Best WordPress Hosting
 

Rushdie és a vallási fundamentalizmus: miért fájhat a hívőknek ennyire, ha valaki nem hisz?

via konyvesmagazin.hu => eredeti post link

Salman Rushdie indiai muszlim családból elszármazott nyugati értelmiségiként magát „keményvonalas ateistaként” határozta meg, ennek megfelelően könyveiben többször is szabadon kezeli a vallási hagyományt, ám a hit és annak elvesztésének kérdései mindig is foglalkoztatták. A – sokszor szándékolt – karikírozás mellett az érintett érzékenységével is tudott ezekről a kérdésekről írni. A sátáni versek című könyve már a fatva előtt nagy felháborodást váltott ki konzervatív muszlim vallásos körökben. Utánajártunk, mit is jelent eredetileg a fatva, milyenek voltak a Rushdie-ra kihirdetett fatva keletkezési körülményei és, hogy milyen vallási-politikai folyamatok zajlottak Iránban akkoriban. Mivel verhette ki a biztosítékot A sátáni versek a muszlim hívőknél, és vajon vallási szempontok alapján elfogadható vagy arányos-e a Rushdie által elkövetett „vétséggel” szemben a rá kiszabott büntetés?