via kultura.hu => eredeti post link
Az érettségi beavatási szertartás. Felnőtté nyilvánít, vagyis képessé mindazon törvényszerűségek átlátására és alkalmazására, amelyeket az előző nemzedékek előkészítettek számunkra. Polgárjogot ad, egy egész társadalom pecsétjét üti rá a fiatal addigi tanulmányaira, előrehaladására, érlelődésére. Jelképes esemény, és az extrém eseteket leszámítva nem arról ítél, hogy sikerült-e az összes tárgy kis tudósaivá válnunk. Ha úgy adódik, még ránk is kacsint, hogy értsük: egy egész intézményrendszer szurkol a sikerünkért, és szélsőségesen felkészületlennek kell lennünk ahhoz, hogy kudarcot valljunk.
Megtörténhet azonban, hogy ebben a kitüntetett pillanatban valamilyen addig lappangó feszültség tör felszínre. Például annak folytán, hogy a diák már évek óta rendszeresen összeütközésbe került iskolája szabályaival, mintha egyenesen tesztelte volna, mi az, amit még elnéznek neki – az érettségi ilyenkor már csak a szembenálló felek utolsó nagy erődemonstrációja lehet, kiszámíthatatlan eredménnyel. De az is elképzelhető, hogy az alapokat érintő a baj, a lázadás pedig általánosabb. Éppen annak a világnak a csődjéről tanúskodó, amelynek az érettségi a teljes jogú tagjává avat.
*