via kultura.hu => eredeti post link
A 76 éves Bródy János egyáltalán nem akarta, hogy portréfilm készüljön róla, pedig abban nincsen kérdés, hogy személye alapos és izgalmas feldolgozásra érdemes. De ha valaki Surányi András Vallomások című 90 perces „portrévázlata” alapján akarná megismerni az Illés és a Fonográf gitáros-dalszerzőjét, aki nem mellesleg több mint negyvenéves szólókarriert tud maga mögött, nagy bajban lenne.
Ez a film nem az életmű egybefüggő, aránytartó bemutatása vállalkozik, nem is több egy hosszú interjúnál.
Bródy feleleveníti az elmúlt hatvan év legjobb dalait, amelyeket máig játszik – Az utcántól a Filléres emlékeimen át az Ezek ugyanazokig –, és kisebb-nagyobb lelkesedéssel beszél a korról, az államszocialista rendszer viszonyairól, 1956-os élményéről, amit gyerekként élt át, s ahogy eljut legújabb dalaiig, köntörfalazva, a verdiktet elhallgatva a rendszerváltás kudarcáról is. Minél többet beszél és minél többet látunk a bejátszott koncertfelvételekről, annál erősebb a vágy, hogy az érintett témákat és eseményeket egy jól szerkesztett, több forrásra támaszkodó, több interjúból összeállított dokumentumfilmben is láthassuk.