via kultura.hu => eredeti post link
Hosszú utat kellett végigjárnia, míg elindulhatott a színészi pályán: volt bojtár, címfestőinas és munkás is. Az 1930-as években Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába járt, majd hosszú évekig vidéken játszott, mielőtt a fővárosba szerződött volna. 1939-ben a Belvárosi Színházban mutatkozott be, Észak-Erdély visszacsatolása után Kolozsvárra került az ottani Nemzeti Színházhoz. 1945-ben a budapesti Nemzeti Színház szerződtette, 1949-ben három évre visszatért a Belvárosi Színház társulatába, majd 1952-53-ban ismét a Nemzetiben játszott. Színházi pályafutásának következő állomásai: a Magyar Néphadsereg Színháza, az Ifjúsági Színház, 1963-tól a Miskolci Nemzeti Színház, 1968-ban a győri Kisfaludy Színház.
Görbe János sovány, csontos alkata megnőtt, kissé rekedtes hangja áttüzesedett a színpadon, még az epizódszerepekben is,
mint Balga (Csongor és Tünde), Petur (Bánk bán), Alekszej matróz (Optimista tragédia). Hitele és embersége volt minden szavának, amikor a küzdő és szenvedő sorba taszított egyszerű embereket ábrázolta. Alakításainak életszerűsége gondos szerepelemzés, az alakok tulajdonságainak alapos kibontása révén valósult meg színpadon és filmen egyaránt.