via artportal.hu => eredeti post link
A budapesti Képzőművészeti Főiskolán művészettörténetet és esztétikát tanult Vera Molnar 1947-ben ösztöndíjjal Rómába ment, majd csakhamar Franciaországban telepedett le. 1959-től kezdett kombinatorikus képeket készíteni, és az általa „machine imaginaire”-nak nevezett módszerrel matematikai törvényszerűségeket modellezni, majd igen korán, már 1968-ban lehetőséget kapott arra, hogy az elképzelt gépet „machine réelle”-re cserélje, vagyis valódi számítógéppel dolgozzon. Műveiben kulcsszerep jutott a számítógép algoritmikus véletlenjének, művészetének fontos fogalmai a rend és a rendetlenség, a struktúra és a szabadság.
Életének és pályájának erről a meghatározó időszakáról így ír munkásságának egyik legjobb hazai ismerője, Szöllősi-Nagy András: „Amiben Vera Molnar eltért a kor konkrét művészei által követett fő csapásirányától, az abból is kitűnik, hogy gondolkodása alapvetően algoritmikus, továbbá, hogy a matematika, a játékosság és a véletlen fontos szerephez jutott műveiben. Férjével, François Molnarral sok közös munkájuk során jutottak olyan következtetésekre a modern tudomány és művészet szoros kapcsolatáról, amelyek sok tekintetben mintegy előrejelezték a következő időszak fejleményeit. Feri már a hatvanas évek legelején vázolt egy nagyívű programot, ami meglepően pontosan jelezte előre a következő évtized várató eredményeit: a „…topológia, a játékelmélet és a kombinatorika a formák sokkal tágabb körének megalkotását teszik lehetővé, mint az intuíció. Ezeknek a tudományoknak az eredményeit akarjuk használni. (…) Ha az információelmélet a rend és káosz fogalmával dolgozik, akkor ez pont jó nekünk, mert a műalkotás is pont e két szélsőség között születik meg. Hogy pontosan hol, azt egy új esztétika, a művészet tudománya mondja majd meg.”
Vera Molnar: A dieu, Knifer No 23. 2005, akril, vászon, 100×100 cm