via librarius.hu => eredeti post link
Mocskos Juhász, mocskos Juhász…
Ez én lennék. Hogy hogyan érdemeltem ki e szép jelzős skandálnivalót, amit a körmendi kosárlabda szurkolók egységesen, korra, nemre való tekintet nélkül használnak, ha megjelenek a szentélyben, annak van története.
Ifjúkoromban a kosárlabdázás családi mozgásformaként töltötte be napjainkat. Mindenki ismert mindenkit, aki játszott egy mérkőzésen, átöltözött bírói ruhába, és már vezette is a következő mérkőzést, minden megjegyzés vagy kötözködés nélkül. Senkiben nem merült fel, hogy bárki visszaélne hatalmával, amire a bírói síp használata feljogosította. Minden résztvevő egyként szerette mindet, legyen az játék, játékvezetés vagy akár az edzősködés. Ez csak lassan változott, ahogy nőttek a tétek, úgy lettek komolyabbak a szerepek.