Best WordPress Hosting
 

Két díjat nyert a Magyarázat mindenre Franciaországban

via kultura.hu => eredeti post link

A kétezer méter magasan fekvő francia síparadicsom filmes találkozója az európai független filmművészetet helyezi középpontba, és a műfajok sokszínűségének bemutatására törekszik. Az idén meghívott több mint száz európai szerzői nagyjátékfilm közül számos alkotást itt vetítenek először Franciaországban, még a mozibemutató előtt.

A hivatalos versenyprogramban versenyzett  Reisz Gábor számos fesztiválon díjazott Magyarázat mindenre című filmje (a rendezővel idén februárban beszélgettünk, kritikánk a filmről itt olvasható), nyolc másik – egy litván, egy holland, két belga, egy görög, egy német, egy francia és egy svéd– alkotással. Az öttagú zsűri, amelynek elnöke Aszgar Farhadi Oscar-díjas iráni filmrendező volt. A díjakat Adonyi-Walsh Gáspár vette át.

A rövidfilmek versenyébe kapott meghívást Buda Flóra Anna 27 című, Cannes-ban, Annecyban és Szarajevóban is díjazott műve, a Jeunesse nevű kategóriába vetítik Gauder Áron Kojot négy lelke című animációs filmjét, míg a Műanyag égbolt című, szintén animációs filmet, Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta alkotását a Playtime elnevezésű válogatásban mutatják be. Mindkét filmet áprilisban mutatják be a francia mozikban, míg a Magyarázat mindenre franciaországi bemutatója júniusban lesz.