via kultura.hu => eredeti post link
Ha valakit az ötvenes években előnytelen származása miatt nem vettek fel egyetemre, legfeljebb jelentkezett a Pedfő (Pedagógiai Főiskola) orosz szakára, vagy egy másik főiskolán gyógypedagógusnak, és ott szerezhetett diplomát. Így járt Gyurkovics Tibor is a piarista érettségije után. (Az sem volt jó pont, hogy apja jogász volt és a háború alatt a Kenyérgyár igazgatója.) Amikor szelídebb lett a rendszer, elvégezhette a bölcsészkaron a pszichológiát, de addig külvárosi iskolában tanította a nehéz sorsú gyerekeket. Ez, meg később az Országos Ideg-és Elmegyógyintézetben töltött pszichológusi munkája során szerzett élménye elmélyítette benne az élet peremén élők nyomorúsága iránti együttérzést.
Verseiben, novelláiban, regényeiben és drámáiban az emberi kapcsolatok végtelen változatában felizzik a szeretet bilincsében élő, abból szabadulni akaró, de máris újabb szeretet-bilincset kívánó, bilincsben és bilincs nélkül egyaránt szenvedő ember.
Nagy Jézus-hívő volt, jellemző a vele való azonosulási vágyra, hogy a hetvenes-nyolcvanas években a Magyar Nemzetben megjelent tárcáit Jezovicsként jegyezte.