via kultura.hu => eredeti post link
A film politikai-társadalmi aktualitását felerősítette II. Erzsébet halála, amely a Brexittel párhuzamosan vetette fel Írország és az írek, egy nemzet, egy közösség és az individuum önállóságának kérdését. Az alkotás csöppet sem tűnik vígjátéknak – inkább abszurd végjáték.
A három óriásplakát Ebbing határábanról jól ismert, ír–angol származású Martin McDonagh új, díjakat besöprő filmjét az ír polgárháború miliőjében helyezte el. A történet a húszas évek elején zajló ír polgárháború vége előtt egy hónappal kezdődik, és néhány hét alatt pereg le a fiktív Inisherin szigetén, szemközt a háborús robbanásokkal.
A kezdő két képkockán madártávlatból látszik a sziget, majd egy új kameraállás a Colin Farrell által alakított Pádraic Súilleabháinra közelít. A főhős perspektívája már első megjelenésétől kezdve mindent megkérdőjelez, ami történik. Az ötvenes éveiben járó férfi délután kettőkor a kikötő, a Mária-szobor és az út menti keresztek mellett elhaladva félreeső ház felé, Colm Dohertyhez igyekszik a közvilágítás nélküli szigeten. Kopogására nem érkezik válasz, ezért az ablakon keresztül kérdezi meg Colmtól, hogy mennek-e szokásukhoz híven a kocsmába. Az azonban szótlanul ül és pöfékel tovább. Már az expozíció révén érzékelhető, hogy a hősök életének cselekménye – részben a földrajzi és történelmi elhatároltságból fakadóan – igen egysíkú. Colm válaszának elmaradása a a változatlanság elleni tiltakozás első jele.