via kultura.hu => eredeti post link
Nemrég a halfogyasztást népszerűsítő reklámba botlottam a neten, amit indokol is, hogy mi, magyarok a statisztikák alapján nagyon kevés halat eszünk. Karácsony előtt viszont mindig óriási sorok állnak a halasstandoknál, ami arra utal, hogy mégiscsak szeretjük a halat. Ki tud ezen kiigazodni? Biztos vagyok benne, hogy a rajzfilmünnep sokakat megmozgat majd, és kicsik-nagyok számára egyaránt nagy élmény lesz, mint az esemény hivatalos ajánlójában írják. De mit tudunk arról, hogy a hétköznapokban mennyi rajzfilmet nézünk? Ismerjük és becsüljük-e a rajzfilmjeinket eléggé? A nemzeti büszkeségünkhöz hozzátartozik-e a hagyományosan kiváló magyar rajzfilmek iránti fokozott érdeklődés?
Az asztrológia szerint a Halak világkorszaka Jézus születésével kezdődött, és a kereszténység egyik ókori jelképe a hal volt, a halfogyasztás iránti fokozott érdeklődésnek karácsony előtt szerintem ez a kulturális háttere. A magyar rajzfilmeket illetően én azt a tényt érzem a legbeszédesebbnek, hogy külföldön sokkal híresebbek, mint nálunk. Nálunk ugyanis a tévék az olcsó külföldieket veszik és tűzik műsorra. A 65 éves Pannónia Filmstúdió jubileuma a rajzfilmünnep programjában is hangsúlyos, de kérdezem én: mely pannóniás alkotásokhoz férhet hozzá a mai magyar néző? A Magyar népmeséken kívül szinte semmihez.
A Disney-világban mindig nagyszerű szakemberek dolgoztak, de az kétségtelenül az ő számlájukra írható, hogy a rajzfilmet az emberek többsége valami gyerekdolognak tartja. Matolcsy György és M. Tóth Géza mindent megtett annak érdekében, hogy komolyan vegyék, és művészetté emelték a rajzfilmkészítést. A János vitéztől például annak idején, 1973-ban paff volt a világ, annyira újszerűnek, szokatlannak érezte.