. 

Így én is csak viszonylag későn, 2003-ban ismerkedtem meg vele, amikor felkértek egy kritikára A térkép szélénről. Akkor elolvastam más köteteit is, és kritikákat róla, és azonnal otthon éreztem magam ebben a szövegvilágban. Beszippantott. Mint Arisztotelész írja, a katarzis a felismerés nyomán jön létre, és én Tar novelláiban felismertem a gyerekkorom világát. A szüleim kocsmát üzemeltettek egy Debrecen környéki faluban, és ott hasonló figurákkal, jelenetekkel, sorsokkal találkozhatott az ember, mint Tarnál. Persze gyerekként ez kevésbé értettem, de a hangulat, az atmoszféra emléke megmaradt bennem.

Halott föld ez – Shrek Tímea kárpátaljai író első kötetéről

Shrek Tímea első novelláskötetét tartom a kezemben. A kemény borítón két, csapdába esett figura: gyerekkorom paraszt nénije és bácsija fekete gumicsizmában, kopottas mellényben, vastag kucsmában és fejkendőben. Csapdájukat maguknak ásták – ezúttal a szó szoros értelmében, hiszen körbeásták, pontosabban körbeásózták magukat. Hová lépjenek tovább? A dolgok bevett rendje szerint az ásózás után – különösen ilyenkor, a tavasz közeledtét lesve – a vetésben és ültetésben, végső soron pedig a kizöldülésben, a termésben és az életben reménykedünk. Ám a kép alatt ott áll a kiábrándító cím: Halott föld ez.

De hát mitől halott? Létezik, hogy semmi sem él meg itt; hogy üres, mint amilyennek a sivatag a szárazság hosszú hónapjai alatt tűnik? Soha nem is volt eleven, vagy csak később hintették be sóval, ahogy az ószövetségbeli Sikemet és a legendák Karthágóját? Éppenséggel egyiket se állíthatnánk róla. Hiszen terem itt százféle alak, ezernyi lény. Ám ahogyan a fák, úgy a föld is a gyümölcseiről ismerszik meg, ezért elsősorban azt vizsgáljuk: ehető-e számunkra, amit kínál vagy sem?

A föld, amelyről Shrek Tímea ír, a nyomorba ájult kárpátaljai cigánytelepek, az úgynevezett táborok nehezen emészthető gyümölcsöket teremnek. Olyanokat, amelyeket nem szívesen veszünk észre, és amelyek létezéséről szeretnénk megfeledkezni, mert már a puszta gondolatuk is megzavarja hétköznapjaink monoton menetelését. Ha megkóstoljuk őket, elrontják az étvágyunkat, utánuk pedig a cukor is megkeseredik a szánkban, és álmatlanul forgolódunk tőlük. Hát miért akarnánk rendszeresen fogyasztani belőlük?

„Bedobtak a mély vízbe” – Shrek Tímea az otthon békéjéről

„Az otthon az, ahol béke van” – hallottam tőled egy videófelvételen. Mivel 2023 januárjának végén faggatlak, a dolog szomorúan aktuális, hiszen Kárpátalja a háborút nyögő Ukrajnához tartozik. Hogyan tudott otthonod maradni Kárpátalja és Beregszász most, hogy nincs béke?

Nekem sohasem lesz más hazám és szülőföldem. Beregszászban nőttem fel, mindig is itt akartam élni. Volt választásunk, döntöttünk. Házam, udvarom, kertem és otthonom bárhol lehet a világban, ezek csupán materiális dolgok. Ám az igazi Otthonom mindig itt lesz. Kárpátalja még mindig, a szó legszorosabb értelmében is a béke szigete. Az elmúlt évtizedek során már beleszoktunk vagy inkább hozzászoktunk a magyarokat érő támadásokhoz, de amíg nem lőnek, addig még mindig azt mondom, hogy nyugalom van. Igyekszünk tovább tenni a dolgunkat, az asszonyok a férfiak munkáját is elvégzik, s mivel türelmes és békés nép vagyunk, kivárjuk, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége.

Prózádban nem kifejezetten békés, idilli otthonokról és élethelyzetekről írsz. Novelláidat a kilátástalan nyomor, az anyagi és szellemi értelemben vett mélyszegénység jellemzi. Hogyan váltál megrázó gyereksorsok ismerőjévé, drámai életek krónikásává?

Gerencsér Anna a magyar széppróza napi novellaíró verseny győztese

A február 18-án tartott telt házas gálaest vendégeit Pataki András művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár, valamint Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke köszöntötte. Az est hagyományainak megfelelően egy kalapból kihúzták a novellák alapjául szolgáló témát, amely ez alkalommal Jókai Mór A bűntárs regényének címe lett. 

Amíg a verseny résztvevői, Döme Barbara, Gerencsér Anna és Juhász Kristóf egy különteremben írták novelláikat, Erős Kinga és Bíró Gergely szerkesztők Völgyi Tóth Zsuzsa kérdéseire válaszolva bemutatták a magyar széppróza napjára megjelent Az év novellái 2023 antológiát, amelyben harmincöt szerző írásai szerepelnek, akik közül a legfiatalabb Sarnyai Benedek Máté 25 – akinek novelláját Tallián Mariann előadásában hallhatta a közönség –, míg a legidősebb szerző, Marosi Gyula 82 éves. 

A bemutatót követően a Tálas Áron trió és Szalóki Ági koncertjét élvezhette a közönség. Amíg a zsűri tanácskozott, Dányi Krisztián színművész felolvasta a versenyzők írásait. A zsűri tagjai voltak: Mezey Katalin Kossuth-díjas író, költő, Szilágyi-Nagy Ildikó író, a korábbi évek egyik versenyzője (2020), az Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatója, Toót-Holló Tamás író, irodalomtörténész, a Magyar Nemzet főszerkesztője, Nagy Koppány Zsolt József Attila-díjas író, a 2018-as verseny győztese, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia projektvezető helyettese és Szentmártoni János Magyarország Babérkoszorúja díjjal kitüntetett költő, a Magyar Írószövetség elnökségi tagja. A nagyon szoros versenyt, melynek során három kiváló novella született, Gerencsér Anna író nyerte. 

Lucy Maud Montgomery: Anne karácsonya

Ezt a könyvet karácsonyi hangolódós olvasmánynak választottam ki a könyvtárban  és tökéletesen hozta a tőle elvárt élményt és történeteket. Azt a békés, bájos hangulatot, amit az Anne könyvekben is kaptam a szerzőtől, megtaláltam ezekben az ünnepi novellákban is. 

A könyv előszavából megtudjuk, hogy Lucy Maud Montgomerynek 1972-ben előkerült egy tizenkét kötetre rúgó novellagyűjteménye, melyre Rea Wilmhurst, könyveinek későbbi szerkesztője, az írónő nagy rajongója bukkant rá. A fia segítségével, – aki egy felsorolást is átadott Rea Wilmhurst-nek -, azonnal kutatásba kezdett, hogy megkeresse azokat az írásokat és novellákat is, amelyeket a szerző sosem tett bele egyik könyvébe sem.

Három év alatt 500 ilyen novellára bukkant. Ezek nagy része magazinokban jelent meg, amely lapok karácsonyi, ünnephez illő történeteket rendeltek meg a szerzőtől. 

„A tematika adott volt: vidéken élők történetei a gyerekektől az idősekig” – Kiss Ottó költővel beszélgettünk

2011-ben jelent meg utoljára A másik ország címmel felnőtt regényed, miközben a gyerekkönyveidet folyamatosan publikáltad. Hiányzott már a klasszikus novellák világa?

Mindig a téma felől közelítek, mi az, amit meg szeretnék írni. Csak azután látszik, hogyan tudom megcsinálni: mesében, gyerekversben, felnőtt prózában. Többnyire több szövegen dolgozom felváltva, ritkán írok kampányszerűen ugyanabban a műfajban, műnemben, így aztán ezek a novellák is évtizedek alatt gyűltek össze, illetve pontosabban: mostanra érett meg bennem az, hogy az évtizedek alatt összegyűlt novellákból egy válogatást készítsek. És az is csak mostanában, már a hatvanhoz és a pálya végéhez közeledve vált előttem is világossá, hogy felnőttprózában közelebb áll hozzám a novella, a novellafüzér, mint a regény.

Valamiért elterjedt, hogy IBBY, azaz Az év gyerekkönyve díjat kapott volna a legsikeresebb könyved, a Csillagszedő Márió, de ez nem volt igaz, ezt többször elmondtad már. Mi volt a legnagyobb félreértés veled kapcsolatban a pályafutásod során?

Rényi Ádám: A bezzeggyerek és más felnőttmesék

 

Az Osztálytalálkozó és más mesék… után nem volt kérdés, hogy Rényi Ádám új novelláskötetét is el szeretném olvasni. A könyv beváltotta a hozzá fűzött reményeimet. Sőt! Még annál is jobb volt. Nagyon bírtam ezeket a rövid, vicces, hol abszurd, hol teljesen hétköznapi, hol egy kicsit szürreális, hol pedig kritikus történeteket. 

Nagyon-nagyon jól szórakoztam és mivel egy hosszú utazásra vittem magammal, még a férjemnek is felolvastam hangosan, míg ő vezetett. Így ketten derültünk a novellák csattanóin, ketten hatódtunk meg és együtt bólogattunk a kritikus, mai politikai helyzetet kigúnyoló írásokon. 

Mester Györgyi: 44

Mester Györgyi novelláskötetei nekem olyanok már, mint egy régi, jó ismerős. Szeretem a szerző közvetlen, egyszerű stílusát, amellyel leírja meglepően végződő történeteit.

Talán már írtam más novelláskötete esetében is, hogy gyakran eszembe jutnak Road Dahl Meghökkentő meséi, amikor Györgyi írásait olvasom. Nemrégiben olvastam az Állati című könyvét, amelyben minden történetét állatok köré szőtte, nem ritkán meglepő csavarral.

De még mindig tud meglepetést szerezni, ugyanis ennek a kötetnek a fülszövegében meglepve láttam, hogy Mester Györgyi rendőrként dolgozott egykor, tehát nem áll távol tőle a krimik és bűnügyek világa.

Ahogy Jakarta utcáit járjuk a főnökkel

Gadogado

A Főnökkel a szálloda halljában találkozunk. A liftből kilépve megint megcsapja az orromat az a jellegzetes illat, ami itt terjeng, és amiről most sem tudom megállapítani, hogy tisztítószer vagy illatosító. Mindenesetre édeskés, nagyon erős, soha máshol nem éreztem még ilyet, és talán nem is fogok. A Főnök a hullámvonalú kanapén üldögél, valami helyi újságot lapozgat, mielőtt meglát engem, na meg a nyugtalanságot az arcomon.

– Baj van – mondom neki rögtön. – Főztem a szobában egy teát, de elfelejtettem, hogy itt nem iható a csapvíz…

Ház ablak nélkül

A trafóház az Obsitos tér legszélén állt. Sasa félt tőle, de mindig muszáj volt elsétálni mellette, amikor anyuval az óvoda felé mentek. Jó lett volna másfelé nézni, de valahogy soha nem tudott. Zömök épület volt a trafóház, piszkosfehér falán mindenféle rejtélyes cirádával, meg olyan firkákkal, hogy mocskos ute, meg Reginek jó sege van Gyuri!, így felkiáltójellel.

Ha Sasa hangosan felolvasta őket, anyukája csak az orra elé dünnyögött, hogy na, ezért aztán volt értelme iskola előtt megtanulni a betűket. Nem magyarázta el, mit jelentenek az írások, amitől Sasa csak még jobban húzódozott a trafóháztól. Mintha nem lenne elég az is, hogy olyan, mint egy ház, de nincs ablaka.

Nem is szeretett erre a játszótérre járni, mindig kérte anyut, hogy inkább villamosozzanak el az Öv utcáig. Ott tényleg tudott a mászókára, hintázásra figyelni, meg a gyerekek is kedvesebbek voltak. Most viszont nagymama vigyázott rá, aki ezt nem tudta, igaz, ő soha nem vitte egyik játszótérre sem Sasát. Mi ketten is jól el tudunk játszani, mondta mindig, és tényleg, ő még kinevetavégénezni is leült Sasával, amit anyu nem szeretett.