A self-made man, aki hosszú évek küzdelmes munkájával, önérőből küzdi fel magát a társadalmi ranglétra csúcsára, klasszikus amerikai történet. Sylvester Stallone élete és karrierre talán az egyik legemblematikusabb példája ennek a történetnek, részleteit pedig a Netflixre frissen felkerült Sly című dokumentumfilm kívánja előttünk feltárni. Vagy legalábbis ezt gondolnánk róla, de amit kapunk az inkább egy […]
The post Amerikai Sziszifusz – Sly appeared first on Filmtekercs.hu.
A sportújságok címoldaláról a bűnügyi tudósítások élére került 2022 tavaszán Boris Becker: az egykori világelső teniszezőt, minden idők legfiatalabb wimbledoni bajnokát ugyanis csődbűntett miatt börtönbüntetésre ítélték Angliában. A sokak által irigyelt magasságokból a köztörvényes bűnözők közé sodródó Bombázó tragikus sztorija természetesen a filmipart is megihlette: az Apple TV+ kétrészes portréfilmje, a Boom! Boom! A világ […]
The post Aki a sikert és a kudarcot is bátran állja – Boom! Boom! A világ Boris Becker ellen appeared first on Filmtekercs.hu.
Nádas Péter olyan témákról beszél a mintegy egyórás alkotásban, mint az ökológiai katasztrófa, az öngyilkosság, a szerelem és a kultúra.
Az 1984 óta a Zala megyei Gombosszegen élő és dolgozó író monológját a gombosszegi táj asszociatív képei kísérik, otthonáról, kertjéről, a közeli erdőről és az élővilágról, Laurie Anderson világhírű New York-i avantgárd művész zenéjével aláfestve. A Saját erdő egyszerre természetfilm és irodalmi portré, amely egy különösen bizonytalan időszakban tárja elénk egy elmélyült gondolkodó kétségbeeséstől és agressziótól mentes, határozott üzenetét.
A film koncepcióját a koproducer Orsós László Jakab találta ki, a rendező Kárpáti György Mór, az operatőr Pálos Gergely volt. A stáb tavaly júniusban egy hetet töltött Nádas Péterrel Gombosszegen. „Egy időben zajlott a beszélgetés hangfelvétele és a környezetet feldolgozó képek forgatása. Miközben a dolgozószobában, három ülésben folytattunk beszélgetést Nádas Péterrel, a kamera körbejárta a házat, a kertet, a telek melletti erdőt. A beszélgetésre Kalmár Melinda történészt és Simonyi Balázs filmkészítőt és ultramaratonistát kértük fel, azt remélve, hogy radikálisan különböző megközelítésük inspirálni fogja Nádast” – idézte Kárpáti György Mórt és Orsós László Jakabot a produkció sajtóanyaga.
Eredeti cím:Saját erdőMűfaj:magyar portréfilmRendező:Kárpáti György MórZene:Laurie AndersonJátékidő:65 percA film forgalmazója:Cirko FilmHazai mozi bemutató:2023. március 30.
Saját erdő film leírása
A Saját erdő rendhagyó portré Nádas Péter íróról. A filmben egy fegyelmezett, reflektív ember beszél az élet néhány, mindannyiunk számára fontos jelenségéről, mint az ökológiai katasztrófa, az öngyilkosság, a szerelem és a kultúra. Monológját a gombosszegi táj asszociatív képei kísérik, otthonáról, kertjéről, a közeli erdőről és az élővilágról – Laurie Anderson New York-i avantgárd művész ihletett zenéjével. Egyszerre természetfilm és irodalmi portré, amely egy különösen bizonytalan időszakban tárja elénk egy elmélyült gondolkodó kétségbeeséstől és agressziótól mentes, határozott üzenetét.
A filmben egy fegyelmezett, reflektív ember beszél az élet néhány, mindannyiunk számára fontos jelenségéről, mint az ökológiai katasztrófa, az öngyilkosság, a szerelem és a kultúra. Monológját a gombosszegi táj asszociatív képei kísérik, otthonáról, kertjéről, a közeli erdőről és az élővilágról – Laurie Anderson New York-i avantgárd művész ihletett zenéjével. Egyszerre természetfilm és irodalmi portré, amely egy különösen bizonytalan időszakban tárja elénk egy elmélyült gondolkodó kétségbeeséstől és agressziótól mentes, határozott üzenetét.
A film alapját egy többnapos beszélgetés képezi, amit Simonyi Balázs filmkészítő-ultramaraton-futó és Kalmár Melinda történész készített. A film operatőre Pálos Gergely volt, vágója Vághy Anna, a hang Zányi Tamás munkája. Az eredeti koncepciót Orsós László Jakab jegyzi.
Kárpáti György Mórt két nagyjátékfilm rendezőjeként ismerhették meg a nézők. A Jövő nyár (2022) egy gimnáziumi osztály drámatáborában játszódik, és a gyászfeldolgozásról szól. A filmet a tallinni filmfesztivál elismerő oklevelével tüntették ki. A Guerilla (2019) az 1848-as szabadságharc leverése után játszódó történelmi dráma.
A tornasport kiemelkedő alakja 10 olimpiai éremmel a 20. században sporttörténetet írt. Oláh Kata dokumentumfilmje Keleti Ágnes egy évét követi végig, a 100. születésnapjától a 101.-ig.
A sportoló rendkívüli életének mozaikjait a vele készült archív interjúk, naplójának részletei és intim beszélgetések adják a filmben. A gazdag archív anyagot kézzel rajzolt színes animációk egészítik ki. Megszólalnak a sportoló életének tanúi is, többek között volt tornásztársa, fia és izraeli tanítványai.
A portréfilmnek a premierje a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon volt, ahol megkapta a legjobb magyar filmnek járó FIPRESCI (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) zsűri díját. Az országos bemutató előtt a portréfilmet műsorra tűzi a november 30. és december 4. között rendezendő 11. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál.
A 76 éves Bródy János egyáltalán nem akarta, hogy portréfilm készüljön róla, pedig abban nincsen kérdés, hogy személye alapos és izgalmas feldolgozásra érdemes. De ha valaki Surányi András Vallomások című 90 perces „portrévázlata” alapján akarná megismerni az Illés és a Fonográf gitáros-dalszerzőjét, aki nem mellesleg több mint negyvenéves szólókarriert tud maga mögött, nagy bajban lenne.
Ez a film nem az életmű egybefüggő, aránytartó bemutatása vállalkozik, nem is több egy hosszú interjúnál.
Bródy feleleveníti az elmúlt hatvan év legjobb dalait, amelyeket máig játszik – Az utcántól a Filléres emlékeimen át az Ezek ugyanazokig –, és kisebb-nagyobb lelkesedéssel beszél a korról, az államszocialista rendszer viszonyairól, 1956-os élményéről, amit gyerekként élt át, s ahogy eljut legújabb dalaiig, köntörfalazva, a verdiktet elhallgatva a rendszerváltás kudarcáról is. Minél többet beszél és minél többet látunk a bejátszott koncertfelvételekről, annál erősebb a vágy, hogy az érintett témákat és eseményeket egy jól szerkesztett, több forrásra támaszkodó, több interjúból összeállított dokumentumfilmben is láthassuk.
Ül egy férfi egy padon, és mesél. A szüleiről, öt testvéréről, gyerekkoráról, ifjúságáról, a sorkatonaság kijátszásáról, elmegyógyintézetről, zenéről, versekről, barátokról, szerelemről, öt gyermekéről, halálról, munkáról, Tarr Béláról. Közben archív felvételek közvetítik a kádári megtorlás félelemmel átitatott hangulatát, a rendszerváltás szelét, az új élet reményét. Mintha az apánk ülne a padon, és mesélne arról, hogyan lett belőle az, aki. Víg Mihály a róla készült portréfilmben egyszerre narrátor, főszereplő és mellékszereplő. Elbeszélő, hiszen a rendezői koncepció szerint a legfontosabb feladata az volt, hogy 1957-től 2022-ig mindent mondjon el, ami az életét meghatározta. A filmkészítésben jártas művész eleget tett az alkotói kérésnek. Főhős, hiszen a saját sorsáról beszél. Ő áll a középpontban, minden sztorira vonatkozóan az ő élményei a legfontosabbak. De mellékszereplő is, hiszen a sorsát formáló személyek legalább olyan lényeges szereplői múltnak és jelennek, mint a zenész számára a hangszere.
Visszaemlékezéseiből megismerjük a Balaton együttes és az Európa Kiadó történetét, a Hit Gyülekezetének szerveződését és Tarr Béla munkásságának eleven korszakát.
Kécza András rendező ötödik műve klasszikus portréfilm; az a fajta alkotás, amit minden kezdő zenésznek látnia kell, hogy megértse, milyen rögös út vezet a telt házas koncertekig, a saját közönségig és a szakmai elismerésekig. Az Ott torony volt című film tehát tökéletesen megállja a helyét könnyűzenetörténeti dokumentumként.
Az országos mozibemutatót augusztus 25-én koncerttel egybekötött premier előtti vetítés előzi meg a Szeszgyár kertben és a Gólya közösségi térben. Az esemény mindenki számára nyitott és ingyenes, a koncertekre támogatói jegy váltható.
A filmet az újonnan alakult alternatív forgalmazó társulás, a 22.Kontra és a Cirko Film közösen forgalmazza Magyarországon. A Kontra augusztus 25-én, a Szeszgyár utcai közösségi kertben, a szabad ég alatt tartja az Ott torony volt mozipremier előtti vetítését. A film után a közelben lévő Gólya Közösségi Házban zenél Víg Mihállyal együtt a Balaton, őket a Kinetic Erotic együttes és az AZVLM csapatának DJ-szettje követi. További információ itt található.
A filmben a Trabant és Balaton együttesek alapítója, Tarr Béla állandó alkotótársa és a kultikus Sátántangó főszereplője mesél az életéről, az 1980-as és 90-es évek könnyűzenei kultúrájáról és a filmzeneszerzés fortélyairól.
A Magyarság Háza 2020-ban, a Nemzeti Összetartozás Éve alkalmából kezdett bele annak a különleges portrésorozatnak a megvalósításába, amelynek eredményeként aztán ötvenhárom film készült el szerte a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyar emberekről, közösségekről, külhoni alkotók közreműködésével. Egy éven keresztül az Amerikai Egyesült Államok, Argentína, Ausztrália, Csehország, Dél-Afrika, Finnország, Horvátország, Kanada, Magyarország, Nagy-Britannia, Románia, Spanyolország, Svédország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna területén forogtak a kamerák.
Rockzenekar, orvos, színész, apáca, lángossütő, mezőgazdász, házmester, kályhaépítő, cipész, tanár, dúla, jazz- és népzenész, autószerelő, csokigyáros, slammer, pszichológus, festő- és szobrászművész, hegylakó, szociális munkás, cserkészparancsnok, szépségkirálynő, író, néptáncoktató, borász, fizikus, postás, bébiszitter, gátőr, pap, nyelvépítész, kocsma, falu, motoros egyesület, kézilabda- és focicsapat a főszereplői ezeknek az alkotásoknak, amelyek így, együtt, egyfajta
keresztmetszetét adják a világban élő magyarságnak, pillanatképét annak, milyen sokfélék is vagyunk mi, magyarok.
Van-e valódi tartalma annak, hogy „egy mindenkiért”? Nem csupán jól hangzó, ám talmi szlogen ez inkább? Hogyan képviselnek bennünket a versenysport bajnokai? És úgy egyáltalán, mi értelme van a versenysportnak? A kőkemény mindennapoknak, az elrabolt gyerekkornak, a rekordok hajszolásának? Mire kellenek nekünk ezek a mai gladiátorok, és nekik mire jó ez az egész? A spártai fegyelmezés, majd önfegyelem, a megszállottságig menő ügyszeretet, „egy-ügyűség”, a „normális” többségtől való „fényes elszigeteltség”? Milyen eredménnyel zárul a karrier alkonyán az önvizsgálat, hogy mire és miért tettek fel mindent, hogy mit adtak és mit kaptak? Hogy egyáltalán ők akarták-e így, vagy csak a hivatásrendjük kényszerének engedelmeskedtek, észrevétlenül lettek mások: közösségük, nemzetük becsvágyának áldozatai.
Túl sok rosszat tudunk a versenysport világáról: intézményrendszeréről, döntéshozatali mechanizmusairól, pénzfertőzöttségéről és csalásairól, a doppingolásról és (hiábavaló?) üldözéséről. Túl illúziótlanok vagyunk már. De a kritikánk nem mindenben hibát kereső gonoszságból fakad.
Az Egy mindenkiért-ben Szilágyi Áron tépelődéseiként is sok minden elhangzik a fenti kérdésekről.