via kultura.hu => eredeti post link
Milyen volt a film közönségével való első találkozás Velencében? Jókor és eleget nevetett-e, és mire lehetett következtetni a csöndjeiből? Ön mire, például mely jelenetek fogadtatására figyelt különösen is?
Ilyen drámát korábban még nem csináltam, ezért nem igazán tudtam, mit lehet majd abból leszűrni, mikor és mennyit nevet a közönség. Arra, hogy nézői szerepbe helyezkedjem, nem voltam alkalmas állapotban, de az ezernégyszáz fős vetítőterem nagy csendjeit, és azt, mikor mire fókuszált a közönség, minden esetben pontosan érzékeltem, akárcsak a humoros jelenetek fogadtatását – és ezekből arra következtettem, hogy értik-szeretik a filmet. Körülöttem a magyar stáb ült. A taps a film végén sokkal korábban jött, mint gondoltam, erős volt, és sokáig tartott. Korábban azt hittem, sírni fogok, ha meghallom, de érdekes módon csak én nem sírtam azokban a pillanatokban, míg körülöttem mindenki igen.
A magyar vetítésen feltűnően sokat nevettünk. Ha hallja, az esetleg zavarta volna?