via kultura.hu => eredeti post link
Kevesen tudtak eddig a Covidról érvényeset mondani. Mert irodalmi értelemben nem nagy téma. Még nem nagy téma, bár sok tragédiát hozott, de a tragédiák megformálására nem volt idő, ennek ellenére sokan már az első héten Covid-naplókat kezdtek írni, elfelejtve, hogy az írónak a rendkívüli tapasztalatot kell megírni, nem az átlagost.
És ami tegnap rendkívüli lett volna, egyik napról a másikra átlagossá vált.
Mert a bezártság, az önkéntes rabság elképzelhetetlen lett volna korábban, szokatlan és lázadásszerű, ám a járvány kitörése után magától értetődő kötelesség, úgyszólván állampolgári hűségnyilatkozat lett. Sorsunkban nem volt semmi rendkívüli a többiekéhez képest. Aki ezt nem ismerte föl, annak önismereti problémái vannak. Az önismeret tökéletlensége az író súlyos hiányossága, amíg nem kezd vele valamit. Vagyis ha nem kezd önmagával valamit. Ha pedig mégis az átlagost írja meg, akkor észre kell vennie benne a nem átlagost. Az átlagos elmondásának nem átlagos módját. Ha valaki a Covidról akar írni, nem hiheti, hogy vele valami rendkívüli történt, főleg, ha nem történt rendkívüli, mert szerencsére él, a tragédia csak körülötte csapkod, mutatja arcát, fedi fel arcátlanságát.